„A nemzet csalogánya”: Blaha Lujza

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

„A nemzet csalogánya”: Blaha Lujza

január 11, 2019 - 20:24

Reindl Ludovika néven született Rimaszombaton 1850-ben. Szülei vándorszínészek voltak, a kislány már négyévesen színpadra állt. Tizenhat évesen házasságot kötött énektanárával, Blaha János színházi karmesterrel, aki tovább képezte, és akinek nevét – noha a férfi négy évvel később tüdőbajban meghalt – egész életében viselte. Debrecenben játszott, majd Bécsben vendégszerepelt. Itt szerződtetni akarták, de ő visszautasította: magyar színésznő akart lenni. A Nemzeti Színházban, majd Budán játszott. 1875-ben a Népszínházhoz szerződött, 1896-ig az itteni társulat tagja volt, fontos szerepe volt abban, hogy a Népszínház a pesti német színház riválisává nőtte ki magát. Népszínművekben, operettekben, operákban egyforma sikert aratott. A film nem vonzotta. Utolsó nagy sikere Csiky Gergely Nagymama c. művének címszerepe. 1918-ban lépett utoljára színpadra. 

 

 

 

 

1875-ben hozzáment egy földbirtokoshoz (ez a frigy válással végződött), majd 1885-ben Splényi rendőrtanácsossal kötött házasságot. A kettő között törvénytelen gyermeke született Máday Andor képviselőtől - Blaha Sándor végül szintén képviselő lett. 1887-ben petefészekciszta miatt műtétre szorult, amelyet azonban csak saját lakásában volt hajlandó elvégeztetni. A sikeres beavatkozás növelte a nőgyógyászat - és Tauffer professzor - tekintélyét. Harmadik házasságából született lánya, Blaha Sári anyja nyomdokaiba lépett, színésznő lett. 

Még életében: 1918-ban teret neveztek el róla - itt élt, ablakából rálátott a róla elnevezett színházra. 1926-ban, tüdőgyulladásban halt meg. A Nemzeti Színház előcsarnokában ravatalozták fel, kétszáz cigányzenész játszotta a dalait, és politikusok és híres pályatársak mellett, már-már életveszélyes tolongás közepette mintegy százezer fős tömeg kísérte a Kerepesi úti temetőbe. 

 

 

Néhány szerepe: 

  • 1863–65 – Féltve őrzött kislány – gyermekcímszereplő – Győri Színház
  • 1867 – Kékszakállú – operett-átirat – főszerep, Debreceni Színház
  • 1867 – Varázshegedű – operett-főszerep, – Debreceni Színház
  • 1871. május 7. – Marcsa – Tündérlak Magyarhonban – Nemzeti Színház – Blaha Lujza budapesti premierje
  • 1874 – Csikós c. népszínmű, címszerep – Nemzeti Színház
  • 1875. január 1. – Finum Rózsi – Tóth Ede: A falu rossza c. népszínművében – Nemzeti Színház
  • 1875. október 22. – Tóth Kálmán: Az ördög párnája – bohózat, főszerep – A Népszínház első darabja
  • 1877 ősze – A Kisasszony a feleségem – operett-főszerep – Népszínház
  • 1878 – Török bíróné – Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris – Népszínház, címszerep – a Csingilingi csárdás c. betétdal slágerré válik
  • 1879 – A Favartné c. operett főszerepe – Népszínház
  • 1879 – Boccaccio c. operettben mint az ifjú Boccaccio – Népszínház
  • 1882 – Vörös Sapka – főszerep – Népszínház
  • 1882 – Konti József: Eleven ördög – operett-címszerep, Népszínház
  • 1883 – A Koldusdiák – Simon diák szerepében – Népszínház
  • 1885 – Felhő Klári – népszínmű címszerepe – Népszínház
  • 1886 - Gerő Károly: Tunikás lányok - népszínmű - Népszínház
  • 1888 – Konti József: Suhanc – operett-főszerep, Népszínház
  • 1894 – Szókimondó asszonyság – főszerep – Népszínház
  • 1908 – Csiky: Nagymama – főszerep – Nemzeti Színház
  • 1909. március 17. – Móricz Zsigmond: Sári bíró – Bíróné főszerep, Nemzeti Színház
  • 1909 ősze, Móricz Zsigmond: A lányom – főszerep, Nemzeti Színház
  • Móricz Zsigmond: Aranyos öregek – főszerep – Nemzeti Színház
  • 1911 nyara – Török bíróné – Csepreghy Ferenc: A piros bugyelláris c. népszínmű – Balatonfüred
  • 1914. január – Garamszeghy Sándor: Matyólakodalom – főszerep – Nemzeti Színház, utolsó szerepe, visszavonulása miatt leveszik a műsorból

 

Hivatkozott irodalom:

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ladomerszky Margit színész (1904–1979)

december 17, 2019 - 19:12

1924-ben végzett az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláján, Székesfehérváron kapott szerződést. Az elkövetkező években játszott Kaposváron, Pécsen, Szegeden.

1929-ben szerződött el a Vígszínházhoz, sok komoly szerepet kapott. 1945-től a Nemzeti Színház tagja, egészen nyugdíjazásáig.

Kitűnő színpadi megjelenésű, nagy beszédkultúrájú színésznő volt, drámai és komikai szerepekben egyaránt nagy sikereket ért el. Leghíresebb szerepe talán Warrenné volt, Shaw Warrenné mestersége c. darabjában. Gyakran szerepelt a rádióban és filmeken is.

Berek Kati színész (sz. 1930–2017)

október 02, 2019 - 00:58

1952-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, a Nemzeti Színház szerződtette, ahol majdnem két évtizedet töltött. A Huszonötödik Színház egyik alapító tagja, játszott több vidéki színházban is. Néhány színházi szerepe: Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy), Kurátor Zsófi (Németh László: Gyász), Claire Zachanassian (Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása), Lucifer (Madách Imre: Az ember tragédiája), Orbánné (Örkény István: Macskajáték). Rengeteg filmben játszott, csak mutatóba: Kis Katalin házassága, Égi madár, Próféta voltál szívem, Tartuffe, Sacra Corona.

Feszler Mónika hárfaművész, tanár, rendező (1947–1989)

július 25, 2019 - 19:16
A kép illusztráció.

Kecskeméten született, zenei tanulmányait a budapesti Zenei Szakközépiskolában kezdte. Utána a Zeneművészeti Főiskola hárfa szakán 1969 és 1974 között Lubik Hédy növendéke volt, zongorázni Prunyi Ilonánál tanult. 1974-1977 között ösztöndíjjal Brüsszelben tanult. Művészi munkája mellett a Magyar Televíziónál dolgozott, majd 1980-tól haláláig a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat zenei rendezője volt.