A nők elleni erőszak nem magánügy - beszélgetés az Európa Rádióban

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A nők elleni erőszak nem magánügy - beszélgetés az Európa Rádióban

március 17, 2023 - 13:49
2022. március 14-én volt nyolc éve, hogy Magyarország kormánya aláírta az Európa Tanács áldozatvédő dokumentumát, az Isztambuli Egyezményt. A Nőkért Egyesület az évforduló kapcsán akkor, egy videót osztott meg közösségi oldalán, melyben többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az aláírást követően a kormány nemhogy nem illesztette be a magyar jogrendbe a dokumentumban foglaltakat, de 2020-ban el is utasította azt.

A nők elleni erőszak nem magánügy

A miskolci Európa Rádióban Balázs Alexandra műsorvezetővel beszélgetett a Nőkért Egyesület elnöke, Antoni Rita.

Antoni Rita elnök szerint a kormány által hozott alternatív intézkedések nem működnek a nők elleni erőszakkal szemben, hiszen ma Magyarországon még mindig hetente legalább egy nő, és havonta legalább egy gyerek hal bele a családon belüli erőszakba. Az átfogó áldozatvédelmi stratégiát és külföldön már bevált jó gyakorlatokat tartalmaz, amelyek segítségével a családon belüli erőszak miatt bekövetkező halálesetek és sérülések száma jelentősen csökkenthető lenne. A nőjogi szervezet szerint ezen tragédiák megelőzhetőek lennének megfelelő intézkedésekkel, ám a hatóságok általában csak akkor lépnek, amikor már valami visszafordíthatatlan történik. 

Beszélgetés

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Jogerősen öt évre ítélték a felesége száját bevarró férfit - Antoni Rita a Mokkában

május 14, 2015 - 03:22

Jogerősen öt évre ítélték a felesége száját bevarró férfit. R. Tibor feleségét megkötözte, brutálisan összeverte, majd több öltéssel összevarrta a száját. Az eset után ő maga értesítette a rendőrséget, azt állította őt elrabolták, és miután haza érkezett ez fogadta otthon. Később többször is belezavarodott történetébe, végül bevallotta tettét. A Mokka vendége Csics Péter, R. Tibor kirendelt ügyvédje és Antoni Rita a Nőkért Egyesület elnöke volt.

Amikor vér folyik, akkor már késő – az Angyalhír sajtóközleménye

június 20, 2016 - 13:38
Fotó: Nyíri András

A séta június 26-án vasárnap 15 órakor a Clark Ádám tértől indul, és a Bazilikánál ér véget, ahol a csatlakozó civil szervezetek képviselői mondanak beszédet. Az áldozatok emlékére a Lánchídról száz fehér léggömböt engedünk el, a Szt. István téren pedig a rendezvény ideje alatt megtekinthető lesz a Magyarországon partnerük által megölt nőket megörökítő Néma Tanúk kiállítás. Az esemény moderátorai Jaksity Kata és Bombera Krisztina.