A nemek egyenlősége fáj nekik valójában: ismertető az Alapjogokért Központ „Genderőrület” c. kiadványáról

Olvasási idő
5perc
Eddig olvastam

A nemek egyenlősége fáj nekik valójában: ismertető az Alapjogokért Központ „Genderőrület” c. kiadványáról

december 08, 2020 - 20:35

Fotó: Alapjogokért Központ

„Miután az olvasó felépült a borító okozta röhögőgörcsből – lehunyt szemű, zsiráfnyakú, kontyos nő kackiás bajusszal, amelyről hamarabb asszociálunk a központ vezetőjére, Szánthó Miklósra, mint az olvasó rémálmaiból, gondolom, előhívni kívánt transzvesztita előadóművészre –, az első oldalakon további meglepetésekre számíthat. A kiadó ugyanis egy bizonyos Jogállam és Igazság Nonprofit Kft., amelyről az -n érdekes információkat találunk. Az Alapjogokért Központ mögött, írják, „egy olyan kft. áll, amely 2013-ban és 2014-ben is a Fidesz pártalapítványa által kiosztott támogatások legfőbb kedvezményezettje volt.” A központ „gyakorlatilag a kormánypropaganda céljait szolgálja azzal, hogy a kormánypártok álláspontját támogató jelentéseket tesz közzé alapjogi kérdésekről, vagy a kormányt védi az alapjogsértés vádja ellen. Munkatársait gyakran meghívják az állami és kormányközeli médiumokba, hogy magukat független civil szakértőknek álcázva védjék meg a kormány álláspontját.”

Könnyen kitalálható, hogy jelen kötet is ezt a célt szolgálja: elméleti munícióval kíván hozzájárulni a kormány genderellenes háborújához, melynek eddigi áldozatai:

Almadi Sejla szerkesztő nem sokat bajlódott az előszóval. A kötetet ugyanis a szélsőséges konzervativizmusáról hírhedt afrikai bíboros, Robert Sarah dörgedelmes szavai nyitják – nem akadt egy magyar egyházfi, aki kifejti nekünk a mű hazai relevanciáját? Azért így sem haszontalan a bevezető: rögtön felkelti a gyanút, hogy a „genderideológia” elleni támadások nem (mint sokan tévesen hiszik) kifejezetten a transznemű emberekre vagy általában az LMBTQ-közösségre irányulnak, hanem magára a nemek közti egyenlőségre.

(...) A szerző, Marguerite A. Peeters 1967-es születésű belga újságíró, művészettörténész és teológus, aki több alkalommal járt hazánkban is. Egy korábbi kötete – noha a mostaninál jóval kisebb hátszéllel – már megjelent magyarul A nemek forradalma – Globális terv címmel. Jelen könyvének tézise az, hogy a „globális kormányzást” – leginkább az ENSZ-t –, és ezen keresztül a nemzeti kormányokat is mára szinte visszavonhatatlanul a hatalmuk alá hajtották a „nemek közti egyenlőség ideológiájának” letéteményesei: szakértők és nem kormányzati szervezetek, akik és amelyek az ötvenes évek óta munkálkodnak az emberiség romba döntésén. Peeters célja művével az ő aggodalmait osztók ideológiai felfegyverzése. A könyv során visszatérő motívum ugyanis, hogy míg a nemek közti egyenlőség igénye és az LMBTQ-aktivizmus aljas (a nácizmushoz és a kommunizmushoz hasonlítható) „ideológia”, és hazug, sőt esetenként sátáni „propaganda”, a keresztény-konzervativizmus még csak nem is egy nézőpont vagy világszemlélet, hanem maga a megtestesült objektivitás. Az oktatásba épített genderérzékenyítés kritikájánál a szerző például megfeledkezik  – amellett, hogy távolról sincs minden országban ilyesmi – arról, hogy azelőtt is létezett (és mindig létezik) rejtett tanterv, amelynek a nemiségre vonatkozó része korábban a hagyományos-hierarchikus nemi szerepekre irányult. (...)

Peeters visszatérően említ egy bizonyos „gender feminizmust”, mintha az külön irányzat lenne, holott a gender fogalmát mint a nemiség biológiai meghatározottságtól elkülönítendő társadalmi jellemzőit a feminizmus gyakorlatilag szinte minden irányzata használja elemzési kategóriaként. A 40-41. oldalon Peeters mindenesetre korrektül összefoglalja a feminizmus egyes törekvéseit. Azonos választási lehetőségek, az erőforrásokhoz való egyenlő hozzáférés, a nemi alapú diszkrimináció eltörlése, az önmeghatározás szabadsága – az olvasónak ezektől el kellene borzadnia? (...)

