Széchy Ágnes újságíró, állatvédő (1923–2000)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Széchy Ágnes újságíró, állatvédő (1923–2000)

február 23, 2018 - 21:24

A magyar állatvédelem úttörője, nemzetközileg is elismert környezet- és állatvédő. Alapító tagja a Fauna Egyesületnek, szerkesztője a Fauna Híradónak, hazai és külföldi folyóiratokban  jelentek meg publikációi a témában.  A WSPA (állatvédő világszövetség) elnökségi tagja volt. Sok éven át dolgozott az állatok jogainak elfogadtatásán. Megérte, hogy teljesült legfontosabb célja, Magyarország 1998-ban törvényt hozott az állatok védelméről és kíméletéről. Komoly része volt ennek a törvénynek a létrejöttében. Munkásságának elismeréséül megkapta a Pro Natura díjat és a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét. 

Budapesten, az állatkerti állatmentő állomáson 2011. október 7-én emléktáblát avattak a tiszteletére.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Gárdos Mariska (1885–1973) író, újságíró, nőmozgalmi vezető

június 26, 2014 - 07:49

Gárdos Mariska 1885.május elsején született, a kereskedelmi iskola befejezése után egyik alapítója, majd vezetőségi tagja volt a Kereskedelmi Alkalmazottak és Magántisztviselők Szakegyletének. Fiatal korától kezdve foglalkozott a dolgozó nők problémáival. Alapító tagja a Nők Asztaltársaságának, az 1905-ben induló Nőmunkás című lap belső szerkesztője, valamint a havonta megjelenő A dolgozó nő című szociális női lap felelős szerkesztője volt.

„Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké” - Teleki Blanka (1806–62), a magyar nőnevelés úttörője

január 02, 2019 - 00:00
Teleki Blanka

A sors fintora: Teleki Blanka édesapja, gróf Teleki Imre jelmondata a hosszúfalvai kastély homlokzatára vésve az alábbi volt: „Qui bene latuit bene vixit − Aki jól rejtőzködött, jól élt” (Ovidius). Ugyanakkor a grófnő és unokahúga, teljes életpályája ennek a mondatnak a cáfolatává lett.

Urr Ida költő, orvos (1904–1989)

november 12, 2018 - 20:29
Urr Ida, költő

Kassán született, ott érettségizett, orvosi diplomát a budapesti egyetemen szerzett. Még egyetemi hallgató, amikor megjelenik első verseskötete. Kassán kezd praktizálni, a harmincas években Budapesten kap állást, komoly figyelmet szentelt a szociális kérdéseknek. A második világháború alatt a Svéd Vöröskereszt orvosa, zsidókat bújtat, sok ember életét menti meg. A háború után belgyógyász főorvos, a Magyar Gerontológiai Társaság tagja. Irodalmi munkásságát sem adta fel, több kötete jelent meg. A Yad Vashem 1989-ben a Világ Igaza címmel jutalmazta embermentő tevékenységéért.