Forough Farrokhzad iráni költő, filmrendező (1935–1967)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Forough Farrokhzad iráni költő, filmrendező (1935–1967)

február 07, 2015 - 21:41
A XX. század egyik legjelentősebb iráni költője varrást és festést tanult a Kamalolmolk műszaki főiskolán, de igazán a költészet iránt vonzódott. Fő témái a női lét, a nőjogok hiánya, a kiszolgáltatott nő. 1955-ben jelent meg első kötete Asir (A fogoly) címmel, gyorsan követte a Divar (A fal). A hagyományos életformát megkérdőjelező művei éles vitákat váltottak ki. 1959-ben Angliában filmkészítést tanult, visszatérte után 1962-ben készítette számos nemzetközi díjjal elismert A fekete ház című filmjét, amely egy lepratelep életéről szól. Az írást sem hagyta abba, Esian (Lázadás) és Tavallodi Digar (Másik születés) címen jelentek meg könyvei. 32 évesen autóbalesetben halt meg. Az iszlám forradalom idején művei tiltólistára kerültek. 
 
 
 
 

Kapcsolódó tartalom

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Assia Djebar algériai író, fordító, rendező, feminista (1936–2015)

augusztus 03, 2016 - 15:47

Fatima-Zohra Imalayen – ez a polgári neve – Észak-Afrika egyik legismertebb írója, franciául publikált. Apja haragjától tartva első regényét Assia Djebar álnéven adta ki, későbbi munkái is ezen a néven jelentek meg. Regényeken, verseken, színdarabokon kívül két filmet is készített. A muszlim nők helyzetét, társadalmi elismertségükért való küzdelmüket mutatja be. Feminista szellemű műveit különösen Franciaországban, Németországban, az Egyesült Államokban népszerűek.

Amy Winehouse angol dalszerző-énekesnő (1983–2011)

augusztus 18, 2014 - 15:07

Amy Winehouse (teljes nevén Amy Jade Winehouse) angol dalszerző-énekesnő 1983. szeptember 14-én született. Minden idők legtöbb lemezét eladó brit női előadója; Back to Black című 2006-os albuma nyolc Grammy-díjat kapott, emellett háromszoros Ivor Novello-díjas, valamint a legjobb női előadónak járó Brit Awardot is ő kapta 2007-ben. Jellegzetes kontraalt hangjáról ismert, dalai a soul, a rhythm and blues, a jazz és a reggae műfajai között mozognak.