Bárdos Alice hegedűművész, tanár (1896–1944)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Bárdos Alice hegedűművész, tanár (1896–1944)

július 19, 2019 - 16:50

Budapesi zenészcsalád lánya, Hubay Jenő tanítványa volt a Zeneakadémián, 1917-ben végzett. Pályája németországi koncertkörúttal indult, az elkövetkező években Budapesten és európai nagyvárosokban lépett fel. Szende László építésszel és zenekritikussal kötött házassága után 1922-től Szombathelyen éltek, ahol kezdetben magántanítványokkal foglalkozott, majd 1926-tól a zeneiskolában tanított. Gyerekei születése után ismét koncertezett és gyakran volt rádiófelvétele. A város kulturális életének fontos alakja volt, 1936-ban alapító tagja volt a Collegium Musicum együttesnek. 1940-ben zsidó származása miatt állásából elbocsátották, 1944-ben az egész családot Auschwitzba hurcolták. Anyósával együtt rögtön a gázkamrába vitték, a családból csak egyik fia, György maradt életben.  

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Németh Mária operaénekes (1897–1967)

március 12, 2018 - 22:51

A budapesti Zeneakadémián, majd Nápolyban tanult. Első fellépése a Városi Színházban volt, 1923-tól a budapesti Operaház tagja, majd 1924-ben bécsi Staatsoperhez szerződött. Hihetetlen nagyterjedelmű, tiszta szopránja felkeltette a neves operaházak és a közönség érdeklődését egyaránt, rengeteget vendégszerepelt. Fellépett Párizsban, Londonban, Milánóban. 1924-ben Rákosi Jenő díjat kapott, 1929-ben a svéd király a Pro litteris et artibus érdemrend aranykeresztjével tüntette ki.

 

Suzanne Rozsa hegedűművész, zenetanár (1923–2005)

augusztus 31, 2019 - 23:01

Budapesten született, 6 éves korában kezdte a hegedűtanulást. Két évvel később a család Bécsbe emigrált, felvették a Zeneakadémiára és 14 évesen megnyerte a rangos Fritz Kreisler versenyt. Az Anschluss után anyjával Londonba menekültek, ahol felvették a Royal College of Music-ba. Ott találkozott Martin Lovett csellistával, akivel 1950-ben házasságot kötött. 1944-ben felkérték a London Polish Quartet vezetőjének, mely később a legjelentősebb brit kamarazenekarnak számított. Alapító tagja volt az English Chamber Orchestra-nak, többször fellépett Yehudi Menuhinnal.

Elsőként a Scalában: Némethy Ella operaénekes (1895–1961)

április 03, 2018 - 21:41

Budapesten kezdte tanulmányait, majd Milánóban Ettore Paizza tanítványa volt. A budapesti Operaházban 1919-ben volt az első fellépése a Sámson és Delilában. Az elkövetkező években vezető mezzo-szoprán énekessé nőtte ki magát, korának legjobb Wagner énekeseként tartották számon. Külföldön is népszerű volt, fellépett Olaszországban, Dél-Amerikában, Németországban, Spanyolországban. 1948-ban a budapesti Operaház örökös tagjává választották.