Demonstrációnk a hatékony áldozatvédelemért, 2019. szept. 14. - médiavisszhang

Olvasási idő
11perc
Eddig olvastam

Demonstrációnk a hatékony áldozatvédelemért, 2019. szept. 14. - médiavisszhang

szeptember 16, 2019 - 22:39

Fotó: Szegedi Éva, szmo.hu

"Döbbenetesen kevesen voltak a bántalmazás és családon belüli erőszak ellen tartott szombati demonstráción, amely az aktivistáknak köszönhetően igen látványosra sikerült. Mintha holttestek hevernének a Parlament épülete mellett. Fekete lepellel letakart testeket látunk, rajtuk vagy mellettük virágcsokor. Gyászzene szól. Olyan zene, amilyeneket temetéseken hallhatunk. Körben emberek állnak némán, táblákkal, zászlókkal a kezükben. Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak miatt. Őket jelképezik a fekete lepellel takart testek.

Augusztusban egy férfi megölte a 4 éves kislányát és a párját, majd magával is végzett. Tatán egy férfi megölte a feleségét. Andornaktályán egy férfi megölte a kislányát és volt feleségét, majd öngyilkos lett. A három eset két héten belül zajlott le, és mindegyikben közös elem a nő bántalmazása. Emiatt vonultak utcára az aktivisták szeptember 14-én. (...) 

A szombati demonstráció célja pontosan az volt, hogy a figyelemfelhívó akció rövid legyen, egyrészt azért, mert a lényeget ennyiben is el lehet mondani, másrészt azért, mert az esemény fő szervezője, Antoni Rita nem szerette volna, ha az aktivistáknak túl sokáig kellett volna feküdniük. Ám a szervezők több résztvevőt vártak erre az alkalomra. Ma még nem demonstrálnak nők tömegei az erőszak ellen.

Úgy gondolom, ha a téma nagyobb tömeget tudna kihozni az utcára, erősebb nyomást tudnánk gyakorolni a döntéshozókra. De azt is meg kell jegyeznem, hogy egy felelős politikusnak nem az alapján kellene döntenie arról, hogy megvédi-e a kiszolgáltatottakat, hogy éppen hány ezer ember akarja betörni a Parlament kapuját. Hanem szakmai szempontok szerint kellene átlátnia a helyzetet" - mondta Antoni Rita.

Betlen Anna közgazdász, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség munkatársa úgy véli, azért is volt fontos a demonstráció mert rámutat arra, hogy hol, mely pontokon diszfunkcionális a rendszer, ha bántalmazásról van szó. A családon belüli erőszak esetében nem mennek ki minden esetben a rendőrök, ha a bántalmazott nő hívja őket, ha a nők bemennek feljelentést tenni, nem minden esetben veszik be a feljelentést.Ha mégis felveszik a bejelentést, akkor előfordul, hogy igyekeznek csökkenteni annak a súlyát és jelentőségét, ami bekerül a szövegbe. És ha megkezdődik az eljárás, akkor gyakran lassú, nem a probléma súlyához igazodó módon járna el a bántalmazott ügyében.

A családon belüli erőszak ügyében mostanra a teljes ellátórendszer diszfunkcionálissá vált; sem a gyermekjóléti szolgálatok, sem a gyámhivatalok nem állnak a helyzet magaslatán.

 

A családon belüli erőszak elleni fellépés nemzeti érdek. Egy felelős, családbarát kormánynak kötelessége az anyákat és a gyerekeket megvédeni - áll a Nőkért Egyesület demonstrációs felhívásában, amellyel az erőszak elleni demonstrációra hívtak mindenkit. Két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak következtében. Ezek a gyilkosságok nem "sajnálatos tragédiák", hanem kellő szakmai ismeretek birtokában, megfelelő időben történő beavatkozással és kellő politikai akarat mellett megelőzhetők - írják a felhívásban.    A szervezők átfogó áldozatvédelmi stratégiát akarnak a családon belüli erőszak ellen.  Követelik továbbá,

hogy a rendőrök kapjanak szakmai képzést a családon belüli erőszak felismerésére és kezelésére. A rendőrség ne az áldozatokat szólítsa meg az üzeneteiben (ne őket tegye felelőssé), hanem az elkövetőket!

a távoltartási törvény felülvizsgálatát, szigorítását és érdemi betartatását.

az áldozatok hatékony és gyors védelmét szolgáló intézkedésrendszer bevezetését, és a menedékházak kapcitásbővítését.

