Vérvörösre festett szökőkutak Londonban: így kell tüntetni!

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Vérvörösre festett szökőkutak Londonban: így kell tüntetni!

november 28, 2015 - 16:35

A Sisters Uncut nemrégiben alakult angol feminista akciócsoport, amely a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtott szolgáltatásokat érintő költségvetési megszorítások ellen küzd. Első akciójuk - stílszerűen - A szüfrazsett című film bemutatóján zajlott, amikor is a kordont áttörve, "Mi vagyunk a szüfrazsettek!" és „A halott nők nem tudnak szavazni!" kiáltásokkal a vörös szőnyegre rontottak. Ezzel is jelezni kívánták, hogy a filmet semmiképpen sem szabad úgy értelmezni, hogy a feminizmus mára okafogyottá vált volna. A színészek többsége nem vette rossz néven az incidenst, sőt többen kifejezetten örültek, hogy az általuk megformált karakterek szellemisége tovább él.

Mai (2015. november 28.) akciójuk során a londoni Trafalgar tér szökőkútjainak vizét vörösre festették és rózsákat dobáltak bele az áldozatok emlékére. A polgári engedetlenség ezen megnyilvánulása az újonnan alakult csoport eddigi legdrámaibb akciója. „Ők vágnak, mi vérzünk!" skandálták közben. Egyelőre senkit nem tartóztattak le.

Ezt megelőzően 12.00-kor a Soho téren is tartottak egy temetéshez hasonlító akciót, melynek során mindannyian feketébe öltözve elgyászolták a megszorító intézkedések miatt megszűnő segítő szolgáltatásokat, és felolvasták mindazon nők neveit, akik az idén családon belüli erőszak következtében haltak meg. A csoport külön hangsúlyt helyez arra, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekhez tartozó, valamint az LMBTQ+ és a fogyatékossággal élő nők még inkább kiszolgáltatottak. 

A megmozdulásokkal a most szerdai bejelentésekre reagáltak, amikor is a kormány további megszorításokat helyezett kilátásba, amelyek az erőszak áldozatait segítő szolgáltatásokat érintik. A George Osbourne konzervatív pénzügyminiszter által 2010-ben bevezetett megszorító intézkedések miatt eddig 30, a családon belüli erőszak áldozatainak segítséget nyújtó központ zárt be az országban, ahol hetente két nőt öl meg partnere vagy volt partnere. 

"Nap mint nap a nők életének megmentésén dolgozok, most pedig azért küzdök, hogy ezt egyáltalán megtehessem. A kormánynak megkönnyítenie, nem pedig megnehezítenie kellene az erőszakos partnerük elől menekülő nők dolgát" - mondta az egyik tiltakozó, Zara Khan szociális munkás.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A jogfosztott anyákért: Caroline Norton angol író, társadalmi reformer

május 23, 2016 - 23:32

Előkelő, elszegényedett családba született 1808-ban. Családi kényszerítésre feleségül ment George Nortonhoz, aki állandóan megalázta, kegyetlenül megverte. Caroline az írásban talált menedéket, versei, regényei népszerűek voltak, és így pénzhez jutott.

Egymilliárd Nő Ébredése Londonban

február 17, 2015 - 13:22

Farkas Ildikó tánctanárként a tavalyi és tavalyelőtti budapesti események szervezőcsapatának lelkes tagja volt. Ezután Angliába költözött, és idén a londoni eseményeken vett részt - a szerk.

Az idei One Billion Rising londoni rendezvényének középpontjában a gyermekek biztonságos otthonhoz és egészséges kapcsolatokhoz való joga állt, erről szólt a Valentin-napi forradalom a Marble Arch-nál.

16 AKCIÓNAP A NŐK ELLENI ERŐSZAK ELLEN (nov. 25. - dec. 10.) - Képeslapok minden napra

november 25, 2009 - 18:25
November 25. és december 10. között minden nap egy-egy, nőknek, illetve férfiaknak szóló képeslap jelenik meg az interneten. Az idei 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen szervezői ezen képeslap-sorozattal szeretnék felhívni a bántalmazott nők helyzetére és a bántalmazó férfiak felelősségére a figyelmet. A képeslapokon a bántalmazás hátterében álló gondolatok olvashatóak, kiegészítve az érintettekkel dolgozók véleményével. Kérjük, hogy a képeslapjaink továbbküldésével járuljon hozzá az áldozatok támogatásához!