Fay Weldon: A nőstényördög (1983) – szatírikus regény

Olvasási idő
16perc
Eddig olvastam

Fay Weldon: A nőstényördög (1983) – szatírikus regény

augusztus 29, 2011 - 11:01
A brit író, Fay Weldon (b. 1925) gyakran visszatérő témája a a konvenciók, a társadalmi szerepek falai közé rekedt középosztálybeli nők szimbolikus bebörtönzöttsége. A Nőstényördög című, 1983-as szatíraregénye is ezt példázza.

1989-ben – jelentős átalakításokkal! – megfilmesítették, 1990-ben Szuhay-Havas Ervin fordításában megjelent magyarul is (Budapest: Vénusz Könyvek). Akinek elege van a szirupból, csöpögésből, a nemi sztereotípiákból, az elomló, önalárendelő női figurákból, és szeretne egy ironikus, húsbavágó, helyenként igencsak morbid és meghökkentő művet olvasni, vágjon bele bátran!

A hagyományos nemi szerepeket, az azokból fakadó elfojtásokat és egyenlőtlen viszonyokat maró gúnnyal kifigurázó regény sokszor átevez a fantasztikus irodalom vizeire, és – amellett, hogy néhány science fiction vonatkozás is megfordul benne – inkább a műfajába sorolható. (Ezt a pesszimista emberkép tovább erősíti: „Tudom, milyen az élet, tudom, milyenek az emberek. Azt is tudom, hogy mindnyájunkban közös az öncsalás, a fantáziálás,…” valamint a negatív világkép is: "Egyre inkább úgy látom a világot, mint egy vödörre való kukacot; ide-oda tekeregnek szegény férgek, lyukat keresve a vödrön.") A társadalomkritikán belül terítékre kerül a női test sokszor indokolatlan, bizarr átalakításait célzó kozmetikai sebészet, de nem maradnak ki – a sunyi, hiteltelen férfialakok mellett – a felelőtlen női viselkedés formái és a feminizmus második hullámának (feminista szemmel is) szélsőségesnek tűnő vadhajtásai sem.

Arra gondolok, hogy az édenligeti nők – a felvégen és az alvégen egyként – sokkal ügyesebben hazudnak, mint jómagam. Az ő férjük is gyakran kiruccan. Hogyan is élnének másként, ha nem hazudozva, hogyan is őriznék meg az önbecsülésüket, ha nem hazudnának mindig? Néha persze a hazugság sem nyújthat védelmet nekik. Ott találják őket a garázsban lógva, vagy jéghidegen és gyógyszerrel túladagolva a hitvesi ágyban. A szerelem ölte meg őket, mert a szerelem gyilkolni képes, amikor haláltusáját vívja; olyan, akár az ostorcsapás, csípi a bőrt, mérgező hatású. És főként hogyan maradnak a felszínen a csúnya nők, akiken csak szánakozik a külvilág? A szegény dögök, már ahogyan hívnak bennünket. Megmondom én: úgy élnek, akárcsak én, gőgösen dacolva a valósággal. Bőrüket megedzi az örökös megaláztatás, amíg olyan kemény és hideg nem lesz az epidermiszük, akár egy krokodilusé. Azután meg várjuk az öregséget, az aggkort, amely mindeneket kiegyenlít. Belőlünk lesznek a jó vénasszonyok. (10-11.

Néha elgondolom, úgy jöttem a világra, hogy az idegvégződéseim nem a testembe, a bőrömbe voltak ágyazódva, hanem a bőrömön kívül sajogtak; remegtek, meg-megpendültek. Én meg idomtalan, tenyeres-talpas lettem, amikor megkíséreltem elnyisszenteni az idegvégződéseimet, hogy ne tudjak meg túl sokat a valóról. (11.)

A főszereplő, Ruth rendkívül előnytelen külsejű nő, ormótlan „gigantessza”, otromba méretei miatt már-már „freak”-nek is beillik. Férje, a rendkívül felszínes, önző, ellenszenves, kicsinyes alakként bemutatott Bobbo annak idején egy váratlan terhesség és családi nyomás, valamint nem utolsó sorban a maga kényelme  miatt vette el a nőt, akit szülei költöztettek otthonukba, és akivel a fiatal férfinak szexuális kapcsolata alakult ki.

