Decemberben született

Olvasási idő
83perc
Eddig olvastam

Decemberben született

december 24, 2016 - 20:58
Decemberben született híres női társadalomformáló és történelmi személyiségek az élet minden területéről.

Decemberben született híres női társadalomformáló és történelmi személyiségek az élet minden területéről.

December 1. orvos (1813–1872)

alt

A kvéker lelkész lánya orvosnak készült, de hiába próbálkozott, nők nem járhattak orvosi egyetemre. Az ezzel a helyzettel elégedetlen kvékerek megalapították a Woman's medical college of Philadelphia-t, Ann az első hallgatók között volt. 1852-ben végzett, Philadelphiában kezdett praktizálni. Két évvel diplomája megszerzése után egyeteme meghívta tanárnak, élettant és higiéniát adott elő. 1866-ban az egyetem dékánjává nevezték ki, ezt a posztot haláláig betöltötte. Ann Preston javaslatára hozták létre Philadelphiában a női kórházat, amelynek egyik igazgatója és konzultánsa volt. Komoly szerepe volt a női orvosok elismertetésében, a témáról több cikke jelent meg.


December 1. angol balett-táncos, koreográfus (1910–2004)

alt

Gyerekkorában orvosi javaslatra kezdett táncolni. Szerafina Asztafjeva tanítványa volt Londonban, Gyagilev itt látta meg táncolni és felvette az Orosz Balett társulatába az akkor csak 14 éves lányt. Gyagilev halála után Alicia a Vic-Wells Ballet (a mai Royal Ballet) primabalerinája lett. Könnyed, légies mozgása és ihletett előadásmódja korának legünnepeltebb táncosává emelte. 1960-ban Giselle and I (Giselle és én) címen publikálta életrajzi ihletésű könyvét. II. Erzsébet királynő 1963-ban a Dame of the British Empire rangot adományozta neki.


 

December 1. Sylvie Daigle kanadai gyorskorcsolyázó (sz. 1962)  

Nyolcévesen kezdett korcsolyázni, 1979-ben, első versenyén aranyérmes lett a Kanadai téli játékokon 500, 1000 és 1500 méteren. Ötször nyert világbajnokságot, 1979, 1983, 1988, 1989és 1990-ben.Az 1988-as téli olimpián Calgaryban 1500-on arany, 1000 és 3000 méteren ezüst, 500 méteren bronzérmes volt. 1992-ben az albertville-i téli olimpián a 3000 méteres váltóban aranyérmes volt. Az olimpia után felhagyott a versenyzéssel, és Montrealban beiratkozott azt orvosegyetemre. Tanulmányai közben elindult a lillehammeri olimpián és váltóban ezüstérmet nyert. Háromszor volt az év női sportolója Kanadában, és 1991-ben beválasztották az Olympic Hall of Fame tagjai közé. Szülővárosában, Sherbrooke-ban szobrot állítottak tiszteletére.


December 1. Vera Idelson orosz festő, jelmez- és díszlettervező (1893–1977) 

Rigában született, a szentpétervári Művészeti főiskolán végzett. Első munkáit az orosz népművészeti elemek felhasználása jellemezte. Az 1920-as évek elején Moszkvába költözött, ahol megismerkedett a kubista, futurista irányzatokkal. 1922-ben Berlinbe emigrált, ahol képei a Van Diemen galériában tartott orosz kortárs kiállításon szerepeltek. 1924-ben Capriban egy nagysikerű futurista színdarab díszlettervezőjének kérték fel, 1926-ban New Yorkban részt vett az International Theatre kiállításon. 1927-től Párizsban élt és csatlakozott a Circle and Square művészcsoporthoz, rendszeresen kiállított a Salon d’Automne-ban és cikkeket írt a modern színházművészetről. 


December 1. idegkutató 

 

 

 

 

 


December 1. viaszszobrász, üzletasszony  

 

 

 

 


December 1. bizánci történetíró (1083–1153)

 

 

 

 


December 2. Szeles Mónika teniszező (sz. 1973)

alt

Újvidéken született, hatéves korában apja kezdte el teniszre tanítani. 11 éves korában Miamiban megnyerte az Orange Bowl-t, ezzel keltette fel a világhírű edző, Nick Bollettieri érdeklődését, aki meghívta teniszakadémiájára. Mónika pályafutása alatt kilenc Grand Slam címet nyert, és a valaha volt legfiatalabb Roland Garros bajnok 1990-ben. 1991. márciusától összesen 178 héten át volt világelső, az Australian Opent négyszer (1991, 1992, 1993, 1996), a Roland Garrost háromszor (1990, 1991, 1992), a US Opent kétszer (1991, 1992) nyerte meg, háromszor volt világbajnok (1990, 1991, 1992). 1993-ban egy néző hátbaszúrta, két évig nem játszott. 1995-ben tért vissza, a következő évben ismét megnyerte az Australian Opent. Profi pályafutását 2008-ban fejezte be.


December 2. amerikai újságíró (1894–1969)

alt

A szakmát az Omaha Daily News-nál kezdte 1920-ban, lényeglátása, eleven stílusa hamar népszerűvé tette. 1927-ben rendkívül sikeres cikksorozatot írt Coolidge elnök Black Hills-i vakációjáról. A következő évben az elnökválasztást kísérte figyelemmel, Al Smith demokrata párti jelöltről írt cikke 100 dolláros díjat és állást jelentett az Associated Press washingtoni irodájában. Az itt töltött évek alatt bejárása volt valamennyi fontos helyre, és életreszóló barátságot kötött Eleanor Roosevelttel. Íráskészségét, kapcsolatait és pozícióját felhasználta arra is, hogy küzdjön a nők jogaiért és a nemzet életében való szerepük jelentőségének elismeréséért. Gyermekeinek születése után testvérével megalapította a Furman Features-t, szabadúszóként cikkeket és publicisztikát írt országos lapoknak, magazinoknak és nőszervezeteknek. A II. világháború idejént az Office of War Information hívta meg munkatársnak, 1943-tól pedig a New York Times riportere volt. Önéletrajza Washington By-Line címmel 1949-ben jelent meg.


December 2. amerikai operaénekes (1923–1977) 

Az „isteni” jelzővel illetett diva New York-i görög bevándorlók lányaként született. 1937-ben anyjával visszatelepült Görögországba, az athéni konzervatóriumban tanult. Első hivatalos fellépése az athéni Operaházban volt 1941. július 4-én, a Tosca címszerepét énekelte. Rendkívül széles hangterjedelme egyaránt képessé tette a wagneri drámák és a könnyű koloratúr szerepek hibátlan előadására. Hihetetlen hangja, vonzó megjelenése mellett kiváló színészi képességekkel rendelkezett, előadásmódja magával ragadta közönségét. Utolsó operaházi fellépése 1965-ben Londonban, a Covent Gardenben volt - a Toscát énekelte.


December 2. Anna Bissell amerikai üzletasszony (1846–1934) 

A legelső női vezérigazgató az Egyesült Államokban egy tengerészkapitány lánya volt, az új-skóciai River John-ban született, később Wisconsinba költöztek. 19 évesen kötött házasságot Melville  Bissell-el, cserépedények gyártásával és eladásával foglalkoztak. Melville 1876-ban feltalált egy szőnyegseprőt, amit saját gyárukban készítettek, a terméket Anna értékesítette. Férjének halála után, 1889-ben ő lett a Bissell Company vezetője. Remek üzleti érzéke, helyzetfelismerő képessége felvirágoztatta a céget, betörtek a nemzetközi piacra is. Az igazgatótanács elnökeként haladó munkaerőpolitikát vezetett be, munkásaik részesedést kaptak a haszonból és nyugdíjra voltak jogosultak. Hosszú évekig az egyetlen női tagja volt a National Hardware Men’s Association-nek, az első női tagja a Methodist Episcopal Church kuratóriumának. Megalapította a Bissell House-t, ahol fiatal nők, emigránsok és gyerekek tanulhattak többféle szakmán felül nyelvet, zenét, kertészkedést. 


December 2. Yaël Dayan izraeli újságíró, író, politikus, békeaktivista 1939  

Nahalalában született, ismert politikus családba. Az Israel Defense Forces szóvivői és információs egységénél századosi rangban teljesített szolgálatot, majd a Hebrew University of Jerusalem, később az Open University of Israel hallgatója lett. 16 évesen jelent meg első írása, húsz évesen angol nyelven publikálta első regényét New Face in the Mirror címmel, ami rögtön nemzetközi elismerést hozott számára. 1992 és 2003 között az izraeli parlament, a Knesszet tagja volt. Tel Avivban a polgármesterhelyettesi és a városi tanács elnöki tisztségét töltötte be. Elkötelezett békepárti, határozottan kiáll a nők és a melegek jogaiért. A Bruno Kreisky Human Rights Award, a Ducci Foundation Peace Award és az Olaf Palme Award for Peace birtokosa. 1995-ben szerepelt a L’Express francia lap The 100 Women Who Make the World Move névsorában. 
Néhány munkája: Envy The Frightened; Death Had Two Sons; Israel Journal: June 1967 (A Soldier's Diary); Three Weeks in the Fall; My Father, His Daughter.


December 3.  pszichiáter (1895–1982)

alt

Sigmund Freud legkisebb leánya. Bécsben tanult, az egyetem elvégzése után apjával dolgozott. Úttörő tevékenységet fejtett ki a gyermekpszichiátria területén. Első könyve 1927-en jelent meg Einführung in die Technik der Kinderanalyse (Bevezetés a gyermekek analízisébe) címmel. 1936-ban publikálta Das Ich und die Abwehrmechanismen (Az én és az elhárítómechanizmusok) című könyvét, amelyet a modern pszichiátria egyik alapművének tekintenek a szakmában.

1938-ban apjával együtt Angliába emigrált, ahol alapítója és igazgatója volt a Hampstead Child Therapy Course and Clinic-nek. A háború éveiben amerikai kollegájával, Dorothy Burlinghammel a háborúnak a gyerekekre gyakorolt hatását vizsgálta az általa létrehozott The Hampstead War Nursery-ben, ahol több mint 80 gyereket kezeltek.

Anna 1982-ben bekövetkezett haláláig volt igazgatója az általa alapított gyermekklinikának, melyet halála után The Anna Freud Center-nek neveztek el. Londoni otthonát, végakaratának megfelelően, apja emlékére Freud Múzeummá alakították át.


December 3. Katarina Witt német műkorcsolyázó (sz. 1965)

alt

Szülővárosában, Karl Marx Stadtban tanult meg néhány évesen korcsolyázni. Tehetségét felismerve kilenc éves korában a világhírű, sok bajnokot nevelő Jutta Müller lett Katarina edzője. A kemény munka meghozta az eredményeket, 1980-ban a Lake Placidben tartott téli olimpián 15 éves újoncként a tizedik volt, a következőn Szarajevóban aranyérmes, 1988-ban Calgaryban újra az első helyen végzett. Közben világbajnok volt 1984, 1985, 1987, és 1988-ban, valamint hatszor nyert európabajnoki aranyérmet. Sportolói pályafutásának befejezése után kezdődött filmszínészi karrierje, néhány filmje: Jéghercegnő, Jerry Maguire – A nagy hátraarc, Ronin, A Space travesty.


December 3. amerikai vegyész, egészségügyi mérnök, feminista (1842–1911) 

A Massachusetts Institute of Technology (MIT)első női hallgatója és első női tanára a Vassar College-ban végzett 1870-ben. Kémiát akart tanulni, a MIT rendkívüli hallgatójaként az első nő lett az Egyesült Államokban, akit természettudományi karra felvettek. 1873-ban diplomázott, de a doktori fokozathoz szükséges további tanulmányait nem engedélyezték. Bostonban középiskolás lányoknak létrehozott egy tanfolyamot, amely előkészítette őket természettudományi tanulmányokra. 1876-ban megalapította a MIT női laboratóriumát, ahol egészségügyi kémiát tanított. Háztartástannal és környezetkémiával kapcsolatos kutatásai úttörő jelentőségűek voltak. Ökofeminista nézetei gyakran megjelentek publikációban.

Néhány munkája: The Chemistry of Cooking and Cleaning; Food Materials and Their Adulteration; Air, water, and food: from a sanitary standpoint; Euthenics: The Science of Controllable Environment.


December 3.  guatemalai költő, kritikus, tanár, feminista (1914–1980?)  

Barcelonában született, anyja guatemalai zongoraművész, apja argentin diplomata volt. Olaszországban végezte az egyetemet, történelmet, irodalmat tanult. 1940-ben házasságot kötött a guatemalai baloldali politikus Alfonso Solórzanoval és Guatemalába költözött, ahol a San Carlos egyetemen tanított. Az 1954-es katonai puccs után Mexikóba menekültek, a Nacional Autónoma de México egyetemen olaszt tanított, és elindította az első gender képzést. Cikkeket és kritikákat publikált, több verseskötete is megjelent. 1972-ben Foro de la Mujer címmel nőjogi témájú rádióprogramot indított, 1975-ben egyik alapítója volt a Fem című feminista lapnak. Rendszeresen részt vett az Amnesty International és az International Association of Women Against Repression rendezvényein. 1980 decemberében Guatemalába utazott anyját meglátogatni. Megérkezett a fővárosba, ahol egyike lett annak a közel 45 ezer embernek, aki a diktatúra alatt „eltűnt”. Gyerekei, valamint a mexikói kormány és több nemzetközi szervezet eredménytelenül követelte az ügy kivizsgálását.

Néhány munkája: Poesías; Los dedos de mi mano; Guirnalda de primavera; Elogio de mi cuerpo; Las palabras y el tiempo.   


December 3. Olga Scheinpflugová cseh színész, költő, író (1902–1968)  

Színészi karrierje középiskolás korában kezdődött, 1920-ban már a Švanda színház társulatának tagja volt. Ugyanebben az évben ismerkedett meg későbbi férjével, Karel Čapek íróval. 1929-ben szerződött a prágai Nemzeti Színházhoz, amelynek haláláig tagja maradt. Fiatalon kezdett írni, cikkei, elbeszélései már a huszas években megjelentek. 16 regényt, 10 gyerekeknek szóló könyvet, hét verseskötetet publikált. Prózai műveiben főleg a nőknek a modern világban elfoglalt helyével foglalkozott. Műveit számos nyelvre lefordították, többet filmre vittek. 
Néhány munkája: Madla z cihelny; Okénko; Andula vyhrála; Švadlenka; Dobře situovaný pán; Sobota; Balada z Karlína; Byla Jsem Na Svete; Český román
Magyarul a Színésznő leszek című regénye jelent meg.


 

December 3. Alice Schwarzer német feminista, az című német feminista magazin alapító szerkesztője (sz. 1942) 


December 3. énekesnő (1880–1957)


December 4. pedagógus, a nőnevelés elkötelezettje (1859– ?)

alt

Esztergomban született,a tanítóképzőt és a polgári tanítónőképzőt mennyiségtan-természettudomány szakon Budapesten végezte. Katona Lajos irodalomtörténésszel kötött házasságot. 1878-tól a kőszegi polgári iskolában, 1880-tól a budapesti VI. kerületi tanítónőképzővel összekapcsolt gyakorló felső leányiskolában tanított. 1890-ben a budapesti II. kerületi tanítónőképző igazgatójának nevezték ki. Tankönyveket írt felsőbb leányiskolák, polgári leányiskolák és képzőintézetek használatára, cikkei jelentek meg a Nemzeti Nőnevelés című folyóiratban, több tudományos társaság tagja.

Néhány munkája: Gazdaságtan felsőbb leányiskolák és tanítónőképző intézetek számára (1888), Háztartástan (1892), A Budapesti II. kerületi állami tanítónőképző intézet 25 éves fennállásának története (1896).


December 4. ausztrál orvos (1856–1902)

alt

Az első nő, aki Ausztráliában orvosi prakszist folytathatott. A melbourne-i egyetem nem vett fel orvoskarára nőket, ezért az Egyesült Államokban és Kanadában tanult, 1888-ban vette kézhez orvosi diplomáját Torontoban. Ezután Londonba ment, ahol a Society of Apothecaries gyógyszerészi oklevelét is megszerezte. Hazatérése után 1890-ben a ő volt az első nő, akit a Medical Board of Victoria felvett tagjai közé. Magánpraxist folytatott, pár év múlva nővére is csatlakozott hozzá (ő már hazájában diplomázhatott). Dédelgetett álma volt egy kórház létrehozása, nőkkel, nőknek. 1895-ben megalapították a Victorian Medical Women's Society-t, a következő évben elkezdődött a Queen Victoria Memorial Hospital építése, a kórház 1899-ben kezdett működni.


