Amíg kereslet van, addig kipusztíthatatlan a kínálat. Vagy rövidlátásra vall tehát a leánykereskedés ellen küzdőknek az a taktikája, hogy fordított végén fogják meg a dolgot. (...) a főbűnös, az abszolút bűnös csak a vevő. (Schwimmer Rózsa, Huszadik Század, 1903) 

Prostitúció/szexmunka és ártalomcsökkentés - ezzel a címmel szervezett az Alternatíva Alapítvány a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen kampány keretében az Aurórában kerekasztal-beszélgetést. A téma már előzetesen, az esemény Facebook-oldalán is vitát robbantott ki: többen nehezményezték, hogy a szervezők nem hívtak "szexmunkást". Mások - nem titkoltan e sorok írójával együtt  - arra mutattak rá, hogy objektív képet akkor sem kapnánk a jelenségről, hiszen a prostitúció áldozatai, a magukat önkéntesnek valló szexmunkásokkal ellentétben, ritkán vannak abban a helyzetben, hogy a nyilvánosságot vállalva kiülhessenek a pódiumra beszélni. A szervezők - ahogy már az esemény címe is mutatta - nem kívántak állást foglalni sem a mindkét oldalról beidézett Amnesty-döntés, sem a prostitúció vs. szexmunka vitában. Ehelyett azt hangsúlyozták, hogy a cél ez alkalommal az e területen működő, - a "hierarchia" legalján elhelyezkedő utcai prostituáltakkal, köztük elsősorban nőkkel foglalkozó - szociális munkások: Dés Fanni és Kováts Virág tapasztalatainak megosztása. A beszélgetést az Alternatíva Alapítvány önkéntesei: Katona Noémi és dr. Barna Emília (szociológus, a BME oktatója, Nőkért Egyesület elnökségi tagja) vezették. 

A prostitúció vs. szexmunka vitát illetően a két megkérdezett szakember sem értett egyet. Hozzám egyértelműen Dés véleménye áll közelebb: szerinte a prostitúció önmagában erőszak - viszont elismeréssel állapítható meg, hogy a "szexmunka" megközelítést pártoló Kováts is rokonszenvesen és hitelesen érvelt. Az est további pozitívuma, hogy az ellentéteknél több volt a közös pont.

Amiben vitathatatlan volt az egyetértés: a jelenlegi magyar szabályozás és gyakorlat senkinek sem jó. A törvény szerint azoknak a településeknek/kerületeknek, ahol sok a prostituált, ún. türelmi zónát kellene kijelölniük, a gyakorlatban azonban ez, lakossági tiltakozás miatt, aligha megvalósÍtható, és törekvés sincs rá. Épp ellenkezőleg: cél a jelenséget láthatatlanná tenni. A rendőrség a prostituáltakat nem áldozatoknak és nem is szexmunkásoknak, hanem bűnözőknek tekinti: elzavarják, "üzletszerű kéjelgésért" megbírságolják, és ha nem tudnak fizetni 30 ezer ft-ot, akkor pedig 72 órára elzárják őket. A táskájukban talált óvszert a prostitúció bizonyítékának tekintik (!), sőt, ha már ismerik az adott prostituáltakat, akkor is elítélik őket, ha csak az utcán álldogálnak. A rendőrség ráadásul a szociális segítők munkáját is akadályozza: megjelenésüket a prostitúció bizonyítékának tekintik, elüldözik a prostituáltakat, így egy semmire sem jó "kergetőzés" alakul ki. Mindeközben a (többnyire férfi) futtatók és a kliensek teljes zavartalanságot élveznek, a rendőrség velük egyáltalán nem foglalkozik. A jelenlegi gyakorlat célja nem az igazságszolgáltatás, hanem a pénzbeszedés. "Egyszerűbb csekket osztani a szexmunkásoknak, mint az emberkereskedelmet felderíteni" - fogalmazott Kováts. Létezik ugyan EU stratégia az emberkereskedelem ellen, de a gyakorlatban ezt nem tartják be. Dés szerint ráadásul ilyen rendőri hozzáállás mellett a türelmi zónák kikényszerítése sem állítaná meg a prostituáltak zaklatását.  

Dés Fanni mindenképpen a prostitúcióból való kikerülést tekinti a segítő tevékenység hosszútávú céljának.