Egy férfitól nem lehet elvárni, hogy hűséges legyen egy bámulatos anyához és egy jó feleséghez – az ilyen elgondolások nélkülözik az erotikus késztetést.  (9.)

 A szeretkezés monetáris skálájának kidolgozásához, gondolta Bobbo megállapítandó az elpazarolt jövedelmi kapacitás, plusz a szükséges energiafogyasztás viszonya az elnyert gyönyörhöz, plusz a felfrissített kreativitás összegéhez képest. Egy kabinetminiszter koitusza, legyen bármennyire silány, úgy kétszáz dollár értékű; egy háziasszonyi közjáték, legyen bármennyire energikus, pusztán huszonöt dollárra rúg. Egy szerelmi aktus Mary Fisherrel, aki jó kereső és hevesen működik az ágyban, megérhet ötszázat is. Egy szerelmi aktus a hites feleségével a hetvenöt dolláros kereseti sávba tartozik, mivel azonban – és ez sajnálatos – az ilyesmi gyakorta megesik, hozadéka egyre csekélyebb értékű. Bobbo azt vallotta, hogy egy adott személlyel véghezvitt szexuális aktus gyakorisága egyenes arányban áll a hozadék értékének csökkenésével. (18-9.)

Bobbo, aki foglalkozása szerint önálló vállalkozásban egyre tollasodó könyvelő és adószakértő, ritkán mutatkozik nem éppen reprezentatív feleségével nyilvánosan, inkább elrejti őt kertvárosi házukban. Ott lelkiismeret-furdalás nélkül élvezi az általa teremtett kifogástalanul tiszta, rendezett otthont, valamint a szakácsremekműveknek beillő ételeket. Kezdetektől fogva „nyitott házaságot” kényszerít a nőre, sőt még azt is, hogy kalandjait, azok szexuális vonatkozásait a megalázott asszony hallgassa is meg.

Remélem porrá ég a torony, Mary Fisherrel együtt, s az égő husika édes illata elszáll a hullámok fölé. Legszívesebben elmennék és magam vetnék csóvát arra a helyre, csakhogy nem tudok vezetni. Csak akkor juthatok el a toronyhoz, ha Bobbo visz el oda a kocsiján, márpedig nem visz többé. Száznyolcvan kilométer. Bobbo szerint túl messzi van. Bobbo, akinek ma estére meg kellett válnia Mary Fisher sima kis lábaitól fényes vádlijától, fényes combocskáitól, s aki az ujjait sem kormányozhatja be oda, ahová szokása, s ahová jelenleg koncentrált énje is elröppen ujjai nyomán.

Tudom, ugyanazt csinálja vele, amit velem, mert mondta is. Bobbo hisz a becsületben. Bobbo hisz a szerelemben

– Légy türelmes – mondogatja nekem. – Nincs szándékomban elhagyni téged. Csak épp arról van szó, hogy szerelmes vagyok belé, ezért momentán ennek megfelelően kell cselekednünk. – Szerelem, mondja ő! Szerelem! Bobbo rengeteget beszél a szerelemről. Mary Fisher másról sem ír, mint a szerelemtől. Csakis szerelemre van szükséged, tudod. Azt hiszem, szeretem Bobbót, hiszen feleségül mentem hozzá. A tisztességes asszonyok szeretik a férjüket. Ám a szerelem a gyűlölethez képest ugyancsak sápadt érzelem. Egyre csak mocorog, híres bajkeverő; nyomorulttá teszi az embert. (14-5.)

„Szeretlek, de nem vagyok beléd szerelmes” – hangzik el végtelenül közhelyes „mentség” (ami csak még groteszkebb, ha egy szeretetre összességében képtelen ember szájából halljuk! Sőt, általában az ilyen emberek szoktak ezzel takarózni, ha megbántják/kihasználják a másikat), miközben a párnak már két, a gendernormák szempontjából nem különösebben jól sikerült gyermeke is van: a drabális lány anyjára ütött, a vékonydongájú fiúcska pedig nyafka.

– Csak nem vártad el tőlem, amikor feleségül vettelek, hogy sose lennék újra szerelmes?

– Pontosan ezt vártam el. Mindenki ezt várja el.