December 4. angol munkás, politikus, feminista (1864–1946)  

Nelsonban 12 éves korában lépett be részmunkaidősnek a helyi textilgyárba, egy év múlva abbahagyta az iskolát és teljes állásban dolgozott. A szakszervezet aktív tagjaként kezdett foglalkozni a munkásnők helyzetével. Részt vett a Women's Co-operative Guild által szervezett oktatásban, ahol politikai képzést is kapott. 1892-ben az Independent Labour Party tagja lett. 1900-ban csatlakozott a North of England Society for Women's Suffrage egyesülethez. 1901-ben ő lett a független munkáspárt első női képviselője a Poor Law Guardian választáson, később beválasztották a városi tanácsba. A Munkáspárt 1905-ben tartott konferenciáján tartott beszédében sürgette a párt vezetőségét, hogy támogassák a szüfrazsetteket. A nőjogok érdekében tartott szenvedélyes hangú beszédeivel országszerte komoly hírnévre tett szert. 1906-ban része volt a Nelson and District Suffrage Society megalakításában. Békepárti volt, 1917-ben többezer nőt mozgósított Nelsonban egy háborúellenes felvonulásra. Időskoráig folytatta munkáját a város magisztrátusában.


December 4. ír reformer, író, szüfrazsett (1822–1904)  

A világon az első állatvédő szervezet alapítója komoly befolyással bíró nagybirtokos családba született. Iskolába nem járt, de házitanárok majd önálló érdeklődése jártassá tette az irodalomban, történelemben, geometriában, asztronómiában, filozófiában. Rendszeresen publikált, cikkeiben határozottan kiállt a nők jogaiért és az állatkísérletek betiltásáért. A National Society for Women's Suffrage és a Married Women's Property Committee elnökségi tagja volt. Megalapította a Society for the Protection of Animals Liable to Vivisection (SPALV), National Anti-Vivisection Society (NAVS) és a British Union for the Abolition of Vivisection (BUAV) állatvédő szervezeteket. 1894-ben publikálta önéletrajzát The Life of Francis Power Cobbe by Herself címmel. 
Néhány munkája: The Intuitive Theory of Morals; On the Pursuits of Women; Criminals, Idiots, Women and Minors; Scientific Spirit of the Age.    


December 4. Roberta Bondar kanadai orvos, író, kutató, fotós, űrhajós (sz. 1945)  

Az első kanadai női űrhajós elképesztően sokoldalú, tehetséges ember. A Guelph-i egyetemen zoológiából és agrártudományból diplomázott 1968-ban, Ontarioban kísérleti patológiából 1971-ben, a torontói egyetemen neurobiológiából védte meg doktori értekezését 1974-ben, a McMaster egyetemen 1977-ben lett az orvostudományok doktora. Több kanadai és külföldi egyetem tiszteletbeli doktora, tudományos egyesületek megbecsült tagja. 1984-ben kezdte meg űrhajós kiképzését a NASA-nál. A kiképzés befejezése után a gravitációnak és a súlytalanságnak az emberi testre tett hatását kutató nemzetközi csapat vezetője lett. 1992 januárjában a Discovery űrhajó legénységének tagjaként nyolc napot töltött az űrben. A tudományos kísérletek elvégzése mellett rengeteg fotót készített és Touching the Earth címmel publikált könyvet az útról. Az év végén befejezte űrhajós pályafutását, hogy minden idejét tudományos kutatásokra fordítsa. Több tekintélyes kitüntetés, közöttük az Officer of the Order of Canada birtokosa. 


December 4. író, költő, műfordító (sz. 1950) 


December 4. Edith Louisa Cavell angol ápolónő 1865 – 1915 

Az első világháború mártírja, többszáz katona életét mentette meg a németek által megszállt Belgiumban.  Swardeston-ban született, lelkészcsalád lánya. Ápolónői képesítést a London Hospital-ban szerzett, több kórházban dolgozott és házi ápolást is vállalt. Rendszeresen képezte magát, megismerkedett a modern módszerekkel. 1907-ben meghívást kapott Brüsszelbe, hogy vegyen részt az újonnan alapított L'École Belge d'Infirmières Diplômées (felsőfokú ápolónőképző) munkájában. 1910-ben  L'infirmière címmel indított lapot ápolónőknek. A háború kitörése után minden sebesültet egyforma hivatástudattal ápolt. Több társával együtt angol és francia katonákat bújtattak a kórházban, majd a semleges Hollandiába menekítették őket. 1915-ben a németek letartóztatták, hadbíróság elé állították és október 12-én, az erős nemzetközi tiltakozás ellenére, kivégezték. 


December 4. Devorah Baron héber író, fordító 1887 - 1956  

Az első modern zsidó írónő az oroszországi Uzdában született. Apja, aki rabbi volt, a korabeli szokások ellenére ugyanabban az oktatásban részesítette, amit a fiúk kaptak, még a tanári oklevelet is megszerezte. Első novellája 14 éves korában jelent meg a Ha-Melits héber nyelvű lapban. Apja halála után  1910-ben Palesztinába emigrált, Neve-Tsedek-ben telepedett le. A Ha-Po’el ha-Za’ir című cionista lap irodalmi rovatánál kapott munkát. Hamarosan házasságot kötött Yosef Aharonovitz  újságíróval, a cionista mozgalom aktivistájával. Népszerű, elismert író volt, az első kitüntetettje az 1934-ben alapított Bialik díjnak. 1944-ben megkapta a Rupin, 1951-ben a Brenner díjat. Klasszikus és kortárs európai írók munkáit fordította le héber nyelvre. 1922-től betegsége miatt visszavonulva élt, lánya ápolta. 
Néhány munkája:   Parashiyot:sipurim meḳubatsim;  ha-Golim;  Yalḳuṭ sipurim;  Mah she-hayah;  Sheloshah sipurim;  Me-emesh:sipurim;  Shemà.


December 5. a Radcliffe College első elnöke (1822–1907)

alt

Boston előkelő köréhez tartozó családba született, gyenge egészségi állapota miatt otthon magántanárok tanították. 1850-ben házasságot kötött Jean Louis Rodolphe Agassiz svájci természettudóssal, akit elkísért expedícióira és megtanulta a laboratóriumi munkát is. 1856-ban iskolát nyitott lányok számára, fontos szerepe volt a Natural History Museum at Cambridge és a National History School on Penikese Island létrehozásában. Határozott meggyőződése volt, hogy a nőknek ugyanolyan joguk van a felsőfokú tanulmányokhoz, mint a férfiaknak, ennek elősegítésére alapították meg hat társával a Harvardon belül a Radcliff College-ot, melynek 1900-ig elnöke volt.

Néhány munkája: A First Lesson in Natural History (1859), Seaside Studies in Natural History (1865), Life of Louis Agassiz (1885).


December 5. Rhoda Erdmann német biológus, kutató (1870–1935)

alt

A német sejtbiológiakutatás úttörőjét apja vezette be a természettudományokba. 1892-ben tanítói oklevelet szerzett, majd 1903 és 1908 között zoológiát, botanikát, matematikát hallgatott Berlinben és több külföldi egyetemen. Doktori dolgozatát 1908-ban védte meg és Robert Koch intézetében kezdett dogozni. 1913-ban kutatói állást nyert el az USA Yale egyetemén, ahol komoly eredményeket ért el. Az I. világháború idején nemkívánatos személynek nyilvánították és haza kellett térnie. Sok nehézség ellenére 1919-ben a berlini egyetmen létrehozta az első sejtbiológiakutatással foglalkozó tanszéket, és ugyanebben az évben kiadta a témáról szóló első német tankönyvet. Nemzetközileg elismert tudós volt, tudományos folyóiratok szerkesztője, kongresszusok keresett előadója. Karrierjének 1933-ban a nácik hatalomrakerülése véget vetett, eltiltották a tudományos munkától.


Decmber 5. chilei tanár, diplomata, író, feminista (1886–1975)  

Az első latin-amerikai nő, aki egyetemi professzori kinevezést kapott. Az Instituto Pedagógico de la Universidad de Chile hallgatója volt, 1905-ben diplomázott. Posztgraduális tanulmányait a Columbia egyetemen és a Sorbonne-on folytatta. 1915-ben amerikai mintára létrehozta a Círculo de Lectura olvasóköröket nők számára, ahol a legszegényebbek is tanulhattak és művelődhettek. Ezekből nőtt ki 1919-ben a Consejo Nacional de Mujeres (Nemzeti nőtanács). A Partido Radical tagjaként 1922-ben törvénytervezetet nyújtott be a nők magán- és közéleti jogainak rendezésére. 1933-ban alapító tagja volt a Comité Nacional pro Derechos de la Mujer-nek (Nemzeti bizottság a nők jogaiért). 1944-ben megválasztották a Federación Chilena de Instituciones Femeninas (Chilei nőszervezetek szövetsége) elnökének. 1946-ban kinevezték az ENSZ chilei képviselőjének. A Universidad de Chile politikatudományi és szociológiai karának professzora volt, sokat publikált pedagógiai és feminista témákban.

Néhány munkája: A dónde va la mujer?; Feminismo contemporáneo; Historia de la enseñanza en Chile; Perspectiva de Chile; La lámpara maravillosa.


December 5. Kate Simon amerikai író, újságíró, útikönyvíró (1912–1990)  

Varsóban született, szülei 1917-ben emigráltak az Egyesült Államokba. Bronxban nőtt fel, a Hunter College-ban végzett 1935-ben. Kezdetben a Publisher’s Weekly és a The New Republic lapoknak írt könyvkritikákat. Szabadúszóként sokat utazott, beszámolóit több lap is szívesen közölte. Első könyve, a New York Places and Pleasures 1959-ben jelent meg. Többek között járt Izraelben, a Szovjetunióban, Indiában, Kínában, Tanzániában, Spanyolországban, Japánban. Útikönyvei mellett háromkötetes önéletrajza is nagy sikert aratott. 

Néhány munkája: Etchings in an Hourglass; A Renaissance tapestry: the Gonzaga of Mantua; A wider world: portraits in an adolescence; Italy: the places in between; Bronx primitive: portraits in a childhood; England's green and pleasant land; Paris places and pleasures: an uncommon guidebook; London places & pleasures: an uncommon guidebook; Mexico: places & pleasures. 


Decmber 5. Maria Luisa Escobar venezuelai zeneszerző, zongorista (1903–1985) 

Ötéves korában a Colegio de Lourdes-ban kezdett zongorázni tanulni, hatévesen komponálta első darabját. 1910-től a Holland Antillákon Curaçao-ban tanult nyelveket, zongorát, hegedűt, zeneszerzést. 1917-ben Párizsba ment, ahol a zongora és zeneszerzés mellett énekelni is tanult. 1920-ban tért haza Venezuelába, ahol hamarosan bekapcsolódott a kortárs művészeti életbe. Zongorára és hegedűre írt munkái mellett zenés darabokat is komponált. Második férjével, José Antonio Escobar Saluzzo hegedűművész és zeneszerzővel Quintet Ávila néven együttest alapítottak, ahol Maria énekesként is szerepelt. 1931-ben alapítója volt az Ateneo de Caracas kulturális központnak. 1955-ben a szerzői jogok védelmére a kortárs művészekkel közösen megalapították a Sindicato Profesional de Autores y Compositores de Venezuela szervezetet. Munkásságáért 1984-ben megkapta a Premio Nacional de Música kitüntetést. 


December 5. Tóth Krisztina író, költő (sz. 1967)

Pixel c. könyvéről írtunk. 


December 6. német író (1731–1807)

alt

Az első nőíró, akinek Németországban, német nyelven kiadták a regényét. A fiatal lányt apja tanította, többek között csillagászatra, matematikára, filozófiára és történelemre is. A Geschichte des Fräuleins von Sternheim című könyve 1771-ben jelent meg, és hazáján kívül komoly nemzetközi sikert is aratott. Néhány évvel később Sophie Pomona für Teutschlands Töchter címmel sikeres folyóiratot indított el. Sophie elegáns körökben mozgott, irodalmi szalonjába korának ismert művészei, politikusai jártak, és levelezésben volt a század szinte valamennyi jelentős írójával.

Néhány munkája: Rosaliens Briefe an ihre Freundin Marianne von St., (1779–81), Tagebuch einer Reise durch die Schweiz (1787), Schattenrisse abgeschiedener Stunden (1799), Mein Schreibetisch (1799), Fanny und Julia (1801), Melusinens Sommer-Abende (1806).


December 6. Eve Curie Labouisse francia író, újságíró (1904–2007)

alt

Marie és Pierre Curie lánya zongoraművésznek indult, több sikeres koncertet adott Európában. Anyja halála után Madame Curie címmel írt könyve világsiker lett, számtalan nyelvre lefordították. Franciaország német megszállása idején Angliába ment, dolgozott a szövetségeseknek és a francia ellenállásnak, haditudósító, később a NATO főtitkár tanácsadója volt. A Paris Presse és az International Herald Tribune rendszeresen közölte írásait. 1954-ben feleségül ment Henry R. Labouisse amerikai ENSZ diplomatához, aki később az UNICEF főigazgatója lett. Aktívan segítette férje munkáját, komoly szerepe volt a szervezet sikeres működésében.

 


December 6. Vay Sándor (Sarolta) költő, író, újságíró (1859–1918)  

Sarolta grófkisasszonyt apja fiúként nevelte fel, megtanult lovagolni, vadászni, fegyverrel bánni és inni, külföldön tanult, egyetemet is végzett. Első versei még Vay Sarolta néven jelentek meg, de utána már a Vay Sándor, D'Artagnan, Vayk írói neveket használta. Az első női újságíró férfiruhában járt, férfiként élt, híres volt gáláns kalandjairól, kétszer meg is nősült.

Néhány munkája: Régi nemesurak, úrasszonyok. Históriák, legendák, virtusos cselekedetek; D’Artagnan meséi; Pestvármegyei históriák; A királyné poétája és más elbeszélések; Erzsébet királynéról és más krónikás följegyzések; Ősökről – unokáknak.


December 6. ausztrál filantróp, feminista (1822–1898)  

Az ausztrál feminista mozgalom egyik fontos alakja Londonban születt, 1839-ben emigráltak apjával és testvéreivel, Adelaideben telepedtek le. 1844-ben házasságot kötött John Colton üzletemberrel. Az első vasárnapi iskolai tanárok közé tartozott és a Wesleyan Ladies' Working Society tagjaként szegénysorsú nők segítésével foglalkozott. A Boarding-out Society elnökségi tagja volt, ahol árvagyerekek neveléséről, elhelyezéséről gondoskodtak. Felismerte, hogy a nők helyzetének javításához politikai jogokra is szükség van, az elsőkközt követelte a nők választójogát. 1876-ban megalapította az Adelaide Children's Hospitalt, haláláig a felügyelőbizottság tagja volt. 1884-ben otthontalan fiatal nők megsegítésére létrehozta a Young Women’s Christian Association-t (YWCA). Az Adelaide Female Reformatory elnöke volt, amely elítélt nők börtönbeli és szabadulás utáni helyzetét segítette. A Women's Suffrage League tagja, 1892-től elnöke volt. Emlékét a Colton Ward (Women's and Children's Hospital) és a Lady Colton Hall  (YWCA) őrzi. 


December 6. költő, író (1905–1958)  

Jászberényben született, a Zeneművészeti Főiskolán végzett ének-zene szakos tanárként. Apácanövendék volt, felszentelése előtt ismerkedett meg és kötött házasságot Zelk Zoltánnal. Pestre költözésük után kezdett írni, a Népszava és a Pesti Hírlap rendszeresen közölte cikkeit, elbeszéléseit. 1931-ben jelent meg Kék virág című verseskötete. A háború után a Szabadság és a Kisdobos című lapoknak dolgozott, utóbbinak egyik alapítója volt.

 Néhány munkája: Tündérkereső Jutka; Erős Matyi és más mesék; Kemény lecke; Akik győzni tanulnak; A tücsök hegedűje.

 


December 6. Susanna Strickland Moodie kanadai telepes, író, költő, újságíró 1803 – 1885  

Az angliai Bungay-ben született, írócsaládba. Alig múlt húsz éves, amikor első, gyerekeknek szóló kötete megjelent. 1831-ben házasságot kötött John Moodie katonatiszttel, a következő évben Kanadába emigráltak, Lakefield közel vásároltak farmot. Susanna levelei és naplója értékes információkkal szolgált a korabeli telepesek mindennapjairól az ontarioi vadonban. 1852-ben jelent meg a főművének tartott Roughing it in the Bush című könyve, melyben a kezdeti évek küzdelmeit mutatja be. Rendszeresen publikált, cikkei, elbeszélései, versei népszerűek voltak a korabeli lapokban. 
Néhány munkája: Flora Lyndsay; Matrimonial Speculations; The World Before Them; Enthusiasm and Other Poems; The Little Quaker; The Sailor Brother; Profession and Principle; Life in the Clearings Versus the Bush.


