Tévhitek és tények a nők elleni erőszakról a 16 Akciónap a Nők Elleni Erőszak Ellen alkalmából, 1. rész
1. tévhit: "Fölösleges külön nők elleni erőszakról beszélni, mivel a nők elleni erőszak nem különbözik egyéb erőszakfajtáktól, csak éppen a nők ellen követik el."
Mivel a nők elleni erőszak egybevág a társadalmi normákkal, és azt nyíltan vagy hallgatólagosan támogatják, érdemes róla külön gondolkodni, és leküzdése is valószínűleg másfajta intézkedéseket kíván, mint az erőszak egyéb formáinak leküzdése.
2. tévhit: "A párkapcsolati erőszakot közel azonos arányban követik el nők és férfiak."
1. Az egyik forrás a bántalmazottak számára szolgáltató intézmények. Magyarországon az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálat hívóinak közel egy harmada férfi, ugyanakkor ezek általában bántalmazott nők ügyében telefonáló ismerősök, családtagok; a bántalmazott nők ügyében hívók aránya ennél a telefonszolgálatnál 94–96%. Annak ellenére van ez így, hogy a szolgálatatást nemcsak bántalmazott nőknek, hanem a párkapcsolati erőszak minden nemű áldozatának hirdetik.
2. Egy másik forrás a bűnügyi statisztikák, amelyek egyértelműen jelzik, hogy Magyarországon, akárcsak világszerte, többségében férfiak követnek el nők ellen párkapcsolati erőszakot. Az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI) adatai szerint 1997 és 2000 között évente átlagosan 2700 olyan bűncselekményt regisztráltak, amikor a férfi bántalmazta női partnerét, de csak 478 olyat, ahol a nő a férfit. Ezzel kapcsolatban gyakran megjelenik egy félrevezető adat az OKRI-tól: hogy a családi erőszak áldozatainak többsége férfi. Csak azt felejtik el mindig hozzátenni, hogy családi erőszakon nem a párkapcsolati erőszakot értik, ami a legtöbb embernek eszébe jut erről a szóról, hanem pl. a testvérek közötti kocsmai verekedést is odaszámítják, valamint hogy az elkövetőknek a többsége is férfi az ilyen értelemben vett családi erőszak esetében. Vagyis ez az adat semmilyen módon nem támasztja alá azt a nézetet, hogy a nők és a férfiak azonos mértékben követnének el erőszakot.
3. Harmadik forrás a reprezentatív felmérések. Ezek készítésekor nagy előszeretettel használják a CTS nevű mérőeszközt, amely egy kérdőív arról, hogy a párok milyen módszereket használnak a konfliktusaik rendezésére. Ezzel mérve a férfiak és a nők közel azonos mértékben tűnnek erőszakosnak. Azonban a CTS több szempontból sem alkalmas a párkapcsolati erőszak mérésére. A párkapcsolati erőszak esetében ugyanis az erőszakot gyakran nem konfliktus kapcsán követik el, hanem derült égből villámcsapásként, pont például amikor a bántalmazott nyugodtan, biztonságban érzi magát. Ezért könnyen megtörténhet, hogy arra a kérdésre, hogy a konfliktusait hogyan rendezi, egy bántalmazott nő nem az őt érő bántalmazásról fog beszélni, hanem a konfliktusairól. Emellett a CTS eredeti formájában nem kérdez rá a nemi erőszakra, ami a párkapcsolati erőszak egyik gyakori formája. Nem kérdezi meg, ki mennyire érzi magát megfélemlítve a másik erőszakosságától, és okoz-e fizikai sérülést az agresszió, valamint hogy az agresszió rendszerszerűen a másik életének leuralását célozza-e. Ha ezekre a szempontokra is rákérdeznek a reprezentatív kutatásban, akkor a férfiak tűnnek erőszakosabbnak.
Erről többet az alábbi két linken olvashat. Az első egy rövid szórólap a témában, a második egy részletesebb cikk. A második linken egy tanulmánykötet van, amelyen belül a Statisztikai adatok a partnerbántalmazásról című írást kell keresni.
http://stop-ferfieroszak.hu/statisztika-partnerbantalmazasrol
http://stop-ferfieroszak.hu/ferfieroszak
3. tévhit: "A párkapcsolati erőszak egyenlő felek harca."
4. tévhit: "A férfiak fizikailag, a nők lelkiekben erőszakosak, manipulálnak. A nők provokálnak, a férfiak ütnek."
Tény: A párkapcsolati erőszakkal foglalkozó kutatások azt mutatják, és ez az én tapasztalatom is a saját ügyfeleimmel, hogy a fizikai erőszakot mindig megelőzi a férfi szóbeli, lelki erőszaka, manipulatív magatartása, és ez általában a továbbiakban is kíséri a fizikai erőszakot. Ahogy előző posztomban írtam, a bántalmazó férfiak szóbeli erőszakkal és manipulációval aláássák a nő önértékelését, elszigetelik származási családjától és barátaitól, önálló pénzkereseti lehetőségeitől, mire a fizikai erőszakba belekezdenek. Sok fizikailag nem erőszakos férfi is élen jár a lelki erőszakban és a manipulációban, erről szól a Hétköznapi hímsovinizmus című, A párkapcsolati erőszak, amit még nem nevezünk annak alcímű kötet: http://stop-ferfieroszak.hu/hetkoznapi-himsovinizmus. A bántalmazó férfiak előszeretettel használják fel gyereküket a nő lelki bántalmazására és manipulálására, erről szól a Lehet-e jó apa a bántalmazó című könyv: http://pszichologusbudapest.com/lehet-e_jo_apa_a_bantalmazo.
Amikor valaki arról beszél, hogy a nő provokálja a férfit, akkor érdemes megkérdezni, konkrétan mit ért alatta. Rendszerint a nő olyan megnyilvánulásait sorolják fel válaszul – a nő felháborodik, hogy a férfi nem mosogat; a nő kiabál, amikor a férfi megint későn jön haza, és megint nincs ideje összeállítani a gyerekek komódját; a nő nem hajlandó lefeküdni a férfival, mert az meg sem kérdi mi van vele, és csak számítógépezik, amíg ő a gyerekeket altatja –, amelyek arról szólnak, hogy a nő lázad a férfi párkapcsolaton belüli hatalma ellen. Ugyanígy, amikor szexuális erőszakról van szó, a provokáció abban merül ki, hogy a nőnek van kedve vonzóan fölöltözni, van kedve beszélgetni, van kedve csókolózni, akár még le is feküdni a férfival, de nincs kedve mondjuk egy bizonyos fajta szexuális aktushoz, vagy szex közben megy el a kedve. Aki ezekben az esetekben provokációról beszél, az tagadja a nőnek a jogát ahhoz, hogy a férfivel egyenlően osszák meg a párkapcsolatban előforduló munkát, és azt a jogát, hogy nemet mondhasson bármilyen szexre.
