Lucretia Crocker tanár (1829–1886)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Lucretia Crocker tanár (1829–1886)

december 25, 2017 - 21:51

A Mann's Antioch College matematika és csillagászat tanára, az első nők között volt, akiket a bostoni iskolák tanfelügyelői testületébe beválasztottak. Kiemelt feladatnak tartotta a természettudományi tárgyak oktatását, jól felkészült tanárokkal és a lehető legjobb eszközökkel. Elkötelezett híve volt a "természet tanulmányozása" mozgalomnak, amely könyvek bújása helyett a természet közvetlen megfigyelését helyezte előtérbe.

1873 és '76 között az Anna Eliot Ticknor által alapított, önálló otthoni tanulást segítő Society to Encourage Studies at Home társaság (vagy ahogy nevezték még, a "néma egyetem") természettudományi tagozatának elnöke volt. A társaság munkájában elsősorban nők vettek részt, és levelezés útján tanították egymást, ezzel pótolva a nők elől nagyrészt elzárt hivatalos oktatást. Az első levelező oktatók közt Crocker mellett ott volt , a Radcliffe College elnöke is. Crocker dolgozott a süketnémák iskoláinak tantervét kidolgozók végrehajtó bizottságában is. 

1880-ban a tekintélyes American Association for the Advancement of Science tagjává választották. Kollégájával, -zal 1881 és '82 között új tantervet fejlesztettek ki a mineralógia oktatására. 

Két módszertani könyvet írt:

  • Our World, a geography text, (társszerző Mary L. Hall) 1884;
  • Methods of Teaching Geography: Notes on Lessons 1883.

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Anna Laetitia Aikin-Barbauld, angol író, költő, irodalomtörténész, társadalomkritikus

szeptember 05, 2010 - 21:56

Anna Laetitia Aikin Barbauld (1743-1825) az angol romantika jelentős költője, esszéista, ezen kívül gótikus történeteket, illetve meséket is írt. Férjével a Palgrave Academy nevű fiúiskolát igazgatta, tanított is. Irodalomtörténészként 50 kötetes regénygyűjtemény szerkesztésével járult hozzá az angol kánon kialakulásához. Kiterjedt levelezést is folytatott. Leveleiben és esszéiben - kora normáit tekintve egy nő számára szokatlan módon - határozott politikai állásfoglalást tanúsított.

Louise Michel (1830–1905), anarchista feminista

február 05, 2012 - 09:54

 „A Forradalom félelmetes, de célja az, hogy boldogságot hozzon az emberiségnek. Elszánt harcosai vannak, könyörtelen küzdők, akikre szüksége van. A Forradalom egy vérből és sárból álló óceánból húzza ki az emberiséget, egy óceánból, amelyben névtelen ezrek szolgálnak néhány cápa eledeléül, és a forradalom győzelméért fájdalommal kell fizetni, ez szükségszerű. Amikor egy fuldoklót kihúzol a vízből, nem mérlegeled, hogy a hajánál fogva teszed-e ezt, vagy számára kényelmesebb megoldást keresel.” - Louise Michel: Emlékiratok

Egyenlő bért a konzervatóriumban! - Jeanne-Louise Farrenc francia zeneszerző

május 30, 2016 - 20:39

Művészcsaládban született 1804-ben, Moschelesnél és Hummelnél tanult a párizsi konzervatóriumban, férje Aristide Farrenc, a híres fuvolás volt. Jeanne-Louise később a konzervatórium tanára lett, az egyetlen nő, aki ezt l9. században el tudta érni. Hamarosan egész Európában híressé vált, szimfóniáit Brüsszelben, Párizsban, Koppenhágában és Genfben adták elő, elismerő kritikákat kapott Schumanntól és Berlioztól. A Nonetto premierje 1850-ben hatalmas siker volt, ezen felbátorodva Jeanne-Louise a konzervatórium vezetőitől a férfiakéval megegyező fizetést kért. Kérését azonnal teljesítették.