December 7. (Földi Rózsi), fotóművész, festő (1897–1972)

alt

Isaszegen született, művészi tanulmányait Budapesten végezte. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált,Munkácson feleségül ment Illés Bélához.A házasság rövid ideig tartott, másodszorra Párizsban Ney László festőművésszel kötött házasságot. Elismert fotóművész lett, több kiállítása volt világszerte. Belépett a francia kommunista pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. Harmadik férje Sylvio Silka hangmérnök volt, a Csehszlovákiában tett utazásuk során készített fényképsorozatot a Sarló-mozgalom mutatta be Pozsonyban. A fényképezés mellett tehetséges festő is volt, munkái nemzetközi kiállításokon szerepeltek. Több francia művésztársaság tagja volt.

1972-ben halt meg Párizsban, hátrahagyott munkáit végrendeletében magyar múzeumoknak adományozta.


December 7. amerikai író (1873–1947)

alt

Kilencévesen költözött családjával a nebraskai Red Cloudba. A University of Nebraska hallgatója volt, már egyetemi évei alatt jelentek megcikkei, elbeszélései. Diplomájának megszerzése után dolgozott a Home Monthly, Pittsburgh Leader és a The Library című lapoknak. 1905-ben jelent meg első elbeszéléskötete, a The Troll Garden. 1906-ban New Yorkba költözött, a McClure's Magazine szerkesztője lett. 1912-ben adta ki első regényét Alexander's Bridge címmel, komoly sikert aratott. Műveiben gyakran megjelenik az emigránsok élete, főszereplői általában erős nők, akik bátrak, elszántak és legyőzik a nehézségeket. One of Ours című könyvéért 1922-ben Pulitzer díjat kapott.

Néhány magyarul megjelent munkája: Az én Antóniám; A félvér; Árnyékok a sziklán; Az aranyszínű dóm.


December 7. amerikai botanikus, kémikus (1831–1888)  

1849-ben a Wesleyan Female College-ban végzett, és ugyanott kapott kisegítő tanári állást. 1860-ban folytatta tanulmányait, a Polytechnic College of Pennsylvaniánkémiát és fizikát, a Woman's Medical College of Pennsylvanián anatómiát és élettant hallgatott. 1862-ben a Cincinnati Female Seminary természettudományi karán megkapta tanárikinevezését. 1865-ben meghívták a Woman's Medical College kémiai és toxikológiai tanszékének vezetésére, ő volt az első nő, aki orvosegyetemen professzori kinevezést kapott. 1874-ben dékánná választották, ezt a pozícióját haláláig betöltötte. Sokat tett azért, hogy felkeltse a lányok érdeklődését a természettudományok iránt. Aző javaslatára alakult meg az American Chemical Society, melynek hosszú ideig az egyetlen nőtagja volt.


December 7. Evelyn Gore-Symes angol ellenálló (1918–1998)  

Az Electronic Telegraph nekrológja 1999-ben hosszan méltatta a II. világháború szerény tanárnő hősét, aki F.S.Jones The Double Dutchman című dokumentumkönyvében is felbukkan. Evely angolt és zenét tanított Budapesten, a háború kitörése után nem tudott hazatérni Angliába. Kapcsolatai révén bekerült abba a magyar és nemzetközi tagokból álló csoportba, amely a lelőtt, életben maradt angol, francia és holland pilótákat segítette élelemhez, menedékhez és hamis papírokhoz. Bundája alatt többször szállított kézigránátokat az ellenállóknak. A szövetségeseknek tett érdemei elismeréséül VI. György király a King’s Commendation for Bravery  kitüntetést adományozta neki, valamint London polgármestere a Freeman of the City of London címmel tüntette ki. 


December 7. író (1892–1984)

Néhány munkája: Álom; Ulrik inas; Porszem a napsugárban; Selmeci diákok; Asszonybeszéd; Perceg a szú; Vaskalitka; Por és hamu. 

Bővebben írtunk róla. Lásd még  és - csak a Nőkért.hu-n! - visszaemlékezéseiből a magyar feminista íróra, Teleki Sándorné Szikrára vonatkozó
 

 


December 7. Kabos Ilonka zongoraművész, tanár 1898 – 1973  

Budapesten született értelmiségi családba, Kabos Ede író lánya. Meghitt barátjuk volt Ady Endre, aki Fehér lyány virág-kezei címmel verset is írt a kislányhoz. 1911-ben Ilonka a Zeneakadémia hallgatója lett, Szendy Árpád Weiner Leó és Kodály Zoltán voltak a mesterei. Első nyilvános koncertjét Budapesten adta 1916-ban, a háború befejezése után több európai városban voltak fellépései. A klasszikusok mellett kortárs zeneszerzők művei is szerepeltek a repertoárján. 1931-től a Nemzeti Zenede tanára volt. 1938-tól Londonban élt, ahol nemcsak előadóművészetével, de tanári tehetségével is komoly elismerést szerzett. Anglián kívül Európában és az Egyesült Államokban tartott mesterkurzusokat. Londoni otthonában angol és magyar zenészek is gyakori látogatók voltak. 


December 8. francia szobrász (1864–1943)

alt

Az Académie Colarossi-n tanult, a kevés főiskolák egyikén, ahol nőket is fogadtak. Alfred Boucher tanítványa volt, aki később Olaszországba költözött, és tanítványait Rodinre hagyta. Rodint egyaránt elragadtatta a 17 éves lány szépsége és tehetsége. Mint Rodin asszisztense, Camille-nak módja volt a mezitelen test tanulmányozására is, ami elképzelhetetlen volt máskülönben egy XIX. századi nő számára. Szenvedélyes kapcsolat alakult ki közöttük, de házasságról nem volt szó – Rodin, számtalan kalandja ellenére, nem vált el feleségétől. Az évek múlásával azonban kapcsolatuk megromlott. Camille egyre nehezebben viselte, hogy Rodin minden percére igényt tart, hogy munkáját is a férfinak kell szentelnie, hogy nincs saját élete és ideje. Szakításuk után Camille lázasan dolgozott, ám műveit egy felháborodott sajtócenzor „erkölcsi okokból” nem engedélyezte kiállítani. Az események megviselték Camillet, elhanyagolta magát, befelé fordult, a paranoia jelei mutatkoztak rajta. Bátyja, a költő és diplomata Paul Claudel, elmegyógyintézetbe záratta, ahol harminc évet töltött, egészen 1943-ban bekövetkezett haláláig. Mintázni nem engedték, családja soha nem látogatta meg.

Életéről Bruno Nuytten készített Camille Claudel címmel nagysikerű filmet Isabelle Adjani és Gerard Depardieu főszereplésével.


December 8. (1626–1689)

alt

Gusztáv Adolf svéd király leánya, hatéves korában került a trónra. Intelligens, okos nő volt, a tudományok, kultura, filozófia iránt érdeklődött. Észak Minervája – ahogyan elismerően nevezték – levelezésben állt Európa számos tudósával, Descartes francia filozófus hosszú időt töltött udvarában, ott is halt meg. A királynő az államügyekkel nemigen foglalkozott, tudományos, művészeti érdeklődése mellett lovagolt, vadászott, kiváló céllövő volt. A svéden kívül beszélt németül, franciául, flamandul, jól olvasott latinul és görögül. Sok kérője volt, de nem szándékozott férjhez menni, ezért 1649-ben unokatestvérét jelölte ki utódjának, és négy év múlva le is mondott a trónról. Európába utazott, áttért a katolikus hitre. Éveket töltött Brüsszelben, Párizsban, majd Rómában telepedett le, ott halt meg 1689-ben.

Emlékiratát halála után néhány évvel Amszterdamban adták ki először.


December 8. svéd vállalkozó, szüfrazsista (1840–1915)

alt

1877-ben alapította meg a világ egyik legrégebbi reklámügynökségét, a Nya annonsbyrån, landsortspressens egen annonsförmedlare-t. Az általában csak Gumaelius Annonsbyrå vagy Gumaelius néven emlegetett vállalkozást egyedül kezdte, két bérelt szobában Stockholm régi negyedében. Az üzlet beindult, néhány hónap múlva már alkalmazottat kellett felvennie, egy éven belül jóval nagyobb helyre is szüksége volt. Kínosan ügyelt a hírnevére, hiteles adatokkal dolgozott, a fogyasztók tudták, megbízhatnak benne. A kezdetektől illusztrátorokat is foglalkoztatott, hirdetéseiben a látvány és a szöveg egyaránt fontos volt. Az üzlet mellett a közéletben is szerepet vállalt. Évekig volt a svéd női választójogi szervezet, a Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt kincstárnoka, alelnöke volt a Kvinnoklubben-nek (Nőklub), részt vett a -förbundet nőszervezet munkájában és aktiv tagja volt a svéd újságírók szervezetének, a Publicistklubben-nek.


December 8. Hortensia Papadat-Bengescu román író (1876–1955)  

Értelmiségi családból származott, fiatalon kezdett írni. 20 évesen férjhez ment, 5 gyereket szült, a család gyakran költözött, így irodalmi tevékenysége háttérbe szorult.1912-ben jelentek meg versei, amelyeket a francia kritikusok is elismeréssel fogadtak. 43 éves volt, amikor első novelláskötete megjelent, a következő években sorra publikált regényeket, elbeszéléseket, verseket, drámákat. 1936-ban elnyerte a román írószövetség nagydíját.

Néhány munkája: Ape adânci; Femeia în faţa oglinzii; Fecioarele despletite; Concert din muzică de Bach; Desenuri tragice; Teatru.

Magyarul: Kamarazene; Rejtett út; Ledér szüzek.


December 8. Florbela Espanca portugál költő, író (1894–1930)  

Egy jómódú üzletember felesége meddő volt, így beleegyezésével a férj  teherbe ejtette 15 éves cselédlányukat, Antóniát. Florbela jó nevelést kapott, ő volt az első leánytanulója a patinás Liceu André de Gouveia-nak. 19 évesen házasságot kötött Alberto Moutinho-val, mindketten Redondoban vállaltak tanári állást. Az 1910-es évektől jelentek meg a korban szokatlan, szenvedélyekkel átfűtött, gyakran erotikus versei. Első verseskötete Livro de Mágoas címmel 1920-ban jelent meg. 1921-ben elvált férjétől, a következő évben új házasságot kötött, amely szintén válással végződött. Harmadik férje António Guimarães orvos volt. Házasságai során többször elvetélt, pszichés problémái voltak, 36. születésnapján öngyilkosságot követett el. Életéről Vicente do Alves készített filmet Ó Florbela címmel. 
Néhány munkája:; Livro de Sóror Saudade; Charneca em Flor; As Máscaras do Destino.

 


December 8. Tatjana Zatulovszkaja orosz/izraeli mérnök, sakkozó 1935 - 2017  

Bakuban született, gyerekkorában tehetséges tornásznak és sakkozónak mutatkozott. 1947-től a városi Úttörőház csapatában sakkozott, edzője Teodorovics Abrahamjan volt. Az azerbajdzsáni Műszaki Egyetem geológus szakán szerzett diplomát. 1973-ban házasságot kötött Valerij Vinokurov sportkommentátorral és Moszkvába költözött. Háromszor nyerte meg a szovjet bajnokságot (1960, 1962, 1963) és több nemzetközi versenyten volt első. 1963-ban az olimpián egyéniben ezüstérmet szerzett, ugyanebben az évben valamint 1966-ban tagja volt az olimpiai aranyérmes szovjet válogatottnak. 1961-ben női nemzetközi mester, 1976-ban női nagymester címet szerzett. 1993-ban és 1997-ben megnyerte a szenior világbajnokságot. 2000-ben Izraelbe emigrált, a 2002-es olimpián az ő csapatukat erősítette. 

 


December 8. színésznő

 


December 9. ellentengernagy (1906–1992)

alt

Az első komputer-programozók legkiválóbbjai közé tartozott. Matematikából és fizikából diplomázott, a Yale Egyetemen készítette doktori disszertációját matematikából és az egyetemen dolgozott tovább. 1943-ban lépett be a haditengerészethez. A háború után dolgozott a Harvadon, az Eckert-Mauchly Computer Corporation-nél, de ez alatt az idő alatt is a tengerészet állandó tanácsadója és előadója volt. Úttörő munkát végzett a Mark I, II és III számítógépek valamint az UNIVAC I programozásában. Az első volt, akit komputertudományban az év emberévé választottak 1969-ben. A haditengerészettől ellentengernagyi beosztásból ment nyugdijba, és rögtön tudományos főtanácsadóként belépett a Digital Equipment Corporation-hoz, ahol még nyolcvanadik évén jóval túl is dolgozott. Ő volt az első amerikai és az első nő, akit a British Computer Society tiszteletbeli tagjává választott.

Bővebben írtunk róla. 


December 9. kanadai szakszervezeti vezető, aktivista (1895–1973)

alt

A kanadai szakszervezeti mozgalom ikonikus alakja Ukrajnában született, kisgyerekkorában emigráltak szülei Kanadába. Az első világháború idején csatlakozott a Socialist Youth Movement-hez.Ebben az időben New York-ban a Rand School of Social Science-en marxizmust hallgatott. Az 1920-as években sokat utazott az országban, többek között ő szervezte meg a bányászok, a vasasok, a varrónők szakszervezetét. 1922-ben a Workers' (Communist) Party of Canada tagja lett. 1931-ben általános sztrájkot szervezett Torontóban a varrónők bérének emelésésre és munkakörülményeik javítására, ugyanebben az évben a Estevanban a bányászok sztrájkját segítette. A sztrájkot követő lázongás miatt bebörtönözték.A II. világháború után folytatta szakszervezet- és pártszervezési munkáját. Részt vett a Tribune és a National Affairs című újságok kiadásában, dolgozott a National Women's Commission és a Housewives' Association-ben.


December 9. spanyol politikus (1895–1989)  

A spanyol polgárháború legendás alakja szegény, sokgyerekes családból származott. 15 évesen varrónőként kezdett dolgozni, később szakács lett. 1918-ban jelent meg első cikke, amelyet már a La Pasionaria néven írt. Két évvel később alapító tagja volt a spanyol kommunista pártnak, 1936-ban képviselővé választották. Remek, szenvedélyes szónok volt, sokak szerint a huszadik század egyik legjobbja. Csatakiáltása, a No pasarán! (nem törnek át) a köztársaságpártiak jelszava lett. Franco győzelme után a Szovjetunióba menekült, csak a diktátor halála után, 1977-ben tért haza. Visszanyerte régi helyét a parlamentben, de betegsége miatt erről később lemondott. El único camino címmel 1962-ben publikálta önéletrajzát, mely magyarul Az egyetlen út címmel jelent meg. 

 


December 9. amerikai feltaláló (1779–1853) 

Hardwickban (Massachusetts) született és élt, a Harvard Shaker vallási közösség tagja volt. Asztalosműhelyben dolgozott, a nehéz fűrészelés megkönnyítésére tervezte és készitette el az első körfűrészt. Az ő találmánya volt a rokka dupla forgófejének kidolgozása, amellyel gyorsabban és több fonalat lehetett előállítani. Része volt a szöggyártás megújításában is. Addig egyenként kovácsolták a szögeket, ehelyett kidolgozta új módszerét, amellyel egy vaslemezből egyszerre vágtak ki több darabot. Halála előtt a műfogsor megvalósításán dolgozott, egy viaszból készült mintadarab maradt utána.    



December 9. író, műfordító (1846–1917)  

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése. Népszerű lett, a Vasárnapi Újság, Családi Kör, Magyarország, Otthon, Kelet Népe, Hölgyek Lapja és az Új Idők is közölte írásait. Az 1880-as években szokatlan eszméket hirdetett -  a leány- és nőnevelés fontosságát, hogy a lányok álljanak meg saját lábukon, legyen munkájuk, keresetük, ne függjenek senkitől, és csak akkor menjenek férjhez, ha szabad akaratukból választják párjukat, ne kényszerből. 
Néhány munkája: Egy rút kis leány története; Az ősi földért; Az Urmándyak kincse; A szerelmes szerkesztőség; A sárga ház lakói; Testvérek vagyunk.


December 10. költő (1830–1886)

alt

Apja tekintélyes ügyvéd, szenátor, két lánya és fia igényes nevelésben részesült. Emily elvégezte az Amherst Academy-t és a Mount Holyoke Female Seminary-t, majd hazatért a szülői házba. Félénk, visszahúzódó természet, kevés emberrel érintkezett, de rengeteget olvasott, élénk levelezést folytatott. Valószínűleg 1850 táján kezdett verseket írni, de csak kevés bizalmasa olvashatta. Életében mindössze hét versét publikálta, azokat is név nélkül. Az évek múlásával egyre visszavonultabb életet élt, gyakorlatilag nem hagyta el a házat.