Megcsalták, és ő tudta.

– De hát te nem vagy „mindenki”, Ruth.

– Úgy érted, hogy torzszülött vagyok.

– Nem úgy – válaszolta a férje óvatosan és kedvesen. – Úgy értem, hogy mindenki – individuum.

– De hiszen házasok vagyunk. Egy test, egy vér.

– Házasságunkat némiképp a kényszer szülte, kedvesem. Szerintem ezt mindketten tudmásul vettük akkoriban.

– Kényszer! Neked nagyon is megfelelő kényszer! (24.)

Ruth-nak végül ott telik be a pohár, hogy Bobbo több futó kaland után „szerelmes” lesz az ő tökéletes ellentétébe: az alacsony (így a férfiakra oly elbűvölően „felnézni” képes), vékony, előnyös külsejű, olcsó szerelmes limonádék eladásából meggazdagodott, egyedülálló és gondtalan Mary Fisherbe, aki elszigetelten, az Öregtorony biztonságában él a festői tengerparton, kívánságait leső szolgákkal körülvéve. Miután egy családi vacsora rosszul sül el a kiborult, szerepét engedelmesen alakítani nem hajlandó Ruth miatt (aki nem jópofizik és nem tesz úgy, mintha minden rendben lenne) – aki hiába mondja el a Jó Feleség Litániáját –, hozzá is költözik. 

…recitálom a Jó Feleség Litániáját. Így hangzik:

 

Boldognak kell tettetnem magam, amikor nem is vagyok az; mindenek kedvéért.

Nem szabad kedvezőtlenül kommentálnom életmódomat; mindenek kedvéért.

Hálásnak kell lennem, amiért fedél van a fejem fölött és étel az asztalomon, azzal kell töltenem a napjaimat, hogy mindezért hálát mutassak, takarítás és főzés révén, mint ahogy az által, hogy fel-felugrálok a székről, hogy aztán visszaroggyam; mindenek kedvéért.

Férjem szüleivel úgy kell bánnom, mint önmagammal, az enyéimmel meg úgy, mint férjemmel és parancsolómmal. mindenek kedvéért. El kell fogadnom azon elvet, hogy mindazok, akik a házon kívül a legtöbb pénzt keresik, ugyanők szolgálják meg a legtöbbet is, midőn házon belül vannak; mindenek kedvéért. Erősítenem kell férjem-uram szexuális bizalmát, nem engedtetik meg nékem, hogy más férfiak iránt szexuális érdeklődést mutassak, amiként a magánéletben, azonképp a nyilvánosság előtt; nem szabad tudomást vennem arról, hogy férjem megaláz, oly módon, hogy nyilvánosan dicsér nálam fiatalabb, csinosabb és sikeresebb asszonyszemélyeket, s privátim vélük is hál, ismervén őket, ha csak megteheti; mindenek kedvéért. Morális támogatásban kell részesítenem az uramat az ő minden vállalkozásában, legyenek bármily immorálisak, a házasság érdekében. Minden dolgokban azt kell színlelnem, hogy kevesebbet érek az én uramnál.

Szerelemmel kell szeretnem őt, ha gazdag, ha szegény, ha jó idők járnak avagy rosszak, nem inogván meg az én hűségemben iránta, mindenek kedvéért.(27.)

A veszekedés hevében Bobbo – aki eddig sem fukarkodott a feleségét degradáló, gunyoros megjegyzésekkel, mások előtt sem – a következőt vágja felesége fejéhez: „Végre megláttam az igazi énedet. Harmadrangú perszóna vagy. Rossz anya, még rosszabb feleség és iszonyatos szakácsnő. Igazából nem is tekintelek nőnek. Szerintem tudod, mi vagy? Egy nőstényördög!” E szavak mintegy mágikusan célt találnak, csak éppen nem úgy, ahogyan a felbőszült férj szándékolta: elgyengítés helyett erővel ruházzák fel Ruth-ot, aki magára veszi a vele társított destruktív identitást, sőt, egyensen kéjeleg benne. Felhagy a néma tűréssel, behódolással: ezentúl életcéljává válik tönkretenni Mary Fisher és Bobbo életét, egészen addig, míg nem maga válik Mary Fisherré. (Ez utóbbi maradt ki a filmben, ahol a könyv bizarr befejezését amerikai stílusú happy enddel helyettesítették, és „nőstényördög” helyett Ruth eszes, furfangos, és hatékony, de nagyon is emberi szereplő.)

