A nemi erőszak nem vicces! - akkor sem, ha férfi az áldozat

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A nemi erőszak nem vicces! - akkor sem, ha férfi az áldozat

szeptember 15, 2014 - 13:19

A Nőkért Egyesület közleménye, 2014. szept. 15.

Sajnos nem kellett sokat várnunk, hogy a szexuális erőszak újabb bagatellizálását észleljük a mainstream médiában, ezúttal a férfi áldozatok rovására.

Az Origo hírportál a mai napon Facebook-oldalán egy amerikai férfi elleni szexuális erőszakot úgy mutatott be, hogy azzal a bűncselekményt bagatellizálta sőt erotizálta; holott mint nagy olvasottságú médium felelős az erőszakról való közvélekedés alakításában, továbbá, az olvasók közt is lehetnek érintettek, akikre "szegény páraként" utalni nem árulkodik túl sok empátiáról, vagy a méltóságuk tiszteletben tartásáról.

Amerikai adatok szerint élete során szexuális jellegű erőszak. (Az FRA magyarországi adatai szerint a 15 év feletti nők 9 százaléka válik élete során áldozattá, férfiakról egyelőre nincsenek hazai adatok.) Férfiak esetében az elkövető jellemző módon szintén férfi, de, mint a most a médiában megjelenő eset is mutatja, előfordulhat, hogy nő. Az, hogy egy jelenség ritka, vagy a közvélekedés szerint kevéssé valószínű, nem jelenti azt, hogy nem kell komolyan venni, és azt sem, hogy az áldozatoknak ne járna ki a segítség és az emberi méltóságuk tiszteletben tartása.

Függetlenül az elkövető és az áldozat nemétől, szexuális erőszak minden olyan szexuális jellegű cselekedet, amibe az áldozat nem egyezett bele - beleértve azokat az eseteket is, amikor az áldozat beleegyezésre képtelen állapotban volt (részeg volt, aludt, stb.).

Mivel a kommentekből ítélve túl sokan kíváncsiak a hogyanra, és ilyen alapon tagadják az erőszak valódiságát, hangsúlyozandó, hogy 1. a beleegyezés hiánya erőszak, függetlenül attól, hogy az aktus hogyan, milyen testrészekkel történt, 2. bizonyos testi reakciók (nedvesedés, erekció) szexuális erőszak esetén is felléphetnek az egyén akaratától függetlenül, és ez NEM JELENT BELEEGYEZÉST.

Továbbá: a BDSM jellegű szexuális kapcsolat - amire a cikk illusztrációjaként használt kép utal -  kölcsönös beleegyezésen és előre rögzített szabályokon alapul (beleértve a felek számára a szituációból való kilépés lehetőségét, amiről erőszak esetében nem beszélhetünk), így ismét csak hiba azt a szexuális erőszakkal összekötni, és a szexuális erőszakot ily módon elfogadhatónak láttatni.

Elképzelhetetlennek beállítani azt, hogy egy férfi számára egyáltalán ne legyen élvezetes egy (hetero)szexuális aktus ugyanazt a tartja fenn, aminek a nők is áldozatai, így tiltakozunk a szexuális erőszak ilyenfajta bagatellizáló ábrázolásai ellen.

 

Linkek:

06-40-630-006 , hívható hétfőnként 10–14, szerdánként 14–18, péntekenként 10–14 óráig.

 

 

A nemi erőszak nem vicces - beadványunk a Médiahatósághoz

szeptember 03, 2014 - 12:55
A vicces kedvű műsorvezetők (Rákóczi Feri, Vadon Jani, Sebestyén Balázs)

A fonyódligeti gólyatáborban történt nemi erőszakot a , a bűncselekményt relativizálva, bagatellizálva helyezte, ezért első lépésként a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz. Meggyőződtünk arról, hogy semmi akadálya, hogy egyazon panaszt több állampolgár is benyújtson, így mindenkit arra biztatunk, hogy ragadjon tollat/billentyűzetet, és küldjön a hatóságnak akár saját fogalmazású, akár a mi levelünket mintának vagy szó szerint felhasználó levelet. (Megj. a hatóság csak postai leveleket fogad, e-maileket nem!)

Részvétel a Nők Lázadása Szabadegyetemen - beszélgetés a prostitúcióról (videó)

május 30, 2013 - 21:30

2013 májusában a Nők Lázadása Szabadegyetem keretében Betlen Anna (közgazdász, MONA), Lovas Nagy Anna (, elnök, Nők Lázadása egyesület) és Antoni Rita (elnök, Nőkért Egyesület, elnökségi tag, Nők Lázadása) a prostitúcióról beszélgettek.

Csillag Ádám videója: 

 

Szerda 9.15, Parlament: követeljük az Isztambuli Egyezmény ratifikációját!

január 30, 2017 - 15:53

Az Európa Tanács 2011-ben elfogadott e a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását célozza. Magyarország 2014 márciusában aláírta az egyezményt, de a ratifikáció (törvénybe iktatás) azóta sem történt meg. Az Egyezményben foglaltak betartása emberéletekben számolható.

„Magyar nők, magyar anyák ellen elkövetett súlyos bűn nem ratifikálni az Isztambuli Egyezményt” – Antoni Rita beszéde

február 03, 2017 - 12:24
Fotó: Németh Dániel (Magyar Narancs)

Jól emlékszem, hogy 2012–13-ban mekkora erőfeszítésbe, hány civil összefogásába és milyen fáradhatatlan nyomásgyakorlásba került, hogy végül a családon belüli erőszaknak Magyarországon önálló törvényi tényállása legyen. Az előzetes egyeztetésekben az áldozatsegítő szakmai szervezetek szinte mindegyik javaslatát figyelmen kívül hagyták – ha nem ácsorgunk akkor is órákig ugyanilyen pocsék időben az EMMI előtt, Balog Zoltán arra a rövid beszélgetésre sem fogadja a NANE szakértőjét, dr.

A Nők Lázadása a hatékony csbe törvénykezésért – Antoni Rita nov. 25-i beszéde

december 03, 2012 - 18:16
Fotó: Zina Mihailova

A Nők Lázadása mozgalom, mint ismeretes, azért robbant ki, mert a családon belüli erőszak önálló büntetőjogi törvényi tényállására vonatkozó népi kezdeményezés tárgyalásán honatyáink nem csak hogy szükségtelennek minősítették a vonatkozó törvény megalkotását, de Varga István képviselő úr, számos elvtársa által bősz helyeslése mellett, leleplezte a kormány teljes inkompetenciáját és közönyét e súlyos társadalmi problémát illetően, egyúttal félreérthetetlenül kifejezésre juttatta a kormány szélsőségesen nőgyűlölő attitűdjét.

Bántalmazó hatóságok - Békés Dóra beszéde, Angyalhír 2015

június 30, 2015 - 23:59
Békés Dóra

Ma Ádámra emlékezünk, aki fél évet élt. A saját apja dobta ki a negyedikről. Ádám ma lenne egy éves. Nem tudom elmondani azt a részvétet, amit a kisfiú anyja iránt érzek, ez a legszörnyűbb dolog, ami egy anyával történhet. Ádám tragédiájával fél évvel ezelőtt tele voltak a lapok, szörnyülködő szalagcímek különösen durva történetként hirdették az esetet. Pedig nem az egyetlen volt, és nem is az első vagy az utolsó.