Maggie Kuhn amerikai emberi jogi aktivista, a nyugdíjasok érdekeinek képviselője (1905–1995)

Olvasási idő
1 minute
Eddig olvastam

Maggie Kuhn amerikai emberi jogi aktivista, a nyugdíjasok érdekeinek képviselője (1905–1995)

augusztus 01, 2016 - 13:06

Maggie Kuhn

Buffalóban született. A 30-as, 40-es években a YWCA-nál (Fiatal Nők Keresztény Szervezete) dolgozott, a fiatal nőket szervezkedni tanította. Felháborodást váltott ki, mert szexualitás és fogamzásgátlás témában is indított kurzusokat. Felhívta tanítványai figyelmét a manipulatív reklámokra és a tudatos fogyasztás fontosságára is.

A második világháború után a presbiteriánus egyháznál helyezkedett el, és az intézmény hagyományaival ellentétben tanítványait terepmunkára küldte, hogy ismerjék meg a társadalmi problémákat, a szegénységet. Az idős emberek jogaival akkor kezdett el foglalkozni, amikor meglátogatta az egyházi idősotthonokat, és elborzadt a körülményeken, valamint azon, hogy a bentlakókat gyerekekként kezelik. 65 éves volt, amikor az egyház nyugdíjba vonulásra kényszerítette. 

1970 augusztusában megalapította a Gray Panthers (szürke/ősz párducok) mozgalmat az idős emberek életkörülményeinek javítása és a kor alapú diszkrimináció (ageizmus, ageism) elleni küzdelem érdekében. Tiltakozott az időseket önellátásra képtelen, szenilis, tehetetlen – és szexuálisan feltétlenül inaktív – emberekként tekintő közfelfogás és médiaábrázolások ellen, amelyek miatt az idős emberek kiszorulnak a társadalom peremére. Élesen bírálta, hogy az állam és a vezetés költségvetési teherként tekint a nyugdíjasokra, elhallgatva, hogy a nyugdjíaknál sokkal több pénz megy el pl. fegyverkezésre. Munkájába tizenéveseket is bevont, mert úgy gondolta, hogy a társadalom a fiatalokat is érdemtelenül leértékeli, inkompetensnek tartja. Aktivista tevékenysége mellett mozgáskorlátozott édesanyját és mentális betegséggel küzdő testvérét is ápolta. A békéért is többször szót emelt, ellenezte a vietnami háborút is.

1991-ben „Kő kövön nem marad" címmel írta meg önéletrajzát, négy évvel később hunyt el.

 

 

Letartóztatták a Seattle-i Dühöngő Nagymamákat

június 10, 2015 - 14:29

A 92 éves Shirley-t tegnap reggel tartóztatták le, miközben hintaszékében ülve kötögetett születendő, kilencedik dédunokája számára.

No persze Shirley nem csak úgy üldögélt: társaival, a Seattle Raging Grannies-zel (Seattle-i Vaduló Nagymamik csoport tagjaival) hintaszékestül összeláncolták magukat a helyi kikötőben, hogy megakadályozzák a Shell egyik fúróállványának kihajózását. Mert a Shell továbbra is akar az Északi-sarkon fúrni, és a nagyik szerint ez nem oké.

Hirtelen lett kedvem sokáig élni. Éljenek az őrjöngő nagymamák!

Az első vakvezető kutyák tenyésztője: Dorothy Harrison Eustis

április 22, 2016 - 00:31

Philadelphiában született, jómódú családba. Második férjével Svájcba költöztek, ahol németjuhász kutyákat  tenyésztettek, főleg a rendőrség számára. Néhány kutyát kiképeztek a háborúban megvakult emberek segítségére, erről a kísérletről Dorothy cikket írt a The Saturday Evening Post-ba. A vakvezető kutyák beváltak, népszerűek lettek. 1928-ban Nashvilleben létrehozták az első vakvezető kutyákat képző iskolát The Seeing Eye néven. Példájuk és útmutatásuk nyomán az Egyesült Államokban és szerte a világon hasonló kutyaiskolák nyíltak a vakok és más fogyatékkal élők számára. 

Rebekah Bettelheim Kohut amerikai szociális munkás, aktivista (1864–1951)

szeptember 29, 2017 - 23:55

Kassán született, apja rabbi, anyja tanítónő volt. 1867-ben az Egyesült Államokba emigráltak, ahol szociális munkásnak tanult. 1887-ben házasságot kötött egy nála 22 évvel idősebb, nyolcgyerekes, német származású rabbival. A gyereknevelés és a háztartás mellett angolra fordította férje beszédeit és aktív szerepet vállalt a New York Women's Health Protective Association tevékenységében. Férje halála után a zsidó nőegyletben tevékenykedett, tanított és leányiskolát alapított. Az I. világháború idején nőket toborzott a megüresedett munkahelyekre.

Priscilla Bright McLaren angol békeharcos, abolicionista, szüfrazsett (1815–1906)  

augusztus 31, 2019 - 21:51

Rochdale-ben született, jómódú kvéker családba, ahol a lányok oktatását is fontosnak tartották. A szülők egyenrangú félnek tekintették egymást, anyjuk rendszeresen vitaklubot szervezett gyerekeinek.

Priscilla nővéreivel együtt iskolát vezetett szegény családok lányainak. Az Edinburgh Ladies' Emancipation Society és a rabszolgafelszabadító mozgalom tagja volt, ez utóbbiban ismerkedett meg majd kötött házasságot Duncan Mclarennel, aki tehetős kereskedő és liberális parlamenti képviselő volt.