Az egyik első radikális szüfrazsett: Edith New

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Az egyik első radikális szüfrazsett: Edith New

november 20, 2015 - 14:37
Apja korán meghalt, anyja a kor szokásaival ellentétben nem ment újra férjhez, és küszködve nevelte fel három gyermekét – Edith New ekkor ismerte fel először a nők nehéz helyzetét kora társadalmában.

Az egyik első radikális szüfrazsett

1877-ben munkáscsaládban született a dél-angliai Swindonban. Egyéves volt, amikor apja balesetben meghalt. Anyja a kor szokásaival ellentétben nem ment újra férjhez, és küszködve nevelte fel három gyermekét. Edith-nek már 14 éves korában munkába kellett állnia, de 23 éves korában otthagyta tanítói állását, belépett az vezette radikális nőszervezet, a WSPU (Women's Social and Political Union) soraiba, és attól kezdve minden energiáját a mozgalomnak szentelte. Eleinte szerte az országban gyújtó hatású beszédeket tartott, később pedig militáns akciókban is szerepet vállalt.

1908 januárjában egy társnőjével együtt odaláncolta magát a Downing street 10 – a miniszterelnöki rezidencia – korlátjához, s hangos kiáltással követelt szavazati jogot a nőknek.

1908 júniusában, amikor a miniszterelnök nem volt hajlandó fogadni Emmeline Pankhurst 12 fős küldöttségét, Edith-ék kővel betörték a Downing street 10 ablakát – ez volt a nőmozgalom első erőszakos akciója. 

Két hónap kényszermunkára ítélték őket a hírhedt Holloway börtönben. A szüfrazsetteket nem tekintették politikai fogolynak, ezért az elítéltek éhségsztrájkba kezdtek és hősiesen állták a brutális kényszertáplálást. Eleinte aggódtak, hogy maga a WSPU is túlzásnak fogja tartani az ablakbetörést, ám Emmeline Pankhurst meglátogatta őket a börtönben és megdicsérte sikeres figyelemfelkeltő taktikájukat, szabadulásukkor pedig a csoport éremmel tüntette ki őket.

Bár Edith később elhagyta a mozgalmat s visszatért a tanításhoz, továbbra is küzdött a nők választójogáért és egyenlő bérezéséért. Szülővárosa büszkén őrzi emlékét és 2011-ben utcát nevezett el róla.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Ray Strachey angol politikus, művész, író, feminista (1887–1940)

június 04, 2019 - 21:31

Rachel Costelloe Londonban született, a Kensington High School elvégzése után Cambridge-ben a Newnham College matematikus hallgatója volt.

Egyetemi évei alatt aktivan részt vett a Cambridge University Women's Suffrage Society tevékenységében. Végzés után a West of England Women's Suffrage Society titkára lett. 1911-ben házasságot kötött Oliver Stracheyvel, az évek során két gyerekük született. 1913-ban megválasztották a London Society for Women's Suffrage elnökévé.

Elindult az 1918-as képviselőválasztáson, de nem sikerült bejutnia a parlamentbe.

Rebecca West író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

december 23, 2017 - 19:11
Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elején kezdődött, a Dora Marsden és Mary Gawthorpe által alapított feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. A lap sajátossága az volt, hogy a korban szokatlan módon a szexualitás kérdéseit is tárgyalta.   

Krikett, feminizmus, háború és oktatás: Betty Archdale mozgalmas élete

augusztus 17, 2019 - 22:11

Londonban született 1907-ben, anyja a harcos szüfrazsett Helen Archdale, apja Theodore Archdale katonatiszt, keresztanyja volt. Tanulmányait a Bedales School-ban kezdte, itt tanult meg krikettezni is. Jogi egyetemre járt Montrealban, Londonban és Moszkvában, 1938-ban lett a brit jogászkamara tagja.