Anna Honzáková, cseh orvos, feminista (1875–1940)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Anna Honzáková, cseh orvos, feminista (1875–1940)

május 30, 2015 - 22:39

 Az első cseh orvosnő, aki hazájában végzett, a prágai Károly egyetemen diplomázott 1902-ben.  1895-ben az első közép-európai leánygimnáziumban, a Minervában végzett kitüntetéssel. A cseh orvoskarra való jelentkezését visszautasították, ezért a német egyetem előadásait látogatta, de vizsgázni nem vizsgázhatott. 1900-ban, kihasználva az új törvényt, mely nők előtt is kinyitotta az egyetemet, jelentkezett és valamennyi vizsgáját kitüntetéssel tette le. Ezután három évig próbálkozott, de nem kapott közkórházban állást. 1905-ben nőgyógyászati rendelőt nyitott, amely rövid idő alatt népszerű lett, és régi iskolája, a Minerva is alkalmazta iskolaorvosnak.  Felismerte, hogy a nők érdekérvényesítése nélkülözhetetlen, aktiv szerepet vállalt a nőmozgalomban. Tagja volt a  Ženském klubu českém-nek (Cseh nőklub), elnökségi tagja a Výboru pro volební právo žen-nek (Szüfrazsett nőegylet) és a Ženské národní radě-nak (Nemzeti nőtanács).

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Aletta Jacobs, holland orvos, feminista (1854–1929)

július 05, 2011 - 11:07

Abraham Jacobs orvos és felesége, Anna de Jongh 6 lányt és 6 fiút nevelt fel abban a meggyőződésben, hogy az iskolázottság, a tudás egyformán megilleti őket. A XIX. század végén Hollandiában a lányok modern nyelveket, művészetet, zenét, kézimunkát és jómodort tanultak, az egyetemi tanulmányokra készülő fiúk pedig matematikát, történelmet, latint és görögöt. Jacobs doktor meggyőzte a helyi középiskola vezetőjét, engedje be Alettát az órákra, hogy fel tudjon készülni az egyetemi tanulmányokra.

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.