Imre Flóra: Szerelem

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Imre Flóra: Szerelem

december 14, 2009 - 09:30

Szerintem zseniális...

 

Imre Flóra: Szerelem

 

A szűk völgyben szögesdróttal lezárt út.

Bronzpatájú, verítékes lovak,

Kékesvörösben hullámzik a hátuk,

Rohannak a láthatatlan hómezőkön,

 

Felnyilallik a föld a lábuk alatt.

 

És ég és hegy. És árnyékuk a víz.

A szem egy pillanatra visszahőköl.

Más ég és hegy, más színű itt a víz.

 

Valami kiált a nyers levegőben.

Egy percnyi görcsbe rándult némaság.

Feszülések. Az érdes semmin át

Egy sejt homályos magja fényre döbben.

 

A hártyák lassan áttetszőre válnak,

És rezgésük frekvenciája nő.

Gyorsuló, sötét hullámokban árad

A kétféle sűrűségű idő.

 

A szív a csupasz bordákon dörömböl,

Ledobja sebhetetlen részeit

Ritkás juharligetbe érkezik:

Valami szél kúszik végig a földön.

 

Az ajtóra hirtelen holdvilág hull,

S a hajszálrepedéseken benéz.

Az arc a feslő csillagokba tárul,

És rásimul a gyöngéd ébredés.

 

 

Imre Flóra: Mégis

december 11, 2009 - 19:01

- kedvenc versem kedvenc kortárs költőmtől (AR) -

 

Imre Flóra: Mégis

 

Honnét van ez a kínzó ragyogás

ebben a romlékony s nagyon esendő,

alig érett húsban? Miféle láz

sugárzik szét ebből a néma testből?

 

Ez az éppen feslő erotika!

A lélek rügypikkelyeit levetve

gáttalan gyönyörrel virágzik a 

csupasz anyag a frissennyílt terekbe.

 

És körülötte minden lángra kap,

és minden érző lényt csontjáig éget

ez a vibrálón tömény tűz-alak:

izzása a lefogott reszketésnek.

Emily Dickinson: Mért lennél szoba...

október 04, 2010 - 17:54

„Mért lennél szoba, hogy szellem kísértsen,

Minek lennél a ház.

Fölülmúlják agyfolyosók a

Matériát.

 

Éjfélkor kísértetet látva,

Künn biztosabb,

Mint szemközt látni bent a hűvös

Háziurat.

 

Jobb galoppozni kolostorban

A köveken,

Mint találkozni önmagunkkal

Fegyvertelen.

 

Magunk mögé rejtett magunk

Ijeszt agyon.

Kosáryné Réz Lola: Vasárnap

október 11, 2010 - 10:20
Kosáryné Réz Lola unokáival - a képet beküldte Dr. Nagy Domokos Imre

 

Emlékeimnek könnyes vánkosán

Vágyom régi vasárnapok után.

Miért, hogy most már nincs olyan soha?

Egyik nap, mint a másik: bús, zajos,

Lent az utcán zörög a villamos.

 

… Messzi vén város. Régi ház szobája.

Kint a fenyők nehézfehér subába’ –

Mint öreg, hűséges tót bakterek –

Állnak sorban a vén kapuk előtt.

Őrzik a házat, hegyet, temetőt.

 

Sétálni megy a kis cselédleány.

Csönd. Majd csengő szól. Jön édesanyám,

s vasárnapi süteményt hoz nekünk.