Emily l886-ban halt meg. Húga, Lavinia egy fiókban 40, kézzel összefűzött kötetben több, mint másfélezer versét találta meg, melyből mindössze 24-nek volt címe. A posztumusz kiadott versek komoly sikert arattak, napjainkban Emily Dickinson a legnagyobb költők között van számontartva.


December 10. Ibolya Szalai Grossman magyar/kanadai író (1916–2005)

alt

Pécsett született, apja bádogos volt, anyja a háztartást vezette és a gyerekeket nevelte. A polgári iskola elvégzése után 1933-ban Budapestre ment, ahol a Fonalkikészítőgyárban dolgozott. 1938-ban férjhez ment, 1942-ben fia született. Ugyanebben az évben férjét munkaszolgálatra vitték, soha nem tért vissza. A német megszállás után Pécsen élő szüleit és testvéreit Auschwitzba hurcolták, valamennyien meghaltak. Ibolya és fia a budapesti gettóban életben maradt. 1956-ban Kanadába disszidált, ott kezdett új életet. Életéről Ordinary woman in extraordinary times címmel írt könyvet.


December 10. svéd orvos, politikus, feminista (1856–1949)  

Az első egyetemi doktorátussal rendelkező svéd nőorvos értelmiségi család lánya volt. A Gymnastik-och idrottshögskolan (egészség- és testnevelés) főiskola elvégzése után 1875-től gyógytornászként dolgozott. 1879-ben az uppsalai orvosegyetem hallgatója lett, orvosi diplomáját 1888-ban a stockholmi Karolinska Institutet-en szerezte meg. Orvosként elsőrangú fontosságúnak tartotta, hogy a nők megismerjék saját testüket, tudatosan foglalkozzanak egészségükkel, 1899-ben Kvinnohygien (női higiénia) címmel írt a témáról könyvet. Ugyanolyan fontosnak tartotta, hogy a férfiakkal azonos jogaik és lehetőségeik legyenek. A stockholmi városi tanács tagjaként szorgalmazta, hogy a leánynevelő iskolákban a szexuális nevelés is szerepeljen a tanrendben. 1928-ban megválasztották a Landsföreningen för kvinnans politiska rösträtt (szüfrazsett egyesület) elnökévé.


December 10.  svéd feminista (1833–1898) 

A svéd feminista mozgalom egyik úttörője és vezető alakja értelmiségi családba született. Egyik alapítója volt 1873-ban az első svéd nőjogi szervezetnek, a Föreningen för gift kvinnas äganderätt-nak, melynek titkárává választották. Komoly szerepe volt 1884-ben a legjelentősebb svéd feminista egyesület, a Fredrika-Bremer-förbundet megalakításában is, ahol az elnökhelyettesi posztot töltötte be. szerint remek szervező volt, aki minden jogi és gyakorlati problémát megoldott. A Läsesalongen irodalmi egylet elnökségi tagja, majd elnöke és az Idun című lap szerkesztőbizottsági tagja volt. 1896-ban megválasztották az International Council of Women svéd tagszervezetének, a Svenska kvinnors nationalförbund elnökének.    



December 10. angol matematikus 1815 - 1852

A költő Lord Byron és Annabella Milbanke lánya, a világon az első programozó, az első számítástechnikai cikk szerzője.  

 


December 10. Aasta Hansteen norvég festő, író, feminista 1824 – 1908  

Kristianiaban született, dán anyától, norvég apától. Apja az oslói egyetem professzora, házuk a korabeli liberális értelmiség találkozóhelye volt. 1840-től Koppenhágában tanult rajzolni, 1842-től a Kunstakademie Düsseldorf hallgatója volt. Több képpel szerepelt az 1855-ös párizsi világkiállításon. Hazatérése után Christianiában telepedett le, ahol a város egyetlen portréfestőjeként nagy népszerűségnek örvendett. Apjáról készített festmény a norvég Nemzeti Galéria állandó kiállításán látható. Nyelvészeti tanulmányokkal is foglalkozott, verseket is írt, az első nő volt, aki nynorsk nyelven publikált.  1880-tól kilenc évet az Egyesült Államokban töltött, ahol megismerkedett a feminista eszmékkel, többek között Lucy Stone-nal is barátságot kötött. Megélhetését biztosította, hogy állandó levelező munkatársa volt a Verdens Gang című lapnak, valamint portréfestést is vállalt. 1889-ben hazatért, és bekapcsolódott a norvég nőjogi egyesület, a  Norsk Kvinnesaksforening munkájába. Ibsen a Samfundets Støtter (A társadalom támaszai), Heiberg a Tante Ulrikke (Ulrikke néni) darabjában róla mintázta a női főszereplőt. 
Néhány munkája: Skrift og Umskrift i Landsmaalet; Kvinden skabt i Guds Billede; Kristi kirke i det nittende aarhundrede.


December 10.   (1895–1955) író, költő 

 


December 11. csillagász (1863–1941)

alt

Tanulmányait a Wellesley és a Radcliffe College-ban végezte, utána a Harvard College obszervatóriumában kapott állást. A kettős csillagok megfigyelésével és színképelemzéssel foglalkozott, munkája nemzetközi viszonylatban is komoly érdeklődésre tartott számot. 1911-ben az obszervatórium kurátorának nevezték ki. Az első nő volt, aki a Gröningen-i Egyetemen doktori címet szerzett, 1925-ben Oxfordban tiszteletbeli doktorátust kapott. Sok cikke és kilenc könyve jelent meg. 1923-ban a tizenkét legnagyobb élő amerikai nő közé választották. 1931-ben ő az első nő, akit a Tudományos Akadémia az – igen ritkán osztogatott – Henry Draper aranyéremmel tüntetett ki. A Hold egyik krátere is viseli a nevét. 1933-ban megalapította a róla elnevezett díjat, amelyet minden évben egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó nő kap meg.

1940-ben nyugdíjba ment, de kutatómunkáját a következő évben bekövetkezett haláláig folytatta.


December 11. Denise Biellmann svájci műkorcsolyázó (sz. 1962)

alt

Első nemzetközi versenyét nyolcéves korában nyerte, három évvel később már ifjúsági bajnok volt. 13 évesen biztosan tudta mind az öt tripla ugrást – erre a férfi versenyzők közül is csak néhányan voltak képesek. Sokszoros svájci bajnok, 1970 és 1981 között nemzetközi versenyeken 16 aranyérmet nyert. 1980-ban az olimpián Lake Placid-ben szabadprogramjával az első helyen végzett. Fantasztikus, nehéz technikájú piruettjét, melyet róla neveztek el, még ma is csak kevesen tudják utána csinálni. 1981-ben visszavonult az amatőr versenyzéstől, a Holiday on Ice sztárja lett. Profi pályafutása alatt tizenegy világbajnokságot nyert.


December 11. dán író, feminista (1846–1895)

A gribskovi erdészházban élt szüleivel. 40 éves volt, amikor anyja meghalt, és az addig engedelmes gyermekként élő nő elkezdhette önálló életét. Koppenhágába költözött és régi álmát beteljesítve írni kezdett, bekapcsolódott a nőmozgalomba. Életének hátralévő kilenc évébe belesűrített mindent, amit csak tudott. Újságot szerkesztett, regényeket és elbeszéléseket írt, fordított, előadásokat tartott. A dán nőszervezet, a Kvindelig Fremskridtsforening tagja lett, melynek Hvad vi vil című lapjában kezdett megjelenni 1888-ban folytatásos regénye, az Et Lægemiddel. 1889-ben egyik alapító tagja volt aSocialpolitisk Skole for Kvinder-nek (szociálpolitikai iskola nőknek).

Néhány munkája: Et Lægemiddel; Alt for Fadrelandet; Heksen; Den unge Frue; Fortallinger.


December 11. német/amerikai artista (1910–1996) 

A világhírű Flying Wallendas artistacsoport tagja, akik kötélen, védőháló nélkül léptek fel életveszélyes mutatványaikkal. Helen Kreis Németországban született, ott ismerkedett meg a csoport létrehozójával, Karl Wallendával, akivel 1935-ben házasságot kötöttek. Helen 16 évesen lett a csapat tagja, a következő évben debütált a Madison Square Gardenben a Wallenda piramisban, az egyedülálló mutatvány évtizedekig világsikert aratott. A kötélen hét artista alkotott piramist, a csúcson Helen állt. A szám a világ valamennyi nagy cirkuszában hatalmas sikert aratott.  


December 11. svéd feminista, tanár, pedagógiai reformer (1849–1926)

1900-ban jelent meg legismertebb, a mai pedagógusképzésben is alapvető jelentőségű könyve, a Barnets århundrade (magyarul A gyermek évszázada címmel adták ki). 


December 12. biofizikus (1900–1995)

altA budapesti tudományegyetemen matematika-fizika tanári szakon végzett, doktori dolgozatát fizikai-vegytanból készítette. 1924-ben az Egyesült Államokba ment, ahol Clevelandban dr. George W. Cryle professzor biofizikai laboratóriumában dolgozott. 1939-től a Massachusettsi Technológiai Intézet tanára, ott kezdett a napenergia hasznosításával foglalkozni. Az ő tervei alapján készült el 1948-ban a világon az első, napenergiával fűtött kísérleti ház Doverben, amelyet több ilyen követett. 1950-ben az intézet kutatási vezetője lett. Hőtárolási kutatásait több mint száz cikkben publikálta, a gyakorlati hasznosítást húsznál több szabadalma igazolta. Nevéhez fűződik az a szenzációs találmány is, amellyel tengervizet lehet napenergiával sótalanítani. 1995-ben, Budapesten halt meg.


December 12. Tracy Austin amerikai teniszező (sz. 1962)

alt

14 éves volt, amikor az első profi tornát, az Avon Futures-t megnyerte. 16 éves korában a US Open döntőjében Chris Everttel került szembe, aki sorban ötödik címvédésére készült - hiába. Soha nem volt még ilyen fiatal győztese a New York-i tornának.Két évvel később, 1981-ben Martina Navratilova legyőzésével nyerte meg másodszor a kupát, 1980-ben Wimbledonban vegyespárosban győzött. Egy igen komoly hátsérülés miatt pályafutása rövid volt, 1983-ban vissza kellett vonulnia, de ez alatt az idő alatt is 29 egyéni tornagyőzelmet szerzett. Ő a Tennis Hall of Fame legfiatalabb tagja. Versenyzői pályafutásnak befejezése után a USANetwork szakkomentátora volt, foglalkoztatta a BBC és az Australia's Seven Network is. 2010-től a Tennis Channel-nél kezdett dolgozni.


December 12. Martha Coston amerikai feltaláló (1826–1904)  

Martha Jane Hunt Baltimoreban született, 16 évesen kötött házasságot a 21 éves Benjamin Costonnal, aki ígéretes feltaláló és kutató volt. A férfi öt évvel később meghalt, Martha négy gyerekkel maradt özvegyen. Férje papírjainak rendezése közben talált rá egy jelzőfényekkel kapcsolatos tervre, és elhatározta, hogy megvalósítja. Évekig próbálkozott, amig végre sikerült kidolgoznia a fényes, erős és hosszantartó színes jelzőfényeket, melyek a hajók egymás-és a szárazföld közötti kommunikációjára is alkalmasak voltak. A Pyrotechnic Night Signals 1859-ben kapta meg a US-, majd később több európai ország szabadalmát. A találmányt a tengerészet megvásárolta és alkalmazta. Martha megalapította és sikeresen vezette a találmányait hasznosító Coston Supply Company-t.


December 12. finn festő (1845–1892) 

Vaasaban született sokgyerekes családba, anyja lelkészlány, apja orvos volt. 12 éves volt, amikor anyja halála után ő vezette a háztartást és gondozta testvéreit. Amikor apjuk is meghalt, a gyerekek nagynénjükhöz költöztek Helsinkibe. Az ügyesen rajzoló Fanny a kor neves művészei, Selma Schaeffer és Alexandra Frosterus-Såltin műtermében tanult festeni. 1867-68-ban Düsseldorfban, majd egy évet Párizsban tanult, ott fordult érdeklődése a tájképfestés felé. 1869-ben volt első önálló kiállítása. Szokatlan hangulatú, drámai képeit a kritikusok nem fogadták jól. Karrierje 1880-ban félbeszakadt, minden energiáját tüdőbeteg fivérének ápolása foglalta le, később sem festett többé. 1919-ben Helsinkiben retrospektiv kiállítást rendeztek munkáiból, hatalmas sikerrel, képei a mai napig komoly áron kelnek el. 


December 12. Diane Alley ausztrál emberjogi aktivista, feminista (sz. 1927)  

Életét a szociális igazságtalanságok eltüntetésének, a női egyenjogúság kiharcolásának szentelte. Jómódú család lánya, a neves lányiskola elvégzése után a Melbourne University hallgatója lett, 1948-ban diplomázott. A következő évben férjhez ment, négy gyereket szült. Gyerekei nevelése mellett aktivan részt vett a nőmozgalomban, a szegények megsegítésében, a dolgozók jogainak érvényesítéséért folytatott munkában, az igazságszolgáltatás megreformálásában. Utóbbi érdekében az egyetemen kriminológiát hallgatott, 1976-ban kapta meg diplomáját. 1977 – 1980 között a National Council of Women of Victoria elnöke volt. Több más mellett részt vett a Victorian Consultative Council of Social Development és a Fairlea Women's Prison Council munkájában. 1980-tól a United Nations Association of Australia elnöke volt. Külföldi konferenciákon és tanácskozásokon képviselte a National Council of Women-t. Tevékenységéért 1981-ben a királynőtől megkapta az Officer of the Order of the British Empire rangot.  


December 12. Komját Irén író, újságíró, egyetemi tanár 1895 – 1982   

Temesváron született, bölcsészettudományi tanulmányait Budapesten végezte, ahol a Galilei kör tagja lett. Ott ismerkedett meg és kötött házasságot Komját Aladár költővel. A Tanácsköztársaság idején a Közoktatásügyi Népbiztosság előadója volt, a proletárdiktatúra bukása után Berlinbe emigrált, 1933-tól 1946-ig Párizsban élt, részt vett a francia ellenállási mozgalomban. Rendszeresen publikált a L’Humanité, Rundschau és a Die Welt című lapokban. 1946-ban hazatért, a Magyar Távirati Iroda munkatársa lett. 1951-ben a MÚOSZ Újságíró Iskola igazgatója és a MÚOSZ alelnöke, 1953-tól a Külügyi Főiskola tanszékvezető tanára volt. 1956 és 1957 között a Minisztertanács Tájékoztatási Hivatalának elnökhelyettese. Nyugdíjazása után  1957-től a Társadalmi Szemle felelős szerkesztője volt. 1972-ben Rózsa Ferenc díjat kapott. Alapító tagja volt a Magyar ENSZ Társaságnak,  megválasztották az ENSZ Társaságok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé. 
Néhány munkája: Az idők sodrában; Mező Imre; Tanítóim és barátaim; A szabadság vándorai. Magyar antifasiszták Franciaországban 1934-1944; Egy költői életmű gyökerei. Komját Aladár verseinek keletkezéstörténete.


December 13. Halina Czerny-Stefánska lengyel zongoraművész (1922–2001)

altAz egyik legelismertebb Chopin interpretátor. 10 éves volt, amikor megnyerte a varsói fiatal tehetségek versenyét, 12 éves korában Párizsba ment, ahol Alfred Cortot tanítványa volt az Ecole Normale de Musique-ban. Első komoly sikererét 1949-ben érte el a Varsói Nemzetközi Chopin Zongoraverseny megnyerésével. Ettől kezdve koncertezett szerte Európában, az Egyesült Államokban, Japánban. A világ vezető karnagyai, többek között Zubin Mehta, Adrian Boult gyakran léptek fel vele. Programján legtöbbször Chopin művei szerepeltek, ezen kívül néhány bécsi klasszikus, egy-két barokk mű, ritkábban kortárs zeneszerző. A krakkói konzervatórium professzoraként tehetséges fiatal zongoristák generációit tanította.


December 13. dán feminista, író, távírdász (1830–1872)

altA dán női emancipáció első jelentős személyisége már első regényében, az 1851-ben megjelent Clara Raphael, Tolv Breve-ben (Clara Raphael, tizenkét levél) az egyenjogúsággal, a nők elnyomott helyzetével foglalkozott. A könyv mondanivalója heves vitákat váltott ki, de irodalmi értékét ellenzői sem vitatták. A művét túl radikálisnak tartó kritikákra válaszul két röpiratot írt, Hvad er Emancipation?(Mi az emancipáció?) és Et Besøg (A látogatás) címmel. Több könyve is megjelent, de alig keresett velük, ezért megélhetés után kellett néznie. Varrt, németből fordított, és 1863-ban elvégezte az állami távírdász tanfolyamot, majd megkapta első állomáshelyét – a férfi kollegák heves ellenkezése közepette.