A Kossuth térre hirdetett demonstráción nagyjából százan vettek részt.

 

A családon belüli erőszak hatósági kezelésének fejlesztése érdekében tartottak tüntetést szombaton a budapesti Kossuth téren, a parlament épülete előtt.

A többek között a Nőkért Egyesület által szervezett demonstrációt azután tartották, hogy két héten belül három nő és két gyerek halt meg Magyarországon családon belüli erőszak következtében.

Az érdekvédők szerint ezek a gyilkosságok nem "sajnálatos tragédiák", hanem kellő szakmai ismeretek birtokában, megfelelő időben történő beavatkozással és kellő politikai akarat mellett megelőzhető események.

 

A megölt nők már nem fognak szülni – ezzel az erős felütéssel üzentek a magát családbarátnak nevező kormánynak jogvédő szervetek amiatt, hogy Magyarországon a családon belüli erőszakot nem veszik elég komolyan a hatóságok, avagy

családot nem csak alapítani kell, hanem egészségben, biztonságban tartani is.

A Nőkért Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a SzabadNem Blog szombat délután közös demonstrációt tartott a Kossuth téren, performanszuk során pedig nőket takartak le, utalva a számos halálos áldozatra.

 

Szombaton tüntetés volt a Kossuth téren, bár az arra járó turistáknak inkább tűnhetett köztéri performansznak a dolog, amit úgy száz néző követett illedelmes csöndben. Jöttek is ragyogó arccal, boldogan fotózni, videózni, ujjongva, hogy valami helyi művészeti különlegességbe botlottak a napsütötte Kossuth téren, még csellisták is zenéltek. Pedig a A megölt nők már nem fognak szülni címmel tartott demonstráció témája az volt, hogy miért hal meg még mindig hetente legalább egy nő Magyarországon, a célja pedig, hogy a mindenkori magyar kormányt cselekvésre kényszerítse. Miközben a jelenlevők számában kissé bizonyára csalódott szervezők is jól tudták, hogy ez így nem fog menni. Naná, hogy tudják, akad, aki ezt csinálja harminc éve. Szélmalomharcot folytat a magyar nők alapvető emberi jogaiért, cserébe olykor „lefeminácizzák”, újabban „legenderezik”, mintha az is egy jelző volna.

Magyarországon a rendszerváltás óta folyamatosan beszélnek az ügyről a különféle szakmai szervezetek, ehhez képest csak kismértékű elmozdulás történt, és jobbára az is megmaradt a közbeszéd szintjén.

Bár ez nem teljesen igaz; egy 2003-as országgyűlési határozat a családon belüli erőszak megelőzésére és hatékony kezelésére irányuló nemzeti stratégia kialakításáról gyakorlatilag ugyanazt fogalmazta meg, mint a nők és gyermekek elleni erőszak megfékezésére és megelőzésére létrehozott Isztambuli Egyezmény, amelyet a magyar kormány 2014-ben írt alá.

Nem tudom, emlékszik-e még valaki arra a jelenetre, amikor a magyar parlamentben – talán ‘92-93 környékén – először elhangzott a „családon belüli erőszak” kifejezés, és erre olyan, térdcsapkodva röfögős hahotaroham lett úrrá a derék honatyákon, hogy a könnyük is kicsordult. Olyan régen volt, hogy forrást sem igen találok hozzá, de élesen bennem él az eset, már csak azért is, mert anyám minden adandó alkalommal felidézte az elmúlt harminc évben, amikor a hírekben brutálisan bántalmazott, vagy a legrosszabb esetben – és a hírekbe, hacsak nem közismert az áldozat, vagy az elkövető, többnyire már csak ezek kerülnek be – megölt nőkről esett szó.

Családon belüli vs. kapcsolati erőszak

Ezen parlamenti közjáték után bő évtizeddel, 2004 áprilisában, a 45/2003-as, fent említett országgyűlési határozat törvénytervezete kapcsán Harrach Péter a következőket találta mondani: 

„Hadd kezdjem a problémáimat a megnevezéssel, a fogalommal; családon belüli erőszakról szól ez a törvénytervezet. […] tartalma jogi problémákat vet fel, a kifejezés viszont kommunikációs kérdés. […] Számunkra a család kifejezés pozitív tartalmat hordozó szó, ez az összefüggés viszont, azt hiszem, negatív színben tünteti fel a családot, bár nem ez a szándéka.”

