Diane Arbus különös világa

Olvasási idő
3perc
Eddig olvastam

Diane Arbus különös világa

július 23, 2009 - 12:54
Diane Arbus a XX. század egyik legtehetségesebb és napjaink egyik legnépszerűbb fotográfusnője. Nevével éppúgy találkozhatunk a művészettörténeti előadásokon, mint szociológiai szaklapokban vagy akár a mozikban is, hiszen 2006-ban elkészült Nicole Kidman főszereplésével A Szépség és a szőr: Diane Arbus képzeletbeli portréja című film. Azonban ahogy arra a cím is utal, a történet inkább fikció, mint biográfia. Akkor viszont valójában ki is volt az a Diane Arbus?

A művésznő Diane Nemerov néven született 1923. március 14-én, New Yorkban. 14 évesen megismerte a nála 5 évvel idősebb Allan Arbust, akivel négy évvel később össze is házasodott. Férje fotós múltja nagy hatással volt rá, ezért neves fotográfusok óráin próbálta elsajátítani a fotográfia rejtelmeit, a ’40-es években pedig férjével együtt kereskedelmi fotográfiai vállalkozásba fogott. Ahogy Diane a fotográfia egyre magasabb szintjeire jutott, úgy házassága is ugyanilyen tempóban, azonban más irányba tartott.

1959-ben kezdett el megélhetésszerűen foglalkozni a portréfotózással, ugyanabban az évben, amikor a pár szétköltözött. A válásra azonban csak 10 évvel később került sor. Két gyermekük született: Amy és Doon Arbus. Diane a ’60-as években már több művészeti iskolában tanította a leendő fotográfusokat. Legtöbb alkotása ebben az évtizedben született, hiszen nem is maradt több ideje képeket készíteni: depressziója elhatalmasodott, 1971. július 26-án pedig saját kezével vetett véget életének gyógyszerek és egy penge segítségével. 48 éves volt.

Kérdés, hogy miért lett depressziós, majd öngyilkos egy olyan művésznő, akinek a karrierje épphogy beindult, és fotóival egyre nagyobb sikereket ért el. A válaszadást megkönnyíti, ha megvizsgáljuk művészetét. Diane Arbus képeivel nehéz azonosulni. Fotói inkább megrázóak, hatásukat pedig az is fokozza, hogy a modellek általában a kamerába néznek, figyelik a nézőt. A művésznőt az ember érdekelte, az emberi lét minden mozzanata, azonban ezt sajátos szemszögből látta: egy olyan világot ábrázolt, ami az átlagember életétől távol áll. Tehetsége talán abban mutatkozik meg legjobban, hogy ezt a különös hangulatot mindig el tudta kapni, akár mindennapi, akár átlagtól eltérő alakokat örökített meg.

Modelljei a legeltérőbb emberek voltak: gyerekek és idősek, egészségesek és elmebetegek, heteroszexuálisok és transzvesztiták, törpék és természetellenesen magasak, szegények és milliárdosok. Egy közös pontjuk van: a hangulat. A különbözőségek ellenére valahogy mégis egységes világot ábrázol, ugyanaz az érzés fog el minket minden egyes képnél. Hogy hogyan? A normálist is abnormálisnak láttatta. Úgy játszott a beállításokkal, szögekkel és a modell arcával, hogy a végeredmény egy sivár, taszító világot ábrázoljon. Ezt igazolja az is, hogy Egypetéjű ikrek című képe hatással volt és megjelent többek közt Stanley Kubrick Ragyogás című horrorfilmjében is.

A művésznőnek kedvelt témái voltak az ikrek. Ez az azonosság, egymáshoz képest már-már túlzott átlagosság (azonos ruha és póz) teszi abnormálissá a képen szereplőket. Máskor más módszereket alkalmaz az emberben rejlő negatívumok feltárására. A gazdagok fénylő világát visszataszítónak, nemkívánatosnak láttatja. De még az angyalarcú gyerekek is ellenszenvesekké válhatnak. A Gyerek játékgránáttal a Central Parkban című fotón a látszat ellenére egészséges kisfiú pózol, azonban a helyes pillanat megragadásával a fotográfia képes átváltoztatni az alany személyiségét. A másik oldalon pedig ott vannak azok a modellek, akiket a társadalom valóban abnormálisnak tekint. Diane Arbus sok időt töltött együtt ezekkel a különös alakokkal, a furcsaság, a másság mindig is vonzotta őt. Ám nagy és tanulságos különbség, hogy a fenti embertípusokkal ellentétben ezek az emberek boldogok. Nevetnek, együtt játszanak, kimutatják szeretetüket. Talán azzal, hogy elfogadják önmagukat (vagy nincsenek is tudatában önmaguknak) olyan életszeretet sugárzik belőlük, ami a hétköznapi ember életéből hiányzik. Pedig lenne rá szükség. Nemcsak akkor, amikor Diane Arbus élt, hanem most is, 2009-ben.

