Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Az Isztambuli Egyezmény (újabb) elkaszálása: a macsó arrogancia diadala

február 08, 2017 - 16:33

„Az első 19 [finn] képviselőnő hatékony érdekképviseleti munkájához olyan férfiak is kellettek, akiknek nem a nők kiszorítása és a politikai elit kocsmai haveri körré züllesztése volt a fő törekvésük” – ezzel zártam . Nos, az elmúlt napok közéleti eseményei tökéletesen illusztrálják, amiről beszéltem. 

Talán nem nagyon elrugaszkodott a feltevésem, miszerint a családon belüli erőszakkal szembeni küzdelem hányatott sorsa a magyar politikában valamelyest összefügg a nők 10 százalék alatti részvételi arányával. Az elhúzódó civil nyomásra, akkor is csak kelletlenül meghozott, civil áldozatsegítő szakértőkkel nem, vagy csak formálisan egyeztetett törvények (távoltartás, zaklatás, kapcsolati erőszak) a semminél ugyan többet jelentenek, de több sebből véreznek és nem alkalmasak az áldozatok hatékony védelmére. 2014 márciusában végre történt valami, ami elvezethet e problémák megoldásához: Magyarország kormánya aláírta az Európa Tanács komplex áldozatvédelmi intézkedéseket előíró dokumentumát, az t. Az aláírás maga viszont még nem kötelez semmire; az Egyezményt ratifikálni is kellene, azaz törvénybe iktatni. Erre pedig – most már lassan három éve – csak várunk, várunk és várunk.

Szél Bernadett és Szelényi Zsuzsanna ellenzéki képviselők már nem először nyújtottak be (ezúttal külön-külön) határozati javaslatot arról, hogy a parlament szólítsa fel a kormányt az Isztambuli Egyezmény mielőbbi ratifikálására. A csak férfiakból álló Igazságügyi Bizottság szerdai ülésén a kérdést felvette a napirendi pontjai közé. Spoilerezni fogok: a javaslat nem ment át. Ezzel önmagában sajnos nem, de a pökhendi modorral, amivel a megvitatás zajlott, és az abszurd indokokkal, amivel az elutasítást az ellenző – bocsánat: tartózkodó! – politikusok indokolták, sikerült nekünk, megfigyelő aktivistáknak és újságíróknak meglepetést okozni.

A két renitens képviselőnő a napirend kihirdetésekor négy darab „Néma Tanút” hozott be az ülésterembe (ezek a NANE egyesület áldozatokat embernagyságú szimbolizáló piros sziluettjei, rajtuk egy-egy, a közelmúltban megölt nő történetével). Rubovszky György elnök (KDNP) intézkedésre szólította fel a terembiztosi szolgálatot. Répássy Róbert (Fidesz) éles szeme rögtön megakadt a sziluetteken látható „termékmegjelenítésen” (a NANE korábbi szponzorának logóján), az viszont már, úgy tűnt, kevésbé zavarja, hogy ezek a nőket partnerük vagy volt partnerük brutálisan meggyilkolta. Hozzáállásával sajnos nem volt egyedül: az urak nagy egyetértésben, harsány röhögések közepette (!) idézték meg a „konkurenciát” ("Én a konkurenciát képviselem!") – az ülésen egyébként szigorúan elnöklő Rubovszky itt nagyvonalúan eltekintett a fegyelmezéstől. A képviselőnőket annál gondosabban kioktatta a házszabályról, ahogy később a halk megjegyzést tevő szocialista Bárándy Gergelyre is jól rápirított.

Vas Imre, a bizottság fideszes alelnöke, miután leszögezte, hogy a kormány természetesen „elítéli az erőszak minden formáját” (persze, szóban könnyű…), cinikusan „politikai PR akciónak” titulálta a határozati javaslatot, majd arra célzott, hogy a két indítványozó talán nem is ismeri az egyezmény szövegét, mert ha olvasták volna, tisztában lennének azzal, hogy a kihirdetés milyen komoly előkészületeket igényel. (Valószínűleg erről fogalmuk sincs.) Répássy a felszólalásában még egy lapáttal rátett az arroganciára, és egyenesen azzal vádolta Szelényiéket, hogy nem hogy igyekeznek bennük „lelkiismeret-furdalást kelteni” és őket „érzelmileg zsarolni”, de még „félrevezetik a közvéleményt” is, hiszen a kormány – hát nem világosabb a napnál? – „támogatja az Isztambuli Egyezmény kihirdetését”. Ezekkel a feltűnési viszketegségben szenvedő és tájékozatlan nőkkel ellentétben (akik ugye olyan ostobák, hogy nyitott kapukat döngetnek) a kormány, Vas elmondása szerint, csakis „az emberek ügyeinek intézésével” van elfoglalva. Így mintegy két és fél éve dolgozik az Egyezmény előkészítésén, és ebben – mint Répássytól megtudtuk – kész ellenzéki politikusokkal és civil aktivistákkal is együttműködni.

