Kosáryné Réz Lola: Emlékezés Szikrára

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

Kosáryné Réz Lola: Emlékezés Szikrára

március 11, 2013 - 18:04
Gróf Teleki Sándorné Kende Júlia ("Szikra", 1864-1937), író, újságíró, a Feministák Egyesületének tagja, A Nő és a Társadalom, majd A Nő szerkesztője, a Magyar Írónők Körének alapító elnöke, a Magyar PEN Klub alelnöke. Az alábbi megemlékezést beküldte Kosáryné Réz Lola író unokája, Dr. Nagy Domokos Imre - a szerk.

Teleki Sándorné Szikra - kép forrása: MTDA

Valahányszor Szikra írói nevét leírva láttam, mindig arra kellett gondolnom, mennyire jellemző ez a név, amit választott magának. Szikra. Tűzből szálló, magas utat bejáró, sziporkázó és lassan elhunyó, sötétségbe tűnő szikra. Maga az ötlet is jellemző volt reá szellemességében, költőiségében.

Csakugyan szikra volt ő. Meleg, élettel teli, magasan szálló, saját útján messzire repülő szikra, hogy aztán lassan kihunyjon. És egy-egy szikra volt minden írása is, minden mondása, megjegyzése. Valahányszor beszélt, s hol ide, hol oda vetette eleven szemét, egy kép jutott az eszembe. Téli, sötét estéken vonat robog, s az elöl zakatoló mozdony füstjéből szikraeső csapódik ki. Itt is, ott is felcsillan egy-egy tűzpont, és elkíséri az utasokat egy darabig, akik eltűnődve és gyönyörködve néznek ki az ablakon.

Benne is mozdony zakatolt, messzi utakra induló, csodálatos gépezettel ellátott mozdony, ami messzi ismeretlen világok képzeletországait futotta be. A mozdonyvezető a földön mindig kissé idegen és mégis csodálatosan alkalmazkodni tudó lélek volt, aki csöndesen, félig szomorkásan mosolygó gúnyolódással nézte az útszélen elbaktató embereket, és bőkezűen szórta nekik a lelkében égő tűz szikráit. Ő maga is élvezte a játékot. De az igazi komoly játék, melyet életnek nevezünk, mélyen benn folyt le a lelke mélyén, ahová ritkán láthatott be igazán valaki.

Mire megismerhettem, öreg, tipegő lépésű, halkszavú dáma volt, csöndesen éldegélt budai házában, és közeledett már hozzá a betegség, ami hosszú szenvedés és megpróbáltatás után pihenőhöz vezette törődött testét. De ebben az öreg, halkszavú dámában hallatlan életerő és frissesség volt. Minden iránt érdeklődött, mindent elolvasott, mindent tudni kívánt, és mindenkin, mindenen segíteni akart. Mélységes jóság volt benne. Vágy mindenkinek jót tenni, magáért a jóért, magáért a segítség gondolatáért. Közlékenysége, kedves és franciás könnyedségű modora mögött egy zárkózott lélek mélységes komolysága érződött. Olyan korban élt, amikor divat volt kétkedőnek lenni, de benne a kétkedés több volt a divatnál. Harc volt önmagával, a sötétséggel, a kifürkészhetetlen véghetetlenséggel, igazságkeresés, Isten kertjében való bolyongás, hogy megtalálja a célt, ahová minden út vezet. Hogy megtalálta-e, nem tudom. Nem ismertem olyan jól. De hogy kereste, és bátran, őszintén, becsületesen kereste, azt tudom.

Ha társaságban volt, egy-egy pillanatra elhallgatott néha, mintha a maga külön világába vonult volna vissza, aztán egyszerre újra felcsillant a szeme, s már egészen a többi ember között volt megint.

– Mondja csak, kérem, mit is lehetne itt csinálni? – de már mondta ő maga, már töprengett, tervezett, számítgatott. Fantáziája arra késztett, hogy a számokkal is játsszon, a modern világ csodálatos szörnyetegének, a tőkének lélektanát is ismerni szerette volna, hogy meghódítsa. Csalódnia kellett sokszor. De nem veszítette el az életkedvét és próbálkozó kedvét. Akkor sem vesztette el, mikor a teste már-már mozdulatlanságra volt kárhoztatva. Őszinte és bátor lélek volt. Önmagát éppen olyan szemmel igyekezett nézni, mint másokat. Az, aki önmagán sohasem tudott szívből nevetni, nem érthet meg másokat sem annyira, hogy a ferdeségeken mosolyogni tudjon.

