Botka Valéria karnagy, zenepedagógus (1928–2013)

Olvasási idő
less than
1 minute
Eddig olvastam

Botka Valéria karnagy, zenepedagógus (1928–2013)

augusztus 28, 2017 - 22:54

Máriakálnok-Arakon született, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán tanult. 1954-ben diplomázott és a Magyar Rádió zenei osztályán kezdett dolgozni. Még abban az évben hozták létre férjével, Csányi Lászlóval a Magyar Rádió Gyermekkórusát, amivel az elkövetkező években hihetetlen sikereket értek el. A kórus bejárta az országot, talán nincs olyan hely, ahol ne lett volna koncertjük. Népszerűek voltak Európában és a tengerentúlra is gyakran hívták őket, Japánba szinte már hazajártak. 1966-ban Liszt díjjal tüntették ki.

 

 

Szalmás Piroska zeneszerző, kórusvezető, író, tanár (1898–1941)

augusztus 04, 2017 - 21:01

A nevét viselő kórusról híres, és ő volt az első, aki József Attila verseihez zenét szerzett. A budapesti Zeneművészeti Főiskolán tanult zongorázni, mesterei között volt Kodály Zoltán és Weiner Leó. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, az SZDP majd a KMP tagja volt, állandó rendőrségi megfigyelés alatt állt. Ifjúmunkásokból szervezett kórusa hamarosan ismertté vált, repertoárjukban népdalok, munkásdalok, megzenésített József Attila versek szerepeltek. Kórusműveket és dalokat szerzett, spirituálékhoz írt magyar szöveget. Fiatalon halt meg, Budapesten 2012-ig utca viselte a nevét.

Majláth Júlia zeneszerző (1921–1976)

január 01, 2017 - 18:35

Zongoraművésznek készült, ígéretesnek induló karrierjét 1940-ben súlyos, bénulással járó betegsége szakította meg. Ezután zeneszerzést tanult, ezzel indult könnyűzenei karrierje. Az évek során többszáz, nagysikerű slágert írt, több fiatal énekes karrierjét indította el. 1948-ban és 1968-ban megnyerte a rádió slágerversenyét. A táncdalfesztiválok népszerű szerzője, 1967-ben nagydíjas.

A Csinibaba című filmben több szerzeménye szerepel (pl. Valaki kell, Különös éjszaka volt, Imádok élni) 

Néhány munkája:

Alba De Céspedes kubai/olasz újságíró, író, feminista (1911–1997)

március 02, 2017 - 01:46

Nagyapja, Carlos Manuel de Céspedes, “a haza atyja”, kubai nemzeti hős, apja Kuba olaszországi nagykövete, anyja olasz nemesi család leszármazottja volt. Az 1930-as évek elején olasz újságoknak dolgozott. Első regénye  L’Anima Degli Altri címmel 1935-ben jelent meg, ugyanebben az évben antifasiszta tevékenysége miatt bebörtönözték. Nessuno Torna Indietro és La Fuga című regényeit megjelenésük után betiltották. 1943-ban ismét börtönbe került, mert a Radio Partigiana nevű partizánrádió munkatársa volt. A háború után Párizsba költözött.

Czóbel Minka író, költő (1855–1947)

június 06, 2017 - 22:32

A modern költészet első hazai képviselői közé tartozott. Előkelő családba született, igényes nevelést kapott, több nyelven beszélt. Sokat utazott, Párizsban a Sorbonne hallgatója volt. Korán kezdett írni, az ismeretségi körébe tartozó Jókai jó véleménnyel volt verseiről. Első kötete 1890-ben jelent meg Nyírfalombok címmel. Kortárs európai költőket fordított magyarra, magyarokat pedig franciára, németre, angolra.  Az 1910-es évektől családi birtokán visszavonulva élt Büttner Helén festővel. 

Néhány munkája:  

Sztehlo Lili festő, iparművész (1897–1959)

november 28, 2017 - 15:41

Az üvegfestészet egyik legjelentősebb hazai képviselője Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán, amit1923-ban fejezett be. Kezdetben olajképeket festett, európai tanulmányútja után kerámia- és üvegfestészettel foglalkozott, külföldön is komoly sikereket ért el. Az 1934-es párizsi, és az 1937-es brüsszeli világkiállításon is aranyérmet és Grand Prix díjat kapott.