De hiszen ez csodálatos! És szívderítő! Ha az ember valóban nőstényördög, akkor az elméje menten kitisztul. Jómaga meg felbuzdul. Nincs többé szégyenérzet, nincs többé bűntudat, az embernek nem kell búbánatosan törnie magát, hogy jóságos legyen. Végső soron csak az van, amit az ember akar! Én pedig megszerezhetem, amit csak kívánok. Hisz nőstényördög vagyok! (48.)

Némi időbe telik, amíg valaki végképp nőstényördöggé alakul. Eleinte az ember kifejezetten kimerül tőle, annyit mondhatok. Az önvád és a jó magatartás gyökerei mélyen fonódnak össze az élő húsban; finoman kell kipiszkálni őket; mit kipiszkálni – ki kell tépni őket, ám a hús is velük szakad ki a mélyből. (54.)

- Miért, mi a dolgod? Mi dolga lehet egy nőnek?

Ruth nevetett, aztán kijelentette, hogy magára az Úristenre óhajt támadni, fegyveresen. Lucifer megpróbálta már, de kudarcot vallott, holott férfi volt. Ő úgy véli, nagyobb sikerrel járna, merthogy asszony. (86.)

Azzal kezdi, hogy szándékosan felgyújtja a családi házat, majd eltaxizik az Öregtoronyhoz, és az immár otthontalanná vált, és nem éppen példás magaviseletű gyerekeket a tűzvészt túlélő kutyával-macskával együtt rászabadítja a gondtalan turbékolásba feledkezett Bobbóra és szeretőjére. Megnyeri a féltékeny inas, Garcia bizalmát, s, míg a másik kettő eltűntnek, majd halottnak  hiszi, a spanyol férfi készségesen tájékoztatja a fejleményekről, mindarról, hogyan megy tönkre az írónő addig álomszerű élete. Következő lépésként ápolónőnek szegődik az öregek otthonába, ahová Mary Fisher az anyját bedugta. Feljavítja az asszony állapotát, akit Ruth csele folytán kirúgnak, hogy tovább gyarapítsa az írónő kétségbeejtő mértékben bővülő és tönkremenő háztartását. Az új körülmények nem tetszenek az alkalmazottaknak sem, Garcián kívül senki nem marad, így az eddig igen hedonista módon élő, finomkodó Mary kénytelen a házimunkáig alacsonyodni.

Mary Fisher az Öregtoronyban él, két gyermekkel és egy ingerült vén anyával, egy szórakozott szeretővel meg egy duzzogó inassal. Úgy érzi: mind-mind az ő eleven husikáját rágcsálják. Mostanában Mary Fisher gyomra ég a pezsgőtől, nem képes már minden kortyot lassan szürcsölgetni, hanem fenékig issza az egész palackot, mielőtt szembenézne a soron következő házi botránnyal. (100.)

Mary Fisher az Öregtoronyban él, és lassan, lassacskán szívesebben elviselné a halált, mint az életet. Balkonja alatt, a mélyben, a roppant tengerár ostromolja az örök életű sziklákat. Mit tegyen hát, hogy megmeneküljön?

Mary Fishernek le kellene mondania a szerelemről, de hát nem tud. Mivel pedig nem tud, Mary Fishernek olyannak kell lennie, mint bárki másnak. El kell foglalnia a sors kijelölte helyét, múlt s jövő között; sután bicegve a régi és az új nemzedék felezővonalán; nem menekülhet. Pedig majdnem sikerült neki, majdnem önnön kreatúrája lett.

Ám én sóbálvánnyá változtattam. Én, a nőstény ördög, szerelmesének kreatúrája, a férjemé. S nem szabad azt hinnie e nőnek, hogy most aztán leállok. Csak most láttam hozzá úgy igazán. (113.)

