A Magyar Krónika főszerkesztője, Bencsik Gábor után újabb konzervatív keresztény közszereplő adott hangot a társadalmi nemek mesterszak beszántásával kapcsolatos ellenérzéseinek. A Magyar Nemzet korábbi szerzője, a többek közt Minőségi Újságírásért díjjal kitüntetett Farkas Adrienne a Magyar Időkben frappáns cikkben foglalta össze, hogy - ellentétben a kormánysajtó fősodrával - miért látja fontosnak és értékesnek a gender studiest.   

Régi ideálok

Carrie Bradshaw, kedvesem 

Farkas Adrienne, Magyar Idők, 2018. aug. 21. 

Biztos vagyok abban, hogy te soha nem gondolkodtál olyasmin, hogy vissza lehet-e forgatni az idő kerekét, és lehet-e úgy élni, ahogyan régen éltek az emberek. Egy amerikai számára – még akkor is, ha az illető csak egy filmsorozat kitalált karaktere – a legtermészetesebb dolog, hogy a világ fejlődik, a társadalom változik, és az egyéni szabadságának és boldogságának megélése minden ember elidegeníthetetlen joga.

Ha erre valaki felkapná a fejét, emlékeztetem, hogy az amerikai Függetlenségi nyilatkozat Istentől valónak nevezi ezeket a jogokat, és ezt a dokumentumot nem liberálisok írták, hanem közel 250 évvel ezelőtti, tiszteletre méltó alapító atyák. Így tehát egy született amerikai számára nem lehet kétséges, hogy a férfi- és női szerepek folyamatosan változnak, és mindenkinek joga van saját magát úgy elhelyezni ezen a palettán, ahogy akarja.

Szerintem nincs a világon még egy olyan izgalmas kérdés, mint hogy mi tesz férfivé egy férfit, és mi tesz nővé egy nőt. Szerintem sem az, hogy nőnek vagy férfinak születik, és még csak az sem, hogyan néz ki. Vegyünk például egy férfit, aki ki van sminkelve, szeme-szája festett, hosszú parókát hord, meggyszínű selyemkabátban van, illetlenül feszül az alsótestén a selyemharisnyája, lábfejét magas sarkú, csillogó papucsba bújtatja, és affektálva beszél. Önök szerint ki és mi ő? Szerintem mélyen hívő római katolikus férfi, heteroszexuális, három fiúgyermek atyja, és a magyar történelem egyik legférfiasabb férfija: II. Rákóczi Ferenc, aki éppen a Napkirály udvarában próbálja menteni a menthetőt.

Vagy lássunk egy ifjú hölgyet, aki úgy dönt, hogy az életét egy multinacionális nagyvállalkozásnak szenteli. Minden idegszálával erre koncentrál, céljai érdekében kíméletlenül eltakarít bárkit az útból. Nem hajlandó gyereket szülni, nem megy férjhez, vagyis szingli, aki vagyonokat költ ruhákra és a kinézetére. Mindig vékony, egy harisnyája többe kerül, mint egy kisebb farm éves haszna. Időskorában is erősen sminkeli magát.

Ágyában szeretők váltják egymást, akiket a világ előtt nem is vállal, viszont nagy kedvence és talán barátja egy homoszexuális drámaíró. Nyilvánosan gyalázza a katolikus egyházat, élete csúcspontján örökre megrogyasztja a legnagyobb katolikus multinacionális vállalkozást, Spanyolországot, méghozzá a tengeren. A hölgy ugyanis I. Erzsébet angol királynő, az angol világbirodalom megalapítója. Tényleg! Mit mondanánk ma az apjára, VIII. Henrikre, aki megölte az anyját, Boleyn Annát (is)? Ő volt kora férfiideálja. Ma igazságügyi elmeszakértők vizsgálnák, és utánaköpnénk.

Vagy mit gondolnánk ma arról az asszonyról, aki egy dupla nullának – aki el is hagyja – szül három gyereket, akikkel nem sokat foglalkozik, mocskosak, éhesek, ha tudnak, a nyomorszállásokon káposztát lopnak, végül a gyermekvédelem lelketlen hivatalnokainak kezére jutnak, a fiatalkori bűnözés határán mozognak, a kiskamasz fiú öngyilkosságot kísérel meg, túléli, zseni lesz, költő, de élete végéig pszichiátriai kezelésre szorul, végül megöli magát mégis, anyját pedig az irodalom legcsodálatosabb Mamájaként örökítette meg. Mi most azt gondoljuk, hogy ez az asszony akkor nem tehetett semmit. Ha ma hasonló sorsokról olvasunk, nem vagyunk ilyen elnézőek, ma többet várunk egy anyától, pedig ez csak száz éve történt.

Engem az is lenyűgöz, hogy a demográfiai válság közepén a magyar ifjúság elé még mindig egy elkényeztetett – apja azt írta: puha párnák közt nevelt –, tudatosan gyermektelen herceget állítunk, aki apja egész művét odadobta, csak hogy ne kelljen felelősséget vállalnia, helyette imádkozhasson, és nyugodtan vadászgathasson. Egyetlen reményünk lehet: ez a történet ebben a formában nem is igaz.

Ami meg a férfi- és női szerepek társadalmi megjelenését illeti, engem ez a jelenség hallatlanul érdekel, és halálbiztos, hogy továbbra is tanulmányozni fogom.

UPDATE: Az írás 2019-ben elnyerte a Vizy Dorka-díj zsűrijének különdíját.