Franziska Tiburtius német orvos (1843–1927)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Franziska Tiburtius német orvos (1843–1927)

május 25, 2015 - 21:23

1843. január 24-én született. Az első német orvosnők egyike. Mivel német egyetemek nem fogadtak női orvostanhallgatókat,  Zürichben tanult és ott diplomázott kitüntetéssel 1876-ban. Egy évre Drezdában volt nőgyógyászati gyakorlaton Franz von Winckel professzornál, aki azon kevesek közé tartozott, akik egyetértettek a női orvosképzéssel. Ezután évfolyamtársával, Emilie Lehmus-al nyitottak Berlinben rendelőt. Rengeteg nehézséget kellett leküzdeniük, a hivatalok packázásait, a férfi kollegák ellenállását, rosszakarókat, akik még a névtáblájukat is rendszeresen lelopták. Mindezek dacára a praxis sikeres volt, egyre több nő fordult hozzájuk bizalommal. 

 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Monika Hauser svájci/olasz orvos, humanitárius aktivista (sz. 1959)

május 25, 2015 - 22:11

Svájcban született, az ausztriai Innsbruckban járta ki az orvosegyetemet és az olaszországi Bolognában tette le az államvizsgát. Nőgyógyászati szakvizsgáját Németországban szerezte meg, Kölnben kezdett praktizálni. 1992-ben Boszniába utazott, ahol segélyközpontot nyitott a háborúban erőszak áldozatává lett nőknek, később segített Koszovóban, Afganisztánban, Libériában. Nemzetközi nőszervezetek és szponzorok segítségével Kölnben létrehozta a Medica Mondiale-t, ami a háborús-  és válságövezetekben lévő nőket támogatja. Felhívja a figyelmet a nők elleni erőszakra és az áldozathibáztatásra.

Anne-Marie Durand-Wever német nőgyógyász (1889–1970)

május 30, 2015 - 22:28

Diplomatacsalád gyereke, Bulgáriában, Romániában, Brazíliában és az Egyesült Államokban nőtt fel. Chicagoban kémiát hallgatott, majd Németországban járt orvosi egyetemre. 1917-ben doktorált, Münchenben az egyetem nőklinikáján kezdett dolgozni. 1920-tól aktív tagja volt a német nőszövetségnek, alapító tagja a Landesgruppe Bayern des deutschen Ärztinnenbundes-nek (Bajor orvosnők egyesülete). Fontosnak tartotta a lányok szexuális felvilágosítását,  a fogamzásgátlás lehetőségét, cikkeket, könyveket írt a témában.

Käte Frankenthal német orvos, politikus, pszichoanalitikus (1889–1976)

március 18, 2016 - 00:44
Käte Frankenthal

1889 . január 30-án született Kielben, 1914-ben szerezte meg diplomáját a Christian-Albrechts-Universität hallgatójaként. Berlinben a Rudolf Virchow kórházban kapott állást. A háború alatt balkáni hadikórházakban dolgozott. 1923-ben belépett a szociáldemokrata pártba. 1928-ban beválasztották a berlini városi tanácsba. Ugyanabban az évben otthagyta kórházi állását és egy munkásnegyed orvosa lett. A nácik hatalomrajutása után zsidó származása miatt megbízhatatlannak minősítették és elbocsátották. 1933-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol pszichoanalítikai praxist nyitott.

Dorothea Leporin (Erxleben), az első német orvosnő (1715–1762)

május 30, 2015 - 22:37

A korszellemmel szembemenő orvos apja támogatta lánya természettudományos érdeklődését, és átadta neki a gyógyítási ismereteket. A lánynak már fiatalon híre ment, mert hatékonyabb volt, mint a többnyire csak természetfilozófiai képzettséggel és vajmi kevés gyakorlati tudással rendelkező, egyetemet végzett doktorok. Hallott Anna Maria van Schurmanról, akinek példája inspirálón hatott rá. 

Charlotte Wolff német/angol orvos, pszichoterapeuta, író (1897–1986)

szeptember 29, 2017 - 22:12

Riesenburgban született, a freiburgi egyetemen filozófiát hallgatott (többek közt Husserl és Heidegger tanítványaként), majd szakot váltva Königsbergben és Tübingenben volt orvostanhallgató. Leszbikusságát egyetemista korától felvállalta, családja és barátai elfogadták az orientációját.