A Dansk Kvindesamfund (dán nőszövetség) 1970-ben tiszteletére megalapította a Mathilde Prize-t, amelyet az kaphat meg, aki jelentőset tesz a női egyenjogúságért.


December 13. Győry Ilona (Ilona Ginever) író, műfordító (1868–1926)  

Orosházán született, a budapesti Tanítóképző elvégzése után nyelvtanárként dolgozott. 1887-ben kezdett publikálni, lefordította Andersen, Grimm és az Ezeregyéjszaka legszebb meséit, Cooper, Verne regényeit. 1895-ben megnyerte a Kisfaludy Társaság drámafordítói pályázatát Byron: Káin című misztériumdrámájának fordításával. 1902-ben Angliába utazott, ahol a nőnevelés helyzetét tanulmányozta és felolvasásokat tartott. Házasságot kötött Arthur Ginever egyetemi tanárral, Doverben éltek. Sokat tett az angol-magyar kapcsolatokért, előadásokat tartott Magyarországról, Thackeray, Dickens, Scott műveit fordította magyarra, férjével közösen több magyar regényt fordított angolra.

Néhány munkája: A karácsonyest és öt más elbeszélés; Tannenburgi Róza és négy más elbeszélés; The Hungarian question: from a historical, economical and ethnographical point of view; Hungarian Grammar; Hungarian self-taught; Angolok.


December 13. golfozó (1898–1984) 

A magyar golfsport legeredményesebb versenyzője 15 éves volt, amikor a Magyar Golf Club játékosaként megnyerte első versenyét. 1921-ben lett először magyar bajnok, pályafutása során összesen 19 magyar bajnoki címet szerzett. 1922-ben férfiakat megelőzve nyerte a nyílt bajnokságot. Európai versenyeken is indult, ötször nyerte meg az osztrák, négyszer a csehszlovák bajnokságot. 1926-ban megnyerte a Pless kupát, majd Németországban a legerősebb európai bajnokságnak tartott versenyen lett első. Abban az évben Európában az első, a világon az ötödik volt a ranglistán. Nevéhez fűződik l967-ben a magyar golfsport feltámasztása, kezdeményezésére épült a Vörös Csillag szállodánál golfpálya. 

 


December 13. Isabel Pinto de Vidal uruguayi ügyvéd, politikus, feminista (1885–1969)  

Az első uruguayi nő, aki a parlament közgyülésének elnöke volt. Montevideoban született, az Universidad de la República hallgatójaként szerzett jogi diplomát 1912-ben. Az International Council of Women uruguayi tagozatának, a Consejo Nacional de Mujeres-nek  (CONAMU) 1916-os alakulása tagja, majd elnöke volt. A Colorado párt tagjaként indult az 1942-es választásokon, ez volt az első év, amikor Uruguayban – a dél-amerikai országok közül elsőként – nőket parlamenti képviselőnek választottak. A nőjogokért való küzdelemről El batllismo, precursor de los derechos civiles de la mujer címmel írt könyvet 1951-ben.

 


December 13. (1815–1895), a szervezett magyar nőmozgalom elindítója, a magyar nők oktatásának úttörője, iskolaalapító. 

 


December 14. Anne Conway angol filozófus, tudós (1631–1679)

altRendkívül alapos nevelést kapott, beszélt görögül, latinul és héberül, jártas volt a természettudományokban, művészetben. Egyetemre nem járhatott, de élénk levelezést folytatott a Cambridge-i egyetem professzoraival. 1651-ben feleségül ment Earl of Conway-hoz, a család a kor egyik legjobb magánkönyvtárával rendelkezett. Edward maga is foglalkozott filozófiával, pártolta felesége intellektuális tevékenységét. Birtokuk, Ragley Hall, a korabeli tudósok és művészek találkozóhelye volt. 1679-ben halt meg, nagyszabású filozófiai munkája The Principles of the Most Ancient and Modern Philosophy csak halála után, 1690-ben jelent meg.


December 14. egyiptomi feminista, filozófus, író (1908–1975)

alt

Az 1940-es évek nőmozgalmának legjelentősebb alakja, tevékenységének köszönhető, hogy az egyiptomi nők kivívták a szavazati jogot. 1940-ben doktorált filozófiából a Sorbonne-on, ezután hazatért. A francia nyelvű La Femme Nouvelle folyóirat szerkesztője lett, majd 1946-ben elindított egy arab nyelvű lapot is. 1948-ban létrehozta a Bint Al-Nil-t (a Nílus lányainak szövetsége), programjuk között szerepelt a nők szavazati jogának megszerzése, az analfabetizmus felszámolása, az alsóbbosztálybeli nők oktatása. Francia és arab nyelvű könyveket publikált, előadókörutakat tartott szerte a világban. 1956-ban az egyiptomi nők megkapták a szavazati jogot, de csak azírni-olvasni tudók. (Ugyanez a megszorítás a férfiakra nem vonatkozott.) 1957-ben éhségsztrájkot kezdett Nasser elnök diktatórikus módszerei ellen. Házi őrizetbe vették, nevét tilos volt említeni a sajtóban, nem publikálhatott, lapjait betiltották. Az évekig tartó elszigeteltség megviselte, 1975-ben öngyilkos lett.


December 14. Wilhelmina Skogh svéd szállodás (1849–1926)  

Az elsők között volt, akik a külföldi turistákra alapozták üzletüket akkor, amikor a turista szó még nem is létezett. Fårö szigetén született, igen szegény családból. 14 évesen Stockholmba ment, ahol egy étteremben lett mosogató. Esti iskolába járt, és elhatározta, egy napon saját étterme lesz. Ambiciózus volt, éleseszű és szorgalmas, nyelveket és könyvelést tanult, és mindent, amit a vendéglátó szakmáról tudni kellett. 25 évesen az első nő volt, akit étteremvezetőnek kineveztek. 27 évesen kölcsönt vett fel és Storvikban szállodát nyitott a vasútállomás mellett. Az üzlet virágzott, 1884-ben újabb vasúti szállodát vett meg, majd a következő években még többet. Együttműködött a londoni Cook utazási irodával, európai körutakat tett, ahol megismerte a szakma újabb fogásait. Hoteljeiben központi fűtés, villanyvilágítás, telefon volt, a királyi család tagjai is megfordultak bennük. 1902-ben a stockholmi Grand Hôtel igazgatójává nevezték ki. Nevéhez fűződik a Grand Hôtel Royal és a Vinterträdgården (télikert) létrehozása.


December 14. Tove Ditlevsen dán költő, író (1917–1976) 

Az egyik legnépszerűbb dán kortárs író koppenhágai munkáscsalád lánya, kamaszlány korában kezdett írni. Első versei a Vild Hvede című lapban jelentek meg. 1941-ben egy gyermekmolesztálásról szóló elbeszélésével lett igazán ismert a neve. Őszinte, szókimondó művei széles olvasótábort vonzottak. Emlékirataiban nyíltan írt problémás gyerekkoráról, házasságairól, a szexualitásról. Magyarul a Huszadik ​századi skandináv novellák című kötetben elbeszélése, az Idillország kéklő ege és az Árnyak a barlang falán című kötetekben versei jelentek meg. 
Néhány munkája: Pigesind; Barndommens gade; For Barnets Skyld; Vi har kun hinanden; Kvindesind; Barndom (emlékiratok); Ungdom (emlékiratok);  Min nekrolog og andre skumle tanker; Vilhelms værelse.


December 15. festőművész (1886–1976)

altApja teológiatanár, anyja tehetséges gyerekeit neveli: Sándorból református pap lesz, Máriából író, Károlyból orvosegyetemi professzor. Amál magántanulóként elvégzi a Tanítóképzőt Kolozsváron, majd európai tanulmányútra megy, művészeti tanulmányokat folytat. Pesten Kernstok Károly, Nagybányán Thorma János a mestere. Feleségül megy Dóczy Ferenc teológia-matematika-fizika szakos tanárhoz. Első önálló kiállítása 1922-ben Kolozsváron van, a következő években műveit budapesti, bukaresti, müncheni, bécsi és kolozsvári tárlatokon állítja ki nagy sikerrel. Néprajzi tanulmányai, illusztrációia Keleti Újság, Pásztortűz, Cimbora, Erdélyi Helikon folyóiratokbanjelennek meg.

1976-ban, három nappal kilencvenedik születésnapja előtt halt meg.


December 15. Ida Haendel lengyel/angol hegedűművész (sz. 1928)

alt

Csodagyerek volt, három és fél éves korában már hegedült, négy volt, amikor megkezdte tanulmányait a varsói Konzervatóriumban, kilencévesen nyerte el az intézmény aranyérmét. Tanulmányait Párizsban és Londonban folytatta, 1938-ban óriási sikerert aratott Brahms Concertojával a Proms koncerten. A háborús években rendszeresen fellépett a katonáknak rendezett műsorokon. 1940-ben megkapta az angol állampolgárságot. A háború befejezése után az egyik legkeresettebb művész volt, sokat turnézott szerte a világon. 1991 óta tanítással is foglalkozik. Hozzáértők szerint a „hegedűsök hegedűse”, művésztársai kedvelik, és olyan karmesterek, mint Simon Rattle, Zubin Mehta, Seiji Ozawa, Vladimir Ashkenazy keresték a lehetőséget közös fellépésre. Önéletrajzi ihletésű könyve, a Woman with Violin 1970-ben jelent meg Londonban.


December 15. Jessie Mackay új-zélandi költő, újságíró, feminista (1864–1938)  

Az új-zélandi úttörő feministák egyike skót bevándorlók lánya volt, tanári diplomája kézhezvétele után falusi iskolákban tanított. 1898-ban Dunedinbe költözött, ahol az Otago Witness című lap munkatársa lett. 1902-től Christchurchben élt, ahol a Canterbury Times nőrovatának főszerkesztője volt. Az újság megszűnése után szabadúszó lett, cikkeit rendszeresen közölte a White Ribbon, valamint külföldi szüfrazsett lapok, pl. a Jus Suffragii, Votes for Women és a Common Cause. Megalakulásától a National Council of Women of New Zealand tagja volt.

Néhány munkája: The girl of the drift; The Spirit of the Rangatira and other ballads; From the Maori Sea; Land of the Morning; The Bride of the Rivers and other verses.


December 15. Wein Margit Ábrányi Emilné operaénekes (1861–1948) 

Lezsnyeken született, anyja Maderspach Antónia, apja Wein János bányamérnök volt. A Színészeti Akadémia opera tanszakára járt, 1881-ben végzett. A következő évben házasságot kötött Ábrányi Emil költővel. 1884-ben a budapesti Operaház szerződtette, többször fellépett a bécsi Operaházban és Kolozsváron is. Az operairodalom valamennyi híres szoprán szerepét elénekelte. 1893-ban az előadáson jelenlévő Puccinit is lenyűgözte a Manon Lescaut címszerepében  nyújtott alakításával. 1899-ben vonult vissza a színpadról, 1901-ben kinevezték a budapesti Zeneakadémia tanárává. 


 

 

December 15. üzletasszony (1893–1998)

 

 


December 15. Elsa Fougt svéd nyomdász, kiadó, könyvkereskedő 1744 – 1826  

A XVIII. századi svéd kulturális élet meghatározó alakja, apja Peter Momma, a királyi nyomda vezetője, anyja Margareta Momma, az első svéd női újságíró volt. Egyetemre nem járhatott,  otthon kapott széleskörű nevelést és alapos ismereteket szerzett a nyomdai, kiadói munka terén. 18 évesen kötött házasságot Henric Fougt nyomdásszal, szülei halála után megörökölték a családi vállalkozást és az udvari kiadót is ők vihették tovább. Férje halála után 1782-től Elsa egyedül vezette a céget közel harminc éven át. Sikeresen bővítette tevékenységüket, irodalmi műveket jelentetett meg a svéden kívül francia és német nyelven is. Anyja nyomába lépve a Stockholm's Weckoblad című lap főszerkesztője volt, cikkeket írt, lektorált, segítette a kezdő hírlapírókat. A nyomdájukban készült munkákat Stockholm belvárosában, a Stora Nygatan utcában lévő könyvesboltjában árulta, mellette Elsa Fougt et Comp. néven egy nemzetközi könyvesboltot is működtetett. 1811-ben nyugdíjba vonult, a céget egyik fia vezette tovább. 


 

December 16. antropológus (1901–1978)

alt1978-ban bekövetkezett halálakor ő volt a legjobban ismert antropológus a világon, sokan az ő műveiből vettek egyáltalán tudomást az antropológia létezéséről. A Columbia egyetemen doktorált, majd 1925-ben Szamoan serdülő lányok életét tanulmányozta. Erről írott könyve, a Coming of Age in Samoa bestseller lett, igen sok nyelvre lefordították. 1929-en férjével együtt Új Guineába mentek, ahol Margaret a gyerekek játékait és fantáziájukat, valamint a felnőtt társadalomba való beilleszkedésüket figyelte. Ő volt az első, aki az antropológiai terepmunkában fényképezőgépet használt. Az American Museum of Natural History antropológiai osztályán dolgozott egész életében. A Columbia egyetem professzora, az American Anthropological Association elnöke. Sokszor idézett mondása: "Sose kételkedj abban, hogy egy csoport megfontolt, elkötelezett ember megváltoztathatja a világot."

Néhány munkája: Growing Up in New Guinea, Sex and Temperament in Three Primitive Societies , New Lives for Old, An Anthropologist At Work, Culture and Commitment.


December 16. Jane Austen angol író (1775–1817)

alt

Apja George Austen anglikán lelkész, anyja Cassandra Leigh, két lányuk és hat fiuk volt. Jane és nővére otthon tanultak, komoly családi könyvtáruk segítségével, néhány évet a readingi Abbey kollégiumba is jártak. Jane, családja bátorításával, már gyerekkorában kezdett írni, első könyvét 14 éves korában fejezte be. Apjuk halála után a fiútestvérek támogatták anyjukat és nővéreiket. 1809-ben Edward Chawtonban adott nekik egy házat, ahol Jane megtalálta azt a nyugalmat, amire az íráshoz szüksége volt. Itt töltött évei alatt jelent meg 1811-ben a Sense and Sensibility, 1813-ban a Pride and Prejudice, 1814-ben a Mansfield Park, majd az Emma. A köteteken az író neve helyén ez állt: „By a Lady”. Ekkor már nagyon beteg volt, 1817-ben, 41 éves korában meghalt, a Persuasion és a Northanger Abbey halála után jelent meg. Jane Austena winchesteri katedrálisban van eltemetve.


December 16. Gertrud Woker svájci biokémikus, békeharcos (1878–1968)  

Apja egyetemi tanár, teológus, anyja lelkész lánya. A korban lányok részére elérhető oktatást kapta, azonban családja ellenkezése dacára tovább szeretett volna tanulni. 1898-ban elkezdte a tanárképzőt,1900 és 1903 között a berni egyetemen kémiát és biológiát hallgatott. Doktori értekezését szerves kémiából írta, ő volt az első nő, aki az egyetemen kémiából doktorált. Utána két évig a berlini egyetem vendéghallgatója volt, mivel Poroszországban nők nem lehettek egyetemi hallgatók. Hazatérése után egy leányiskolában tanított, mert kezdetben nem kapott végzettségének megfelelő állást. 1907-ben a berni egyetem elfogadta kérvényét és megkapta professzori kinevezését. Fő kutatási területe a biokémia volt, melyen úttörő eredményeket ért el. Kiállt a nők egyenjogúsága, választójoguk megszerzése érdekében. A világháború kitörése után a a békemozgalom elkötelezett híve lett, előadásaiban és cikkeiben élesen kikelt a vegyifegyverek alkalmazása ellen. Egyik alapító tagja volt 1915-ben a Women's International League for Peace and Freedom-nak.


December 16. Harriet Burton Laidlaw amerikai szüfrazsista, tanár (1873–1949)  

Albanyban született, ott végezte középfokú iskoláit. 1898-ban szerzett tanári diplomát az Albany Normal College hallgatójaként. New Yorkban középiskolai tanárként dolgozott, doktori disszertációját az Illinois Wesleyan University-n védte meg 1902-ben. Fiatalon csatlakozott a nőjogi mozgalomhoz, a politikai jogok mellett fontosnak tartotta a nők magánéleti függetlenségét, a fogamzásgátlást, a munkahelyi egyenlőséget. Korának egyik leghatásosabb szónokaként tartották számon.  A National American Woman Suffrage Association vezetőségének tagja volt, részt vett a US Food Administration, az American Social Hygiene Association és az American Association for the United Nations munkájában. A League of Nations Non-Partisan Association alapító tagja volt. 