Buta liba, aki mindezt az ő szent szavuk nyomán nem hiszi el. Más bizonyíték ugyanis egyelőre nem áll rendelkezésre ezekről az állítólagos előkészítő munkálatokról: a Nők elleni erőszakkal foglalkozó munkacsoport (képzeljük, van ilyen!) jegyzőkönyveit Szél Bernadett megpróbálta kikérni, de azt a választ kapta, hogy azok titkosak. Minden okunk megvan feltételezni, hogy a nemlétezésüket akarják ezzel az átlátszó manőverrel leplezni, ugyanis (amellett, hogy ugyan milyen állambiztonsági kockázatot jelentene a munkálatok nyilvánosságra hozatala?) az áldozatvédő civil szervezetek egyikéről sem tudjuk, hogy (az Egyezmény előírásainak és Répássy utalásának megfelelően) szakértőként bevonták volna őket a folyamatba. Úgy gondolom, ennél még az is korrektebb lenne, ha férfiasan bevallanák, hogy eddig nem csináltak semmit – azt mondanánk, hogy fátylat rá, ha egyúttal megragadnák az alkalmat a közös munka elindítására.

A vita hátralevő részében azonban csak infantilis mutogatásra került sor, először kifelé, majd egymásra. Répássy és Vas arra hivatkoztak, hogy a 47 tagállamból csak 22 ratifikálta eddig az egyezményt, és vannak országok, akik ezt a 2011-es aláírásuk óta nem tették még meg. A bökkenő csak az, hogy a még nem ratifikáló országok egy része (pl. Norvégia vagy az Egyesült Királyság) magától is a mienknél sokkal tudatosabb társadalmat és jobb ellátórendszert hozott létre, itthon viszont csak a kihirdetéssel járó kötelezettségek vállalásától remélhetjük e folyamat meggyorsítását. Nem éppen a lényeg megértéséről tanúskodott a komikumba hajló melldöngetés sem, mely közepette a bizottság tagjai nem győzték egymást túllicitálni abban, hogy vajon a Fidesz-, vagy az MSZP-kormány tett-e többet a nők biztonságáért. Hadd segítsek a válasszal: túl sokat nem tett egyik sem.

És akkor lapozhatnánk is: minket ugyanis e kakaskodás helyett inkább az érdekelne, hogy most és együtt mit tesznek. A közös munkának biztosan nem kedvez, ha a bizottság tagjai csak fél füllel figyelnek egymás felszólalásaira, és e fontos kérdés vitája közben e-mailt írnak, híreket olvasnak és egymással sutyorognak. Azt sem tudhatjuk biztosan, hogy az előterjesztésre igennel szavazó honatyákat a bántalmazott nőkért érzett valódi felelősség motiválja-e, vagy a kormánypárttal való szembehelyezkedés kézenfekvő lehetősége. A Jobbik például nem is olyan régen még nem támogatta az Isztambuli Egyezményt, mert nem találták elég abortuszellenesnek. Örülünk, hogy ezek szerint azóta megtalálták azt a részt a szövegben, ahol a kényszerített abortusz is a nők elleni erőszak formái közt van feltüntetve, és/vagy elolvasták Morvai Krisztina Terror a családban című művét. Akárhogy is, megnyugtató lenne, ha ez a kérdés nem a kormány vs. ellenzék törésvonal mentén helyezkedne el, hanem minden politikus, pártállástól függetlenül, a különféle interpretációkkal való zsonglőrködés és a múlt elemezgetése helyett a családon belüli és kapcsolati erőszak tényleges visszaszorítását tekintené elsődleges céljának.

Ehhez persze túl kellene lépni a férfi (macsó) jogosultságtudaton, ami arra indítja őket, hogy többségben ilyen lekezelő modorban közelítsenek kolléganőikhez és az ő javaslataikhoz, és amivel megengedik maguknak, hogy ilyen szinten ostobának nézzék őket és a civil nőjogi aktivistákat. Közvéleményre sajnos kevéssé hivatkozhatok, mert (bár minden erőmmel igyekszek tenni az ellenkezőjéért) még mindig nem közismert hazánkban az Isztambuli Egyezmény léte és célja. Ennek ellenére a döntéshozóknak nem kellene visszaélni azzal, hogy a családon belüli erőszak nem egy trendi téma, és nem visz tízezreket az utcára (legalábbis Magyarországon nem - igen): egy politikus felelőssége az állampolgárok iránt nem annak függvénye, hogy hányan döngetik a Parlament kapuját.  Úgyhogy – és szólok, hogy van itt szó – , lássunk végre érdemi lépéseket az ügyben. 

Csatolva lásd a bizottsági ülés jegyzőkönyvét.

Aki szeretne teljes hosszában gyönyörködni a bizottsági ülés felvételében, megteheti: 

 


Ha kedveled honlapunkat, illetve fontosnak tartod a Nőkért Egyesület tevékenységét,

10102842-34752000-01003007, Budapest Bank

 

CsatolmányMéret
PDF ikon 2017.02.01.pdf458.63 KB