Hedda Heuser-Schreiber német orvos, újságíró, politikus (1926–2007) 

október 15, 2017 - 00:00

Kölnben született, nevelőapja az FDP (Freie Demokratische Partei) egyik alapítója volt. Münchenben és Düsseldorfban járt egyetemre, 1951-ben kapta meg orvosi diplomáját, Kölnben, majd Bergisch Gladbachban praktizált. Rendszeresen publikált és televíziós előadásokat is tartott, témái az egészségügy, a szociális problémák és a nők helyzete volt.  1973-ban megválasztották a  Deutschen Ärztinnenbundes elnökének. Fiatalkorától aktivan politizált, 19 évesen lett az FDP tagja. 1958 – 1962 között Bensbergben a városi tanács tagja volt.

Jozefa Joteyko lengyel orvos, pszichológus, tanár (1866–1928)

május 25, 2015 - 21:25
Litván nemesi családból származik, 1873-ban költözött a család Varsóba. A középiskola elvégzése után tovább akart tanulni, ezt Svájcban tudta megvalósítani.
 
1888-ban Genfben szerezte meg természettudományos alapdiplomáját, ezután Brüsszelben majd Párizsban tanult tovább. 1896-ban Párizsban az orvostudományok doktorává avatták.
 

Flora Murray angol orvos, szüfrazsett (1869–1923)

május 25, 2015 - 22:08
Louisa Garrett Anderson és Flora Murray (jobbra)

Cummertrees-ben született 1869. május 8-án. A London School of Medicine for Women majd a University of Durham hallgatója volt.

Diplomájának megszerzése után néhány évig Skóciában dolgozott, 1905-től Londonban a Belgrave Hospital for Children gyerekorvosa és a Chelsea Hospital for Women anaeszteziológusa volt.

Marie Heim-Vögtlin, az első svájci orvosnő (1845–1916)

május 30, 2015 - 22:24

Sokat küzdött, amíg elérte célját és ő lett az első svájci orvosnő. A bözeni lelkész lánya magántanuló volt, és apja – nehezen kikönyörgött – engedélyével beiratkozhatott a zürichi egyetem orvoskarára, amely Európában elsőként felvett nőket is, de ő volt az első svájci nőhallgató. A korabeli közvélemény szégyenteljesnek tartotta választását. 1872-ben kitüntetéssel letette vizsgáit, Lipcsében és Drezdában nőgyógyászatot tanult, és 1874-ben sikeresen megvédte doktori értekezését. Zürichben kezdett praktizálni – ehhez is apja hivatalos engedélye kellett.

Maria Cutarida-Crătunescu román orvos, feminista (1857–1919)

március 18, 2016 - 00:32

1857. február 10-én született. Középiskoláit Bukarestben végezte. 1877-ben beiratkozott a zürichi egyetem orvoskarára, majd tanulmányait a montpellieri egyetemen folytatta, a román újságok állandó figyelme mellett. 1884-ben megkapta doktori diplomáját, hazatért, magánpraxist nyitott és sikertelenül megpályázott egy nőgyógyászi állást a Brâncovenesc kórházban. 1886-tól az Elena Doamna női menhely egészségügyi vezetője volt, 1891-ben kinevezték a bukaresti Filantropia kórház nőgyógyász főorvosának. Orvosi munkája mellett szociális és nőjogi területen végzett komoly munkát.

Auguste Schmidt német tanár, feminista (1833–1902)

május 23, 2016 - 22:50

Porosz katonacsalád lánya, tanári oklevelének megszerzése után Poznanban tanított. 1861-ben Lipcsébe költözött, ahol egy leányiskola igazgatójának nevezték ki (egyik tanítványa volt). 1866-ban Louise Otto-Peters-szel megalapították az Allgemeiner Deutscher Frauenverein-t (Német nők szövetsége).

Lucy Osburn angol ápolónő (1835–1891)

május 02, 2017 - 22:14

Leedsben született jómódú családba, magántanárok nevelték, több nyelvet megtanult. Düsseldorfban járt nővérképzőbe, hazatérése után Florence Nightingale intézetében folytattta tanulmányait. 1868-ban New South Wales kormányzójának kérésére  egy nővércsapattal Ausztráliába utazott, ahol a Sydney Infirmary and Dispensary ápolási vezetőjének nevezték ki.  Megismertette az ottaniakkal a modern módszereket, megreformálta a nővérképzést. 16 év múlva tért vissza Angliába, ahol a Southwark, Newington and Walworth District Nursing Association szakfelügyelője lett.