December 16. belga ügyvéd, feminista  (1846-1913)

 

 


December 16.  angol filozófus, író, a feminizmus előfutára 

 


December 17. Ladomerszky Margit színész (1904–1979)

alt

1924-benvégzett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláján, Székesfehérváron kapott szerződést. Az elkövetkező években játszottKaposváron, Pécsen, Szegeden. 1929-ben szerződött el a Vígszínházhoz, sok komoly szerepet kapott. 1945-től a Nemzeti Színház tagja, egészen nyugdíjazásáig. Kitűnő színpadi megjelenésű, nagy beszédkultúrájú színésznő volt, drámai és komikai szerepekben egyaránt nagy sikereket ért el. Leghíresebb szerepe talán Warrenné volt, Shaw: Warrenné mestersége c. darabjában. Gyakran szerepelt a rádióban és filmeken is. Néhány szerepe: Éva (Madách Imre: Az ember tragédiája); Roxane (Rostand: Cyrano de Bergerac); Júlia (Shakespeare: Rómeó és Júlia); Solvejg, majd Aase anyó (Ibsen: Peer Gynt); Polezsájeva (Rahmanov: Viharos alkonyat); Higginsné (Shaw: Pygmalion); Melányija (Gorkij: Jegor Bulicsov és a többiek).


December 17. francia matematikus, fizikus (1706–1749)

alt

A francia felvilágosodás jeles tudósa, hivatalos oktatásban nő létére nem részesülhetett. Apja a királyi udvar magasrangú tisztviselője volt, gondos nevelésben részesítette. 12 éves korára anyanyelvén kívül beszélt németül, olaszul, latinul és görögül. Felnőtt korában tanárokat fogadott, akik matematikára, fizikára és filozófiára oktatták. Ismeretségben volt kora tudósaival, levelezett külföldi professzorokkal. Franciára fordította Newton Principia Mathematica című munkáját, és saját kísérleteivel megcáfolta az angol tudós egyik elméletét.Cireyben lévő kastélyában gyakran vendégeskedtek Európa tudósai. Fiának kezdett írni modern fizikakönyvet, befejezni nem tudta, belehalt második gyereke születésébe.


December 17. Yvonne Keuls holland író (sz. 1931)  

A kortárs irodalom egyik fontos alakja a Holland Indiákon született, 7 éves korától élt Hollandiában.Tanárképző végzett, 1953-ban kezdett tanítani, de a következő évben férjhez ment és ezért elbocsátották (Hollandiában férjezett nők abban az időben nem lehettek közalkalmazottak). Elbeszéléseket, színdarabokat írt, a Haagse krant Het Vaderland című lapnál lett heti rovata. Sikerei 1969-ben kezdődtek, könyveit 14 nyelvre lefordították, több irodalmi díjat elnyert.

Néhány munkája: Onbegonnen werk; Een doekje voor het bloeden; De arrogantie van de macht; De tocht van het kind; Mevrouw mijn moeder; Familiegedoe; Allemaal beestjes.

Magyarul megjelent: A gyilkos fű.


December 17. Nagyezsda Popova szovjet pilóta (1921–2013) 

Az első katonai pilótanők egyike, a híres 2. női ezred parancsnoka Sabanovkában született. Gyerekkorától vonzotta a repülés, 15 évesen lett egy repülőklub tagja, 1937-ben volt első önálló repülése és ejtőernyős ugrása, ugyanabban az évben megszerezte pilótaengedélyét. Instruktorának bíztatására elvégezte a Kerson repülőiskolán az oktatói tanfolyamot is. A háború kitörése után harci pilótának jelentkezett. A női pilóták eleinte teher- és csapatszállító gépeket vezettek, 1941-től harcokban is részt vehettek. A németek „éjszakai boszorkányoknak” nevezték őket, mert a kétfedeles gépek kizárólag éjszaka, alacsonyan repültek, mire észrevették őket, már ledobták a bombákat és visszafordultak. Nagyezsda többszáz bevetésen vett részt, volt olyan éjszaka, hogy tíznél többször is felszállt. Bátorságáért több kitüntetésben részesült, megkapta a Lenin-rendet és a Szovjetúnió hőse címet.  


December 18.Lotti van der Gaag holland szobrász és festő (1923–1999)

altMűvészeti tanulmányait Hágában és Párizsban végezte. Egyaránt érdekelte a festészet, szobrászat, kerámia.A CoBrA mozgalom tagja (a CoBrA az európai művészek válasza volt az amerikai absztrakt-expresszionizmusra), a második világháború utáni holland művésznemzedék talál legismertebbje.Művei nemcsak hazájában, de a nemzetközikiállításokon is sikert arattak.

 


December 18. kanadai feminista (1849–1931)

alt

A Famous Five (Híres ötös) egyik tagja (a többiek: , Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlb).1875-ben nővérével együtt a Working Girls' Association alapítója, a Women's Work in Canada című újság létrehozója és szerkesztője. Ez volt az első, dolgozó nőknek szóló kanadai újság. 1893-ben egyik létrehozója volt a National Council of Women egyesületnek. Híres volt alapos jogi ismereteiről, két könyvet is publikált : Legal Status of Canadian Women (1908), Legal Status of Women in Alberta (1921). A Famous Five végül elérte, hogy a nők "személyek", választhatnak és választhatók.


December 18. Arantxa Sánchez-Vicario spanyol teniszező (sz. 1971)

alt

Két profi játékos bátyja példáját követve négyéves korában kezdett el teniszezni. 17 éves korában Steffi Grafot legyőzve megnyerte a Roland Garrost, ez ilyen fiatalon előtte még senkinek sem sikerült. 14 Grand Slam győzelme van, egyéniben a Roland Garrost háromszor (1989, 1994, 1998), a US Opent egyszer, 1994-ben nyerte meg. Párosban háromszor nyert az Ausztrál Openen, egyszer Wimbledonban, kétszer a US Openen, vegyespárosbanAusztráliában és Amerikában egyszer-egyszer, Párizsban kétszer volt első. Az egyetlen teniszező, aki öt olimpián szerepelt. 2007-ben az International Tennis Hall of Fame tagjai közé választották. Madridban a 2009-benfelavatott Caja Mágica egyik pályáját róla nevezték el.


December18. Karin Sham Poo norvég közgazdász (sz. 1943)  

A Norwegian College of Banking hallgatója volt, 1962-ben diplomájának kézhezvétele után Oslóban a Christiania Bank munkatársa lett. Gyorsan haladt a ranglétrán, 1980-ban ő volt az első norvég nő, akit nagy bank elnökhelyettesének kineveztek. Munkája mellett szociális és jótékonysági szervezetekben dolgozott, 1985-ben az UNICEF munkatársa lett, ahol fontos posztokat töltött be. Többek között tagja volt a United Nations International School kuratóriumának, elnöke az Improvement of the Status of Women in the United Nations Secretariat-nak. 2004-ben visszavonult, de speciális megbizatásokat még teljesít. Nemzetközi konferenciákon tart előadásokat a gyermekjogokról és a háborús övezetekben élő gyerekek problémáiról.


December  18. Jeannette McHugh ausztrál politikus 1934 

New South Wales első női képviselője Kandosban született, egyetemi tanulmányainak befejezése után nyelvtanárként dolgozott. Részt vett a békemozgalomban, támogatta a nőszervezeteket, aktiv szerepet vállalt a gyermekvédelemben, fontosnak tartotta a szociális hátrányok leküzdését, a leszerelést. Az Australian Labor Party képviseletében 1983-ban beválasztották a parlamentbe. 1993-ban nevezték ki fogyasztóvédelmi miniszternek, határozott fellépésének köszönhetően a bankok megszüntették az alacsony keresetűekkel szembeni diszkriminációt, és a kormányzat felelősséget vállalt a fogyasztókért. 1996-ban visszavonult a parlamentből, de a közélettől nem. Tevékenységét a Jessie Street Trust elnökeként és az Evatt Foundation titkáraként folytatta tovább.  


December 18. japán mangarajzoló (sz. 1947)


December 19. gyermekgyógyász, röntgenológus (1908–1975)

altA pécsi egyetemen végzett 1938-ban, utána az Állami Gyermekmenhelyen, 1940-től a László, majd a Madarász utcai Kórházban dolgozott. Kutatási területe a hospitalizáció, az agyhártyagyulladás, a csontfejlődési rendellenességek, a veleszületett szívhibák, ezek műtéti megoldásai. Munkacsoportjával először végzett hazánkban extrakorporális keringéssel szívműtétet gyermekeken. Számos hazai és külföldi társaság tagja, 1974-ben az Európai Gyermek-kardiológiai Társaság elnökségi tagjává választották.


December 19. Jane Cunningham Croly (Jennie June) amerikai újságíró, író, feminista (1829–1901)

alt

A női újságírás és nőklubok úttörője iskolája újságjába kezdett írni, hamarosan ő lett a szerkesztő. 1855-ben New Yorkban keresett újságírói állást, akkor használta először a Jennie June nevet. Sok nehézség után sikerült a Noah's Sunday Times-nál elhelyezkednie, ahol hamarosan saját rovatot kapott, de csak a tradicionális női témákkal – divat, főzés, művészetek – foglalkozhatott. 1856-ban házasságot kötött David G. Croly újságíróval, aki a The New Republic magazine szerkesztője volt és őt is alkalmazta. 1860 – 1887 között a Demorest's Magazine szerkesztője volt, később meglapította a Cycle Magazine-t és a Home-Maker Magazine-t. Ő volt az első női újságíró, akinek cikkeit országos lapok is átvették. 1869-ben megalapította a Sororis klubot, mely a nők foglakoztatását és szakmai lehetőségeit segítette. Alapítója és első elnöke volt a Women's Press Club of New York-nak, ő kezdeményezte a General Federation of Women's Clubs létrehozását. Részt vett az első nőkongresszus szervezésében.

Néhány munkája: For Better or Worse; Cookery Book for Young Housekeepers; Thrown on Her Own Resources; History of the Woman's-Club Movement in America.


December 19. Astrid Stampe Feddersen dán feminista (1852–1930)  

Astrid baronessz széleskörűen művelt volt, jártas az irodalomban, történelemben, négy nyelven beszélt. Nyitott szemmel járt a világban, ismerte a társadalom különböző rétegeiben élő nők helyzetét és segíteni akart rajtuk. Különösen kiemelt fontosságúnak tartotta a prostitúció elleni fellépést és az egyedülálló nők helyzetének javítását. 1882-ben belépett a Dansk Kvindesamfund-ba (dán nőszövetség), melynek1906-ban elnökévé választották. 1916-ban szervezője és elnöke volt az első skandináv nőjogi konferenciának, alapító tagja volt az izlandi-dán nőszervezetnek, több könyvet publikált a nőkérdésről.

Néhány munkája: Kvindesagen; Kan Kvindesagen og Sædelighedssagen skilles ad?


December 19. Nyakas Miklósné Varga Etelka  szövő 1914 - 1984 

Debrecenben született, a Nyíregyházi Tanítóképző hallgatójaként ismerkedett meg a népművészettel, azon belül is a szövés keltette fel érdeklődését. Iskolai elfoglaltsága mellett járta a falvakat, mintákat gyűjtött. 1951-től feladta tanítói munkáját, a Háziipari szövetkezet szövő részlegének művészeti vezetője lett. Gyűjtőmunkáját kiterjesztette, Hajdú-Bihar megye hagyományos szőttes mintát feldolgozta és újrateremtette. Saját szőttesein hagyományos motívumokat használva készített modern darabokat. 1960-ban a Népi iparművész címet. 1965-ben a Népművészet mestere elismerést kapta meg.     


December 20. Dianne Arndt fényképész (sz. 1939)

alt

A New Yorkban élő konceptuális művész az alternativ fényképészet valamennyi formáját alkalmazza: számítógéppel alkotott képek, vetítés, hátsó megvilágítású installációk. Munkássága szorosan az amerikai életformához, szenzációkhoz és kulturális bálványokhoz kötődik. Kiállított szerte az Egyesült Államokban, Európában, Indiában és Japánban, művei megtalálhatók a legnagyobb múzeumok elektronikus művészeti gyűjteményeiben, így a Tate Gallery-ban és a Smithsonian-ban. Alkotásai rendszeresen megjelennek könyvekben, magazinokban, audiovizuális vetítéseken és filmen.


December 20. angol/ausztrál szüfrazsett, író (1851–1933)

alt

Dora Fuller Angliában született, egy ausztráliai útja alkalmával ismerkedett meg G.B. Montefioreval, akivel 1874-ben házasságot kötött. A férfi 1889-ben meghalt, és a korabeli törvények szerint nem Dora lett automatikusan gyerekei gyámja, perre kellett mennie. Ez adta az első lökést, ettől kezdve elszántan harcolt a nők jogaiért. 1891-ben lakásán tartották meg a Womanhood Suffrage League of New South Wales alakuló ülését. 1892-ben Angliába ment, ahol aktiv szerepet vállalt a szüfrazsett mozgalomban. Tagja volt a Women's Freedom League, a Social Democratic Federation és a British Socialist Party-nak is. 1907-ben Magyarországon is tartott . 1910-ben visszatért Ausztráliába, az International Socialist Review of Australasia szerkesztője lett. Tagja volt az angol és az ausztrál kommunista pártnak is. 1927-ben jelent meg önéletrajzaFrom a Victorian to a Modern címmel.


December 20. Gecser Lujza textiltervező, iparművész (1943–1988)  

A XX. század modern, eredeti látásmódú művésze volt. 1964-től a budapesti Iparművészeti Főiskolán tanult, a Hazai Fésűsfonógyártól kapott ösztöndíjat, 1968-ban diplomázott. Kezdetben gobelineket, makramét készített, majd megtalálta saját kifejezési formáját, tértextilekkel kísérletezett. Munkáiban nemcsak textilt, de más anyagokat is felhasznált. Hazai és külföldi kiállítások rendszeres résztvevője volt, nagysikerű egyéni kiállításai voltak. 1971-ben a Népművészet Ifjú Mestere címmel tüntették ki. A szombathelyi Fal- és Tértextil Biennálén 1976-ban I. díjat nyert. Több munkája látható az Iparművészeti- és más múzeumokban.

 


December 20. Olive Hockin angol szüfrazsett, festő (1881–1936) 

1904-ben kezdte meg tanulmányait a londoni egyetem Slade School of Fine Art karán,  1911-ben diplomázott. A Society of Women Artists  tagja volt, képei szerepeltek a Royal Academy és a Walker Gallery kiállításain. 1912-től a szüfrazsett mozgalom aktiv tagja volt, tevékenységét a rendőrség is figyelemmel kísérte. 1913-ban gyújtogatással vádolták meg, a vádat ugyan nem tudták rábizonyitani, de a házkutatás során talált “szüfrazsett arzenál” (kövek, kalapács, drótvágó) birtoklása miatt négy hónapra bebörtönözték. A világháború idején a Women's Land Army tagja volt, akik a harcoló katonák helyett a földeken dolgoztak. Több festménye és Two Girls on the Land: Wartime on a Dartmoor Farm című könyve örökítette meg életének ottani eseményeit.


Deember 20. Földes Jolán író (1901–1963), c. regény szerzője.  


December 21. író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

altEredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nőkalárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elejn kezdődött, a feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. Hosszú pályafutása alatt sokféle területen próbálta ki magát, komoly sikerrel. A második világháború alatt a BBC munkatársa, a háború után a nürnbergi perről írt tudósításait a New Yorker közli, ezek összegyűjtve A train of powder címmel jelentek meg. Könyvkritikákat írt a The Times, a New York Herald Tribune, a Sunday Telegraph és a New Republic számára,a The Bookman munkatársa.

Néhány munkája: Return of the Soldier, The Judge, This Real Night, The Birds Fall Down, The New Meaning of Treason, Family Memories: An Autobiographical Journey, Woman as Artist and Thinker.


December 21. ír forradalmár, színész, feminista (1866–1953)

alt

Gazdag családba született, kozmopolita nevelést kapott. Az 1900-ban létrehozott Daughters of Erin (Írország lányai) és az 1905-ben indult radikális Sinn Fein (Mi egymagunk) alapító tagja. Aktiv politikai tevékenysége mellett korának ismert színésznője. A költő és drámaíró W.B. Yeats több művének az ihletője. 1903-ban feleségül megy John MacBridehoz, a rosszul sikerült, viharos házasság drámai véget ér, a férfit 1916-ban a húsvéti felkelésben való szerepéért kivégzik. A világháború alatt Maude szenvedélyesen agitál az ír férfiaknak az angol hadseregbe való besorozása ellen, 1918-bam Dublinban letartóztatják és Londonban bebörtönzik. Kiszabadulása után visszatér Írországba, 1923-ban ismét bebörtönzik, egyike annak a 91 nőnek, akik éhségsztrájkot folytattak. Az írek hosszú küzdelme a függetlenségért 1949-ben, az Ír Köztársaság kikiáltásával ért véget, az ünnepélyes aktuson az egyik díszvendég Maude Gonne volt.


