Szilvásy Margit festő (1898–1977)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Szilvásy Margit festő (1898–1977)

november 28, 2017 - 16:08

Sajókazán született, Sárospatakon a népművészettel ismerkedett, majd 1938-ban elvégezte a budapesti Iparművészeti Iskolát. Többek között Domanovszky Endre, Lux Elek, Szőnyi István voltak a mesterei. Több csoportos kiállításon szerepelt, majd 1942-ben máramarosi és balatoni témájú képeiből a Műbarát Galéria megrendezte első egyéni kiállítását. A háború után európai tanulmányutat tett, finn, francia, olasz és angol mesterekkel ismerkedett meg, Helsinkiben, Orivesiben és Mentonban kiállítást is rendezett. Tájképek, csendéletek mellett sikeres portréfestő is volt. Több egyéni kiállítása mellett rendszeresen szerepelt csoportos tárlatokon. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Róna Emy grafikus (1904–1988)

december 16, 2009 - 21:16
Róna Emy vőlegényével, Deckmann Gyula tisztviselővel (1929, Színházi Élet)

Az Iparrajziskolában Vesztróczy Manónál, majd Párizsban a Colarossi-iskolában tanult. Alkotói pályáját 1921-ben kezdte a Színházi Élet szerkesztőségében. Az Új Művészek Egyesületének tagja volt, melynek kiállításain rendszeresen szerepelt. 1925-ben testvérével, Róna Klárával volt közös kiállítása Párizsban, Ady, Baudelaire és Verlaine verseihez készült illusztrációit mutatta be. 1926-tól 1928-ig Párizsban élt, egy szatirikus lap munkatársa volt, egyben tovább képezte magát. 

Indiai–magyar rapszódia - Amrita Sher-Gil élete

február 09, 2015 - 18:14

Budapesten a Szilágyi Dezső téren, a Pecz Samu-féle református téglatemplommal szemben áll egy régi belvárosi bérház. Sorban, a többi között. A 4-es számot viseli. Nincs is benne semmi izgalmas. Magas, több szintes építmény, lakásokkal és irodákkal zsúfolt. Ha közelebb megyünk hozzá, máris sejtelmesebbé lesz. Rendezett ugyan, de itt-ott azért omlik róla a vakolat. Egy-két repedést, szúrágott ablaktáblát is látunk, és őriz magában valamit, hiszen emléktáblák vannak rajta – nem is akárkiké. Az egyik tanúsága szerint Bartók Béla élt itt a XX. század első felében, mielőtt a II.

Forgács Hann Erzsébet szobrász, festő, grafikus (1897–1954)

április 03, 2018 - 17:22

Budapesten született, a Pázmány Péter Tudományegyetemen filozófiát és művészettörténetet hallgatott. 1925-től  Kisfaludi Strobl Zsigmond volt a mestere. 1927-ben Párizsba ment, ahol az Académie des Beaux-Arts tanulója volt, ott volt első kiállítása is a Salonban. Egyik alapító tagja volt az Európai iskolának. A harmincas években az ún. „harmadik szobrásznemzedék” tagjaként tartották számon. Munkáival rendszeresen szerepelt a KUT (Képzőművészek Új Társasága) kiállításain, hazai és külföldi galériákban, több egyéni kiállítása is volt.