Ez az európai műveltségű, franciás szellemességű asszony ősrégi magyar család leánya volt. Az Árpáddal hazánkba jött egyik család leszármazottja, Kende Juliska. Kiskorától kezdve Iskának hívták, s ez maradt a neve végig. Házassága olyan, mint egy szép romantikus regény. A királyfi megjelenik, megszereti a szép tündérleányt, és minden akadály ellenére egymáséi lesznek. Talán legboldogabbak az újtátrafüredi Szikra-házban voltak, aminek emlékéül öregségében már csak a régi vendégkönyvet őrizhette.

Ismerte a dzsentrit, az arisztokratát, a városi polgárt, a tisztviselőt, a parasztot, a proletárt. Mindenikben az embert kereste és látta meg. A múlt század végének s az új század elejének történetírói sok jellemző adatot találhatnak majd a könyveiben, olyan adatokat, amelyekről az olvasók, akik csak a mese fűzését keresték, nem sejthették, hogy bizonyíték és példa lehet belőle. Ezernyolcszázhatvannégyben született, látta  kiegyezés utáni éveket, az ország fejlődését, a kiegyezés utáni idők napsütését, ami mellett az árnyékot csak némelyek vették észre. Öregségére megérte az új magyar szerencsétlenséget, amelyet mélyen átérzett. A háborúban egész szívével a jótékonykodás mellé állt. Míg volt miből, bőven áldozott pénz is a fáradozás mellett. Felemelte az elesetteket. A szegény, elhagyatott anyák otthona az ő nevét viseli. Érzékeny lélek volt, szeizmográf. A szociális problémákat néha meglepő tisztasággal látta meg egy olyan korban, amikor általában véve maga ez a szó is madárijesztő volt az úri világ számára valahol a házakon túl, a földek végében, ahová legfeljebb hintón megy ki az ember, de akkor sem néz arrafelé, ha nem kellemes a látvány.

A Bevándorlók című regénye ennek az élesszemű, gúnyolódó és mégis csupaszív asszonynak talán legérdekesebb munkája. Többi nagyobb könyve: Ugody Lilla, Enyém, Tépett láncok mind hű tükörképei a kor felfogásának, s egyúttal egy mélyen érző, becsületesen őszinte léleknek is, aki látni akar és látni mer.

Kende Iska magyar volt a lelke legmélyéig. De a világ minden részében voltak jóbarátai. Szellemességével, könnyed kedvességével talán többet tett a magyarság népszerűsítése érdekében akkor, mikor még alig ismert minket a külföld, mint a mostani nemzedék gondolná. Öt nyelven beszélt, minden művészetet, mindenféle munkát megpróbált. Festett, hímzett, varrt, főzött, sohasem volt tétlen.

És sokat, sokat álmodozott, bár nagyon szeretett volna reális lenni. Egy későbbi korában írt regénye került a kezembe mostanában. Címe: A tóparti remete. A magával meghasonlott fiatalember messze elvonul a hegyek közé, és repülőgépen érkezik hozzá a boldogság egy távoli ország elmenekült hercegnője alakjában. Fájó szívű ember önmagát vigasztaló, becéző, altatgató meséje ez.

Mikor temették, felbontották férjének, Teleki Sándor grófnak örökzölddel befuttatott sírját, hogy ott készítsenek helyet neki is. Emlékszem, ibolyát árultak akkor. Egy örökzöld-inda mellé tettem le egy kis csokrot, És nem tudtam szomorúságot érezni, mert úgy éreztem, egy sokat vívódott, sokat fáradt szív nyugodott meg végre, s megtalálta, amit a földi életében talán hiába keresett, mialatt figyelt, gondolkozott, dolgozott, szenvedett és tréfált. És egyre áradt lelkéből a melegítő, égő szikra.