December 21. Alicia Alonso kubai balettművész, koreográfus (sz. 1921)

altHavannában született, gyerekkorában Spanyolországban tanult flamengót táncolni. Balettet szülővárosában kezdett tanulni, majd 17 éves korában New Yorkban folytatta a School of American Ballet-nál. Végzés után George Balanchine társulatának, később az American Ballet Theatre tagja lett. Hamarosan eltáncolta a klasszikus művek valamennyi főszerepét. 1946.ban Kubában megalapította az Alicia Alonso Balett Társulatot, amelynek a koreográfusa is ő lett.


December 21. Chris Evert amerikai teniszező (sz. 1954)

alt

Ötéves korában kezdett játszani, 15 évesen figyelt fel rá a világ, amikor egy mérkőzésen legyőzte a listavezető Margaret Court-öt. 16 évesen a US Open elődöntőjébe jutott. Állhatatos és elszánt játékos volt, kétkezes fonákja sok mérkőzést eldöntött. Pályafutás során 157 egyéni győzelmet aratott, hét évig volt világelső. 18 egyéni grand slam győzelmet ért el, hét French Open, hat US Open, három Wimbledon és két Australian Open elsősége van. 1989-ben vonult vissza a versenyzéstől. 1975-1976 valamint 1983-1991 között a Women's Tennis Association elnöke volt. 1995-ben beválasztották az International Tennis Hall of Fame tagjai közé. Boca Ratonban teniszakadémiája van, dolgozik a Tennis magazine-nak, 2011-től az ESPN tenisz kommentátora.


December 21. Julia Lermontova orosz vegyész (1846–1919)  

Az első orosz nő, aki kémiából doktorátust szerzett, és a harmadik doktorátussal rendelkező európai nő. Jómódú katonacsalád lánya, magántanároktól kapott alapos oktatást. Mivel elutasiíottták jelentkezését a moszkvai Agrárakadémiára, Heidelbergbe utazott. 1869-től volt az egyetem hallgatója,Bunsen laboratóriumában dolgozhatott. 1871-től Berlinben August Hoffmann professzor laboratóriumában készítette el első publikációját 1872-ben. Doktori értekezését 1874-ben Göttingenben védte meg. Ezután hazatért Moszkvába, ahol Mengyelejev díszvacsorát adott tiszteletére, és a jelenlévő Butlerov professzor meghívta munkatársnak szentpétervári laboratóriumába. 1875-ben az Orosz Kémikusok Egyesülete felvette tagjai közé. Az aromás szénhidrogénekkel kapcsolatos publikációi nemzetközi figyelmet arattak.


December 21. Pártos Alice orvos (1901–1966)  

Üszögön született, fiatalon bekapcsolódott az ifjúmunkásmozgalomba és a Galilei Kör tevékenységébe. 1920-ban felvették a berlini egyetem orvoskarára, 1926-ban diplomázott és kötött házasságot Bernáth Aurél festővel. Még ugyanabban az évben Pöstyénben kapott fürdőorvosi állást, a kórház a legjobbnak számított Európában a reumás betegek kezelésében, a gyógyító munka mellett komoly kutatásokat is végzett. 1938-tól a budapesti Pajor Szanatórium balneológusa és reu­matológusa volt 1945-ig. A háború után a Lukács-fürdő és az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézet reumatológiai osztályának főorvosaként dolgozott haláláig. Alapító tagja volt a Magyar Orvosok Szabad Szakszervezetének. A reumás betegségek elismert szakértője volt, a témában több publikációja jelent meg. 


December 22. Karin Jonzen angol szobrász (1914–1998)

altLondonban, svéd szülőktől született. Fiatal korában remek karikatúrákat készített, ezért apja abban bízott, hogy lánya a Punch rajzolója lesz, és nagyon csalódott volt, amikor Karin érdeklődése a szobrászat felé fordult. Szobrait klasszikus stílus, modelljei karakterének, személyiségének kihangsúlyozása jellemzi. Rendkívül színes egyénisége, szellemes, ötletes társalgása még nyolcvanas éveiben járva is vonzotta az embereket.


December 22. amerikai orvos, sebész, feltaláló (1846–1904)

altHarmadik gyermeke születése után lett a Woman's Medical College of Pennsylvania hallgatója. Diplomája megszerzése után San Franciscoban praktizált, gyermek- és nőgyógyászatra szakosodott. A gyakorlati munka mellett figyelemmel kísérte a szakirodalmat, munkájában alkalmazta a legújabb eredményeket. Feltalált egy tejsterilizáló készüléket, és továbbfejlesztette a Franciaországban alkalmazott inkubátort. Hét másik orvosnővel megalapították a Women’s and Children’s Hospitalt. Egyik lánya és fia is orvos lett.

 


December 22. Myriam Bedard kanadai biatlonos (sz. 1969)

alt

A Royal Canadian Army Cadets'-nélkezdett sportolni, 15 éves korában indult előszörbiatlonversenyen, 1987-ben junior bajnokságot nyert. 1991-ben az első kanadai volt, aki Világkupa versenyt nyert. 1992 volt az első téli olimpia, ahol női biatlonosokis indulhattak, 15 km-en bronzérmet nyert. A következő évben 7,5 km-en megnyerte a világbajnokságot, 15 km-en ezüstérmes lett. Az 1994-es lillehammeri olimpián mindkét számban olimpiai bajnok lett, a záróünnepségen ő vitte Kananda zászlaját. Teljesítményéért megkapta a legjobb női sportolónak járó Velma Springstead Trophy-t és az év legjobb kanadai sportolójának járó Lou Marsh Trophy-t. Myriam Bedardot a Royal Military College of Canada tiszteletbeli tagjává választotta és tagja a Canada’s Sports Hall of Fame-nek.


December 22. Teresa Carreno venezuelai zongoraművész, operaénekes, zeneszerző (1853–1917)  

Csodagyerek volt, politikus és amatőr zongorista apja tanította meg játszani. Az 1862-ben kitört felkelés elől családja az Egyesült Államokba emigrált, ahol L. M. Gottschalk tanítványa lett. 1863-ban, 8 éves korában az Irving Hall-ban volt első fellépése, röviddel rá Abraham Lincoln előtt játszott a Fehér Házban. 1866-ban nagy sikerrel Európában turnézott. Időközben hangját is fejlesztette, első operanekesi fellépése 1876-ban volt. A zongorajáték és ének mellett zongora-, zenekari és kórusműveket komponált. Négy házasságából öt gyereke született, közülük Teresita Tagliapietra-Carreño neves zongorista lett. Caracasban a Teatro Complejo Cultural Teresa Carreño, a Vénusz bolygón egy kráter őrzi a nevét. 


December 22. Erdélyi Marietta operaénekes, színigazgató 1851 – 1928 

Kassán született, értelmiségi, művészetpártoló családba.  Pesten tanult énekelni, első tanárai Matteo Salvi, a híres olasz énekmester  és Stoll Péter, az Operaház és a Színitanoda tanára voltak. 1875-ben a  Nemzeti Színházhoz szerződött, két év múlva a bécsi operaház tagja lett. Sikereihez szép szopránja mellett vonzó megjelenése és színészi képességei is hozzájárultak. Sokfelé hívták vendégszerepelni, fellépett Kolozsváron, Kassán, Pozsonyban, Pécsett, Székesfehérváron. 1880-tól a szabadkai színház igazgatója volt, vezetése alatt szép sikereket értek el. Három év után tért vissza a színpadra, 1885-ben debreceni jutalomjátéka alkalmából a Kis herceg főszerepében aratott nagy sikert. 1899-ben, a Városliget Színkör tagjaként vonult nyugdíjba.    


December 23. színész, az első magyar operaénekesnő (1793–1872)

alt

1813-ban szerződött a második magyar színtársulathoz. Katona József kérte feleségül, de ő pályatársa, Déry István felesége lett, akitől azonban hamarosan elvált. Egerbe, majd Miskolcra ment, végül Kilényi Dávid dunántúli színtársulatának lett tagja; Pozsonyba és Bécsbe is eljutott. 1821-ben Székesfehérvárra szerződött, nagy sikerrel vendégszerepelt a pesti német színházban. 1823-ban Kolozsvárra szerződött, ahol négy esztendeig játszott. Nevéhez fűződött Kolozsváron az operai előadások megindítása és felvirágzása. 1827-ben a társulat zömével elhagyta Kolozsvárt és újra Kilényi társulatához szerződött. Pesten is vendégszerepelt. Grimm Fedor, a pesti német társulat ig.-ja szerződést kínált neki, de visszautasította.

Visszavonulása után Déryné naplója címmel adta ki visszaemlékezéseit.


December 23.Micheline Ostermeyer francia zongoraművész, atléta (1922–2001)

altA párizsi konzervatóriumot kitüntetéssel végezte, és a sportban is komoly sikereket ért el. Az 1948-as londoni olimpián aranyérmet nyert diszkoszvetésben és súlylökésben, bronzot magasugrásban. A sikert egy rögtönzött Beethoven koncerttel ünnepelte a csapat szálláshelyén. Néhány évvel késõbb gerincproblémák miatt a sportolást abba kellett hagynia, de sikeres zongoraművészi pályája még sok évtizedig tartott.


December 23.  amerikai vállalkozó, feltaláló (1867–1919)

alt

Sarah Breedloveaz első amerikai nő, aki saját erejéből lett milliomos. Szülei és idősebb testvérei még rabszolgák voltak. l4 évesen férjhez ment, húsz évesen megözvegyült. Egy fodrászüzletben dolgozott hajmosóként, esti iskolában tanult. Feltalált egy módszert, amivel a nehezen kezelhető afro hajat lehet ápolni, kiegyenesíteni, egészségesen tartani. Második férje nevét felvéve terjesztette és reklámozta termékeit. Az üzlet gyorsan növekedett, rövidesen több városban voltak érdekeltségei. 1910-ben létrehozta a Madam C. J. Walker Laboratoriest, ahol termékeit fejlesztette és betanította az alkalmazottait. Profitjának jelentős részét jótékonyságra fordította, fontosnak tartotta a fekete nők oktatását, anyagi függetlenségük elősegítését.


December 23. Catriona LeMay Doan kanadai gyorskorcsolyázó (sz. 1970)

 4 éves korában tanult meg korcsolyázni, 12 volt, amikor a Saskatchewan's Speed Skating egyesület sportolója lett, a következő évben elindították a Canada Games versenyen. 1996-ban a hollandiai világbajnokságon aranyérmet nyert 500 méteren. Ezen a távon még négyszer nyert világbajnokságot és négyszer világkupát, nyolc világrekord fűződik a nevéhez. Kétszeres olimpiai bajnok, 1998-ban Naganoban, 2002-ben Salt Lake Cityben nyert aranyérmet a téli olimpiai játékokon. Háromszor választották meg  Kanadában az év sportolójának, beválasztották a Canada's Sports Hall of Fame és a Canadian Olympic Hall of Fame tagjai közé. 2005-ben megkapta az Officer of the Order of Canada kitüntetést. .


December 24. holland költő, mozgalmár (1869–1952)

altÚj, néha vad hangulatú versei gyakran megbotránkoztatták olvasóit. Marx műveit tanulmányozta, csatlakozott a szocialista párthoz, majd szakított velük és 1915-ben néhány társával megalapították a Revolutionair Socialistische Vereeniging-ot (forradalmi szocialista párt). Több verseskötetejelent meg, esszéket is publikált. A második világháború alatt komoly részt vállalt a holland ellenállási mozgalomban, a De Vonk és a De Vlam szerkesztője volt. Életének későbbi szakaszában lírájában vallásos elemek is megjelentek. 82 éves korában halt meg, előtte Het vuur brandde voort címmel kiadta önéletrajzi kötetét.


December 24.  finn politikus (sz. 1943)

alt

Finnország első női elnöke munkáscsaládból származott. 1968-ban szerzett jogi doktorátust, 1970-tőlügyvédként kezdett dolgozni a Central Organization of Finnish Trade Unions-nál és ezt a munkát egész politikusi pályafutása alatt megtartotta. Először 1979-ben választották be a parlamentbe, négyszer újraválasztották. 2000-ben lett az ország 11. elnöke, 2006-ban újraválasztották. A politika mellett dolgozott a szakszervezetekkel, különböző civil szervezetekkel, sokat tett az emberi jogok védelméért. A finn delegáció tagjaként aktívan részt vett az Európa Tanács munkájában. 1998-99 közöt tagja volt a Committee of Wise Persons of the Council of Europe-nak és 2009-ben a Council of Women World Leaders elnöke volt. 


December 24. Fernán Caballero spanyol író 1796 - 1877 

A spanyol társadalmi regény megteremtőjének tekintett író igazi neve Cecilia Böhl de Faber volt. Svájcban született, apja német, anyja spanyol volt, Spanyolországban nőtt fel. Spanyolul, franciául, németül egyaránt jól beszélt, regényeit is több nyelven írta. Könyvei népszerűek voltak, az igazi sikert az 1849-ben franciául írt La Gaviota hozta meg, hamarosan több nyelvre lefordították. A legbefolyásosabb spanyol kritikus az írót Walter Scott riválisának nevezte. 
Néhány munkája: Una en otra; Elia; La farisea; La Familia de Alvareda; La estrella de Vandalia; La hija del Sol; Te gusta la toronja; La estrella de Vandalia; Un servilón y un liberalito, o Dos almas de Dios; Pobres y ricos.


December 25. szobrász (1911–2010)

altPárizsban született és folytatta művészeti tanulmányait, majd 1938-ban az Egyesült Államokba költözött, az Art Students League-n(New York) folytatta tanulmányait. Kezdetben festett, a negyvenes években érdeklődése a szobrászat felé fordult. Korai szobrai absztrakt és szerves formák voltak, gyakran fafaragás. A hatvanas években már bronzzal, kővel és gumival is dolgozott, munkái egyre monumentálisabbak lettek. Szimbolikus műveinek gyakori témája gyerekkora.A nyolcvanas évekre a huszadik század vezető művészének számított, művei a világ valamennyi jelentős múzeumában megtalálhatók.


December 25. Isabella Valancy Crawford kanadai költő, író (1850–1887)

altKanada első jelentős nőírója Írországban született, öt éves volt, amikor családja Kanadába költözött. Apja halála után kezdett publikálni, verseit, elbeszéléseit és folytatásos regényeit a Favourite, a Toronto Mail és a Toronto Globe közölte. Több műve csak korán bekövetkezett halála után jelent meg.

Néhány műve:Old Spookses' Pass; Malcolm's Katie and Other Poems; Fairy tales;Selected stories of Isabella Valancy Crawford.


December 25. amerikai feminista (1806–1875) 

Bostoni sokgyerekes kvéker család lánya. Fiatalon ment férjhez, 19 évesen már megözvegyült, hogy eltartsa magát és kislányát, egy kvéker lányiskolában tanított. 1824-ben ismét férjhez ment, ebből a házasságból 6 gyereke született. Nővére, Lucretia Mott által kapcsolódott be a szüfrazsett mozgalomba. Egyik szervezője és aláírója volt a Seneca Falls-i nyilatkozatnak. Aktivan részt vett és többször elnökölt feminista rendezvényeken. Komoly szerepe volt a rabszolgafelszabadítási mozgalomban, házuk az ún. „földalatti vasút” egyik állomása volt. Nővérével együtt alapítója volt 1833-ban Philadelphiában az American Anti-Slavery Society-nek. Egyik lánya, Ellen Wright és unokája, Eleanor Garrison is neves nőjogi aktivista lett.


 

December 25. üzletasszony  1870 – 1965

 

 


 

December 26.  (1911–2004)

alt

Akihitó császára nagynénje, az utolsó sógun, Tokugawa Yoshinobu unokája a japán császári család legidősebb, de valószínűleg leghaladóbb szellemű tagja volt 92 éves korában bekövetkezett haláláig. 18 éves korában ment férjhez Takamatsu herceghez, Hirohito császár öccséhez, házasságkötésük után világkörüli utat tesznek, diplomáciai feladatokat teljesítenek. 1968-ban komoly anyagi támogatással létrehozza a Takamatsu hercegnő rákkutatói alapítványt. Férje halála után négy évvel, 1991-ben megtalálja annak húsz kötetből álló naplóját, benne a herceg kritikájáta második világháború alatti japán politikáról. Acsászári család rosszallása ellenére Kikuko publikálta a naplók anyagát. 90 éves korában cikket ír a népszerű Fujin-Koron magazinba, amelyben sürgeti az örökösödési rend megváltoztatását, mely szerint a krinzantém trónt csak fiú örökölheti. Kikuko a brit uralkodóházat hozza fel példának, és azt is hangsúlyozza, hogy a múltban Japánban is voltak kiváló császárnők, a nők trónöröklése csak 1889-ben szűnt meg.


