Dame Hilary Cropper matematikus, programozó (1941–2004)

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

Dame Hilary Cropper matematikus, programozó (1941–2004)

március 28, 2015 - 16:44
Hilary Mary Trueman, egy könyvelő legidősebb lánya, Bollingtonban született 1941. január 9-én. A stockporti zárdában végezte alap- és középfokú tanulmányait, egyetemre Salfordban járt, matematikai kombinatorikából és számítógép programozásból szerzett diplomát. 

Hilary Cropper

Hilary Mary Trueman, egy könyvelő legidősebb lánya, Bollingtonban született 1941. január 9-én. A stockporti zárdában végezte alap- és középfokú tanulmányait, egyetemre Salfordban járt, matematikai kombinatorikából és számítógép programozásból szerzett diplomát. 

1963-ban házasodtak össze Peter Cropperrel, két lányuk és egy fiuk született.

A “férfias” munkahelyek területén – mint például a matematika és a számítástechnika – a nők sok kihívással találják szembe magukat. Hilary első munkahelyéről, egy Trafford Park-i gyárról, ahol emlékezete szerint többszáz férfi között talán három nő ha dolgozott, ezt mondta:

Természetesen kilógsz a sorból. Észrevettem, hogy a hátrányok mellett, mint pl. az, hogy nincs kihez szólnod, ki lehet használni azt, hogy észrevesznek. Rögtön olyan helyzetbe kerülsz, hogy bizonyítanod kell - újra és újra. Ha nem vagy jobb az átlagos fickóknál, akkor nem mész semmire. Ez állandóan formában tart. Minden egyes alkalommal be kell bizonyítanod, mennyit érsz.

1985-ben meghívta az akkor FI (Freelancers International), később Xansa néven ismert cégéhez. Ebben a vállalkozásban évekig csak nőket alkalmaztak, kisgyerekeseket, beteg hozzátartozóikat ápolókat, akik osztott munkaidőben, vagy otthonról is dolgozhattak. Az esélyegyenlőségi törvény alapján később férfiakat is felvettek, de a nemek aránya kiegyensúlyozott volt, felsővezetői szinten pedig több nő volt, mint férfi.

A Xansa ügyvezető elnökeként Hilary Cropper az Egyesült Királyság egyik legismertebb, legmegbecsültebb üzletasszonya volt – és a legjobban fizetett is. Képzettsége mellett fantasztikus üzleti szimata is volt, a cégnél töltött 18 éve alatt a Xansa, amely addig is igen sikeres, jól működő cég volt, nemzetközi szinten is a legjobbak közé emelkedett. 

A Xansa vállalati filozófiája munkatársai anyagi jólétét is szem előtt tartotta. 1996-ban, amikor a tőzsdén a cég piaci értéke meghaladta a hetven millió fontot, a részvények több, mint egyharmadát fenntartották az alkalmazottak részére. Ennek következményeként az évtized végére, amikor a részvények ára jócskán megemelkedett, több mint ötven munkatársuk lett milliomos, további ezer személyes vagyona pedig meghaladta a százezer fontot. „Egész karrierem során erre vagyok a legbüszkébb” – nyilatkozta ekkor Hilary Cropper.

Az információtechnika területén a nők érdekében tett erőfeszítéseiért, megkapta a Freeman of the City of London címet. Kétszer kapta meg a Dame Commander of the British Empire rangot, 1999-ben szakmai muunkájáért, 2004-ben pedig jótékonysági tevékenysége elismeréséül. 

Dame Hilary Cropper 2004 karácsonyán, rákbetegségben halt meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Laetitia Aikin-Barbauld, angol író, költő, irodalomtörténész, társadalomkritikus

szeptember 05, 2010 - 21:56

Anna Laetitia Aikin Barbauld (1743-1825) az angol romantika jelentős költője, esszéista, ezen kívül gótikus történeteket, illetve meséket is írt. Férjével a Palgrave Academy nevű fiúiskolát igazgatta, tanított is. Irodalomtörténészként 50 kötetes regénygyűjtemény szerkesztésével járult hozzá az angol kánon kialakulásához. Kiterjedt levelezést is folytatott. Leveleiben és esszéiben - kora normáit tekintve egy nő számára szokatlan módon - határozott politikai állásfoglalást tanúsított.

Karen Spärck Jones brit informatikus (1935–2007)

január 10, 2012 - 15:33
 A számítástechnika túl fontos ahhoz, hogy a férfiakra bízzuk.
Az idézet Karen Spärck Jones-tól, a Cambridge egyetem professzorától, a Brit Tudományos Akadémia tagjától származik, aki fél évszázadnál többet dolgozott az információkeresés, a természes nyelvi feldolgozás területén, számítógépes szakemberek egész nemzedékére volt hatással.
 

Grace Murray Hopper matematikus, "a szoftver nagyasszonya" (1906-1992)

január 03, 2013 - 17:14

 A The Grand Old Lady of Software (A szoftver nagyasszonya), Grandma COBOL (COBOL nagyi) és az Amazing Grace (Bámulatos Grace) kifejezésekkel becézett csöpp, törékeny asszony pengeéles eszű volt, gyakorlatias, határozott és mellesleg az Egyesült Államok haditengerészetének ellentengernagya.