A klímaváltozás és a nők elleni erőszak növekedése közötti kapcsolatot mutatták ki

Olvasási idő
2perc
Eddig olvastam

A klímaváltozás és a nők elleni erőszak növekedése közötti kapcsolatot mutatták ki

február 17, 2020 - 20:32
Ahogy pusztul tovább a természet, úgy nőhet a nők elleni erőszak mértéke is a világban.

Nőkkel szembeni erőszak és a klímaváltozás

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) főtitkára, Grethel Aguilar szerint a természet pusztulása ma már olyan mértékben hat ki az életünkre, hogy azt lehetetlen többé figyelmen kívül hagyni, az élelmezéstől a munkahelyeken át a biztonsági kérdésekig nagyon sok területen meghatározóvá vált. Egy most megjelent kutatásuk pedig ráirányítja a figyelmet arra a sokáig alulkezelt kérdésre, hogy a természetnek okozott károk hogyan vezethetnek a nők elleni erőszak növekedéséhez - olvasható a 444.hu Ahogy pusztul tovább a természet, úgy nőhet a nők elleni erőszak mértéke is a világban című cikkében.

A kutatásban több mint ezer forrás alapján írtak arról az IUCN  szakemberei, hogy közvetlen összefüggés figyelhető meg a környezet növeklő romlása és a nemi alapú erőszak terjedése között. A kutatók szerint a nemi alapú erőszakot elsősorban a fennálló privilégiumok és az erőforrások és társadalmi szerepek felett uralkodó hatalmi egyenlőtlenségek megerősítésére használják. 

Ilyen esetre példa, amikor a szűkös erőforrások következtében halászok például csak szexért cserébe hajlandóak halat eladni a nőknek, ami a kutatás szerint Afrika keleti és déli részén is megfigyelt jelenség. És ahogy a klímaváltozás következtében egyes természeti erőforrások egyre szűkösebbé válnak, a nőknek és lányoknak egyre többet kell majd gyalogolniuk, hogy élelmiszert, vizet vagy tűzelőt gyűjtsenek, ami szintén megnövelni az ellenük elkövetett támadások lehetőségét. 

A kutatás egyben megvizsgálta a nemi alapú erőszak és a természet ellen elkövetett bűncselekmények közötti kapcsolatot, olyan eseteket vizsgálva, mint az illegális nyersanyag-kitermelés vagy a orvvadászat. És azt találták, hogy a kényszermunka alkalmazását, illetve az emberkereskedelmet gyakran használják arra, hogy hasonló bűncselekményeket kövessenek el, illetve kizsákmányoljanak helyi közösségeket. A kutatásban részletesen is bemutatják, hogy hogyan kényszerítenek nőket prostitucióra egyes dél-amerikai illegális bánya környékén, illetve hogy Dél-Kelet-Ázsiában az illegális halászati tevékenységet hogyan kíséri a szexuális erőszak és a gyerekmunka alkalmazása, vagy hogy Afrika egyes részein hogy jár együtt az illegális fakitermelés és a szexuális kizsákmányolása a közelben élő nőknek. 

A jelentés arra is kitér, hogy a szexuális erőszak egyre gyakrabban alkalmazott fegyver a környezetvédő és emberi jogi aktivistákkal szemben. A kutatók szerint az aktivisták elleni erőszak eleve terjed világszerte, de a nőkkel szemben hatványozottan. A jelentés szerint ennek az erőszaknak a célja lehet az is, hogy ezáltal aláássák a nők hitelességét a helyi közösségek előtt, illetve megtörjék a hatalmukat.

Jenny Springer, az IUCN globális jogvédelmi programjának igazgatója szerint

a természet elleni bűncselekmények pusztítják az ökoszisztémákat, de mellette gyakran a nők és a helyi, elszigetelt közösségek elleni erőszak új formáit is magukkal hozzák.

Mint mondta, számos őslakos nőnek kell szembe néznie a nemi alapú erőszakkal, csak azért, mert a közösségeik szeretnék megvédeni a területeiket és a természeti erőforrásaikat az illegális kitermelőkkel szemben.  

A teljes kutatás az IUCN honlapjáról érhető el angol nyelven

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére

szeptember 23, 2009 - 22:19

A NANE és a PATENT Egyesület közös demonstrációt szervez október 11-ére, vasárnapra, Budapesten. A demonstráció célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a családon belüli erőszak köztünk van, és az elkövetők elleni fellépés közös felelősségünk.

MEGHÍVÓ - NANE

október 08, 2009 - 08:50

A NANE Egyesület és a PATENT Egyesület a rendőrséggel együttműködve közös akciót szervez, mellyel arra buzdítja a lakosságot, hogy lépjenek fel a párkapcsolaton belüli és a családon belüli erőszak ellen, álljanak ki az áldozatok mellett és ítéljék el a bántalmazók tetteit.

"A szeretet nem érzés, hanem viselkedés"

november 21, 2009 - 10:35

A könyvajánló, melyet Susan Forward idézetével vezettem be, a NANÉtól érkezett.

Dina McMillan: De hiszen azt mondja, hogy szeret!
Vagy csak uralkodni akar?

Ez a könyv nem szokványos önsegítô kiadvány. A legtöbb írás, amely rossz kapcsolatban élô nôknek szól, akkor akar segíteni, amikor már túl késô. Akkor, amikor a nô már érzelmileg, anyagilag és praktikus dolgokban is függ a neki fájdalmat okozó férfitól, alacsony az önértékelése, és hozzászokott ahhoz, hogy a párja szabja meg, mit csináljon.