A Frankenstein- illetve a teremtés-motívum átszövi a művet: Bobbót nyomasztja az érzés, hogy "Frankenstein nővérét vette feleségül" (110.), Mary Fisher, szembeszegülve a társadalmi elvárásokkal, megteremti illuzórikus önmagát (melyet aztán Ruth szappanbuborrékként szétpukkaszt), és Ruth is nekilát, hogy újraalkossa önmagát. Nem csak személyisége és élete, de minden porcikája szintjén.

Azért vagyunk e világon, hogy pallérozzunk egyet s mást az Ő eredeti elgondolásán. Azért, hogy igazat, valót és szépséget teremtsünk ott, ahol Ő nyilvánvalóan és sajnálatos módon eltolta a dolgot. (119.)

kitörhetnénk a biznisz, a pénz, a profit, valamint a nettó veszteség bűvös világába, s akkor ezeken a szegény rabszolgákon is segíthetnénk.

– Mindig azt hittem, hogy a biznisz kurvául unalmas lehet – csodálkozott Hopkins nővér.

– Ez dajkamese; a férfiak csak azért etették meg velünk, hogy rabszolgaságba döntsenek bennünket, asszonyokat – magyarázta Ruth. – S ránk vár odakinn a hatalom világa is; a bíráké papoké, doktoroké, mindazoké, akik egyre tépik a szájukat, hogy mit kell csinálniuk a nőknek, miként gondolkozzanak pedig hát az a világ csodálatos ott túl a rácson. (126-7.)

A nőstény ördögök felülállnak a természeti törvényeken: a semmiből teremtik önmagukat. (141.)

Ruth egy ideig elmebetegnek nyilvánított bűnözők számára fenntartott intézetben fogászati asszisztens (itt észrevehető több párhuzam a c. művel)  – ez azt jelenti, hogy lefogja a pácienseket a nemritkán teljes fogeltávolításhoz –, ott leszbikus motívumokkal színezett baráti kapcsolatba kerül egy másik nővérrel, akivel eltávoznak és munkaközvetítő ügynökséget alapítanak nők számára. Maga is bevallja, hogy nem feminista törekvések mozgatják, hanem a meglévő hatalmi viszonyok között segítenek lavírozni a nőknek. (Tkp. maga Ruth is ezt teszi.) Ruth így praktikusan kibővíti a kapcsolati hálóját, és addig mesterkedik, míg végül, az irodába bejutva csalónak, tolvajnak, sikkasztónak sikerül beállítania a férjét, aki a lopott pénzt Svájcban rejtegeti, hogy szeretőjével új életet kezdjen.

Ebben a minutában kihunyt benne minden lappangó lelkifurdalás, az asszonyokkal hagyományosan asszociált tulajdonságoknak a szikrája is, úgymint báj, megbocsátás türelem és finomság. De még mennyire kihunyt! (123.)

Az ügynökséget partnerére ruházva Ruth időnkénti szexuális kalandokkal tarkított életének egy további epizódjában annál a bírónál köt ki, aki majd az előzetes letartóztatásban sínylődő Bobbo ügyét tárgyalja. A szadista bíró jellemrajza a mű egyik további kiemelkedő pontja. Jól kijönnek, elbeszélgetnek a fájdalomról, melyet mindketten szükségesnek tartanak – de persze mindkettejüknek mást jelent. A hervadó feleséget mintegy felszabadítva, Ruth lelki és szexuális kapcsolatot alakít ki a bíróval, eltűrve agresszív szexuális szokásait (melyet persze a munkahelyi stresszre fog – érdemes itt is megfigyelni a szatirikus szándékot), és befolyásolja, hogy szigorú ítéletet szabjon ki Bobbóra, a csaló könyvelőre. Miután ezt is elérte, egy önfenntartó, a civilizációtól távol élő leszbikus, szeparatista feminista közösségben kezd el élni, és felkészül a műtétekre, melyet a férje bankszámlájáról elvett tetemes összegből finanszíroz.