Voltak apró, odavetett, néhánysoros versei, amikben sok volt a szellemes igazság. Talán ezek jellemzik őt legjobban, és az a megjegyzés, amit egy életrajzkötet előszavában találtam az ő aláírásával:

Végeredményben talán a legnagyobb, amit elérni érdemes: nem az, hogy az ember szédítő magas polcra jusson, hanem hogy a nagyok magukhoz méltónak elismerjék.”

 

– * –

Utószó (Dr. Nagy Domokos Imre)

Eredeti gépírt példány. Láthatóan már gépbe fogalmazva, mert a javítások is géppel történtek., 1938-ban vagy 1939-ben készült, mert a papír még 21x34 cm a mai A/4 helyett, ami a harmincas évek második felében váltotta az előzőt. Nagyanyám ezt tudomásom szerint utoljára az 1932-ben befejezett A két kőszobor című kiadatlanul maradt regényéhez használta. Az 1933-ban elkezdett (és szintén kiadatlan) sci-fi regényét már A/4-es papírra írta.

Valószínűleg Szikra halálának első vagy második évfordulójára készült, ám tudtommal nem jelent meg sehol.

 

 

 

Bédy-Schwimmer Rózsa (1877–1948) újságíró, feminista

június 24, 2014 - 19:02

1904-ben megalakította a polgári radikális jellegű Feministák Egyesületét, amely a nők minden területen megvalósulandó egyenjogúságáért dolgozott, komoly nemzetközi kapcsolatokat is ápolva. A nők választójogáért küzdő nemzetközi egyesülethez, az International Women’s Suffrage Alliance-hez kapcsolódott, és e minőségében nyomást gyakorolt a parlamentre a választójogi reformról szóló törvénytervezet elfogadtatásában.

Katona Clementin író, újságíró, műfordító, zenekritikus, feminista (1856–1932)  

november 15, 2018 - 01:12

Anyja a naplóíró Kölcsey Antónia, apja a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka volt, széleskörű nevelést kapott, irodalmat, nyelveket, zenét tanult. 1879-ben egyik tanárával, a zeneszerző, zongoraművész Ábrányi Kornéllal kötött házasságot. Vera, Costance, Katona Klementin írói nevek alatt kezdetben zenekritikákat írt, majd tárcái, elbeszélései jelentek meg, angolból és németből fordított regényeket. A Magyarország belső munkatársa volt, emellett számos lap, így a Fővárosi Lapok, Magyar Hírlap, Pesti Napló, Hazánk, Nemzeti Újság, Magyar Lányok is gyakran közölte írásait.

Aranyossi Magda író, újságíró, nőmozgalmár 1896 – 1977

február 25, 2019 - 01:21

Budapesten született, a Kertészképző elvégzése után az intézmény zuglói iskolájában tanított. 1917-ben belépett a Galilei-körbe, részt vett a munkásmozgalomban, a Tanácskoztársaság idején a pedagógusok szakszervezetében tevékenykedett. 1919-től évekig emigrációban élt, tagja volt a német- és a francia kommunisták pártjának. 1924-ben a Párizsi Munkás című lap munkatársa volt, a nőrovatot vezette, egyik alapítója volt a Nők Világkongresszusának. 1941-ben férjével hazatértek és bekapcsolódtak az illegális kommunista mozgalomba.

Glücklich Vilma (1872–1927) tanár, a feminista mozgalom egyik vezetője

június 27, 2014 - 11:28

Vágújhelyen született 1872. augusztus 9-én. Tanítónőként végzett, majd Fiuméba rendelték tanítani. (Abban az időben központilag határozták meg a közelkalmazottak állomáshelyét.) Egyik kolléganője az első magyar szerkesztőnő, lánya, Szegfi Emília volt.  

Ujfalvy Krisztina (Máté Jánosné) költő (1761–1818)

december 27, 2016 - 14:15

Hétéves volt, amikor édesapja, Újfalvi Sámuel küküllői főbíró meghalt, édesanyja egyedül nevelte fel. A híresen szép fiatal lány szerelmes lett Haller László grófba, de az mást vett feleségül. Csalódásában Krisztina feleségül ment a művelt, gazdag Máté János földbirtokoshoz. A viharosra sikeredett házasságból egy kislány született.