Ez a gondolatmenet volt a meghatározó akkor is, amikor a családon belüli erőszakot kapcsolatira keresztelték át pár éve, amikor végül megszületett a törvény. A törvény, ami 2012 óta itt van, létezik. Amire nemzetközi és belföldi fórumokon egyaránt hivatkozni lehet. Épp csak elvétve hallani olyan esetről, amikor valakit az ebben foglaltak alapján, a kapcsolati erőszak tényállás megvalósítása miatt vettek őrizetbe, ne adj’ isten ítéltek el.

2004 óta kormányok jöttek és mentek, de továbbra is nagyjából ezen a szinten folyik a kommunikációs pingpong, bár kerültek bele új, pikáns elemek. A lényegében azonos tartalmú, a magyar kormány által 2014-ben aláírt Isztambuli Egyezmény ratifikálását (törvényi szintre emelését) az abban megfogalmazott, szexuális kisebbségek jogaira kitérő passzusok kapcsán a gender (társadalmi nem) kifejezés minden irányú kiforgatásával söprik le az asztalról évek óta.

Erre tromfolt rá a közelmúltban az egyezményt és az ügyet teljes egészében politikai hisztinek minősítő igazságügyi miniszter, mondván, hogy a magyar kormány mindent megtesz a családon belüli erőszak ellen, a magyar nők pedig köszönik, jól vannak, még a munka és a család között sem kell választaniuk. (...)

a nők átlagosan harmincöt (35) verést szenvednek el, mielőtt segítségért fordulnának, ekkor pedig átlagosan öt-tizenkét intézménynél, szervezetnél, hatóságnál kérnek segítséget az erőszak megállítására, mielőtt hatékony segítséget kapnak vagy megölik őket és/vagy a gyerekeiket.

Az, hogy mindeközben akár az is előfordulhat, hogy őket büntetik meg, mert akadályozzák a bántalmazót a kapcsolattartásban a közös gyerekkel vagy gyerekekkel, tény. Az is tény, hogy sokszor éppen ez a rendszerhiba segíti a bántalmazót abban, hogy az áldozata nyomára bukkanjon, ahogy olyan is előfordul, hogy a távoltartó határozat hatálya alatt következik be a gyilkosság. (...) 

A tüntetés meglehetősen provokatív elnevezésével bevallom, hogy személy szerint nem értettem egyet, bár tény, hogy ezt nem jeleztem, amikor módom lett volna rá. Egyrészt értem az iróniát, sőt, a keserű tehetetlenséget is, ami szülte, és az a magánügyem, hogy az ízlésemnek sok, ízlésről nem vitatkozunk. Másrészt viszont, amiért mégis szólnom kellett volna, csak aztán már késő lett, az az, hogy

van az úgy, hogy a golyó nem oda csapódik, ahova szánták. Kötve hiszem, hogy betalált volna ott, ahol nagy szükség lenne rá, sőt, bizonyára lepattant a cinizmus áthatolhatatlan pajzsáról, efelől nincs kétségem. 

Miközben tudom, mert többen megírták, elmondták nekem, hogy a címadás olyanokat bántott meg, akiket nem kell meggyőzni. Anyákat, akikben a gondolatra is megfagy a vér, miközben pontosan ismerik a számokat ők is. Épp azért.

Remélem, az idézett bekezdés segít elhelyezni a talán nem túl szerencsés címet, ahogy azt is nagyon remélem, hogy legközelebb nem csak százan leszünk, amikor valaki veszi a fáradságot és a nyakába a szervezést, hogy megteremtse a lehetőséget mindannyiunknak, hogy hallassuk a hangunkat. Addig is, tegyük meg. 

Tegyük meg, hogy nem hagyjuk szó nélkül, amikor egy politikus cinikusan eltagadja még az ország saját statisztikáit is.

Tegyük meg, hogy nem az áldozatot hibáztatjuk, és rápirítunk arra, aki így cselekszik.

Tegyük meg, hogy megkérdezzük ahol, és amilyen hangosan csak tudjuk: ?

 

A résztvevők nagy többsége nő, jellemzően a fiatalabb korosztályból, de azért akad néhány férfi is. „Szeretnék jelzést adni, hogy tenni kell valamit” – mondja egyikük. Úgy gondolja, hogy a párkapcsolati és a családon belül erőszak meglehetősen elterjedt hazánkban. Konkrét bántalmazásról nem tud a saját közegéből, inkább csak abba a ténybe ütközik bele minduntalan, hogy az emberek nem veszik komolyan az effajta erőszakot, sőt, képesek viccet csinálni belőle. 