Időközben megfordul egy a fogamzásgátlás egyházi tiltása miatt folyton teherbe eső, és segélyekből élő szegény nőnél, majd egy puritán papnál is. A műtét-sorozat kapcsán csúcsosodik ki a Frankenstein-motívum, és újra megjelennek a(z intézményesült formában többnyire nőellenes) vallásra vonatkozó utalások:

Nem bízom a fátumban, miként Istenben sem hiszek. Azzá leszek, amivé én akarok válni, nem pedig az, amire ő predesztinált. Teremtő agyagomból gyúrok új testet, de nem régi testem képére és hasonlatosságára. S dacolni készülök Alkotómmal, hogy újjáteremtsem önmagam. Lerázom láncaim, melyek lekötnek; a viselkedés, a szokások és a szexuális törekvés bilincseit; otthont, családot, barátokat – a természetes vonzalom valamennyi tárgyát. Mert mindaddig nem lehetek szabad; nem kezdhetem újra. (174)

Nem csodálnám, ha én lennék az újra testet oltott Ember Fia, ezúttal nőalakban, akire oly sóváran vár a világ. Talán amit Jézus tett a maga korában, azt viszem most végbe én, asszonyként testet öltve. Ő göröngyös ösvényt ígért, mely a mennyek országába vezet; én autópályát a pokolba. Szenvedést és önismeretet hirdetek (a kettő ugyanis együtt jár) embertársaimnak, megváltást pedig csakis önmagamnak. Minden nő mentse a maga bőrét! – kiáltom. Ha úgy tartom kívánatosnak, keresztre feszíttetem magam, majd csak kibírom azt is. Csak épp a magam útján akarok járni, és Sátán nevére mondom, úgy is teszek. (180.)

A Természet túl sokat ragad magához, hát szabályozni kell. (263.)

Brutális testi átalakításokat hajtanak végre rajta ("Drakula-hadműveletként utal a szöveg egy helyütt a folyamatra – 223.), még a lábait és a karjait is, vonakodva bár, de megrövidítik (!!!), addig, míg az időközben rákban elhalálozó Mary Fisher pontos mása nem lesz. Az önként vállalt szenvedést megtisztulásnak éli meg (a társadalom által rákényszerített korábbi szenvedéseihez képest). Ez még magukat a plasztikai sebészeket is kiborítja annyira, hogy elhagyják ezt az ágazatot, és jótékonyabb szakirányra váltanak. Az újra felbukkanó teremtés-motívumban tetten érhetjük a szülésirigységre való utalást.

Átalakítani az ember, testet, a lélek páncélját, vallotta dr. Bamba. A legközelebb taszajtja a dokit az anyaság misztériumához: művelője formál és kreál, fájdalmat idéz elő. Igaz, a fájdalom, a szorongás a dokit nem érinti semmiképp, csupán a pácienst. Mégis, mintha ő is érezte volna e kínokat. Mert semmi sincs semmiért.

Bassna de Bamba úgy vélte, élvezni fogja a munkát Marlene Hunter testén. Úgy tekintett e nőre, mint valamely kibontandó óriási csomagra (234)

Ruth megveszi az Öregtornyot, megtartva inasnak – és alkalmi szeretőnek – Garciát; lényegében riválisa életét kezdi élni. Művét azzal koronázza meg, hogy magához veszi a börtönből kiszabadult, meggyötört, elszegényedett, félőrült Bobbót, pontosan ugyanolyan bánásmód mellett, ahogyan annak idején a férfi viselkedett vele: "Ahogyan én éltem, hát úgy él ő mostanában." (263.) Szépsége és gazdagsága miatt sok barátra tesz szert – most már férje lesz a kiszolgálatott, szerencsétlen és magányos, aki anyagi függésben van az őt hasonlóan lelki terror alatt tartó partnertől. (Ruth sem titkolja viszonyait a férfi előtt.)

A nők vonzódása a fantasztikus irodalomhoz, a nem realista reprezentációkhoz nem véletlen – ebben a fikciós térben könnyebben meg tudták, meg tudják fogalmazni a hatalmi viszonyokat érintő változás igényét, az elvágyódást. A transzformáció mint a felszabadulás útja: erre is rengeteg példát tudunk az irodalomból és a filmek világából – csakhogy Weldonnál, mint láthattuk, a változás iránya ellentétes. A hősnő ahelyett, hogy emberből állattá, vámpírrá, vérfarkassá vagy egyéb, erőt hordozó természetfeletti lénnyé válna, és egy másik világba, egy más hatalmi viszonyokkal berendezhett alternatív valóságba távozna; freak-ből, azaz gnómból válik paradox módon emberré, hogy alkalmazkodni, boldogulni, sőt uralkodni tudjon a meglevő viszonyok közt, a létező emberi (embertelen) valóságban.

