Friss levegőt! - Három feminista Gombaszögön

Olvasási idő
10perc
Eddig olvastam

Friss levegőt! - Három feminista Gombaszögön

szeptember 14, 2015 - 13:38
A Phoenix Polgári Társulás kérésére egészen robbanásgyanús témával érkeztünk, amiről mindenkinek van tapasztalati élménye: gender, női és a férfi szerepek a társadalomban. Magyarországon a gender-téma (még?) nem izgat tömegeket, de Szlovákiában 2015 elején már egy igencsak homofób népszavazásig sikerült feszíteni a dolgot. Arra készültünk hát, hogy ha nem is leszünk közellenségnek nyilvánítva, minimum be kell számolnunk, milyen gyanús társaság ez a feminista izé, milyen titkos terv keretében óhajtjuk rabszolgává tenni a férfiakat és lerombolni a békés társadalmi rendet.

Új szerzőnk, Soós Eszter Petronella politológus, francia-szakértő.

Honlapja:

Blogja:

2015. július 20-án a Phoenix Polgári Társulás meghívására részt vett a Gombaszögi Nyári Táborban dr. Perintfalvi Rita teológus és Antoni Rita nőjogi aktivista társaságában. Erről a kalandról szól az alábbi írása. - a szerk.

 

– Én Kassán nem nagyon szólnék magyarul. Csak egy jó tanács, de hallgassanak rám – figyelmeztetett a kalauz a Budapest-Kassa Intercity-járaton.

De jó! Még négy óra utazás, egy vasúti átszállás és egy kocsiút állt előttünk, ergo természetesen minden vágyunk volt, hogy este tízkor angolra válthassunk Kassán, mert – emberünk szerint legalábbis – a Felvidéken idegenforgalmilag néphagyomány a magyar turisták pofán teremtése. Oh, well. Kiruccanásunk úgyis amolyan trip from hell-nek indult, elvégre súlyos ezreket fizettünk azért, hogy a légkondi nélküli vonaton állva taposhassuk a táskáink, és élvezzük, amint patakokban folyik a nyakunkba a víz. Ekkor már tudtuk, a fél órás sorban állás a Keleti méltán elhíresült nemzetközi jegypénztárában, melynek nyomán természetesen nemhogy helyjegyet, de még jegyet sem kaptunk, csak afféle felvezetés volt a MÁV biztosította fergeteges utazási élmény megfelelő befogadásához. Mindenesetre örömmel közlöm ezúton is a nagyérdeművel, a bőrönddel súlyosbított akadályfutás világcsúcsát a nemzetközi jegypénztár / jegyárus utazási iroda, illetve az utazási iroda / vonat távokon megdöntöttük.

Hanem azért szót fogadtunk. Kassán bemutattuk A hülye turista megérkezik című bohózatot. Kiváló angolsággal kértünk jegyet Rozsnyóra, azaz Rožňova állomásra és – rendkívül előrelátóan – vettünk helyjegyet „Budapesztre”, merthogy még egyszer állni a vonaton addigra a nem, nem, soha! kategóriájába esett. A Kassa-Rozsnyó vonalon aztán újfent óvatos angolsággal köszöntöttük a kabinban ülő idős asszonyt, aki aztán ékes magyarsággal prompt vissza is köszönt, jelezve, hogy szlovák férje más nyelvet nem beszél, vele próbálkozni sem érdemes. Ezután már csak egy kísérletet tettünk az angolozásra, csak hát a taxivállalat közölte: szlovákul vagy magyarul hívhatunk kocsit. Ha lennénk szívesek. Hát jó. Akkor magyarul.

