Gina Krog norvég tanár, feminista (1847–1916)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Gina Krog norvég tanár, feminista (1847–1916)

december 27, 2016 - 20:29

A norvég nőmozgalom úttörője, egész életében a nők egyenjogúságáért, szavazati jogáért, tanuláshoz való jogáért dolgozott. 1880-ban Angliában került kapcsolatba a szüfrazsett mozgalommal, hazatérése után több cikket írt a témában. 1884-ben egyik alapítója volt a Kvinnesaksforening-nak (norvég nőjogi egyesület), a következő évben létrehozta a Kvinnestemmerettsforeningen egyesületet (norvég szüfrazsett egyesület). 1904-ben alapító tagja volt a Norske Kvinners Nasjonalrad-nak (norvég nők nemzeti tanácsa). Megalakulásától tagja volt az International Woman Suffrage Alliance-nak (nemzetközi szüfrazsett nőszövetség). 1910 novemberében a meghívására Magyarországon is járt. Ő volt az első nő hazájában, aki hivatalos állami temetést kapott, melyen részt vett a miniszterelnök, az államelnök és a legfelsőbb bíróság elnöke is. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Elise Ottesen-Jensen (Ottar) norvég feminista, anarchista, újságíró (1886–1973)

május 20, 2015 - 19:43
Elise Ottesen-Jensen (Ottar)

Norvégiában született 1886. január 2-án, férjhezmenetele után Svédországban élt.

A Sveriges Arbetares Centralorganisation (Svéd munkások központi szervezete) anarchista egyesületének tagja.

Fontos feladatnak tartotta, hogy a nők tisztában legyenek jogaikkal, értsék és ismerjék meg saját testükeket, szexualitásukat. Kezdeben az Arbetaren (A munkás) című lapban válaszolt a nők kérdéseire, majd saját újságot indított Vi Kvinnor (Mi nők) címmel.

Marie Stritt német feminista (1855–1928)

április 04, 2017 - 02:00

A német női választójogi mozgalom vezető alakja, a Bund Deutscher Frauenvereine (1899–1910), a Deutschen Verbandes für Frauenstimmrecht (1913-1919) és az International Women's Suffrage Alliance  (1913–1920) elnöke volt. Segesváron született, apja ügyvéd, anyja művelt, a nők helyzete iránt érdeklődő ember volt. 1873-tól Bécsben színiiskolába járt, majd házasságot kötött egy operaénekessel. 1889-től Drezdában élt, ott kapcsolódott be a nőmozgalomba, szinpadi gyakorlata remek szónokká tette. Sokat publikált, több nemzetközi konferencián képviselte hazáját. 1913-ban Magyarországon is járt. 

Carrie Chapman Catt amerikai feminista (1859–1947)

május 24, 2016 - 11:04

A wisconsini Riponban született Carrie Clinton Lane néven. Apja csak nehezen engedte, hogy felsőfokú tanulmányokat folytasson. Végül, részben saját finanszírozással, az Iowa State College-re került, ahol csatlakozott a Crescent Literary Society diákkörhöz. Nem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a szervezet gyűlésein csak férfi hallgatók szólalhatnak fel - kiállása a szabályzat megváltoztatását eredményezte.