Ellen Anckarsvärd svéd feminista (1833–1898) 

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Ellen Anckarsvärd svéd feminista (1833–1898) 

december 27, 2017 - 00:03

A svéd feminista mozgalom egyik úttörője és vezető alakja értelmiségi családba született. Egyik alapítója volt 1873-ban az első svéd nőjogi szervezetnek, a Föreningen för gift kvinnas äganderätt-nak, melynek titkárává választották. Komoly szerepe volt 1884-ben a legjelentősebb svéd feminista egyesület, a -förbundet megalakításában is, ahol az elnökhelyettesi posztot töltötte be. szerint remek szervező volt, aki minden jogi és gyakorlati problémát megoldott. A Läsesalongen irodalmi egylet elnökségi tagja, majd elnöke és az Idun című lap szerkesztőbizottsági tagja volt. 1896-ban megválasztották az International Council of Women svéd tagszervezetének, a Svenska kvinnors nationalförbund elnökének.    

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Louise Otto-Peters német író, költő, nőjogi aktivista 1819 – 1895

március 31, 2018 - 21:47

Meissenben született, értelmiségi családba. Magántanároktól kapott alapos, széleskörű oktatást. 1840-ben kezdett publikálni, a Der Wandelstern és a Sächsische Vaterlandsblätter című lapokban, gyakran Otto Stern álnév alatt. Cikkeiben, elbeszéléseiben a nők a főszereplők, az ő problémáik, kiszolgáltatottságuk, a munkásnők elnyomottsága. A Vaterslansblätterben 1843-ban amellett érvelt, hogy

a közügyekben való részvétel a nők számára nem csupán jog, hanem kötelesség."  

Emma Graf svájci tanár, szüfrazsett (1865–1926)

október 11, 2017 - 16:35

Langenthalban született, jómódú üzletember lánya, a tanítóképző elvégzése után 1887-től szülővárosában tanított. Később a berni egyetem bölcsészkarán folytatta tanulmányait, 1901-ben védte meg doktori értekezését. 1907-ben ő volt az első nő, aki a Tanárképző főiskolán tanári állást kapott. 1902 és 1920 között a Schweizerischen Lehrerinnenvereins (Svájci tanárok egyesülete) elnöke volt. 1912-től aktivan részt vett a szüfrazsett mozgalomban, 1915-ben alapítója és egyik szerkesztője volt a Jahrbuch der Schweizerfrauen-nek.

"Szavak helyett tettek" - aki meghalt a nők szavazati jogáért: Miss Emily Davison (1872–1913)

június 03, 2012 - 14:21

Emily Wilding Davison angol szüfrazsett Londonban született sokgyermekes családban. Felsőfokú tanulmányaira nevelőnői munkával szerzett pénzt. Irodalmat, biológiát és kémiát hallgatott, kiváló eredményekkel végzett.