Charlotte Wolff német/angol orvos, pszichoterapeuta, író (1897–1986)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Charlotte Wolff német/angol orvos, pszichoterapeuta, író (1897–1986)

szeptember 29, 2017 - 22:12

Riesenburgban született, a freiburgi egyetemen filozófiát hallgatott (többek közt Husserl és Heidegger tanítványaként), majd szakot váltva Königsbergben és Tübingenben volt orvostanhallgató. Leszbikusságát egyetemista korától felvállalta, családja és barátai elfogadták az orientációját.

1926-ban Berlinben a Rudolf Virchow kórház orvosa volt, magánpraxisában pszichoterápiával foglalkozott. Önkéntes munkában szegény nőket tájékoztatott a módszereiről és pesszáriumot osztott nekik.

Zsidó volt, a náci hatalomátvétel után rövid ideig Párizsban élt, majd Angliába emigrált, 1947-ben megkapta az állampolgárságot. Szexológiával kezdett foglalkozni, a leszbikusságról és biszexualitásról szóló publikációi alapműveknek számítanak. 1941-ben felvették a British Psychological Society tagjai közé. Orvosként csak 1952-től működhetett újra. 

Egyik legfontosabb műve a Love Between Women (1971), amelyhez mintegy száz leszbikus nővel készített interjút. A hetvenes években hazájába is sokszor hívták előadni, és könyveit németre fordították. Szakmunkákon kívül szépirodalmi művei is megjelentek.

Néhány további munkája: 

  • A Psychology of Gesture;
  • Bisexuality: a Study;
  • Magnus Hirschfeld: A Portrait of a Pioneer in Sexology;
  • An Older Love;
  • Hindsight: An Autobiography.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Rebecca Boone, pszichológus, az online közösség egyik úttörője (1938–1997)

augusztus 23, 2011 - 17:54
Rebecca Boone

Rebecca Boone, vagy ahogy a hálón ismerték, Beck Alabamában született a harmincas években. A déli hagyományoknak megfelelően udvarias és vendégszerető volt, könnyedén, zavartalanul mozgott olyan emberek és szokások között is, amelyek különböztek az ő gyökereitől. Legközelebbi munkatársai így jellemezték: fesztelen, becsületes, szenvedélyes, odaadó, hűséges és izgága. 

Monika Hauser svájci/olasz orvos, humanitárius aktivista (sz. 1959)

május 25, 2015 - 22:11

Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús-  és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.

Flora Murray angol orvos, szüfrazsett (1869–1923)

május 25, 2015 - 22:08
Louisa Garrett Anderson és Flora Murray (jobbra)

Cummertrees-ben született 1869. május 8-án. A London School of Medicine for Women majd a University of Durham hallgatója volt.

Diplomájának megszerzése után néhány évig Skóciában dolgozott, 1905-től Londonban a Belgrave Hospital for Children gyerekorvosa és a Chelsea Hospital for Women anaeszteziológusa volt.