Jane Ellen Harrison angol klasszika-filológus, nyelvész, feminista (1850–1928)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Jane Ellen Harrison angol klasszika-filológus, nyelvész, feminista (1850–1928)

szeptember 09, 2017 - 21:40
A görög mitológia egyik legnagyobb szakértője, munkái teljesen új megvilágításba helyezték az ókor kultúráját.

Cottinghamban született, nevelőnők foglalkoztak vele, korán megtanulta a latin, ó-görög, héber és német nyelvet. Felnőtt korára 16 nyelven értett.

A Cheltenham Ladies' College elvégzése után 1874-től Cambridge-ben a Newnham College hallgatójaként tanult klasszika-filológiát. (Az intézményt három évvel korábban alapította a tanulni vágyó nők számára Henry Sidgwick és .) Már hallgató korában kezdett publikálni, munkái alapján az aberdeeni és a durhami egyetem is tiszteletbeli doktorává avatta.  

1898-tól a Newnham College tanára volt, professzori posztját nyugdíjba vonulásáig megtartotta. Az 1903-ban megjelent, Prolegomena to the Study of Greek Religion című munkája a szakma alapművének számít. Előadásai rendkivül népszerűek voltak, több külföldi egyetemen is volt vendégelőadó.

A korai feminista mozgalom támogatója volt, különösen fontosnak tartotta a nők intellektuális kiteljesedését. Szorgalmazta a nők szavazati jogát, de azt mondta, hogy ő maga nem élne vele. 

A népszerű brit ókorkutató, Mary Beard professzor az egyik példaképének tartja, és egy könyvet is írt róla. 

 

Euripidész Alkésztisz c. drámájának címszerepében 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Doria Shafik egyiptomi feminista, filozófus, író (1908–1975)

december 14, 2016 - 21:40

Az 1940-es évek nőmozgalmának legjelentősebb alakja, tevékenységének köszönhető, hogy az egyiptomi nők kivívták a szavazati jogot. 1940-ben doktorált filozófiából a Sorbonne-on, ezután hazatért. A francia nyelvű La Femme Nouvelle folyóirat szerkesztője lett, majd 1946-ben elindított egy arab nyelvű lapot is. 1948-ban létrehozta a Bint Al-Nil-t (a Nílus lányainak szövetsége), programjuk között szerepelt a nők szavazati jogának megszerzése, az analfabetizmus felszámolása, az alsóbbosztálybeli nők oktatása. Francia és arab nyelvű könyveket publikált, előadókörutakat tartott szerte a világban.

Anna Laetitia Aikin-Barbauld, angol író, költő, irodalomtörténész, társadalomkritikus

szeptember 05, 2010 - 21:56

Anna Laetitia Aikin Barbauld (1743-1825) az angol romantika jelentős költője, esszéista, ezen kívül gótikus történeteket, illetve meséket is írt. Férjével a Palgrave Academy nevű fiúiskolát igazgatta, tanított is. Irodalomtörténészként 50 kötetes regénygyűjtemény szerkesztésével járult hozzá az angol kánon kialakulásához. Kiterjedt levelezést is folytatott. Leveleiben és esszéiben - kora normáit tekintve egy nő számára szokatlan módon - határozott politikai állásfoglalást tanúsított.