A nők önérvényesítése lenne minden rossz okozója? - a "backlash" Magyarországon - 1. rész
A feminizmus törekvéseit kezdettől végigkíséri egy erős antifeminista mozgalom, amit backlash-nek is szokás nevezni. A témával kapcsolatos alapmű Susan Faludi (1992) Backlash: The Undeclared War Against American Women című könyve.
Az újságírónő azt a folyamatot elemzi, amelynek jellemzője, hogy a feminista mozgalmak kisebb-nagyobb céljainak elérése mindig ellenreakciót vált ki, és megpróbálja visszahelyezni a nőket hagyományos szerepeikbe. A backlash nem egy centralizált, szervezett folyamat, hanem internalizálva, rejtetten működik, behatol a privátszférába.
A feminizmus ellenzői szerint a túlzásba vitt egyenlőség tette boldogtalanná a nőket, és a férfiakra is negatívan hat. A könyv a ’80-as évek amerikai feminizmusát vizsgálja az újságok, a televízió, a filmek, a divat, a szépségipar, a politika, a pszichológiai elméletek és terápia, illetve a nők reproduktív jogainak elemzésének keresztül, de ezek a folyamatok hasonlóan működnek különböző korokban és országokban.
Az antifeministák olyan mítoszokat gyártanak (kétes megalapozottságú kutatásokkal, elferdített statisztikákkal alátámasztva), miszerint a diplomás nőknek sokkal kevesebb esélyük van a házasságra, mint kevésbé tanult társaiknak, vagy, hogy a különböző pszichés betegségek elsősorban a szingliket, és a jól kereső nőket fenyegetik.
Ennek oka természetesen az szerintük, hogy a feminizmus hatására „túl sok” nő dolgozik, és egyre kevesebb gyerek születik, ami „terméketlenségi járványhoz” vezetett. Az újságok tele vannak nő- és feministaellenes írásokkal, az ún. női lapok pedig élen járnak a nemi alapú előítéletes gondolkodás, a szexizmus erősítésében. A backlash időszaka bővelkedik az olyan filmekben, amelyek az önálló, szingli nőket beteges, gyűlölködő, rosszindulatú hárpiaként ábrázolják (pl. [Végzetes vonzerő](http://www.filmkatalogus.hu/Vegzetes-vonzero--f4592)) vagy a nő kiszolgáltatottságát, „teljes odaadását” tartják meg követendő példának ([9 és fél hét](http://www.filmkatalogus.hu/9-es-12-het--f4736)). Újra divattá válik a nők tradicionális szerepének, a háztartásvezetésnek és annak a propagálása, hogy mindenáron, minden mást háttérbe szorítva, (meghatározott életkorban, meghatározott számú, stb.) gyereket szüljenek. Amellett, hogy a férfiak felelősségéről, bevonásáról szó sem esik, azok a nők, akik nem szeretnének kiszolgáltatott szerepben maradni (akár szülnek, akár nem), morálisan elítélendők.
A nőknek a média szerint bántalmazó férjük helyett munkahelyüket kell(ene) otthagyniuk. A tévésorozatok nagy részét természetesen férfiak írják, ők "tudják", mi kell a nőnek. Azon, hogy a szépségipar a nők szorongásait, önbizalomhiányát és bűntudatát növeli, majd használja ki, hogy a kényelmetlen ruháktól a plasztikai beavatkozásig mindent eladjon nekik, ma szinte már nem is csodálkozunk.
A ’80-as évek Amerikájában a politikusok arról nyilatkoznak, hogy a nők karrierje az oka gyerekeik szenvedésének, a férjek rosszul érzik magukat, ha feleségeik dolgoznak; sőt, azokban a családokban, ahol a nő a „családfő”, gyakoribb a droghasználat előfordulása is. Az abortuszellenes szervezetek szerint az abortusz a nőmozgalom bosszúja a férfiak ellen, így ők feljogosítva érzik magukat arra, hogy akár klinikákat gyújtsanak fel. A pszichológusok is kemény kampányt folytatnak a feminizmus ellen, kellő hátteret nélkülöző, kétes módszertani alapokkal bíró kutatásokkal mutatják ki, hogy a nőmozgalom az "oka" a nők pszichés problémáinak, a „társfüggőségnek” vagy az intimitástól való félelemnek. Teljesen vakok a társadalmi hatásokra (pl. arra, ha egy nőt erőszak ér, vagy hogy a szexista reklámok is felelősek lehetnek), ehelyett az egyént, elsősorban a nőt hibáztatják.
Faludi könyvéből rengeteg példa lehet ismerős nekünk is, annak ellenére, hogy a magyarországi backlash alapjai eltérnek az amerikaiétól. Mivel nálunk nem volt túl erős hatása a feminizmusnak (ennek okai sokfélék, de ide tartozik pl. a múlt rendszer ál-emancipációs politikája), és sokan még a fogalom valódi jelentésével sincsenek tisztában, nehéz dolguk van az ellenérdekelteknek. Míg nyugaton a backlash elsősorban a feminizmus által elért eredményekre, a női demonstrációkra reagál, nálunk főleg arra, amit az antifeministák feminizmusnak hisznek. Mielőtt a nők többsége ténylegesen leszámolt volna a hagyományos gondolkodással, már megjelent az ellenreakció. Mielőtt legalább néhányan rádöbbennének, hogy szükségük van választási lehetőségekre, és nem feltétlenül fognak egy rossz házasságot, kapcsolatot az egyedülléttel szemben előnyben részesíteni, a média már a „szingli-veszélyről” beszél.
Rengeteg példát találhatunk a női lapokban, a filmekben, a reklámokban, vagy a tudományos világban arra hogyan dolgozik nálunk is sikeresen a Faludi által már elemzett ellenreakció. Megfigyelhetőek az amerikaihoz hasonló tendenciák, de biztos vagyok benne, hogy vannak csak ránk jellemző „specialitások” is. Lehetséges, hogy az új kormány több olyan [intézkedést](http://www.mno.hu/portal/710317) is hoz majd, ami erősítheti ezt a folyamatot, és miközben a családok, a gyerekek, és a nemzet érdekeire hivatkoznak, még inkább elnyomott szerepbe kényszerítik majd a nőket; de a helyzet nem feltétlenül lesz rosszabb, mint amilyen eddig volt. A szexizmus, a hagyományos szerepekben való gondolkodás ugyanis kimondva vagy rejtetten biztos, hogy lényeges része a közgondolkodásnak, pártpreferenciától függetlenül.
A backlash-sel valójában rendszeresen foglalkozunk itt, még ha nem is helyezzük feltétlenül ebbe a keretbe a cikkeket. Ide sorolnék néhány olyan témát, amelyekről már jelentek meg cikkek (pl. a társfüggőség, nők joga a kikapcsolódáshoz), illetve érdemes megnézni Katica gyűjtéseit. A következő részben konkrét példákat szeretnék majd megmutatni, rendszerbe foglalni, mert csak akkor harcolhatunk a backlash ellen, ha látjuk, hogy működik.