Jane Ellen Harrison angol klasszika-filológus, nyelvész, feminista (1850–1928)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Jane Ellen Harrison angol klasszika-filológus, nyelvész, feminista (1850–1928)

szeptember 09, 2017 - 21:40
A görög mitológia egyik legnagyobb szakértője, munkái teljesen új megvilágításba helyezték az ókor kultúráját.

Cottinghamban született, nevelőnők foglalkoztak vele, korán megtanulta a latin, ó-görög, héber és német nyelvet. Felnőtt korára 16 nyelven értett.

A Cheltenham Ladies' College elvégzése után 1874-től Cambridge-ben a Newnham College hallgatójaként tanult klasszika-filológiát. (Az intézményt három évvel korábban alapította a tanulni vágyó nők számára Henry Sidgwick és .) Már hallgató korában kezdett publikálni, munkái alapján az aberdeeni és a durhami egyetem is tiszteletbeli doktorává avatta.  

1898-tól a Newnham College tanára volt, professzori posztját nyugdíjba vonulásáig megtartotta. Az 1903-ban megjelent, Prolegomena to the Study of Greek Religion című munkája a szakma alapművének számít. Előadásai rendkivül népszerűek voltak, több külföldi egyetemen is volt vendégelőadó.

A korai feminista mozgalom támogatója volt, különösen fontosnak tartotta a nők intellektuális kiteljesedését. Szorgalmazta a nők szavazati jogát, de azt mondta, hogy ő maga nem élne vele. 

A népszerű brit ókorkutató, Mary Beard professzor az egyik példaképének tartja, és egy könyvet is írt róla. 

 

Euripidész Alkésztisz c. drámájának címszerepében 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Lydia Wahlström svéd történész, író, feminista (1869–1954)

április 22, 2017 - 14:53

Az uppsalai egyetemen történelmet, politológiát és skandináv nyelveket tanult. 1892-ben megalapította Upsala Kvinliga Studäntförening néven az első női diákszövetséget. 1998-ban védte meg doktori értekezését, ő volt a harmadik nő Svédországban, aki doktori címet szerzett. Két évig egy angliai intézetet vezetett, 1900-tól Stockholmban az Ahlinska Flickskolans felső lányiskola igazgatója volt. Egyik alapítója volt 1902-ben a Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt szüfrazsett egyesületnek, 1907-1911 között az elnöki tisztséget is betöltötte.

Ailsa McKay skót közgazdász, feminista (1963–2014)

május 03, 2017 - 23:59

Kitüntetéssel végzett a Stirling egyetemen, doktori disszertációját Nottinghamban készítette és védte meg. 1991-től a Glasgow Caledonian University tanára, a közgazdasági tanszék vezetője, majd dékánhelyettes volt. Meghatározó szerepe volt az egyetem nőpolitikájának alakításában, abban, hogy ma ott az egyetemi tanárok egyharmada nő. Publikációiban főleg a gender egyenlőtlenséggel, a feminista szemléletű gazdaságtudománnyal foglalkozott. A skót kormány és az ENSZ tanácsadója volt.

Lederer Emma történész, egyetemi tanár (1897–1977)

június 28, 2019 - 23:09

Történelem-latin szakos hallgató volt a budapesti tudományegyetemen, 1923-ban védte meg doktori disszertációját. 1935-ben publikálta az Egyetemes művelődéstörténet című, mai napig népszerű könyvét. A második világháborút követően 1946-ban az ELTE BTK Történelem Segédtudományok Tanszéke magántanárává nevezték ki, 1950-től nyilvános rendes tanár, 1952-től 17 éven át tanszékvezető egyetemi tanár volt, emellett a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Bizottságának is tagja. Nevéhez fűződik a levéltárosképzés és a historiográfia oktatásának bevezetése az egyetemen.