India első bírónője: Anna Chandy indiai jogász, feminista (1905–1996)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

India első bírónője: Anna Chandy indiai jogász, feminista (1905–1996)

május 02, 2017 - 21:24
Az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak.

Az elsőgenerációs feministák egyike, az első női bíró Indiában és az első nő, akit a legfelsőbb bíróság tagjai közé választottak. 1926-ban diplomázott, Kerala államban ő volt az első jogot végzett nő. Ügyvédként dolgozott, főleg nőket képviselt. Alapítója és szerkesztője volt a Shrimati című nőjogi lapnak. 1932-ben kapta meg bírói kinevezését, 1948-tól kerületi bíró volt, 1959-ben a keralai legfelsőbb bíróság tagja lett. Nyugdíjbavonulása után a Law Commission of India tagjaként munkálkodott. 1973-ban  Atmakatha  címmel adta ki visszaemlékezéseit.    

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Clara González de Behringer panamai jogász, feminista (1900–1990)

augusztus 29, 2017 - 20:56

Az első panamai és az első latin-amerikai nő, aki jogi doktorátust szerzett. 1918-ban elvégezte a tanárképzőt, a következő évben kezdte jogi tanulmányait az Escuela Nacional de Derecho-n. 1922-ben diplomázott, szakdolgozatának témája La Mujer ante el Derecho Panameno (nők a a panamai jogban) volt. Diplomája ellenére jogászként az érvényes törvény miatt nem dolgozhatott. 1924-ben alapító tagja volt a Partido Nacional Feminista-nak (nemzeti feminista párt). Létrehozták az Escuela de Cultura Femenina-t, ahol nők szociológiát, politikatudományt, történelmet tanulhattak.

Helen Gregory MacGill kanadai jogász, újságíró, feminista (1864–1947) 

január 01, 2017 - 18:10

Torontoban a Trinity College egyetlen női hallgatója volt, 1889-ben diplomázott. A Cosmopolitan című lap munkatársaként beutazta egész Kanadát. Családjával Vancouverben telepedtek le, 1917-ben az első nő volt, aki Brit Kolumbiában (Kanadában harmadikként) bírói kinevezést kapott, 23 évig töltötte be ezt a posztot. A fiatalkorúak bírósága az ő kezdeményezésére jött létre.

Emily Murphy kanadai író, feminista (1868–1933)

március 25, 2017 - 00:42

A nőjogi aktivista csoport, a Famous Five (híres ötös) egyik tagja (a többiek: , Nellie McClung, Louise McKinney, Irene Parlby). Az első békebíró nemcsak Kanadában, de a brit birodalomban is. A bíróságon első munkanapján egy ügyvéd tiltakozást jelentett be, mivel a nők – az érvényes törvények szerint – nem jogi személyek.