A nő helye a csúcson van

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

A nő helye a csúcson van

október 01, 2019 - 01:52
A 19. szézadban sem jött be minden nőnek a "ház angyala" szerep.

Annie Smith Peck amerikai tanár, író, hegymászó

Annie Smith Peck jómódú családból származott, fivérei példáját követve a Brown University-re szeretett volna járni, de oda nőket nem vettek fel. 1872-ben elvégezte a tanítóképzőt és utána, bár szülei nem helyeselték, jelentkezett Ann Arborban a University of Michigan bölcsészkarára, 1878-ban diplomázott. 1881 és 1892 között a Purdue University latintanára volt, az első női egyetemi tanárok egyike.

Svájci utazása alatt fedezte fel a hegymászást, mely szenvedélyévé vált. Ő volt a harmadik nő, aki megmászta a Matterhornt, ráadásul megbotránkoztató módon nadrágban. Ez után Észak- és Dél-Amerika hegyei következtek.

Egyetemista korában ismerkedett meg a nőjogi mozgalommal. Peruban a Coropuna megmászásakor kitűzte a csúcsra a Joan of Arc Suffrage League "Votes for Women” feliratú zászlaját. Utolsó kalandja New Hampshire-ben a Mount Madison megmászása volt, 82 éves korában. Tagja volt a Royal Geographical Society-nek és a  Society of Woman Geographers-nek, alapító tagja az American Alpine Club-nak.

 

 

Az első űrsiklópilóta és -parancsnok nő: Eileen Collins

november 14, 2018 - 15:03

Az első nő, aki űrsikló pilótája és később parancsnoka is volt. Elmirában született, a Syracuse egyetemen matematikát és közgazdaságtant tanult, 1978-ban diplomázott. Ugyanabban az évben egyike volt annak a négy nőnek, akit felvettek a légierő oklahomai bázisának pilótaképzésére. Két évre rá a légierőnél ő volt az első női pilótaoktató. Tanulmányait az Air Force’s Institute of Technology-n folytatta, 1990-ben az első női tesztpilóták között végzett. Ugyanebben az évben elérte az ezredesi rangfokozatot és beválogatták az űrhajósjelöltek közé.

Margaret Mead antropológus (1901–1978)

november 30, 2017 - 15:01

1978-ban bekövetkezett halálakor ő volt a legjobban ismert antropológus a világon, sokan az ő műveiből vettek egyáltalán tudomást az antropológia létezéséről. A Columbia egyetemen doktorált, majd 1925-ben Szamoan serdülő lányok életét tanulmányozta. Erről írott könyve, a Coming of Age in Samoa bestseller lett, igen sok nyelvre lefordították. 1929-en férjével együtt Új Guineába mentek, ahol Margaret a gyerekek játékait és fantáziájukat, valamint a felnőtt társadalomba való beilleszkedésüket figyelte. Ő volt az első, aki az antropológiai terepmunkában fényképezőgépet használt.

Két évet töltött egy mamutfenyőn: Julia Butterfly Hill

október 31, 2009 - 08:50
Kb. 18 éves koromban olvastam Julia Butterfly Hillről először, az Elle-ben (igen, akkor még az Elle, és a Vogue nagyon fontos dolgokról is értekeztek, pl. nők helyzete itt-ott a világban, aktuális környezetvédelmi trendek, nagyvállalati stiklik, stb...), abban az időszakban, amikor Julia a kétéves fán ülését töltötte.
 

Az Egyesült Államok első fekete női jogásza: Charlotte E. Ray

január 13, 2018 - 20:23

New York City-ben született 1850-ben, apja lelkész, újságíró és elkötelezett abolicionista volt. Washingtonban az Institution for the Education of Colored Youth elvégzése után a Howard University tanítóképző karán kezdett tanítani. C.E. Ray néven – hogy ne derüljön ki női mivolta – sikerrel jelentkezett az egyetemi jogi karára, 1872-ben diplomázott. Amerikában ő volt a harmadik jogot végzett nő. Ugyanabban az évben ő volt az első nő, akit a District of Columbia ügyvédi kamarája felvett tagjai közé és ezzel jogosulttá vált praktizálni.