December 26. skót tudós, matematikus, asztronómus (1780–1872)

alt

"A tizenkilencedik századi tudomány királynője” – ahogyan nekrológjában nevezték - volt az első nő, akit a Royal Astronomical Society tagjai közé választott, Oxfordban pedig a Somerville College viseli a nevét.15 évesen kezdte érdekelni a matematika, de családi nyomásra 1804-ben férjhez kellett mennie. Korán megözvegyült, második férje viszont támogatta tudományos ambícióit. 1826-ban jelentek meg első tudományos publikációi, kezdetben saját kutatási alapján, később más tudósokkal is együttműködött. 1831-ben komoly tekintélyt szerzett Pierre Laplace Celestial Mechanics című munkájának fordításával és kibővítésével. 1869-ben a Royal Geographical Society aranyérmével tüntették ki, és tagjai közé választotta az American Philosophical Society.

 


December 26. Melissa Mills ausztrál vízilabdázó (sz. 1973) 

Sydneyben született, a sportok közül kezdetben az úszást választotta, kamaszkorában pártolt át a vízipólóra. 2000-ben Sydneyben rendezték a nyári olimpiát, és ez volt az első olimpia, ahol a női vízipolót felvették a műsorba. Az ausztrál nők Görgényi István edző vezetésével készültek, aki Melissát is beválogatta a csapatba. A balkezes játékos a bizalmat remek játékkal hálálta meg, a döntőben ő dobta az első gólt az Egyesült Államok ellen. Az aranyérmet az ausztrál csapat nyerte el.


December 27. Larissza Latinyina szovjet tornász (sz. 1934)

altNapjainkig a legtöbb olimpiai érmet gyűjtő sportoló. Első nemzetközi fellépése a római világbajnokság volt 1954-ben, az aranyérmes szovjet csapat tagjaként. Az 1956-os olimpián négy arany (egyéni összetett, talaj és lóugrás,csapat), egy ezüstérmet (felemáskorlát) szerzett. Az 1960-as olimpián megnyerte az egyéni összetettet és a talajtornát,Gerendán és felemáskorláton ezüst-, lóugrásban pedig bronzérmett szerzett, valamint a csapattal is aranyérmes lett.Az 1964-es olimpián aranyérmes talajon és csapatban, ezüstérmes egyéni összetettben, lóugrásban, gerendán, bronzérmes felemáskorláton. Világ- és Európa bajnokságokon is rekordmennyiségű győzelmet ért el.


December 27. kanadai orvos (1904–2000)  

Angliában született, Birminghamban végezte el az orvosegyetemet. 1929-ben a British Medical Journalban közzétett,a kandai prérire vállakozószellemű orvosokat kereső hirdetésre jelentkezett és kapott állást aBattle Rivernél, Alberta államban.A praxisához tartozó, közel 400 négyzetmérföldes területen élő pácienseit sokszor csak lóháton, vagytélen kutyaszánnal tudta elérni. Két évvel később házasságot kötött egy telepessel, és 100 mérfölddel északabbra, a Keg Rivernél telepedtek le. Hivatalos orvosi állás ott nem volt, ezért saját praxist nyitott. Honoráriumot így legtöbbször természetben kapott, már ha egyáltalán …

Mary Percy Jackson áldozatos munkájáért több elismerést kapott, 1967Centennial Medal, 1975Woman of the year Award, 1983 Alberta Order of Excellence, 1990 Order of Canada. 1933-ban On the Last Frontier: Pioneering in the Peace River Block címmel publikálta Angliába írt leveleit.


December 27. Lorna Hayter ausztrál mezőgazdász, szerkesztő (1897–1989)

alt

A középiskola elvégzése után 1921-ben ösztöndíjat nyert Sydneyben az egyetem agrártudományi karára. Mindössze négy nőt vettek fel, akiknek keményen meg kellett küzdeniük a férfihallgatók és néhány tanár ellenszenvével. Diplomájának megszerzése után a New South Wales Department of Agriculture alkalmazta. Sokat utazott, előadásokat tartott, bátorította a vidéki nők továbbképzését. Az 1930-as évektől rendszeresen tartott a rádióban előadásokat, amelyek rendkívül népszerűek voltak. A II. világháborúban aWomen's Australian National Services tagja volt, ahol őrnagyi rendfokozatot ért el. A háború után a Country Women’s Session majd később a Farm and Home rádióműsort vezette, és a Land Newspaper szerkesztője volt. 1979-ben a királynő a Commander of the Order of the British Empire rangot adományozta neki.


December 27. ecuadori forradalmár (1797–1856) 

Spanyol arisztokrata törvénytelen lánya volt, anyja halála után apja zárdában neveltette, majd 17 évesen férjhez adta egy középkorú, gazdag angol kereskedőhöz. Limában éltek, ahol Manuela megismerkedett a függetlenségért küzdő forradalmárokkal. Házukban politikusok és magasrangú katonatisztek is megfordultak, így értékes információkat tudott továbbítani a felkelőknek. Találkozott Simón Bolívarral, a felkelés vezetőjével, egymásba szerettek,  elhagyta férjét és Bolivar társa lett. 1828-ban megmentette a férfit egy merénylettől, akkor kapta a Libertadora del libertador (A felszabadító felszabadítója) nevet. Bolivar halála után számüzetésben élt Peruban.  

 

 


December 28. egy épelméjű nő (1816–1897)

1860-ban Theophilus Packard lelkész elmegyógyintézetbe záratta feleségét, akivel több, mint húsz éves házasságuk

altalatt hat gyermeket neveltek. A feleség őrültsége abban nyilvánult meg, hogy vitatkozni mert férjével nevelési, anyagi és vallási kérdésekben. Mivel a korabeli törvények szerint egy férj megtehette ezt nyilvános meghallgatás vagy a feleség beleegyezése nélkül, a lelkész úrnakmindössze orvos barátját kellett megkérnie a beutaláshoz. Elizabethnek három évébe került, amíg meg tudta győzni az orvosokat – fia és néhány barátja támogatásával – és kiengedték. Hazatérésekor férje bezárta egy szobába, melynek ablakait bedeszkázta, és megpróbálta egy másik államba átcsempészni.

A mindenéből kisemmizett, megalázott asszonynak évekig tartó pereskedés után sikerült igazát bizonyítania. A neki megítélt kártérítési öszegből Anti-Insane Asylum Society néven egyesületett alapított. Előadóutakat szervezett, könyveket írt megpróbáltatásairól,minden fórumon harcolt a törvények megváltoztatásáért a kiszolgáltatott nők érdekében.

 


December 28. színész (1861–1925)

alt

Ady Endre írta róla: „...Egyszer egy olasz drámaíró darabjára készült a Nemzeti Színház. A főszerepet K. Hegyesi Mari asszony kapta. Egy Olaszországban utazgató budapesti újságíró meglátogatta ebben az időben a darab íróját, s megmutatta darabja budapesti sikerének letéteményesét. Az olasz író sokáig nézte a képet, s fölsóhajtott:

- Nagyon szép. Csodásan szép. Lehetetlen, hogy ilyen szép asszony jó színésznő legyen...

K. Hegyesi Mari asszonynak ez ellen a kétség ellen mindig küzdeni kell. Pedig oktalan kétség volt. K. Hegyesi Mari asszony jó színésznő. Egyszerűen jó színésznő, nem a kivételes, nem a fenomenális színpadi asszonyok közül való, de intelligens, ambiciózus és sok szerencsés külső tulajdonokkal boldogított.”

 


December 28. Fanny Rosenfeld "Bobbie" kanadai sportoló (1905–1969) 

1950-ben az addig eltelt fél évszázad legjobb kanadai női sportolójának választották. Sokoldalú versenyző volt, komoly eredményeket ért el kosárlabdában, teniszben, jégkorongban, gyeplabdában, golfban, gyorskorcsolyában, az atlétika majd minden ágában. Többszörös kanadai csúcstartó volt távolugrásban, súlydobásban, diszkoszvetésben, gerelyhajításban, futásban. 1925-ben 100 méter síkon világrekordot futott. Az Amszterdamban tartott olimpián indulhattak először női versenyzők. Bobbie tagja volt a világrekorddal aranyérmes 4x100-as váltónak és ezüstérmes lett 100 méteren. 1949-ben beválasztották a Canadian Sports Hall of Fame tagjai közé, Torontoban parkot neveztek el róla.
 


December 28. amerikai ültetvényes, feltaláló (1722–1793)  

Antigua szigetén született, apja magasrangú angol katonatiszt, több ültetvény tulajdonosa volt. Tanulmányait Angliában végezte, a nyelvek és irodalom mellett komoly botanikai tudásra tett szert. A család közben Dél-Karolinába költözött, ahol hatalmas ültetvényeik voltak. 16 évesen apjától – akit kormányzó lett Antiguán – átvette a birtok irányítását. A politikai helyzet miatt lassan eladhatatlan rizstermelés helyett más megoldásokat keresett, indigóval kezdett próbálkozni. Kísérleti ágyásaiban több fajtával és eljárással dolgozott, külföldi botanikusokkal is levelezett.  Hamarosan nagy haszonnal eladható, kiváló minőségű kék indigó festékalapanyagot tudott piacra dobni. Eredményeit megosztotta a többi ültetvényessel, az egész állam gazdasága több évtizedre fellendült. 1744-ben házasságot kötött Charles Pinckney jogásszal, aki aktiv politikus volt.  Eliza 1793-ban Philadelphiában halt meg, temetésén egyik koporsóvivője George Washington volt. 1989-ben ő volt az első nő, akit beválasztottak a South Carolina Business Hall of Fame tagjai közé. 


December 29. ideg- és elmegyógyász (1904–1945)  

A szegedi egyetem orvostudományi karán szerzett diplomát 1929-ben.A szegedi egyetemen 1943-ban magántanári kinevezést kapott. Fő kutatási területe az idegszövettan és kóros elváltozásai voltak. Számos közleménye jelent meg a hazai és külföldi szaklapokban. Főműve: Die kindliche Ruhr und das Nervensystem (társszerzőkkel, Leipzig – Bp., 1940).


December 29. kanadai síző (sz. 1963)

alt

14 hónapos korában tanult meg síelni, 14 éves korában már versenyzett. 17 évesen megnyerte a kanadai bajnokságotés a Pontiac kupát. Ugyanabban az évben lett akanadai alpesi síválogatott csapat tagja. 1987-ben már a világ legjobbjai között tartották számon, Furanoban megnyerte azóriásműlesiklást. A kanadai női síelők közül akkor ő volt az egyetlen, aki lesiklásban, óriásműlesiklásban és műlesiklásban egyaránt indult, 1984-bern tagja volt az olimpiai csapatnak. Igéretesnek induló karrierjének egy baleset vetett végett, a majdnem végzetes sérülésből felépült ugyan, de a versenysportot nem folytathatta. 1997-ben beválasztották a Canadian Ski Hall of Fame tagjai közé. 


December 29. angol költő, író, feminista, pacifista (1893–1970) 

Jómódú család lánya, a St. Monica's School elvégzése után Oxfordban a Somerville College hallgatója lett. Az első világháború alatt önkéntes ápolónő volt. Vőlegénye, testvére és két unokatestvére is elesett fronton. A háború után lediplomázott, rövid ideig Oxfordban tanított. A háború borzalmai elkötelezett pacifistává tették, haláláig a Peace Pledge Union aktivistája, a Peace Council alelnöke volt. Első verseskötete 1919-ben jelent meg, Verses of a V.A.D. címmel. Legismertebb munkája a Testament of youth, amely háborús tapasztalatairól szól. Rendszeresen publikált a Peace News-ban, melynek később szerkesztője is lett. Nemzetközi nőjogi- és békekonferenciák keresett szónoka volt. 
Néhány munkája: The Dark Tide; Honourable Estate; Testament of Friendship; Testament of Experience; Letters from a Lost Generation.


December 29. író, műfordító (1828–1868)  


December 30. műkorcsolyázó, nyelvtanár (1889–1977)  

Aradon született, sportolni a budapesti Korcsolyázó Egylet-ben (BKE) kezdett. Külföldön Opika von Méray-Horváth néven ismerték. Komoly sikereket ért el,Bécsben a műkorcsolyázó világbajnokságon (1911) ezüstérmes a szintén magyar Kronberger Lily mögött, a következő években Davosban (1912), Stockholmban (1913) és Sankt Moritzban (1914) nagy fölénnyel világbajnok lett. Pályafutásának az első világháború vetett végett, civil életében nyelvtanítással foglalkozott.


December 30. svéd író (1923–2004)

alt

Missenträsk-ban született, egyetemi tanulmányait Uppsalában kezdte el. Diplomájának megszerzése után 1949-től Smålandban kezdett tanítani. 1953-ban jelent meg első könyve, a Tjärdalen, rögtön hatalmas sikert aratott, ahogy a következő években megjelen Hjortronlandet (1955), Regnspiran (1958) és Bära mistel (1960) is. Az első svéd írók között volt, akik szembefordultak az apartheiddel, erről szól az 1961-ben megjelent Jag och min son. Vietnamról Samtal i Hanoi címen írt könyvet. Támogatta a svéd bányászok sztrájkját, elkötelezett környezetvédő volt.

Magyarul megjelent munkái: Bánya; Én és a fiam; Hallja a te szolgád.


December 30. amerikai feminista (1858–1919)  

Pittsburghben született, apja felvilágosult szellemű újságíró, anyja a helyi szüfrazsett szövetség alelnöke, Elizabeth Cady Stanton jóbarátja volt. 1875-ben, apja halála után anyjával és testvérével Philadelphiaba költöztek. Csatlakoztak a Citizens' Suffrage Association-hoz, Rachel a Pittsburgh Leader című feminista lapban kezdett publikálni. 21 évesen részt vett a National Woman Suffrage Association (NWSA) 11. konferenciájának megrendezésében, ekkor derült ki, milyen remek szervezőképességgel rendelkezik. Az elkövetkező években ő volt a fő szervezője a különböző államokban tartott kongresszusoknak. 1883-ban Susan B. Anthonyval volt európai köruton. Komoly szerepe volt az NWSA és az American Woman Suffrage Association egyesítésében, az így létrejött National American Woman Suffrage Association alelnöke lett. 1919-ben halt meg, röviddel az amerikai nők választójogának elfogadása előtt.    


December 30. angol festő (1859–1928)


December 30. közgazdász (1894–1980)


December 31.  tanár (1829–1886)

altA Mann's Antioch College matematika és csillagászat tanára, az első nők között volt, akiket a bostoni iskolák tanfelügyelői testületébe beválasztottak. Kiemelt feladatnak tartotta a természettudományi tárgyak oktatását, jól felkészült tanárokkal és a lehető legjobb eszközökkel.1880-ban a tekintélyes American Association for the Advancement of Science tagjává választották.

Két módszertani könyvet írt: Our World, a geography text, (társszerző Mary L. Hall)1984;Methods of Teaching Geography: Notes on Lessons 1883.


December 31. kanadai/amerikai üzletasszony (1884–1966)alt

Florence Nightengale Graham az Ontario állambeli Woodbridgeben született, ápolónőnek tanult. 1908-ban költözött New Yorkba, egy kozmetikai cégnél helyezkedett el, két év múlva megnyitotta saját üzletét már Elizabeth Arden néven. Bőrápoló termékei és az alkalmazott kozmetikai kezelések gyorsan népszerűek lettek. Szépségápoló szalonjai hamarosan más városokban is megjelentek, 1915-ben pedig kilépett a nemzetközi piacra. Támogatta a női választójogi mozgalmat, az 1912-es tizenötezres felvonuláson a résztvevők a szolidaritás jeleként az általa adományozott vörös rúzst viselték. Az első volt a szépségiparban, aki férfiak számára is elkezdett kozmetikumokat készíteni és férfibutikot is nyitott. 


December 31. francia szocialista feminista (1805–1894) 

Munkáscsalád lánya volt, varrónőként kereste kenyerét, később tanítói oklevelet szerzett. Egy ideig Saint-Simon követője volt, de 1832-ben több munkásnővel együtt Charles Fourier támogatója lett. Alapító tagja volt az első nőknek szóló francia lapnak, a La Femme Libre-nek, melyben Jeanne Victoire néven publikált. Aktivan részt vett az 1848-as forradalomban, cikkeket írt, előadásokat tartott a nők választójogáért. 1849-ben első nőként indult az országos választásokon, de nem jutott be a parlamentbe. Megválasztották a Société Populaire pour le Progression et la Réalisation de la Science Sociale elnökéve, a szervezet gazdasági reformokért, a női egyenjogúságért kampányolt. 1850-ben összeesküvésért letartóztatták, hat hónapot töltött börtönben. Kiszabadulása után Angliába menekült, ahol tanításból, kézimunkából, írásból tartotta el családját. 


 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)