Így a bizonyíthatóan nulla helyismerettel rendelkező három vendégelőadó viszontagságos úton, de megérkezett Krasznahorkára, a 2015. júliusi Gombaszögi táborba. Minden bizonnyal sikerült gyorsan hírhedtté válnunk a tábor szervezői között, mert hát öt óra fárasztó és izzasztó utazás után mit is kérdezhetne a megfáradt és beszűkült tudatállapotban leledző vándor, mint hogy hol lehet itt alkoholhoz jutni, iható-e a csapvíz – és ami a legfontosabb, mi a wifi-jelszó? Ha sikerült a telefonban felhorkanó, alig rejtett röhögést helyesen dekódolni, valakinek feledhetetlen pillanatokat okoztunk ezzel. Az illető amúgy készségesen felvilágosította a frissen érkezett pesti sznobokat, hogy ez itt lenni falu, annak meg tudvalevőleg fő jellemzője, hogy nincsen benne éjjel-nappali. Úgyhogy ha esetleg felfáradnánk a táborba, vehetnénk magunknak enni-inni. Természetesen minden falatot aranyárban mértek, de ezen a ponton ez már kit érdekelt. Arra már nem emlékszem, hajnal egykor hogy kötöttünk ki a kavicsos tánctéren, de a dolognak biztosan köze volt a MÁV-hoz. Formában voltunk, na.

Szerencsére másnap reggelre is formában maradtunk. Antoni Rita nőjogi aktivista és Perintfalvi Rita kolléganőkkel, úgyis mint MÁV-túlélő útitársaimmal, no meg Rácz Vince moderátorral kiváló beszélgetést kanyarítottunk – és ezt most nem a végtelen pofátlanság és szerénység mondatja velem, hanem az, hogy tényleg jó beszélgetés volt.

A Phoenix Polgári Társulás kérésére egészen robbanásgyanús témával érkeztünk, amiről mindenkinek van tapasztalati élménye: , női és a a társadalomban. Magyarországon a gender-téma (még?) nem izgat tömegeket, de Szlovákiában 2015 elején már egy igencsak homofób népszavazásig sikerült feszíteni a dolgot. Arra készültünk hát, hogy ha nem is leszünk közellenségnek nyilvánítva, minimum be kell számolnunk, milyen gyanús társaság ez a feminista izé, milyen titkos terv keretében óhajtjuk rabszolgává tenni a férfiakat és lerombolni a békés társadalmi rendet. Ehhez képest a valaha volt legfelkészültebb férfi moderátor a valaha volt legizgalmasabb kérdéseket tette fel. A közönség értékelni látszott a beszélgetést, a tömeg csak nőtt, s legnagyobb meglepetésünkre érdeklődő, nyitott férfiak tömege hallgatott minket. Kicsit még a szemük is csillogott, amikor elmondtuk, a feminizmus nem az ő elnyomásukról szól, és a franc akar harcolni velük. Erre nem tényleg számítottak.

Pedig aztán tényleg belecsaptunk a lecsóba. Másfél óra alatt sikerült az összes úgynevezett „hálás vitatémát” napirendre venni. Mi a társadalmi nem (gender) és a biológiai nem (sex)? Miért értik félre e fogalmakat? Mennyiben speciális a közép-európai gender-ellenesség? Mit gondol a társadalmi nem fogalmáról a katolikus egyház? Milyen az egyház férfi és nőképe, történetileg hogy alakult, milyen változásokat hozott fellépése? Mi várható az októberi, családról tanácskozó szinódustól? Összemosható-e, összetartozik-e a feminista mozgalom a , miért kezelik a két mozgalmat csomagban a gender-ellenesek? Hogyan függ össze a globalizáció, a nacionalizmus és a gender-ellenesség? Vannak-e jellegzetes női és férfi tulajdonságok, ha vannak, akkor azok konstruáltak, vagy biológiaiak? Akadályozza-e a feminizmus a demográfiai helyzet javulását? Mikor gyerekek és mikor nem? Milyen kihívások előtt áll a hagyományos ? Mit jelent az a szó, hogy ? Mi lehet a , szükség van-e ?

Ezek voltak a felvetett témáink. Nos, el lehet képzelni! Magyarországi tapasztalataink alapján fel voltunk készülve mindenre, de tényleg mindenre. Trollokra, szélsőjobbosokra, paradicsomra, tojásra. Csak azért nem izgultunk nagyon, mert a beszélgetés elején iszogattuk az első reggeli kávét (ez fél tizenegykor már teljesen polgári dolog), és túlságosan koncentráltunk az ébredésre. Na jó, Antoni Rita nem izgult, magasabb energiaszinten is állt, úgyhogy keresetlenül megmondta, tessék tudomásul venni, a farokkal rendelkezés nem akadálya a . Aztán az én csipám is kinyílt, el is mondtam a vesszőparipámat, miszerint lehet fanyalogni, hogy az idősek női feladat, de a hagyományos férfimunkahelyek éppen megszűnőben vannak, miközben a szociális szférában, az , az terén milliószám jönnek létre új állások – úgyhogy a férfiak egy része kénytelen lesz újragondolni, mit akar kezdeni az életével.

