"Ne húzzátok ki a gyufát, fiúk!" - Lovas Nagy Anna nyitóbeszéde a Nők Lázadása tüntetésen

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

"Ne húzzátok ki a gyufát, fiúk!" - Lovas Nagy Anna nyitóbeszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 17, 2012 - 19:52

Lovas Nagy Anna (Fotó: Ökrös Attila)

Szeretettel köszöntök mindenkit aki eljött és azokat is akik otthonról támogatnak minket, akik az ország legkisebb zugából csatlakoztak a Facebook felhíváshoz, és azoknak, akik külföldről is fontosnak tartják a magyar nők ügyét. Külön szeretném megköszönni Simon Zsuzsának Londonban, ahol velünk egy időben, most tüntetnek a konzulátus előtt. Simon Zsuzsa üzeni: „ majd ha nem csak a méhem kell otthon, hazamegyek”. 

A rendőrség rendőrnőket küldött, a rendőrség megértette az üzenetünket, ugyanezt várjuk a pártoktól és a kormánytól.

Ezekben az órákban megmutatjuk az ország vezetőinek és az ellenzékben levő erőknek, ezen túl számolniuk kell velünk. Véget vetünk a nők marginalizálásának és kiköveteljük a helyünk, kiköveteljük a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi tényállását. Nem fogjuk hagyni, hogy a képviselők, vargaistvánok, vagy bárki, bármelyik oldalról radikális jelzővel illessen. Mi nem radikálisok vagyunk, hanem az alapvető emberi jogok és az egyenlőség képviselői. Mind, akik itt vagytok ma, nem állunk meg és nem adjuk fel. Most kell összefognunk, most amikor elértük a kritikus tömeget, nem rendelkezhetnek a fejünk fölött, nem tolhatnak a szélre, nem becsmérelhetnek. Jól látszik, a nők sokáig tűrnek de ha egyszer megelégelik, akkor megállíthatatlanok, és a megállíthatatlanok tömegéhez sok férfi, fiú és kedves fog csatlakozni. Üzenem a kormánynak és a képviselőknek: ne húzzátok ki a gyufát, fiúk!

Örülök, hogy ennyien vagyunk és köszönöm.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Kuszing Gábor (PATENT, Stop! Férfierőszak) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 22, 2012 - 21:57
Kuszing Gábor (Fotó: Ökrös Attila)
Jó napot kívánok. Kuszing Gábor vagyok, a Patent Egyesülettől (), amely a nők elleni erőszak és diszkrimináció ellen küzd, és a Stop-Férfierőszak Projektnek () is tagja vagyok, amely olyan férfiakat kíván megszólítani, akik saját életükben, illetve társadalmi szinten tenni kívának a nők elleni erőszak ellen.

Ki issza meg a narancs levét? - Alföldi Andrea (Magyar Nők Szövetsége, elnök) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 22, 2012 - 22:07
Alföldi Andrea (Fotó: Ökrös Attila)
Immár a Köztársaság-mentes Magyarország parlamentje újra megmutatta a macho-Magyarország szörnyszülött elképzelését, melyben a nők szerepét a háztartás és utódgondozás világában határozza meg.
 
Azon elfogadott, előítéletes társadalmi konszenzus tanúi lehetünk, amikor a nőkről nők nélkül döntenek. Napjaink férfi uralta „szabadságharcos” és „pipogya ellenzéki mozgalmak, és pártok” reneszánszában úgy érezhetjük, a történelem ismétli önmagát.

" Várjuk, hogy a dinoszauruszokkal együtt a nőgyűlölet is kihaljon!" - Tanos Áron (Magyar Szolidaritás Mozgalom) beszéde a Nők Lázadása tüntetésen

szeptember 24, 2012 - 14:34
Tanos Áron (Fotó: Ökrös Attila)
Ma Székely Sándor beszélt volna, de otthon ápolja a beteg feleségét.

Tanos Áron vagyok, 25 éves, párkapcsolatban élő, gyermektelen férfi, és nem verem a barátnőmet, vagy a szüleimet. Pedig valószínűleg kéne, hiszen, a Fidesz-KDNP vonatkozó kutatásaiból az derül ki, hogy minél több gyerek van a családban, annál ritkább a családon belüli erőszak.

A neveltetésemnek köszönhetően nem fogom verni a gyerekeimet és a feleségemet.

Nincs szükségem arra, hogy állandóan azt demonstráljam: férfi vagyok, erős vagyok, hatalmas vagyok.

Én jól érzem magam a bőrömben.