"Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, s nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre"

Olvasási idő
4perc
Eddig olvastam

"Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, s nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre"

szeptember 10, 2016 - 23:20
/Az alábbi, gyermekbántalmazásról szóló szöveg a nyugalom megzavarására alkalmas - volt áldozatok, PTSD-vel küzdők, gyenge idegzetűek óvatosan olvassák. E kötelező jellegű figyelmeztetéssel együtt mindenkit biztatok a tartalommal való szembenézésre, ami ma is számos magyar gyerek mindennapi valósága. - a szerk./

Pintér Marianna túlélő, blogger, nők és gyermekek elleni erőszak ellen küzdő aktivista, az csapat tagja. Az alábbi beszéde az első Angyalhír Emléksétán, 2015. június 29-én hangzott el. 

 

Én a családon belüli erőszak több formáját megtapasztaltam. 

Gyerekként kellett megtapasztalnom azt, ami ma is létező probléma, hogy a hivatalos szervek mennyire képzetlenek és bizonyos helyzetekben nem tudják, mit kell tenniük. Hiszen az iskola tudta, hogy mi folyik otthon, mert minden nap meghurcoltak a verési nyomok megvizsgálása miatt, de nem tettek semmit. Négyéves koromban elvettek a szüleimtől, mert úgy vittek óvodába, hogy már nemcsak verési, hanem fojtogatási nyomok is voltak rajtam. Innentől lehetett volna hepiend az életem, de a gyámügy nem sokkal később úgy döntött, hogy a szüleim megváltoztak, és elvettek a nevelőszüleimtől, akik sajátjukként szerettek. A gyámügy ezután nem járt utána, hogy valóban jó helyen vagyok-e, mert ha megtették volna, nem a szüleimmel lettem volna tizennyolc éves koromig, és nem kellett volna átélnem a további borzalmakat. 

Tudom, milyen az otthonomban rettegésben élni. Az otthonomban, aminek a nyugalom szigetének kellene lennie, ahová az ember egy nehéz nap után megpihenni és feltötltődni menne. De én rettegtem a nap huszonnégy órájában. 

Tudom, milyen az, amikor tizenegy éves gyerekként az apám birtokolja nemcsak a lelkemet, hanem a testemet is, és tizenkét évesen már úgy él velem szexuális életet, mint egy felnőttel. Tudom, milyen rettegni, félni, nem beszélni, mert ha nem engedelmeskedtem, akkor fojtogatott,  és mindig megzsarolt, hogy ha beszélek, megöl. 

Tudom, milyen az, amikor végre összegyűjtöttem a bátorságomat és tizennégy évesen felhívtam a rendőrséget, de elutasítottak, mondván, hogy nincsen szemtanú.

Tudom, milyen az, amikor már az életed sem számít, mert feladsz minden reményt, hiszen senki sem segít, s az otthonomban a saját szüleim a halálomat kívánják. 

Tudom, milyen az, amikor a gyermekre késsel tör rá az, kinek a legjobban kellene szeretnie, hiszen a vállamon hordom a kés nyomát, mellyel anyám sebzett meg. 

Tudom, milyen az, mikor apám fojtogat, s nem érdekel semmi, csak haljak már meg végre. 

Tudom, milyen az, amikor nincsen kitől segítséget kérnem, mert bár a szomszédok is tudták, mi folyik otthon, nem segített senki.

Felnőttként megtapasztaltam azt is, hogy a gyermekem apja, akiről kiderült, hogy agresszív alkoholista, bezárva tartott a lakásban. 

Mindezek tudatában kérdem, miért van az, hogy nők, férfiak, gyermekek rettegve élnek otthonaikban egy családtagtól elszenvedett testi-lelki-szexuális zaklatás miatt? Ezek az emberek magukra vannak hagyva, mert hiába kérnek segítséget, a hivatalos szervek még ma is iszonyúan alulképzettek! Miért van az, hogy akiktől pedig kaphatnának segítséget, egy kis reményt nyújtanának, és itt értem az alapítványokat, civil szervezeteket, nem kapnak támogatást, és arra kényszerülnek, hogy a kapuikat becsukják? Miért van az, hogy az áldozatok, ha már kiszabadulnak, menekülni, bujkálni kényszerülnek, mert az elkövetőt sok esetben egyáltalán nem, vagy csak sokéves hercehurca után vonják kérdőre? Hány embernek kell rettegésben élnie, hány áldozatnak kell még meghalnia, hogy változás történjen? 

Szeretném elmondani, hogy Te, akit a férjed ver, zsarol pénzzel vagy a gyermekeddel, nem te vagy a hibás! Te, aki ismét zúzódásokat szereztél, nem a Te szégyened, nem kell kitaláljál még egy sztorit, hogy leestél a lépcsőn, hanem mondd el bátran, hogy mi történt, és kérj segítséget! Te, akit az apád szexuálisan molesztált, nem Te tehetsz róla, de nagyon gyorsan kérj segítséget, mert ez nem mehet így tovább! Vannak segítő szervezetek, akik nem hagynak magadra, ilyen például a , az , a , a , és a .

Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy mi is tudjuk egymást támogatni, mégpedig úgy, hogy segítő kezet nyújtunk a másiknak. 

Nagyon sok esetben az áldozat nem mer segítséget kérni, mert fél, mert azt gondolja, hogy nem fognak hinni neki, és a környezetük sokszor nem veszi észre a bántalmazást, mert a bántalmazottak a legnagyobb színészek. De legbelül kiabálnak a segítségért, a szájuk mosolyog, de a szemükből sugárzik a rettegés, a szomorúság. Ne hagyjuk magukra a bántalmazottakat! Mi tudunk tenni egymásért a legtöbbet, ha végre kiemeljük a fejünket a homokból és segítő kezet nyújtunk. Ne legyünk közömbösek embertásainkkal szemben! 

Zárásként elmondom, hogy mindenki, akinek tudomása van a bántalmazásról, de nem segít, cinkostárs. 


 

Ha Önt vagy ismerősét szexuális erőszak érte, hívja a Keret Koalíció segélyvonalát. 06-40-630-006, péntek 10-14 óra

Információk a gyermekek elleni szexuális abúzus túlélőinek és segítőiknek:  

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina. 

Törvényesített gyerekrablás – esetleírás, avagy miért demonstrálunk dec. 1-jén szombaton 15 órakor a Kossuth téren?

november 28, 2012 - 15:53

„A 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen” rendezvénysorozat keretében december 1. szombaton, 15 órakor a Kossuth téren Anyák, akiknek elrabolták a gyermekeit demonstráció lesz.

A bántalmazottak sorsa a jogi eljárástól az esetleges új kapcsolatig

november 25, 2011 - 23:35

Bántalmazott. Hányszor hallottam mostanában ezt a szót ? Hányszor írtam le ?  Talán ezerszer is, nem számoltam. Számoltam viszont a napokat, az éjszakákat,annak idején, amikor arra vártam, hogy segítsen végre valaki, hogy biztonságban érezzük végre magunkat. Hosszú volt az út idáig.