Peeters a szöveg több pontján dicséretre méltó őszinteséggel leplezi le magát és a „genderideológia” ellen fellépő transznacionális mozgalom egészét: nem az LMBTQ-aktivizmus felé mutató „túlzások” fájnak neki igazán, hanem az alárendeltséget elutasító nőiség. Hiába ijesztget többször is a szexuális orientáció és a nemi identitás szabad megválasztásával (ami úgy ahogy van, téves, mert legfeljebb a felvállalás választható valamilyen szinten) – csak kibújik a szög a zsákból. Ő – és a „genderideológia”-ellenes mozgalom – akkor sem fogadná el a feminizmust, ha az összes LMBTQ-embert kilőnénk az űrbe (úgyhogy emiatt igazán felesleges az LMBTQ-közösség, vagy azon belül a transznemű és nem bináris emberek ellen fordulnunk). Meglehetősen árulkodó például a nemek „egymást kiegészítő” képe – ne higgyük, hogy itt két egyenlő fél komplementaritásáról van szó! (Ezért is érdemes gyanakodnunk, amikor a konzervatív-keresztény diskurzus a nemek egyenlő jogait egyenlő méltósággal akarja helyettesíteni.) A nő rendszeresen a férfi „kiegészítőjeként” tűnik fel a szövegben – de a férfit egyszer sem láthatjuk a nő kiegészítője  szerepében. A legijesztőbb mégis a hoz való jog folytonos idézőjelbe tétele. Sajnos erre vonatkozó információt nem találtam, de nagyon csodálkoznék, ha Peeters 8, 15 vagy 20 gyermek édesanyja lenne – amennyi egy házasságban a nő termékeny évei alatt védekezés nélkül megszülethet.

A könyv további hibája, hogy durván eltúlozza a női és LMBTQ-jogegyenlőségi mozgalmak, valamint a kapcsolódó nemzetközi egyezmények sikerét. Peeters leírása szerint a gender mainstreaming, azaz a nemek közti egyenlőség szempontjának beépítése már az egész világon minden kormányban, minden minisztériumban megvalósult, és átjárja az oktatást, az üzleti világot és a populáris kultúrát is. Kitér arra, hogy egyes országok büntetik a homoszexualitást – és ezt egyetlen szóval sem helyteleníti! Cserébe viszont mélységesen felháborítónak találja, amiért egy korábbi ENSZ-főtitkár határozottan deklarálta, hogy támogatja az LMBTQ-közösség tagjait. Nem tűnik fel neki, hogy ez sokszor mennyire csak egy üres udvariassági formula, a dokumentumokban meg írott malaszt? Elvégre az ENSZ nőjogi egyezménye, a is évtizedek óta a magyar jogrend része (1982. évi 10. törvény erejű rendelet), gyakorlati betartása viszont finoman szólva is részleges. A Peeters által nehezményezett „ellenőrzési rendszerek” is annyit érnek, hogy a magyar kormány egy az egyben figyelmen kívül hagyhatta a 2013-as időszaki CEDAW-ajánlásokat, 2016-ban pedig szemrebbenés nélkül gúnyolhatta a hozzánk látogató nőjogi szakértőt, Frances Raday-t.  Ha az ENSZ valóban olyan nagy hatalommal bírna, mint ahogyan Peeters felvázolja, akkor ezek nem történhettek volna meg következmények nélkül.

Ha valóban létezne egy nemi egyenlőséget pártoló, mindent átszövő globális konszenzus, akkor a ténylegesen jogvédő és ténylegesen civil szervezetek véleménye számítana a hazai törvényhozásban is, nem a kormányon kívül senkit sem védő Alapjogokért Központé.”

 

A teljes cikk a olvasható. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Emberéletekbe is kerülhet a nemek közti adatszakadék

március 17, 2020 - 23:11

Tavaly novemberben lemaradtam a elindulásáról. Többedmagammal, molinókkal, táblákkal felpakolva rohantam a látótávolságból már kikerült menet után, keresetlen szavakkal szidva – hogy mit? A patriarchális épülettervezést. Lemaradásom oka ugyanis a minden nő által jól ismert probléma volt: a rendszerint túl kevés számú női mosdó előtti hosszas, dühítő sorban állás.