Légrády Erzsébet, az első magyar nő, aki gyógyszerészdoktori címet szerzett (1874–1959)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Légrády Erzsébet, az első magyar nő, aki gyógyszerészdoktori címet szerzett (1874–1959)

december 27, 2016 - 17:05

A XX. század fordulóján leánygimnáziumok még nem léteztek, ezért a által 1869-ben alapított felső leányiskolában fejezte be tanulmányait, utána a Markó utcai fiúgimnáziumban tette le az érettségi vizsgát. Magister pharmaciae oklevelét 1905-ben szerezte meg a budapesti egyetemen, gyógyszerészdoktori képesítést 1906-ban kapott. Részt vett a hágai XI. Nemzetközi Gyógyszerész Kongresszuson - valószínűleg ő az első női tudós, aki Magyarországot nemzetközi tudományos konferencián képviselte, ráadásul rögtön egy nagy feltűnést keltő témában, mert a magyarországi női gyógyszerészekről beszélt. Az élményről novellát írt  a Gyógyszerészi Hetilapban. Harcolt a tudományos pályákon, az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületének alapító tagja. Budapesten a Király u. 86. sz. alatti patika tulajdonosa volt. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság alapító tagja, a Jakabházy-érem tulajdonosa volt. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Glücklich Vilma (1872–1927) tanár, a feminista mozgalom egyik vezetője

június 27, 2014 - 11:28

Vágújhelyen született 1872. augusztus 9-én. Tanítónőként végzett, majd Fiuméba rendelték tanítani. (Abban az időben központilag határozták meg a közelkalmazottak állomáshelyét.) Egyik kolléganője az első magyar szerkesztőnő, lánya, Szegfi Emília volt.  

Elizabeth Blackwell angol orvos (1821–1910)

május 25, 2015 - 21:28

Az első nő, aki az Egyesült Államokban orvosi diplomát kapott, és az első nő, aki az Egyesült Királyság orvosregiszterében szerepel.

Bristolban született, a család később az Egyesült Államokba emigrált. Elizabeth orvos szeretett volna lenni, jelentkezését 29 egyetem utasította vissza, míg végül a Geneva College befogadta. 1849-ben diplomázott, a diplomaosztáson rengeteg nő jelent meg tiszteletére.

Ezután Párizsba ment, ahol nőgyógyászati tanulmányokat folytatott.