Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

augusztus 28, 2017 - 23:41

Ő volt az első nő, aki a Római Orvostudományi Egyetemen diplomát szerzett. A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk. Magyarul A gyermek felfedezése c. munkája jelent meg. 

Egyszeri adomány

Make Adomany a Nokert Egyesuletnek (Nokert.hu)



Maria Montessori, orvos, tanár (1870–1952)

május 30, 2015 - 21:59
Maria Montessori

A tanítás akkor kezdte csak érdekelni, mikor orvosként fogyatékos gyerekekkel foglalkozott. Orvosi képesítésének köszönhetően a nevelést nem pedagógusként közelítette meg, hanem tudósként. Pedagógiájának középpontjában a gondosan megtervezett és felépített környezetben szabadon tevékenykedő gyerek áll. Véleménye szerint minden gyerek belülről motivált a tanulásra. Azt állította, hogy a gyerekek a tudást különösebb erőfeszítés nélkül magukba szívják, ha a megfelelő cselekvést a fejlődésüknek megfelelő időben biztosítjuk. Egy élet a gyermekekért címmel film készült róla. 

Anna Honzáková, cseh orvos, feminista (1875–1940)

május 30, 2015 - 22:39

 Az első cseh orvosnő, aki hazájában végzett, a prágai Károly egyetemen diplomázott 1902-ben.  1895-ben az első közép-európai leánygimnáziumban, a Minervában végzett kitüntetéssel. A cseh orvoskarra való jelentkezését visszautasították, ezért a német egyetem előadásait látogatta, de vizsgázni nem vizsgázhatott. 1900-ban, kihasználva az új törvényt, mely nők előtt is kinyitotta az egyetemet, jelentkezett és valamennyi vizsgáját kitüntetéssel tette le. Ezután három évig próbálkozott, de nem kapott közkórházban állást.

Dagmar Berne ausztrál orvos (1865–1900)

március 18, 2016 - 01:08

Dán bevándorlócsaládban 1865. november 16-án. 1885-ben vették fel Sydneyben az egyetem orvoskarára, bár a dékán, A. Stuart professzor és több tanár ellenezte a női hallgatók felvételét. Dagmar az első évet kiváló eredménnyel végezte el, a következőben azonban Stuart professzor megbuktatta. Elkeseredésében Angliába ment, ahol a London University hallgatójaként 1893-ban diplomázott. Két évet Angliában egy tottenhami kórházban dolgozott, majd hazatért. Ő volt a második nő, aki New South Wales-ben orvoskamarai tag lett, de kórházi állást nem kapott.