Egyetlen olyan kérdés vagy hozzászólás sem érkezett ezután, amely szétfeszítette volna a hírhedt európai kereteket, pedig egy több ezer főt fogadó tábor szabadon látogatható programja voltunk, ahol azért megvolt erre a statisztikai lehetőség. De nem. Perintfalvi Rita sem kapta meg az eretnekség bélyegét, és nem emlékeztettek minket arra sem, hogy „értékromboló”, „szabados liberalizmusunk” arra utal, személyesen a Sátán kísért bennünket. Megcsapott minket az európai vitakultúra szellője. Egy felvidéki magyar táborban, ahol az emberek, úgyis mint „határon túli magyarok” egy része nagy-Magyarországos pólóban rohangászott.

Ebből is látszik, a „ magyar” az az „állatfaj”, amelyhez mindannyian baromira értünk. Legalábbis azt hisszük. Utáljuk, megvetjük, dicsérjük, szeretjük, kihasználjuk, migrációs rezervátumnak tartjuk, mutogatjuk, mint állatkerti látványosságot, kinevezzük igazi magyarnak, támogatásra szoruló szegény rokonnak – és közben semmit, de tényleg semmit nem tudunk róla. Én például nagyon nem tudtam, mit várjak tőle, de két dologra biztosan nem számítottam: hogy két nap alatt, a Gombaszögi tábor farvizén ráébredek, kulturáltabb és műveltebb, mint az anyaországiak egy igen jelentős része, és kézzel-lábbal tiltakozik az ellen, ahogy mi, anyaországiak bánunk vele. Nem gondoltam, hogy kifejti: nincsen szüksége állampolgárságra, hogy magyarnak érezze magát és letegye a magyar nemzet asztalára a maga kulturális hozzájárulását, és szavazni sem igazán óhajt Magyarországon, elvégre mi köze a magyar belpolitikához, ha nem ott adózik. Pedig félve tettem fel a kérdést, mit gondol az állampolgárság-bizniszről, nehogy megbántsam a 2005-ös népszavazás felemlegetésével – őszinte felháborodással mondta, mennyire elege van Orbán Viktorból, a Fidesz-klón MKP-ból, abból, ahogy a magyarok (értsd: a hülyeségben és nacionalizmusban fetrengő anyaországiak) a nemzeti kérdést kezelik. Hát eddig érti az egyszeri, enyhén meglepődött anyaországi – láthatóan a Felvidéken is vannak szabadelvű, az állampolgári alapú nemzetfelfogáshoz kötődő magyarok. Hurrá.

De melyik patrióta egó tud örülni, amikor azt hallja, valaki egyre jobban szereti Szlovákiát, és örül, hogy ott élhet, nem Magyarországon? Melyik Budapestről kiszabadult értelmiségi érzi jó magát, amikor megtudja, szerencséjük van a szlovákoknak, mert a „nagyfejű” (ez lenne Fico miniszterelnök) kissé „európaibb”, mint Orbán, és nem tehet meg mindent, amit Orbán megenged magának? Hogyan kontrollálja az anyaországi a hirtelen romló arcideg-problémáit, amikor értesül, milyen messze jutott Szlovákia a Mečiar-korszaktól, hiszen egy szlovák apa ma simán megengedi, hogy gyermeke magyar iskolába járjon – a szlovák nyelvet majd otthon megtanulja szlovák apjától és kétnyelvű anyjától? Mit mondjon az ember, amikor az igazi magyarnak és megvédendőnek kinevezett határon túli magyar testvér felháborodottan meséli: három, szintén a táborba érkező magyar jobbikos suhanc közölni merte, szóban forgó határon túli nemzettársunk valójában szlovák, elvégre valamirevaló magyar gyerek és unoka nem lehet kétnyelvű? Mondtam is az illetőnek (aki időközben gyors idegenvezetést tartott a Felvidék kulturális örökségéről, csak hogy még jobban érezzük, ki mennyire művelt magyar): remélem, alapos előadást tartott a marháknak magyarságból.

