Nyílt levél az Evangéliumi kiadóhoz (email címükre is elküldve)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Nyílt levél az Evangéliumi kiadóhoz (email címükre is elküldve)

május 31, 2010 - 11:05
Mély felháborodással olvastam az Önök által kiadott "Gyermeket nevelni Isten félelmében" című könyvet. A könyvről akár csak belelapozva is azonnal kiderül, hogy egyértelműen brutális gyermekbántalmazásra buzdít.

Gyermeket nevelni Isten félelmében c. könyv borítója

Tisztelt Kiadó!

Mély felháborodással olvastam az Önök által kiadott "Gyermeket nevelni Isten félelmében" című könyvet. A könyvről akár csak belelapozva is azonnal kiderül, hogy egyértelműen brutális gyermekbántalmazásra buzdít:

"A legcsekélyebb engedetlenséget is fenyítsd azonnal!",

"Ha szükséges, szorítsd le, míg meg nem adja magát!

Bizonyítsd be, hogy te vagy az erõsebb, a szívósabb, a türelmesen kitartóbb, és nem hat meg a jajveszékelése! Gyõzd le teljesen!

Ne fogadj el feltételeket a behódolásra – nincs egyezkedés!

Neked kell õt uralnod, mint egy jót akaró felsõbb hatalmasságnak. A te szavad a végsõ."

Mi ezt a tartalmat felháborítónak tartjuk, a verés tanító-nevelő erejében nem hiszünk, ezt a gyakorlatot károsnak tartjuk a gyerek lelki fejlődésére, személyiségének kibontakozására és a szülő-gyerek kapcsolatra nézve. Egyúttal mint feministák, tiltakozunk az elnyomás minden formája, és annak propagálása, jótékonynak feltüntetése ellen, ezért tiltakozunk a verés mint nevelési módszer terjesztése ellen.

Így teljes szerkesztőségünk és minden olvasónk nevében követeljük, hogy az Önök kiadója a terjesztőktől a könyv összes példányát azonnal vonja be, és a felháborító, és nem mellesleg törvényellenes irományt a továbbiakban ne terjessze.

A hatályban levő magyar gyermekvédelmi törvény kimondja:  "6. § (5) A gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak."

Amennyiben követelésünknek nem tesznek eleget, a nagyszámú többi tiltakozóval, köztük keresztényekkel összefogva megtesszük Önök ellen a szükséges jogi lépéseket.

Tisztelettel
Antoni Rita
főszerkesztő

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Néhány szó a gyerekkori traumákról

szeptember 22, 2011 - 19:45

Azt gondolom, hogy feministaként ugyanolyan fontos a gyerekek bántalmazása elleni küzdelem, mint a nők védelme. Ráadásul a bántalmazó családban felnövő gyerek még kiszolgáltatottabb, mint egy felnőtt nő, akit férje, élettársa bánt. Mindez csak úgy tud fennmaradni, hogy a bántalmazó erős társadalmi támogatottságot élvez.

A GYES esete a feminizmussal

július 31, 2009 - 21:02
A GYES esete a feminizmussal

A bölcsődék sorra szűnnek meg, az óvodákban egyre hosszabbak a várólisták, miközben azt is jól tudjuk, hogy egy kereset általában nem elég a háromtagú család fenntartásához. Szinte nem létezik részmunkaidős állás, és a munkahelyeken nem ritka a független nők előnyben részesítése az anyákkal szemben. Munkára szükség van, csak kevesen engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak; nem beszélve arról, mennyire kiszolgáltatottá válik az a nő, aki elfogadja az anya és háziasszony kizárólagos szerepköreit.

"Tőlem ezért nem kapsz munkát" – szerzőnk válasza Jakab Andor blogbejegyzésére, avagy: Mennyit ér egy Nő?!

augusztus 15, 2011 - 11:54

A kérdés a közösségi oldalakon igen elterjedt és népszerűnek tűnő elolvasása után fogalmazódott meg bennem. Az író minden köntörfalazás nélkül hangot ad véleményének, mellyel, úgy tűnik, nincs egyedül, és sajnos számos állást kereső nő számára megszokott, hogy munkáltatóként nem alkalmazna női munkaerőt. Az indok egyszerű: nem éri meg!