"Nem találkoztam olyan nővel, aki szeretett volna prostituált lenni"

- jelentette ki. (Személyes megjegyzés: unásig ismerjük az ellenérvet, hogy a gyári szalagmunkás sem szeret gyári szalagmunkás lenni, és nem is tagadjuk az osztály alapú kizsákmányolás problémáját, viszont a legtöbb embernél az intimitás körébe tartozó tevékenységek áruba bocsátását lelkileg-testileg (még) károsabbnak tartjuk a munkaerő áruba bocsátásánál.) Ráadásul a prostituáltak beszámolói alapján Dés úgy tapasztalta, hogy "kb. minden második esetben történik valami nem megállapodás szerinti". Kováts viszont úgy véli, hogy a prostitúció nélküli világ irreális elképzelés ("ha a gyilkosságmentes világ irreális elképzelés, ne legyen illegális a gyilkosság?" - reagált erre egy résztvevő), és az ártalomcsökkentésnek elsősorban a biztonságra kell irányulnia. Pl. nemi úton terjedő betegségekkel kapcsolatos felvilágosítás, óvszerosztás, az óvszer használatának elmagyarázása (! gyakran tapasztalta, hogy erre szükség van!), síkosító adása, gyorstalpaló önvédelmi "tanfolyam" (akár 20 perc alatt is betanít pár hasznos fogást). "Mindig az embert nézem" - fogalmazott Kováts, arra utalva, hogy ítélkezés nélkül ki akarja deríteni, hogy a prostituált mit akar valójában - közel sem biztos, hogy a prostitúció abbahagyását. Szerinte az önbizalomnövelés fontosabb is ennél. Dés viszont arra mutatott rá, hogy hosszabb beszélgetés után sokszor az szokott kiderülni, hogy a látszólagos önkéntesség mögött kényszer áll. 

Abban azonban egyetértettek, hogy amíg nincs megfelelő kilépési program, és nincs a prostituáltak számára segítség és alternatíva, addig hatástalan, sőt adott esetben veszélyes is lehet őket megpróbálni a prostitúcióról lebeszélni. (Azért veszélyes, mert akkor lehet, hogy a prostituált úgy fogja érezni, hogy a szociális munkás ítélkezik felette, rá akarja nyomni a "középosztálybeli gádzsó mentalitását", és akkor többé nem bízik benne, más segítséget sem fogad el.) Magyarországon ráadásul a védett házba az anyák nem vihetik a gyerekeiket, és ez az itthon elérhető gyér segítségtől is távol tartja őket. Mind a futtatók, mind a családtagok gyakran zsarolják a prostituáltakat a gyerekeikkel, így az erőszaktevők és az intézmények viselkedése itt is (nem csak pl. a családon belüli erőszak kezelése esetében) kísértetiesen hasonló. 

Kováts a kis lépések híveként úgy véli, hogy fontos lenne a kliensekkel is foglalkozni a felvilágosítás szintjén: probléma például, hogy a prostituáltakhoz járó férfiak sokszor nem hajlandók gumit használni. Egyikük ezt úgy indokolta meg, hogy "ha nem használ, akkor megvan az illúzió, hogy ez szerelem". (Ugye, milyen romantikusak ezek a kliensek?) 

Zürichben, ahol mind a két szociális munkás járt tanulmányúton, már van egy kialakult ellátórendszer és egy bevett ártalomcsökkentő szemlélet - ezt szeretnék mindketten átültetni a hazai gyakorlatba is. A rendőrség hozzáállása ott pozitívabb, bár a kártya (engedély) nélkül működő prostituáltakat ott is büntetik. Viszont a  nőgyógyászati rendelőben van tolmács, az ott segítséget kérő prostituáltakat nem nézik le, és igyekeznek őket a hepatitis-B oltásra rábeszélni. Kováts Svájcban több olyan prostituálttal találkozott, aki önállóan végzi e tevékenységet - ott a rendőrség üldözi a futtatókat. Dés ugyanakkor beszámolt arról, hogy megdöbbent azon, ahogy a zürichi Strichplatzon a szociális munkások közönyösen ültek az "istállószerű boxok" között, ahol az aktusok zajlanak. Kováts azonban rámutatott, hogy ez a bizonyos Strichplatz biztonságosabb "munka"körülményeket teremt: a boxokban pl. van pánikgomb. A hierarchia legalján levő prostituáltak (jelesül a magyar nők) azonban sokszor nem tudnának máshogy pénzhez jutni, mint hogy elviselik az erőszakot, kontrázott rá Dés. A pánikgomb szerinte sok esetben csak jelképes. 

Egy résztvevő (Halász Sári) ennek kapcsán felvetette, hogy az ártalomnak, amiről egész este szó van, van elkövetője: a kliens. Nem csak a kriminalizáció és a legalizáció közül lehet választani, hanem ott van még a kliensbüntetésre épülő svéd modell is. Erre azonban még Dés is úgy reagált, hogy Svédországban erre a törvényre nagy társadalmi igény volt (80%-os egyetértés), mi pedig sajnos ettől a szemlélettől távol állunk. Ezzel együtt Dés Kovátsnál optimistábbnak tűnt a társadalmi változás lehetőségét illetően. A prostitúcióhoz, illetve a teljes dekriminalizációhoz viszont adott esetben államérdek is fűződik: ez a "biznisz" a holland gazdaság mintegy 7%-át teszi ki...  

Update: a beszámoló megjelenése után Halász Sári annyiban pontosított, a svéd modellnek "most 80% a támogatottsága, amikor bevezették, ez nagyon sokkal kevesebb volt és a törvény normalizálta ezt a megközelítést".