A mű az „excess”, a szélsőséges reprezentáció, a túlzás eszközével ábrázolja mindazon áldozatokat, melyeket a nőknek, egyéniségük vagy testük nemritkán drasztikus és fájdalmas lefaragásával, kicsinyítésével, zsugorításával meg kell(ene) hozniuk az érvényesülés, a megfelelés érdekében. A groteszk, elidegenítő hatást fokozza a szereplők érzelemmentessége (nem láthatunk sem szeretetteljes szülő-gyerek viszonyt, sem harmonikus házasságot, sőt, érdekmentes barátságokat sem), jelezve, hogy a patriarchális logika szerint egyenrangú kapcsolatok nem léteznek, így az érzelmek, a kötődés minden esetben az alárendelődés veszélyét hordozza magában. Ebben a világban az elnyomást csak a kötődés mellőzésével, a maszkulin típusú autonómiával lehet megőrizni – erre törekszik Mary Fisher a fallikus szimbólumnak is beillő Öregtoronyban. Ruth is csak kötődései felszámolásával, és önmaga drasztikus átalakításával tudja elérni a függetlenséget, befejezve tulajdonképpen riválisa "projektjét".

A filmfeldolgozás pozitív abból a szempontból, hogy noha a gótikus illetve groteszk motívumokban sokkal szegényebb, és összességében lightosabb a könyvnél, a történet és a befejezés „feministább” (az erőviszonyok sima megfordítása ugyanis nem feminista végkifejlet!): az ügynökség valóban a nők érdekeit szolgálja; Mary összeszedi magát és megtanulja irányítani elkanászodó háztartását, mígnem komoly íróvá válik; Bobbo pedig megszelidül a börtönben, megtanul főzni és szerényen randevút kér az önbizalom révén (!) kissé kikupálódott, de lényegében ugyanúgy kinéző, tehát önmagaként győzedelmeskedő (és az ügynökséget megtartó, azt valóban a nők épülésére működtető) feleségétől – akinek így nem kell szó szerint más bőrébe bújnia, nem kell a külsejét átformálnia ahhoz, hogy felismerjék értékeit.

Fay Weldonnak magyarul tudomásom szerint két további regénye, valamint „Hétvége” c. novellája jelent meg.

 

 

John Ajvide Lindqvist: Hívj be! (ford. Miszoglád Gábor, Szeged: Könyvmolyképző, 2009)

január 27, 2012 - 19:58
Magányos kamasz, aki más, mint a többi, találkozik egy vámpírral, aki megváltoztatja az életét… A szokásos, lassan sablonossá váló minta végülis adott, mégsem az Alkonyat vagy a Vámpírnaplók formájában. 16-os karika díszeleg a hátlapon, de lehetne inkább 18-as, és ezt kéretik komolyan is venni. (Azon túl sem ajánlott gyenge idegzetűeknek és érzékeny gyomrúaknak, ahogyan jelen ismertető tovább olvasása sem!)
 

„Könny, kacagás, izgalom, az égvilágon minden…” Angela Carter. Esték a cirkuszban. Budapest: Magvető, 2011. Ford. Bényei Tamás

november 13, 2011 - 15:25

Érthetetlen, hogy a nemzetközi elismertségnek örvendő, számtalan nyelvre lefordított, és az angol nyelvterületen mára már klasszikusként számontartott írónő tollából ezidáig magyar nyelven csak egyetlen novelláskötete, A Kínkamra és más történetek látott napvilágot még 1992-ben, az Európa Zsebkönyvtár jóvoltából.

