A humán koronavírusok felfedezője: June Almeida (1930–2007)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A humán koronavírusok felfedezője: June Almeida (1930–2007)

április 17, 2020 - 10:23
June Almeida 1964-ben a londoni St Thomas’s Hospital laboratórium munkatársaként felfedezte a koronavírusokat.

1930-ban született Glasgow-ban, buszsofőr lányaként. Csak 16 éves koráig tanult, utána technikusként helyezkedett el egy helyi laboratóriumban. Később férjével Kanadába költözött, itt az Ontariói Rákkutató Intézetben tökéletesítette elektronmikroszkópiai technikáját. Olyan eljárást dolgozott ki, melyben antitestek hozzáadásával tudnak jobb képet alkotni a vírusokról. Eredményei miatt 1964-ben visszacsábították az Egyesült Királyságba, David Tyrell megfázást okozó vírusokat kutató csapatába.

A vizsgálatok során a csapat betegek orrváladékából származó mintákat tanulmányozott. Almeida a minták elemzésekor influenzavírusokra emlékeztető, de azoktól több szempontból is eltérő kórokozókat talált. Ezeket utóbb humán koronavírusokként nevezték el a felszínükön látható, napkoronára emlékeztető fehérjetüskékről. 

Almeida 1965-ös tanulmányát először visszautasították, mert kollégái úgy vélték, hogy képei rossz minőségűek, és influenzavírusokat ábrázolnak. A publikáció, illetve az első koronavírusokról készült felvételek csak két évvel később jelenhettek meg

- írja a nyomán a

A '80-as években a HIV vírus kutatásában is tanácsadóként működött közre. Napjainkban a kínai kutatók is az ő technikáját használták a koronavírus leképezéséhez.  

 

Fő műve: 

  • Manual for rapid laboratory viral diagnosis (1979)

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Florence Seibert amerikai biokémikus (1897–1991)

október 02, 2019 - 00:37

Doktori disszertációját a Yale egyetemen készítette 1923-ban, 1924-től a University of Chicago kutatója volt. Ő állította elő a PPD (purified protein derivative, tisztított fehérjekeverék) reagenst, amelyet napjainkban is alkalmaznak a tuberkulózis kimutatásában. Az intravénás terápia biztonságossá tételében is komoly eredményei voltak. 1932-től a University of Pennsylvania professzora volt nyugdíjazásáig, utána még 13 éven át rákkutatási programokban dolgozott. A Trudeau Medal és a Francis P.Garvan Medal kitüntetettje, 1990-ben felvették  a National Women’s Hall of Fame tagjai közé. 

Augusta Ada Byron, Countess of Lovelace, angol matematikus (1815–1852)

október 24, 2011 - 11:37
1815 december 10-én Annabella, a költő Lord Byron felesége, leánygyermeket szült. A népszerű, vonzó férfi nemcsak romantikus műveiről, de szertelen, szabados viselkedéséről is híres volt, korabeli pletykák szerint Annabellával kötött házassága csak a féltestvérével való kapcsolatának leplezésére szolgált. Augusta Ada születése után néhány hónappal a házaspár elvált. Byron elhagyta Angliát, soha többé nem látta lányát, emiatt érzett fájdalma több versében megjelenik.