A norvég szerző könyve (1991, magyarul Budapest: Magyar Könyvklub 1995, ford. Szöllősi Adrienne), mint alcíme is mutatja, „regény a filozófia történetéről.” A szórakoztató és egyben rendkívül informatív mű elsősorban tizenéveseknek íródott, de kortól függetlenül ajánlható bárkinek, aki még csak most ismerkedik a filozófia tudományával, és szeretné gyarapítani ezirányú műveltségét.

A főszereplő, Sofie egy norvég lány, aki pár nappal tizenötödik születésnapja előtt rejtélyes leveleket kezd el kapni, melyek – érhető nyelvezettel, sok demonstratív példa segítségével – korszakonként beavatják őt a filozófia történetének alapjaiba. A narráció kb. a könyv felétől a posztmodern regény jellegzetességeit mutatja: bebizonyosodik, hogy Sofie, és tanára, Alberto többszörösen fiktív szereplők.

A levelek ugyanis visszatérően emlegetnek egy bizonyos (szintén tizenötödik születésnapját ünneplő) Hilde Möller Knagot, aki számára, mint kiderül, Libanonban állomásozó ENSZ-tiszt édesapja ajándékként e regényes filozófiatörténeti művet írja. Mint identitásukért küzdő marginalizált, elnyomott figurák (a posztmodern irodalom illetve valóság sajátos szereplői), Sofie és Alberto mindent elkövetnek önállósodásukért, annak érdekében, hogy kitörjenek az őrnagy által húzott határaik közül. (Illetve, amikor ez lehetetlennek látszik, a fiktív világ "szabadságát" igyekeznek kihasználni - tudatosítva, hogy ha nem léteznek, akkor a szabályok sem léteznek, melyekkötik őket.) Természetesen felmerül a lehetőség, hogy Hilde és az őrnagy is csak egy író fejében vannak jelen – ugyanakkor a karakterek önállósodási törekvései példaként hatnak a determinista, pesszimista felfogással szemben.

A szöveg a feltételezetten fiatal (illetve filozófiában járatlan) olvasót nem terheli felesleges műcímek sokaságával, évszámokkal és bonyolult terminológiával; a tudomány történetének felvázolása – a milétoszi filozófusoktól Sartre és Beauvoir gondolkodásáig – problémaorientált módon történik, és soha nem mulasztja el az összefüggések hangsúlyozását.

A filozófia férfidominanciájának ellensúlyozása végett alkalmaz a szerző – rendkívül szimpatikus módon – egy lány főszereplőt, aki ráadásul ellentmond a sztereotípiáknak: a tipikusan korabeli lányokkal társított felszínes témák és céltalan tevékenységek kevéssé foglalkoztatják, (pl. a külsejével való elégedetlenség, noha egy-két mondat erejéig jelen van, nem tölti ki az életét és a gondolatait), ezek helyett – csak úgy, mint Doppelgängerének is tekinthető Hilde – igen fogékonynak bizonyul a filozófia-tanfolyamra. A szerző a „tananyag” során is tudatosan reflektál a filozófiatörténet gender vonatkozásaira. Nem csak hogy a főszereplő neve beszédes: sophia = bölcsesség (mely a korai kereszténységben Isten női oldalát volt hivatott jelölni, csak a nyugati irányzatokban ez feledésbe merült), de a szerző már a mű elején – helytelenítve! – leszögezi, hogy „a filozófiatörténet meghatározó alakjai többnyire férfiak voltak. Bizonyára azért, mert a nőket mind biológiai, mind gondolkodó lényként háttérbe szorították. Csak sajnálhatjuk, hogy így történt, mert emiatt számos fontos tapasztalat ment veszendőbe.” (38.) A következőkben mindig kitér arra, ha egy-egy filozófus pozitív vagy éppen negatív véleményt fogalmazott meg a nőkről: éles kontrasztba állítja pl. Arisztotelész tudományos zsenialitását és ehhez képest érthetetlenül ostoba nőgyűlöletét, Platón, Locke és Condorcet esetében viszont elismerőn kitér profeminista kijelentéseikre. Cenzúráról beszél ott, ahol Sofie hiába próbál a lexikonban utánanézni a tanfolyam során említett Hildegard von Bingen filozófusnak, és bemutatja a lánynak Olympe de Gouges korai feministát is.

Mindezek tükrében, ha egy tizenéves lánynak kellene ajándékot vennem, ez a könyv feltétlen esélyesként jönne szóba – de örülhet neki bárki, aki szeret kérdezni és válaszokon gondolkodni, és a könyv metaforájával élve, nem húzódik mélyen az ismeretlen bűvész által a cilinderből kihúzott nyúl bundájába, hanem fel mer kapaszkodni a szőrszálak csúcsára.

A művet, mely az elkelt 30 millió példányt tekintetbe véve az egyik legnépszerűbb norvég regény, világszerte több, mint 53 nyelvre fordították le és 1999-ben meg is filmesítették.