Takaróné Gáll Beatrix közgazdász (1894–1980)

május 08, 2019 - 02:00

Kiskunfélegyházán született 1894. december 30-án a család nyolcadik gyermekeként. Apját hatévesen elvesztette. Megözvegyült anyja minden gyerekét taníttatta. Beatrix a helyi római katolikus tanítóképzőben elemi iskolai tanítói oklevelet szerzett 1913-ban. Párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott, zongorázott és orgonált. 1914-ben beiratkozott a budapesti Erzsébet Nőiskolába. Miközben végig önfenntartó volt (templomban orgonált és énekkart vezetett), megszerezte a második pedagógusi diplomáját természettudományi szakon 1917-ben.

Polányi Laura (Striker Sándorné) történész, feminista (1882–1959) 

április 04, 2017 - 01:45

Híres család tagja: apja Polacsek Mihály vasútépítő mérnök, anyja az irodalmi szalonjáról ismert Wohl Cecília, testvérei Polányi Károly gazdaságtörténész (a Galilei Kör első elnöke, felesége ) és Polányi Mihály kémikus. Egyik unokatestvérük Szabó Ervin. 

Beatrice Hicks amerikai mérnök (1919–1979)

január 01, 2018 - 19:53

Az első nő, aki a Western Electric munkatársa lett, 1950-ben egyik alapítója és első elnöke volt a Society of Women Engineers-nek. Apja, a Newark Controls Company alapítója példáját követve már gyerekkorában elhatározta, hogy mérnök lesz, és a Newark College of Engineering vegyészmérnök szakán végzett l939-ben. 1942-től a Western Electric mérnöke lett, kvarckristály oszcillátorokat tervezett és tesztelt. Három évvel később, apja halála után felmondott és átment a Newark Controls Companyhoz, ahol először főmérnök, majd alelnök volt, végül 1955-ben a teljes irányítást megszerezte.

Betty Furness amerikai színész, riporter, fogyasztóvédelmi tanácsadó (1919–1994)

január 01, 2018 - 20:00

Fotómodellként kezdte, első megbízását 14 éves korában kapta, első filmszerepét két évvel később. Az elkövetkező években sok filmben játszott kisebb szerepeket. 1949-től a televízióban tűnt fel, reklámokban majd kereskedelmi műsorokban szerepelt. Ezzel indult új, sikeres karrierje. A The Today Show-ban adott tanácsokat a vásárlóknak, képviselte a fogyasztók érdekeit. 1964-ben aktívan részt vett Lyndon Johnson választási kampányában, az elnökké választott politikus különleges fogyasztóügyi tanácsadójának nevezte ki. 1973-ban a New York City's Department of Consumer Affairsbiztosa lett.

Aki elsőként felismerte a cisztás fibriózist: Dorothy H. Andersen

május 15, 2018 - 12:06

A Johns Hopkins Medical School hallgatója volt, 1926-ban végzett. Sebész szeretett volna lenni, de nőt egyetlen kórház sem fogadott el sebészeti rezidensnek. A Columbia egyetemen patológiából doktorált, majd egy New York-i gyerekkórház patológusa lett. Éveket töltött a cisztás fibrózis tanulmányozásával. Ugyancsak komoly eredményeket ért el a veleszületett szívrendellenességek tanulmányozásában. Tiszteletbeli tagja volt a American Academy of Pediatrics-nak és tiszteletbeli elnöke a National Cystic Fibrosis Research Foundation-nak.

Ferenczi Sári író, irodalomtörténész (1887–1952)

június 24, 2019 - 18:51

Kolozsváron született, a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán diplomázott. 1932-től 1936-ig Berlinben élt, ott jelentek meg első publikációi. Hazatérése után az Erzsébet Nőiskolában tanított franciát és magyart. 1944-ben antifasiszta magatartása miatt állásából elbocsátották, utána az OSZK könyvtárosa volt. Cikkeket, esszéket, elbeszéléseket, regényeket publikált,  A vörös daru című regényéért az MTA Péczely-díjával tüntették ki.