"Volt egyszer egy mesebolt" - Gazdag Erzsi költő

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

"Volt egyszer egy mesebolt" - Gazdag Erzsi költő

november 28, 2017 - 16:50
Számos ismert gyerekvers szerzője.

Budapesten született, Sárváron nevelkedett nagyanyjánál. Első versét tizenhárom évesen írta, kamaszkorában a polgári iskolában két színdarabját is bemutatták. Kőszegen érettségizett, rossz anyagi helyzete miatt egyetemi tanulmányai idején újságírásból, leckeadásokból, alkalmi munkákból tartotta fenn magát. 1961-től nyugdíjazásáig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársa volt. Első kötete 1938-ban jelent meg Üvegcsengő címmel. Remek ritmusérzékét elismerve Kodály Zoltán felkérte, hogy írjon szövegeket gyerekdalaihoz. Ő írta olyan ismert gyerekdalok szövegeit, mint „Egy kis malac, röf-röf-röf… Hull a hó, hull a hó mesebeli álom…" "Itt a farsang, áll a bál, keringőzik a kanál…” stb. 1978-ban József Attila díjat kapott.  1981-ben a Magyar Írók Szövetsége Nyugat-magyarországi Írócsoportja elnökévé választották. 

Néhány munkája: Mesebolt; Palika flótája; Hívogató; Egérlakta kis tarisznya; A megtalált Tündérország; Erdőn, mezőn...; Mézcsorgató; Biztató; Az utolsó szó jogán.

A közelmúltban a "Híres szombathelyi nők" sorozatban jelent meg életrajza. (Ez a sorozat mutatja be pl. a szombathelyi feminista mozgalmat és t is.) 


Gazdag Erzsi: Mesebolt

Volt egyszer egy mesebolt, 
abban minden mese volt:
fiókjában törpék ültek, 
vizilányok hegedűltek. 

Öreg anyók szőttek-fontak, 
apró manók táncot roptak. 
Lidérc ugrált az udvarban, 
kaszás pók varrt az ablakban. 

A lámpában ecet égett, 
az egylábú kettőt lépett, 
cégére egy tündér volt:
ilyen volt a mesebolt.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A szalonokból a nyomorba: Majthényi Flóra életútja (1837–1915)

december 04, 2018 - 23:36

1837. július 28-án születik Nyitranovákon (ma Szlovákia), nemesi családba. Hétéves, amikor apja a család anyagi helyzetének leromlása miatt öngyilkos lesz. Anyja nem hajlandó leadni a megszokott életszínvonalból, nem akarja az elszegényedést kifelé mutatni. A kislány körültekintő neveltetésével reméli biztosítani az előnyös kiházasítást és az anyagi helyzet helyreállítását. A kislány nyelveket tanul (anyja angol nevelőnőt fogad mellé) és a zenében is tehetséget mutat, komponál is. Sokat utaznak, bejárják Európát.

Kisfaludy Atala költő, író (1836–1911)  

június 07, 2019 - 22:49

Kötcsén született, régi nemesi család művelt, az irodalom és a művészetek iránt érdeklődő, több nyeven beszélő lánya. 1852-ben házasságot kötött Szalay Károly ügyvéddel, Kaposváron telepedtek le. Atala első verse a Hölgyfutárban jelent meg 1858-ban. Verseit és elbeszéléseit rendszeresen közölte többek között a Divatcsarnok, a Családi Kör, a Fővárosi Lapok, a Vasárnapi Ujság. 1861-ben egyik alapítója és tulajdonosa volt a Gyermekbarát című lapnak. 1878-ban beválasztották a Petőfi Társaságba. Egyik lánya, Szalay Fruzina is jónevű költő lett.  

Néhány munkája:

Szabóné Nogáll Janka író (1861–1924)

október 13, 2017 - 14:22

Gyulán született törvényszéki bíró lányaként, 1876-ban Nagyváradon szerzett tanítói oklevelet, de végül sosem tanított. 1878-ban jelent meg nyomtatásban első elbeszélése, írásait rendszeresen közölte a Fővárosi Lapok, a és a Magyar Népvilág. A Divat Szalon és a Háztartás című lapok szerkesztője volt. 1891-ben beválasztották a Petőfi Társaság tagjai közé.