„Gyémántjaim, ne engedjétek magatokat megalázni” - beszélgetés O. Mara cigány festőnővel

Olvasási idő
6perc
Eddig olvastam

„Gyémántjaim, ne engedjétek magatokat megalázni” - beszélgetés O. Mara cigány festőnővel

december 09, 2013 - 00:12
Idén a 16 akciónap a nők elleni erőszak ellen rendezvénysorozatba a Közéleti Roma Nők Egyesülete is bekapcsolódott, ennek keretében Kozma Blanka elnök beszélgetést szervezett O. Mara roma festőnővel.

Oláh Mária

Idén a rendezvénysorozatba a Közéleti Roma Nők Egyesülete is bekapcsolódott, ennek keretében Kozma Blanka elnök beszélgetést szervezett O. Mara roma festőnővel.

Amikor tíz perccel kezdés előtt beléptem, az egyesület székhelyének nagyterme olyan zsúfolt volt, hogy be sem lehetett már jutni – ugyanakkor aktivista közegből Balogh Lídián kívül nem volt ott senki. Visszatérő probléma, hogy a jelenlegi magyar nőjogi megmozdulások kevés hangsúlyt fektetnek az interszekcionalitásra - így nem tudom, miként fogunk ezen a helyzeten javítani.

Ami O. Marát illeti, először 2003-ban találkoztam a nevével az gy esti beszélgetésén, ahol, kiállítása keretében, Junghaus Tímea roma művészettörténész beszélgetett róla Süvecz Emesével. Most, ahogy ott álltam az előtérben, vehemens kiáltásra lettem figyelmes: „Nem fogjátok elnyomni az egyéniségemet!” Színes blúzt és szőrmekalapot viselő idős nő lépett a tükörhöz, majd ment tovább a terembe. Amikor leült a közönséggel szemben, akkor tudtam meg, hogy ő O. Mara.

Hallottam már a fent említett eseményen, hogy egy felforgató egyéniségről van szó, aki semmiféle korlátozást nem tűr – de a heves lendülettel, csapongva anekdotázó, az előadást időnként magas tónusú, éles nevetéssel megszakító, a csúnya szavaktól messze nem visszariadó, ám a közönséget következetesen „gyémántjaim”-nak szólító nő, akit sem Blanka, sem a másik moderátor, Zsolt nem tudott megfékezni -, és fél óra múltán, amikor Mara annyira belemelegedett a monológjába, hogy fel is pattant a helyéről, már nem is próbálkoztak, inkább videózni kezdték a műsorszámot - felülmúlt minden elképzelést.

Az előadásba váltó interjú során a következő élettörténet bontakozott ki:

O. Mara számunkra szinte elképzelhetetlen szegénységben született 1945. szeptember 3-án többgyerekes cigány családban. Nagyanyja tizenkilenc gyermeket szült, dédnagyanyja Erzsébet királyné cselédje volt.

1944-ben az édesanyját a németek és az oroszok egyaránt megerőszakolták, a környezete emiatt kurvának tartotta (lásd a háborús nemi erőszakról az Elhallgatott gyalázat c. filmet), és az apját is megszólták, amiért elvette feleségül. Mara igen fájdalmasan élte meg, hogy így beszélnek az édesanyjáról, és akkor döntötte el, hogy őt soha nem alázhatja meg senki.

Gyerekkorát „iszonyatosnak” és „borzalmasnak” írja le. „Földkunyhóban laktunk, szénát kellett szedni, az volt az ágyunk, egy gödörben összegyűlt esővízben fürödtünk, és a szemetet túrtuk”, mondja. Felháborítják a tévében mutogatott cigányok (különösen a főzős műsorokban), szerinte ők nem a valóságot ábrázolják. „Én nem celeb vagyok, én szegény ember vagyok”, jelentette ki. Utalt arra, hogy ki volt téve a többi gyerek bántalmazásának.

Nagyon sanyarú körülmények között éltek, Mara mégis szigorú elveket vall a lopásról. „Aki lopni tanítja a gyerekét, gyűlöli – mondja. – Az nem igazi anya, aki nem tud belegondolni abba, hogy a börtönben mi élnének át a gyerekei.”

Többször kirohant a prűd nevelés ellen is, ami a testiséget szégyenletesnek, a szexualitást bűnnek állítja be. Az anyja nem beszélt neki a menstruációról, így amikor rokonoknál volt és megjött neki, nem mert hazamenni, és halálra rémült. Ugyanis megtanították neki, hogy „kés, villa, olló, gyerek kezébe nem való”, de ő rossz gyerek lévén többször megkaparintotta ezeket a tárgyakat és megsebezte magát. Ezért a havi vérzést azzal kötötte össze, hogy ő rossz. Ennek az ijedségnek tulajdonítja az felnőtt korában jelentkező endometriózisát, amivel sok éve küzd.

Ugyanakkor az anyai nevelés része volt az is, hogy „azzal veszítsd el a szüzességed, akit szeretsz, különben nem leszel boldog.” (”Remélem, szerelemből mentél férjhez!” - mutat számonkérőn az egyik hallgatóra.) Mara ezt betartotta, 19 évesen ismerkedett meg leendő férjével, akinek az anyja agresszíven ellenezte a cigány lánnyal kötendő házasságát. Szüzessége elvesztése Vecsésnél a kukoricásban történt, az aktust fájdalmasként élte meg, és valószínűleg ez az egyik ok, amiért a „szőke herceg” hamarosan „bunkó herceggé” változott a történetben. Méhdaganata miatt nehezen esett teherbe, cigány nőhöz képest későn (már megszólták a környezetében), 22 évesen szülte meg egyetlen lányát, akit néhány évvel később nagyon megviselt a szülei válása.

