• Käthe Kollwitz: Takácsfelkelés (1897)

Käthe Kollwitz német grafikus és szobrász (1867–1945)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Käthe Kollwitz német grafikus és szobrász (1867–1945)

július 07, 2020 - 21:40

1867. július 8-án született Königsbergben (ma: Kalinyingrád), ötödik gyerekként, Käthe Scmidt néven. Rajztehetsége korán megmutatkozott, édesapja végig támogatta művészi terveit. Festészetet Königsbergben, Berlinben és Münchenben, szobrászatot 1904-től a párizsi Julian Akadémián tanult.  1891-ben kötött házasságot az orvos Karl Kollwitzcal, akivel Berlinbe költöztek. Két fiuk született, Hans és Peter.

Élete során szoros kapcsolatba került a baloldali mozgalmakkal. Műveinek gyakori témái a parasztság, munkások, éhező, kiszolgáltatott emberek. Első nagy litográfiasorozatának címe: Takácsfelkelés. Ezt 1898-ban állították ki Berlinben, egy országos kiállításon, ott figyeltek fel rá. A zsűri díjat javasolt neki, de ezt II. Vilmos megtagadta tőle. Kollwitz később is szálka volt a hatalom szemében.

1909-ben kezdett szobrászattal foglalkozni. 1914-ben Peter nevű fia elesett az első világháborúban. Gyászát a "Szülők emlékműve" szoborban jelenítette meg, mely a roggeveldi katonatemetőben láthatók (két térdeplő alak szemben a katonasírokkal).

1945. április 22-én, a második világháború befejezése előtt pár nappal halt meg.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Sophie von La Roche német író (1731–1807)

december 25, 2017 - 22:08

A fiatal lányt apja tanította, többek között csillagászatra, matematikára, filozófiára és történelemre is. A Geschichte des Fräuleins von Sternheim című könyve 1771-ben jelent meg, és hazáján kívül komoly nemzetközi sikert is aratott. A Sturm und Drang hívei lelkesedtek érte, "azt a valamit érezték meg benne, amit igazában majd csak a „Werther" (1774) fogalmazott meg." (lásd Némedi Lajosné, Könyv és Könyvtár 1976). Néhány évvel később Pomona für Teutschlands Töchter címmel sikeres folyóiratot indított el.

Henriette Roland Holst holland költő, mozgalmár (1869–1952)

december 23, 2017 - 23:27
Henriette Roland Holst

Új, néha vad hangulatú versei gyakran megbotránkoztatták olvasóit. Marx műveit tanulmányozta, csatlakozott a szocialista párthoz, majd szakított velük és 1915-ben néhány társával megalapították a Revolutionair Socialistische Vereeniging-ot (forradalmi szocialista párt). Több verseskötete jelent meg, esszéket is publikált. A második világháború alatt komoly részt vállalt a holland ellenállási mozgalomban, a De Vonk és a De Vlam szerkesztője volt. Életének későbbi szakaszában lírájában vallásos elemek is megjelentek.

Galina Ulanova orosz balerina (1910–1998)

január 07, 2018 - 19:33

A XX. század legnagyobb táncosai között tartják számon. Szentpétervárott született, szintén balerina édesanyja és Agrippina Vaganova tanítványa volt. 1928-tól a Kirov Balett táncosa volt, 1944-ben a Bolsoj Szinház primabalerinája lett. Karizmatikus személyisége, remek előadókészsége kifogástalan technikával párosult, az orosz és a nemzetközi közönség és a kritikusok is egyaránt rajongtak érte. Számtalan elismerést kapott, pl. Anna Pavlova Prize (1958); Oscar Parcelli Prize (1988); a US Academy of Arts tiszteletbeli tagja. Stockholmban és Szentpéterváron szobrot állítottak tiszteletére.