A korábban feltett kérdésre most már mindenki megtalálhatja a saját válaszát. A fotográfus képeinek világa általában (azaz jobb esetben) nem elhatározás kérdése. A művész úgy közelíti meg és fotózza a világot, ahogyan azt ő látja. Diane Arbus is saját magán át szűrte meg a valóságot: képeinek negatív hangulata a művésznő világszemléletének következménye. Véleményem szerint tragikus halálához hozzájárult saját életútja is: gyerekkori szerelmének elvesztése, illetve az, hogy idejének jelentős részét a szociális otthonok és elmegyógyintézetek lakói között töltötte. Saját képei emésztették fel: az a negatív világ, ami részben a művésznőből, részben pedig a rideg valóságból fakadt. Szokták mondani, hogy aki a tűzzel játszik, az előbb-utóbb megég…

 

 

Rosia Ney (Földi Rózsi), fotóművész, festő (1897–1972)

november 29, 2017 - 18:37

Isaszegen született, művészi tanulmányait Budapesten végezte. A Tanácsköztársaság bukása után emigrált. Munkácson feleségül ment Illés Bélához. A házasság rövid ideig tartott, másodszorra Párizsban Ney László festőművésszel kötött házasságot. Elismert fotóművész lett, több kiállítása volt világszerte. Belépett a francia kommunista pártba, részt vett az ellenállási mozgalomban. Harmadik férje Sylvio Silka hangmérnök volt, a Csehszlovákiában tett utazásuk során készített fényképsorozatot a Sarló-mozgalom mutatta be Pozsonyban.

Bohém fotográfusból a nők jogi tanácsadója: Sophia Goudstikker

április 04, 2017 - 00:39

1865-ben született. Barátnőjével, Anita Augspurggal közös fotószalont nyitott, a korabeli Németországban ez volt az első, nők által vezetett komoly vállalkozás.  Münchenben  az Elvira szalon a bohémvilág találkozóhelye lett, ahol egyaránt megfordultak az értelmiség, a művészvilág és a bajor uralkodócsalád tagjai. Az üzlet mellett a nőjogi mozgalom aktív szereplője volt. 1894-ben a Verein für Fraueninteressen alapító tagja, a Verein für Frauenstimmrecht tagja volt, ő szervezte meg 1899-ben Münchenben az első nőnapot.

Gertrude Stein amerikai avantgard író, költő, irodalomkritikus, műgyűjtő (1874–1946)

december 31, 2016 - 21:26

1903-ban Párizsba költözött és élete végéig ott is maradt. Otthona a modern írók, festők, művészek találkozóhelye volt, akiket sokszor anyagilag is támogatott. Párizsi lakásában fivérével létrehozta az egyik legjobb modern művészeti gyűjteményt, amely 1993 januárja óta Salon de Fleurus elnevezéssel New Yorkban látható. 

Néhány műve:

  • The autobiography of Alice B. Toklas;
  • Three lives; (Magyarul: Három élet)
  • Objects lie on table;
  • Matisse, Picasso and Gertrude Stein;
  • Wars I have seen.

Gene Stratton Porter amerikai író, természetfotós, feminista (1863–1924)

május 05, 2017 - 23:31

A Limberlost lápvidék növény- és madárvilágáról készített felvételei a Recreation és az Outing folyóiratban jelentek meg. Első regényét is kedvezően fogadták, az igazi sikert azonban második könyvével, a Freckles-el aratta: Műveit számos nyelvre lefordították, az eladott példányszám jóval meghaladta a tízmilliót. 1920-ban Kaliforniába költözött, ahol – az első nők között - filmstúdiót alapított és saját munkáit vitte filmre. Néhány munkája: A Girl of the Limberlost, Laddie, Michael O'Halloran, A Daughter of the Land. 

Madame D'Ora osztrák fényképész (1881–1963) 

március 15, 2018 - 23:21

Dora Kallmus Bécsben született, ő volt az első nő, akit 1905-ben felvettek a Graphische Lehr- und Versuchsanstalt hallgatói közé. Ugyanabban az évben a bécsi fényképeszek egyesületének tagja lett. Fotóit Madame D'Ora néven szignálta, ezt a nevet használta egész pályafutása során. 1907-ben Arthur Bendaval közösen fényképész műtermet nyitottak, amely nagy népszerűségre tett szert az osztrák-magyar arisztokrácia köreiben. 1924-ben Párizsban nyitottak műtermet, Dora vezetésével.