Szülei – a korszellemtől eltérően – hét gyerekük nevelésekor  a lányokkal és a fiúkkal egyformán bántak.  Az egyetem elvégzése után a közigazgatásban kezdett dolgozni. Emlékiratában megemlíti, hogy hamarosan vezető pozíciót kapott, de fizetését nem emelték, mert nem kereshetett többet, mint férfi beosztottjai. 1929-től egyik vezetője volt az Accion Feminista Dominicana szervezetnek. 1950-től volt hazája képviselője az ENSZ-ben, az Inter-American Commission on Women alelnöke majd elnöke volt. Fontos szerepe volt a Convention on the Political Rights of Women létrejöttében. A United Nations Commission on the Status of Women alelnöke, majd 1953-tól elnöke volt. A Fundación Bernardino alapítvány létrehozásával biztosította, hogy a nőkért végzett munkája halála után folytatódjon.