Egész életében takarítónő volt, munkája során számos megaláztatásban részesült, több alkalommal próbálták szexuálisan zaklatni. Több súlyos beteségen esett át, ezek kapcsán nőként és cigányként megalázó bánásmódban részesült, az orvosok nem vették komolyan a panaszait, nem akarták kivizsgálni, sőt azt mondták neki, hogy „nincs semmi baja, vegyen vissza a vehemenciájából.” 38 évesen kivették az egyik szemét (a megmaradtra jelenleg 25%-osan lát, miniatűröket fest, amiket a Károly Kertben árul).

Három öngyilkossági kísérlete volt, azonban élete egy újabb traumatikus pontján, édesanyja halála után, 1988-ban, fejgörcsét csillapítandó, festeni kezdett. Első képét Sophia Lorenről készítette, akiért rajongott. Később megmutatta profi festőknek a műveit, akik további alkotásra biztatták. Ő lett az első cigány magángalériás. Hangsúlyozta, hogy ezt nem állami pénzből hozta létre, hanem a Soros Alapítvány támogatta. Több roma festőtársát is segítette az érvényesülésben.

Takarítónőként beletörődött abba, hogy a cigány nőknek a megaláztatás jut osztályrészül, „de 43 évesen festő lettem és azóta a világ nem bír velem.” Büszke rá, hogy politikusok nyitották meg a kiállításait, a New York Times újságírója hívta az Atriumba egy partira interjúkészítés céljából (náluk azonban mást jelent a „parti”, így sértődötten távol maradt, és a félreértés csak másnap tisztázódott – ezzel a vicces történettel nyitott), továbbá az amerikai nagykövet személyesen kereste fel otthonában, amit Mara csak „luxusputrinak” hív. Igen éles kontraszt bontakozik ki a között, hogy hogy bántak vele takarítónőként illetve befutott festőként – Mara ezt a kontrasztot cinikusan kommentálja: „amióta festő lettem, mindenhonnan a luxusputrimba jönnek filmezni.” Középre építtetett egy medencét. „Sokat fürdök, mert ki akarok fehéredni” - közölte az azt kifogásolókkal. A nevezetes luxusputri két vihart is kibírt, meséli nevetve.

Szintén maró humorú történetet mesél arról, hogyan szerezte vissza mindenféle drága finomsággal teli postai csomagját, amit elloptak. „Rákja legyen, aki megeszi!” - kiáltotta, és az éj leple alatt lefülelte a nem cigány szomszédasszonyt, amint igyekszik észrevétlenül visszacsempészni a csomagot. A „cigányok lopnak” sztereotípia valótlanságát egy másik cigány sztereotípia felhasználásával mutatta meg, nevezetesen, hogy a cigányok átkától félni szoktak.

„Provokatív tekintélyromboló primitívnek mondanak, pedig engem még a papok is imádnak, a püspök kezet csókol.” „Ha én nem tudnék viselkedni, nem csókolt volna kezet az amerikai követ.” „Mindenkit térdre kényszerítettem, hogy tiszteljenek.” Állítása szerint még (az általa igen kedvelt) Göncz Árpádot is ő nevezte el Árpi bácsinak.

Nyugdíja 29.340 Ft, segélyért nem folyamodik, és szidja azokat a cigányokat, akik ezt megteszik, szerinte ezzel megalázzák magukat. „Bennem akkora önbizalom van, engem egyetlenegy paraszt meg nem bír alázni” - mondta el többször.

Lánya agydaganatban szenved, Mara szerint belebetegedett abba, hogy a férje 9 év után elhagyta és Amerikába költözött. Mara kinyomozta, hogy a férj New Jersey-ben él, és nem házasodott újra. Elszánta magát, hogy újra összehozza a párt, de ha ez nem is sikerül, akkor is szeretné kivinni a lányát. „Nem hagyom, hogy itt Magyarországon kísérletezzenek rajta az orvosok.” És ha Amerikában sem tudnak rajta segíteni, „tengerparton haljon meg a gyerekem, és ezt én fogom neki biztosítani.

Utoljára elmesélte, hogy amikor Erzsébet királyné kastélyában járt, „megcsókoltam az ablakot, amit a dédnagyanyám pucolt.”

Végezetül azt ajánlotta, hogy keressük meg az interneten az „c. videót (honlapja is van: ), majd átvette Zsolttól a tönkrement régi mobilja helyett ajándékozott új telefont.

 

 

Kortárs fotóművészet és Csongrád megye

szeptember 11, 2009 - 13:06

Az, hogy az alkotások területén is ilyen színes-e a felhozatal, már csak a megnyitón derült ki. A kiállítást Dr. Zakar Péter, a Csongrád Megyei Közgyűlés alelnöke nyitott meg, majd átadták a fődíjat (Filep László), a 4 különdíjat (Marton Ferenc, Szabó Ferenc, Szita László, Törköly József), illetve az ajándékcsomagokat a legfiatalabb és a legidősebb kiállítónak.

Kónya Melinda kiállítása a kozmetikai célú állatkísérletek ellen a Fogasházban

december 20, 2012 - 13:52
Kónya Melinda egyik képe.

Abból a gondolatból kiindulva, hogy az elnyomás különböző formái összefüggnek, és az erőszak elutasítása magában kell, hogy foglalja az állatkínzás elutasítását, régóta propagáljuk honlapunkon a tudatos vásárlást, használatára való áttérést. Így amikor megtudtuk, hogy a "Szépséged áldozatai" címmel kiállítja Kónya Melinda festményeit, a rendezvény felkeltette érdeklődésünket.