A munkahelyemen a kollégák azzal humorizáltak, hogy ha valakit nem enged el a felesége este inni, akkor meg kell verni. Ez szörnyű.

A fiú mellett álló lány egyetértően bólogat. Ő az áldozatok tehetetlen helyzetére hívja fel a figyelmet. „Sokan félnek beszélni arról, hogy bajban vannak. Azt tapasztalják, hogy a hatóságok nem intézkednek, nem jönnek ki. Olyan rendszerre lenne szükség, amelyben az áldozatok mernek segítségért folyamodni.” Egy háromgyerekes édesanya annyira elkötelezett az ügy mellett, hogy egy év körüli kisfia sem akadályozta meg abban, hogy itt legyen. A baba épp aludni készül a hordozókendőben.

Úgy érzem, ha áttételesen is, de mindannyiunkat érint a téma, hiszen mindenkinek fontos, hogy a nők, a gyerekek, a családok biztonságban legyenek. Remélem, mire a gyerekeim felnőnek, addigra változnak a dolgok. Én úgy nevelem őket, hogy ne tűrjék, ha valaki a jogaikat semmibe véve lép fel velük szemben. És azt se tűrjék el, ha ezt mással teszik.

Dr. Spronz Júlia a Patent Egyesület jogásza. A szervezet munkatársai kifejezetten a családon belüli, párkapcsolati, nőket és gyerekeket ért bántalmazások esetén tesznek meg minden tőlük telhetőt, hogy az áldozatok jogsegélyhez jussanak. Tapasztalata szerint csak bizonyos területeken történt előrelépés.

Az áldozatok sokkal tudatosabbak, sokkal előbb felismerik, hogy bántalmazó kapcsolatban élnek. Internetes közösségekben tudnak sorstársakkal beszélgetni. De ha segítségért fordulnak a hatóságokhoz, még mindig nem kapnak valódi, hatékony megoldást a problémáikra.”

Részeredmények vannak jogi területen is, a különböző nőjogi szervezetek munkássága nyomán került be például a magyar igazságszolgáltatásba 2008-ban a zaklatás, 2009-ben pedig a megelőző távoltartás fogalma. Az ideális állapotig azonban még hosszú az út. „A jelenlegi joggyakorlat rossz – ismerteti a helyzetet a Patent Egyesület jogásza. – Nincs kifejezetten párkapcsolati erőszakra megírt jogszabály. De ami van, még azt is rosszul alkalmazzák. Rossz a jogi keretrendszer, és ehhez társul az ezt is rosszul alkalmazó jogi apparátus. Erre jön rá a társadalmi-politikai háttér, ami korántsem kedvező.”

A jelentős előrelépéshez vagy felülről jövő politikai akarat kellene, vagy alulról jövő nyomás. Spronz Júlia szerint probléma, hogy igazi társadalmi nyomás nincs a jogalkotókon.

Ennek a mostani megmozdulásnak is az a célja, hogy az életüket vesztett áldozatok emléke ne elszálljon a széllel, hanem változások történjenek. Az érintett szervezetek nézzenek magukba. A döntéshozók rázzák meg magukat! Nem lehetséges, hogy ennyien meghalnak, és nem történik semmi! Rendszerhiba van, és változások kellenek. Erre szeretnénk felhívni a figyelmet.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Tóth Katalin a pápai gyilkosságról a Mokkában

június 03, 2015 - 00:00

"Halálos női sikolyok törték meg a pápai belváros csendjét vasárnap kora délután. Úgy tudni, percek múltán egy férfi rohant a közelben fekvő rendőrkapitányság épületéhez, siessenek, mert valakit késelnek a Március 15. téren. Nem sokkal később szinte egy időben érkeztek a helyszínre a szirénázó mentőautók, illetve a rendőrség gépkocsijai.

A református templom előtti parkban egy „ezer sebből vérző", fekvő nőt találtak. Az orvosok már nem tudtak segíteni rajta, a helyszínen elhunyt.

Angyalhír 2016 - médiavisszhang

július 21, 2016 - 00:52

"Barbara és az Angyalhír csapata szerint a tavalyi séta óta sokkal többen mernek segítséget kérni. Az emléksétát a Nőkért Egyesület, a Patent Egyesület, az Újrakezdés csoport és a NANE Egyesület is támogatja. Az információ rengeteg emberhez eljut, egyre többen bátran kiállnak magukért. A séta alkalmat ad arra, hogy sorstársak találkozzanak. Barbara pedig – amíg van hozzá energiája –, minden évben megszervezi." - mi pedig minden évben ott leszünk mellette!