Persze, hogy tartott.

Oh yeah, a félelmetes turisztikai pofán csapás nem várt helyről érkezett.

A nagy közép-európai ki-zárkózik-fel-előbb versenyben Szlovákia az elmúlt években bezzeg-ország lett, és mintha ezzel a szerencsétlen, megvetett szegény rokon roppant elégedett lenne. Tudja milyen a jó szex, és nem fél megmondani. Kisebb kórus dicsérte Mikuláš Dzurinda kormányát, a reformokat, a nemzeti megbékélést, a közös szlovák-magyar kormányzást – viszont senki nem említette az éppen a napokban ismét meghurcolt Malina Hedviget, az egyébként létező konfliktusos ügyeket, és senki nem mondta, hogy Szlovákiában rossz élni, vagy hogy ne beszéljünk magyarul. Kis mintás vizsgálat volt, persze, de mintha a szlovákiai magyarok egyik legnagyobb politikai problémája ma éppen Magyarország lenne. (A franc! Mi meg éppen onnan jöttünk! Mit is mondtatok, meddig van nyitva a kocsma?)

Talk about awkward. A jelenlegi magyar politika ezek szerint nemcsak Európát, hanem szűkebb hazáját, Közép-Európát sem érti. Pont úgy, ahogy a kiegyezés korának magyar elitje, vagy legalábbis annak egy része sem értette. Szegény Kárpát-medence. A klasszikusnak igaza volt. Szélvédettnek szélvédett, de megmarad a büdös is.

Lehet, sőt, biztos, hogy a valódi szlovákiai helyzet árnyaltabb. Biztos, hogy Szlovákia nem az ígéret földje. Biztos, hogy a szlovákiai magyar közösségnek komoly, valódi problémái vannak. Én is észrevettem, hogy Kassán minden ki van írva angolul és németül, de semmi nincs kiírva magyarul. Láttam, megjegyeztem – és arra gondoltam, hogy amúgy a kedves mama jól van? Igen, láttam a megvető nemzeti fintort a kassai vasútállomás pultos nénijének arcán, amikor kiderült, sem angolul, sem németül, de még magyarul sem tud nekünk információt adni a csomagmegőrző hollétéről. No, ezek a szerencsétlen magyarok! Hány nyelvet beszélnek, oszt' nem jutnak vele semmire!

És mégis. Ezek a szerencsétlen magyarok kiszabadultak egy hétvégére Európába, és kissé elszégyellték magukat. Mert megértették, hogy máshogy is lehet, és bizony Szlovákia nagy lépést tett e máshogy felé. Közép-Európa lehetne a közös múltra és a közös jelenre büszkébb, nyitottabb, izgalmasabb, sokszínűbb hely. Ennek az izgalmasabb helynek a szellője csapott meg bennünket, amint kiszabadultunk a jól bent maradt büdösből.

A pultos néni ugyanis fintorgott, de a semmilyen nyelven nem beszélő rozsnyói taxis bácsi már örömmel vette, amikor a szótárból kiszenvedtük a vlak (vonat) szót és széles mosollyal magyarázta, hogy akkor mi most itt tulajdonképpen a vlaková stanicá-t keressük, mi meg szlovák-lengyel-orosz keveréknyelven, igazi káeurópai vigyorral igazoltuk vissza, hogy igen, igen, azt. Akkor, ott, abban a taxiban, félúton Krasznahorka és Rozsnyó között, az egész olyan végtelenül egyszerűnek tűnt: úgy éreztem, a megoldás annyi, hogy szellőztetni kellene egy jó nagyot.

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Miért nem jó a "családon belüli erőszak" kifejezés?

szeptember 17, 2012 - 23:07
Állítólag a cselekmény ilyetén megnevezése negatív dolgot társít a magasztos család fogalomhoz. Értehetetlen  szemforgatásnak látom ezt:
elkövetni nem annyira ciki, de nevén nevezni, azt igen. Olyasvalaminek érzem, mint a kliens háttérben maradását. Habár ő a főbűnös, mégsem szabad róla beszélni.