Krisztina ragaszkodott függetlenségéhez, férjét elhagyva Kolozsvárra költözött, ahol élénk társadalmi életet élt, sokakat megbotránkoztatott életvitele. Lovagolt, férfias ruhákban járt, nem alkalmazkodott az etiketthez.

Büttner Lina író, műfordító (1846–1917)  

december 25, 2017 - 23:06

A magyar feminizmus egyik előfutára Sajóvámoson született. Büttner báró hat gyerekének egyformán alapos nevelést adott, a tudományok mellett a gyakorlati életre is nevelte fiait, lányait. Lina – és szintén író testvére, Júlia – fiatalkorától írt a birtokon folyó életről, a természet változásairól. 1874-ben házasságot kötött Náray Iván íróval és a fővárosba költöztek. Bekapcsolódott az irodalmi életbe, a Fővárosi Lapokban megjelent első elbeszélése.

Emily Murphy kanadai író, feminista (1868–1933)

március 25, 2017 - 00:42

A nőjogi aktivista csoport, a Famous Five (híres ötös) egyik tagja (a többiek: , Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlby). Az első békebíró nemcsak Kanadában, de a brit birodalomban is. A bíróságon első munkanapján egy ügyvéd tiltakozást jelentett be, mivel a nők – az érvényes törvények szerint – nem jogi személyek.

Rebecca West író, újságíró, kritikus, feminista (1892–1983)

december 23, 2017 - 19:11
Rebecca West

Eredeti neve Cicily Isabel Fairfield Andrews, ezt cserélte fel egy Ibsen darab (Rosmersholm) feminista hősnőjének nevére. Keményen bírálta kora társadalmát a nők alárendelt helyzete miatt. Újságírói karrierje az 1910-es évek elején kezdődött, a Dora Marsden és Mary Gawthorpe által alapított feminista hetilap, a Freewoman munkatársa volt. A lap sajátossága az volt, hogy a korban szokatlan módon a szexualitás kérdéseit is tárgyalta.   

Julia Ward Howe amerikai író, költő, feminista (1819–1910) 

április 01, 2018 - 14:38

Az első nő, akit az American Academy of Arts and Letters tagjai közé választottak. New Yorkban született, jómódú, intellektuális érdeklődésű családba. 1843-ban kötött házasságot S.G. Howe abolicionista tanárral, 6 gyerekük született. Esszéket írt a New York Review and Theological Review számára, első verseskötete 1853-ban jelent meg. Alapító tagja és első elnöke volt a New England Woman Suffrage Association-nek, 20 éven át szerkesztette a Woman's Journal című lapot. Több nőklubot alapított, a General Federation of Women’s Clubs vezetője volt. 

Selma Lagerlöf Nobel-díjas svéd író, feminista (1858–1940)

november 18, 2016 - 19:37

Az első nő és az első svéd író, aki Nobel díjat kapott (1909), a Svéd Tudományos Akadémia első női tagja (1914), műveit több mint negyven nyelvre lefordították.

A Svédország nyugati részén található Mårbacka birtokon született, a hat gyermek közül ötödikként. Az előkelő családból származó lány már gyerekkorában verseket írt, és érdeklődve hallgatta nagymamájától a skandináv mítoszokat, sagákat. Nagyon megviselte, amikor a családi birtok apja alkoholizmusa miatt eladásra került. Ezután Selma egy lányiskolában tanított, ezen évek alatt kezdte írni első regényét.   

Ida Boy-Ed német író, újságíró (1852–1928) 

április 09, 2017 - 14:42

Fiatalon kezdett írni, családja támogatta írói ambicióját. 17 évesen kötött házasságot Carl Boy kereskedővel, aki ellenezte írói tevékenységét és önállóságra törekvését, ezért 1878-ban fiával Berlinbe költözött. Sokat publikált, cikkeiben és regényeiben gyakran foglalkozott a nőkérdéssel, megírta a jelentős német nők életrajzát. Népszerűsége anyagi sikert is hozott, ez lehetővé tette számára, hogy kezdő női művészeket támogasson karrierjük elinditásában.