Pataki Ági modell, üzletasszony, producer (sz. 1951)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Pataki Ági modell, üzletasszony, producer (sz. 1951)

szeptember 29, 2017 - 23:37

Az első magyar szupermodell középiskolás korában a Szeressétek Ódor Emíliát című filmben szerepelt. Érettségi után spanyol-német idegenezetői képesítését felhasználva dolgozott. Modellkarrierje véletlenül indult, egy csoportot kísért a Rotschild Szalonba, ahova nem érkezett meg az egyik manöken, és megkérte, ugorjon be. Két évtizeden át ő volt a Fabulon kozmetikumok reklámarca. A siker nem szédítette meg. Butikokat nyitott a belvárosban, amelyek jó ízlésének és szakmabeli ismereteinek köszönhetően rövid időn belül komoly forgalmat bonyolítottak le. A 90-es években reklámfilmek készítésével foglalkozó céget indított férjével, később játékfilmes producer lett. Nevéhez fűződik többek között a Fehér tenyér, az Üvegtigris 1, 2, 3, a Délibáb.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Katona Clementin író, újságíró, műfordító, zenekritikus, feminista (1856–1932)  

november 15, 2018 - 01:12

Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész Ábrányi Kornéllal kötött házasságot. Vera, Costance, Katona Klementin írói nevek alatt kezdetben zenekritikákat írt, majd tárcái, elbeszélései jelentek meg, angolból és németből fordított regényeket. A Magyarország belső munkatársa volt, emellett számos lap, így a Fővárosi Lapok, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Hazánk, Nemzeti Újság, Magyar Lányok is gyakran közölte írásait.

Dénes Zsófia József Attila-díjas író, újságíró, irodalmár (1885-1987)

december 11, 2018 - 23:16

Budapesten született, anyai ágon francia származású. Építészmérnök apja (aki a Duna szabályozásával foglalkozott) nem örült a lánygyereknek. Zsófia 1903-ban érettségizett, majd bölcsészeti tanulmányokat folytatott, amiket házassága miatt félbeszakított. 1912-től a Pesti Napló, majd a Világ párizsi tudósítója volt. (Unokatestvérénél, nál vendégeskedett a városban.)

Dr. Hugonnai Vilma, az első magyar orvosnő (1847–1922)

szeptember 29, 2012 - 23:09

Az első magyar orvosnő, Hugonnai Vilma grófi családba született a sorban ötödikként 1847. szeptember 30-án Nagytétényben. Édesanyja, tüdőbeteg lévén, csak nagyon keveset érintkezett a gyermekeivel - emiatt gondolt a komoly, visszahúzódó kislány először arra, hogy orvos szeretne lenni. Később szülei Pröbstl Mária budapesti lánynevelő intézetébe íratták, ahol kiválóan tanult, érettségit azonban nem szerezhetett. (1896-ig lányoknak Magyarországon erre nem volt lehetőség.)