Mi a felnőttség? – Identitáskeresés és a nőiséghez való viszony alakulása Carson McCullers Az esküvői vendég (1948) c. regényében

szeptember 17, 2010 - 12:36

A cselekményben nem túl fordulatos, inkább a főszereplő gondolataiba betekintést engedő mű a tizenkét éves Frankie-ről szól, aki a nyarat a városban egyedül kószálva, vagy otthon, az afro-amerikai szakácsnővel, Berenice-szel, és hatéves unokatestvérével, John Henry-vel kártyázva, beszélgetve tölti. Jól érzi magát velük, de elvágyódik, és ez az elvágyódás párhuzamban áll önmaga, saját identitása keresésével. Akárcsak a „Magányos vadász a szív” hősnője, Mick, ő is túl magas kortársaihoz képest, és „fiús” külsejű:

Könyvajánló – Whitley Strieber: Éhség (1981, magyarul: Metropolis Media Group, 2011, ford. Császár László)

december 12, 2011 - 09:35
David Bowie és Catherine Deneuve a regényből készült filmben (Tony Scott: Az éhség)
Mivel eddig úgy tűnt, vámpírtémában az utóbbi években szinte csak a könnyedebb műfajú tinirománcok kelendők (önmagukban nem lenne velük baj, de az már a magyar olvasóközönség szegénységi bizonyítványa, hogy műveinek kiadása értesüléseim szerint nem lett nyereséges...), igen kellemes meglepetés volt számomra a magyar könyvpiacon is találkozni az angol változatban már régóta a polcomon díszelgő, science fiction,

A menekülés éve: Ta-mia Sansa új feminista science fiction regénye

június 08, 2013 - 15:27
Két személyes okom is van rá, hogy különös büszkeséggel mutassam be a napokban megjelent új könyvét, A menekülés évét. Egyrészt, szerzője, Snyehola Anett – aki a Sansa megszólítást részesíti előnyben – barátom és csapattársam: a Nőkért Egyesület és a Nőkért.hu szerkesztőségének alapító tagja.

"Mintha megszűntem volna embernek lenni" - az "életpártiság" iróniája (Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma)

június 13, 2013 - 16:47
Jane Rogers Jessie Lamb testamentuma című, az Ad Astránál nemrég magyarul is megjelent regénye (ford. Béresi Csilla) egyaránt sorolható az apokaliptikus science fiction és a reproduktív horror műfajához.
 

Karen Blixen: Volt egy farmom Afrikában

szeptember 08, 2009 - 18:12

Karen Blixen (1885-1962) Dánia talán legismertebb írónője (eredeti nevén: Karen Christentze Dinesen) állítása szerint nem akart író lenni. Utazni, táncolni, élni, festeni – ez jelentette számára az élet teljességét. „Minden embernek joga van meghatározni a saját sorsát, függetlenül a mások által ráerőltetett szabályoktól…” – ez volt jelmondata és életfilozófiája, melyhez még hányattatásai és kudarcai közt is tartotta magát.  

Jostein Gaarder: Sofie világa – könyvajánló

december 19, 2010 - 15:24

A norvég szerző könyve (1991, magyarul Budapest: Magyar Könyvklub 1995, ford. Szöllősi Adrienne), mint alcíme is mutatja, „regény a filozófia történetéről.” A szórakoztató és egyben rendkívül informatív mű elsősorban tizenéveseknek íródott, de kortól függetlenül ajánlható bárkinek, aki még csak most ismerkedik a filozófia tudományával, és szeretné gyarapítani ezirányú műveltségét.

„De hiszen azt mondja, hogy szeret!” – Hogyan ismerhető fel a bántalmazó férfi?

július 06, 2012 - 22:07

            A családon, párkapcsolaton belüli erőszak sajnos Magyarországon is egy aktuális probléma. Dina McMillan „De hiszen azt mondja, hogy szeret!” c. könyve (ford. Kuszing Gábor et al, Nyitott Könyvműhely, megrendelhető a NANE webáruházban) azért született, hogy a nők idejében – az esküvő ill gyermekvállalás előtt – észrevegyék az intő jeleket azon férfiak viselkedésében, akikből nagy valószínűség szerint bántalmazó lehet.

Három női generáció Kínában - Jung Chang: Vadhattyúk

június 11, 2010 - 08:07

 

Jung Chang (1952-) kínai származású angol írónő önéletrajzi dokumentumregényében, a tízmillió példányban megjelent, harminc nyelvre lefordított Vadhattyúkban páratlan bátorsággal leplezi le a kínai kommunista diktatúra borzalmait és visszásságait, hitelesen mutatja be a Kínában zajló elnyomó rendszerek egymásutánját, és könyvében különös hangsúlyt fektet a kínai nők kizsákmányolásának ábrázolására is.