Jókai Anna (1932 - ) a kortárs magyar irodalom egyik jeles alakja, Kossuth-díjas írónő, mégsem ajánlanám szívesen (nő)társaimnak A feladat c. könyvét. A könyv fülszövege szerint a nők pszichikai és társadalmi lehetőségeiről és korlátairól fog beszélni, a nők munkavállalás és magánélet közti ellenmondásos helyzetét fogja bemutatni, az önmegvalósítás nehézségeit. Mindezeket valóban meg is teszi Jókai Anna, páratlan szép stílusban ábrázolja, mennyi akadállyal és előítélettel kell megküzdenie egy nőnek a tudományos pályán vagy milyen küzdelmes megállnia helyét családanyaként és kutatóként, ugyanakkor az intelligens Suhajda Flóra alakjában mégis a feminista nő torzképét sikerült megalkotnia.

Flóra egy sikeres, harmincas régésznő, komoly tudományos múlttal és egy válással a háta mögött. Erős, emancipált nő, akinek feladata elsősorban a munkája, vagyis hogy az ősi magyar múlt értékes darabjait a napvilágra hozza (mi mással, mint "férfimunkával", ásással) és azt megismertesse nemzetközi konferenciákon. Munkáját komolyan veszi és fontosnak tartja, a nőiesnek titulált szerepeket tudatosan elutasítja, így például példátlan rendetlenség uralkodik birodalmában és egy női koponyacsontot is őrizget az egyik polcon. Bejárónője, Panni többször is megrója Flórát nőietlen viselkedéséért, ugyanakkor irigyli a nőt függetlenségéért, racionális gondolkodásáért és hogy képes elhárítani a sztereotípiák kényszerítő erejét. Panni ugyanis egy rossz házasság rabigájában él, férje nem dolgozik, hanem látszatbetegségekbe menekül, Panni pedig kénytelen éjszakai műszakot vállalni, hogy valahogy fenntartsa életüket, míg végül férje egy idegen nőt nem hoz fel a lakásba. Flóra igyekszik tanácsokkal ellátni Pannit, és mint kiderült barátnőit ugyancsak, így több esetben is a válást tanácsolja nekik, így Pannin kívül Marikának is, aki igazi bábként igyekszik mindenben megfelelni erőszakos férjének.

Flóra tehát egy igazi feminista nő: okos, praktikus, magabiztos, irigylésre méltó, maga szabja törvényeit, kivívta férfi kollégái elismerését, igazi langymeleg központ, akihez szegény szenvedő nőtársak fordulhatnak, kimeríthetetlen és olykor kíméletlen, vagyis egy igazi gép. És persze csapnivaló anya is, Flórának soha nincs ideje a fiára, olykor ridegen száműzi birodalmából, hogy nyugodtan dolgozhasson. Tanácsainak is beláthatatlan következményei lesznek, végül is mindkét bántalmazott és kihasznált nő visszakullog a férje mellé, mert arra a belátásra jutnak, hogy fontos a megbocsátás és hát, mire is mennének nélkülük a férfiak, és persze ők másképp is kifejezésre juttathatják szeretetüket, például egy-két nyaklevessel. Ám Flóra legnagyobb bukása a szerelmi életében következik be, a legnagyobb antifeminista közhellyel élve: feminista nők nem alkalmasak a párkapcsolatra.

Flóra ugyanis megismerkedik egy mérnökkel, Aráber Istvánnal, aki egy kivételesen intelligens férfinak tűnik, hősnőnk pedig fülig szerelmes lesz belé. Istvánt elbűvöli Flóra emancipált alakja, hosszan fejtegeti, mennyire nagyra tartja, hogy a nő magasról tesz a női szerepekre, tiszteli, hogy részt vesz a régészeti ásatásokon, ami hangsúlyozottan férfimunkaként jelenik meg, csupán mert koszos, szinte már isteníti szerelmét. Flóra azonban elutasítja a "csodanő" titulust is: "Én nem vagyok csodanő. (...) Harmonikus családanya, eszményi feleség, aki természetesen egyúttal jelentős társadalmi tettekre is képes. Kitűnő szerelmi partner, a kutatásban férfitársait lepipálja, emellett a fodrászt és a kozmetikust is van ideje rendszeresen látogatni... Aztán ha megkaparjuk a festéket, mindig kiderül, hogy egy áldozatos nagyanya vagy egy másik, nyomorult asszony adta oda az életét..." Aráber ezt a megfogalmazást keménynek tartja, és hosszasan fejtegeti, hogy a nők valódi szerepe a megtartás, nem pedig az alkotás és azok a nők, akik tömegesen kivonulnak a megtartás funkciójából, katasztrófát fognak előidézni. Amikor Flóra megjegyzi, hogy ez a gondolkodás a nők kibontakozását gátolja vagy túl szűkre szabja annak medrét, Aráber így válaszol: "Korlátnak csak az érzi, aki nem érti a megosztás mélyebb, kozmikus törvényét. Aki  sorsában a feladatát nem ismeri föl." Vagyis egyfajta bipoláris metafizikával igyekszik Flórát jobb belátásra téríteni, aki pedig félretéve elveit továbbra is rajong Istvánért, Jókai ezzel azt a benyomást keltve az olvasóban, mintha Flóra eddig a munkájába projektálta volna érzelmeit, és amikor arra alkalmas partnerre akadt, hirtelen elsöprő erővel robbanna ki belőle, elmosva a racionalitás határait. És így is lesz: amikor Arábert két hétre elszólítja munkája Japánba, Flóra bekattan, magányában túlkombinálja István hallgatását, megkésett leveleit, és mire az hazatér, szinte magyarázkodás nélkül szakít vele, és újra a munkájába temetkezik.

Jókai Anna szerint a nőknek nem szabad a feminista csapáson haladni (úgy tűnik, Magyarországon a feminizmus inkább csapás, mint út) és a nő helye elsősorban a családban, a megtartásban van, és míg A feladat c. regényben nagyon sok olyan gondolatot megfogalmaz, amellyel mélységesen egyetértek, később ezeket mind erőteljesen idézőjelbe teszi vagy egyenesen károsként mutatja be, így adva a feminista nő torzképét, noha a könyv végén sem voltam biztos abban, hogy valóban ez volt-e Jókai Anna célja.

Irodalom:

Jókai Anna: A feladat, Szépirodalmi, Bp. 1977. 269 p.

http://www.szabad-europa.hu/online/fmenu/tagozatok/noi/kozlemenyek/noikozl4.html