Nobel-díjas dél-alfrikai író: Nadine Gordimer

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Nobel-díjas dél-alfrikai író: Nadine Gordimer

november 14, 2018 - 15:12

Springsben, a Johannesburghoz közeli kis bányavárosban született. Gyerekkorában kezdett írni, 15 éves volt, amikor első elbeszélése megjelent. Műveiben gyakran foglalkozott az apartheid problémájával. Szépirodalmi munkái mellett esszéket, politikai tárgyú tanulmányokat is írt. A Congress of South African Writers alapító tagja volt, 1998-ban az jószolgálati nagykövetévé választották. Részt vett a hazájában betiltott African National Congress munkájában. Életművéért 1991-ben Nobel-díjat kapott.

Néhány munkája magyarul:

  • Az őrző;
  • Egymagam;
  • July népe;
  • Kései polgárvilág;
  • Livingstone bajtársai;
  • Mesélő;
  • Önvédelmi fegyver.

Lásd még: 

 

 

Olive Schreiner dél-afrikai író, feminista (1855–1920)

március 24, 2017 - 15:33

Az első nagy dél-afrikai regény, az 1883-as The Story of an African Farm szerzője, az első kiadás Ralph Iron álnéven jelent meg. Radikális liberális volt, a rasszizmus ellensége, az első feministák egyike. Publikált politikai vitairatokat, allegórikus történeteket, regényeket, elbeszéléseket.

Néhány munkája: 

  • Dream Life and Real Life,
  • Trooper Peter Halket of Mashonaland,
  • Woman and Labour,
  • Stories, Dreams and Allegories,
  • Undine.

Magyarul megjelent:

Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd író, feminista (1858–1940)

november 18, 2016 - 19:37

Az első nő és az első svéd író, aki Nobel díjat kapott (1909), a Svéd Tudományos Akadémia első női tagja (1914), műveit több mint negyven nyelvre lefordították.

A Svédország nyugati részén található Mårbacka birtokon született, a hat gyermek közül ötödikként. Az előkelő családból származó lány már gyerekkorában verseket írt, és érdeklődve hallgatta nagymamájától a skandináv mítoszokat, sagákat. Nagyon megviselte, amikor a családi birtok apja alkoholizmusa miatt eladásra került. Ezután Selma egy lányiskolában tanított, ezen évek alatt kezdte írni első regényét.   

Le a fegyverekkel! Bertha Suttner osztrák író és pacifista (1843–1914)

április 22, 2017 - 00:49

Franz von Kinsky gróf lánya hagyományos nevelést kapott, nyelveket, zenét tanult, utazgatott. Rövid ideig Alfred Nobel titkárnője volt, akivel Arthur Gundaccar Suttner báróval kötött házassága után is levelezett. Aktivan részt vett a békemozgalmakban, a Gesellschaft der Friedensfreunde társaság megalapítója, az International Peace Bureau alelnöke. Az 1899-ben megtartott First Hague Convention delegációvezetője, az egyetlen női résztvevő. Nemzetközi tekintélye olyan nagy, hogy 1904-ben Theodore Roosevelt elnök fogadja őt a Fehér Házban.

Audrey Niffenegger írói munkássága

december 29, 2009 - 21:26

Audrey Niffenegger 1963 június 13-án South Haven-ben (Michigan államban) született. 
A tehetséges művész, metszetkészítő és író, számos díj és ösztöndíj tulajdonosa: (a Vogelstein Alapítvány művészeti díjazottja, a Union League Civic Arts Alapítvány ösztöndíjasa) A chicago-i Columbia College’s Center for Book and Paper Arts oktatója. Kiállításai az Art Institute of Chicago-ban, a Museum of Contemporary Art-ban (Chicago), a Chicago Cultural Center-ben és a Spertus Múzeumban láthatóak. Audrey Niffenegger jelenleg Chicago-ban (Illinois) él
 

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az mást vett feleségül. Csalódásában Krisztina feleségül ment a művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislány született.

Krisztina ragaszkodott függetlenségéhez, férjét elhagyva Kolozsvárra költözött, ahol élénk társadalmi életet élt, sokakat megbotránkoztatott életvitele. Lovagolt, férfias ruhákban járt, nem alkalmazkodott az etiketthez.

Marga Minco holland újságíró, író (sz. 1920)

március 31, 2017 - 22:25

A kortárs holland irodalom jelentős képviselője vallásos zsidó családban nőtt fel. Szüleit, testvéreit koncentrációs táborba hurcolták, egyikük sem élte túl. Neki sikerült megszöknie a letartóztatás elől, a háború végéig bujkált. Első könyve Het bittere kruid (Keserű fű) címmel 1957-ben jelent meg. A kisregény szikár stílusban, megrázóan meséli el egy fiatal lány történetét, aki megmenekült a haláltól, de mindekit elveszített, aki kedves volt neki.

Pandita Ramabai indiai tanár, író, feminista (1858–1922) 

április 09, 2017 - 15:16

Az előkelő brahmin kasztból származott, apjátol széleskörű ismereteket kapott, a szanszkrit nyelvet is megtanulta. Szülei korai halála után 1880-ban férjhez ment, nem egészen két év múlva özvegyen maradt egy kislánnyal. Cikkeket írt, tanított és megalapította az Arya Mahila Samaj társaságot a nők, különösen az özvegyek helyzetének javítására, valamint a gyermekházasságok eltörlésére. 1883-ban angliai ösztöndíjat nyert, a Cheltenham Ladies' College-ban tanított szanszkritot. 3 évvel később Amerikába ment, ahol az oktatási rendszert tanulmányozta.

„A költészet Mozartja”: Wislawa Szymborska Nobel-díjas lengyel költő (1923–2012)  

április 29, 2017 - 21:34

1923. júl. 2-án született a nyugat-lengyelországi Kornikban. Családja 1931-ben Krakkóba költözött, és Szymborska élete végéig ott élt. Miután a háború alatt illegális iskolákban képezte magát, 1945-1948 között a Jagelló Egyetemen lengyel filológiát és szociológiát tanult, de diplomát sosem szerzett. Nem nevezhető költőnek, élete során összesen 250 verset publikált.

Anne Morrow Lindbergh amerikai pilóta, író, költő (1906–2001)

június 21, 2017 - 23:25

Egyetemistaévei alatt már elismert költő volt.1934-ben elnyerte a National Geographic Society Hubbard Gold Medalt, nő előtte nem kapta meg ezt az elimerést. 23 évesen az első transzatlanti szólórepülést végrehajtó Charles Lindbergh felesége lett. Anne Lindberg volt az első nő, aki vitorlázórepülő-vezető jogosítványt szerzett, 1931-ben pedig a repülőgép vezetéshez való jogosítványt is megkapta. Gyakran repült férjével közösen és egyedül is, élményeiről több könyvet írt.

Beatrice Harraden angol író, szüfrazsett (1864–1936) 

március 31, 2018 - 18:03

Londonban született, a Queen’s College és a Bedford College hallgatója volt, 1883-ban diplomázott. Beutazta Európát és az Egyesült Államokat, kisebb elbeszéléseket, úti beszámolókat publikált. Első regénye, a Ships That Pass in the Night 1893-ban jelent meg, hatalmas sikert aratva, hamarosan több nyelvre is lefordították. Magyarul is megjelent Hajók, ha éjjel találkoznak címmel. Utazásai közben sokat pihent a Little Stretton-ban lévő The Green Dragon fogadóban, amelyet egy elbeszélésében is megörökített.